SHANE TUSUP

Torghelle Sándor a Sztárbox-győzelem után: Aki követte a labdarúgást, tudja, hogy ott is kellemetlen figura voltam

Torghelle Sándor a Sztárbox-győzelem után: Aki követte a labdarúgást, tudja, hogy ott is kellemetlen figura voltam

6:36
ReggeliA pszichológus szerint erre utal, hogy Tusup feldúltan kivonult a ringből
2024. szeptember 24. 8:36

A pszichológus szerint erre utal, hogy Tusup feldúltan kivonult a ringből

Sok embert meglepett, hogy Shane Tusup a vesztes Sztárbox-mérkőzés elveszítése után egyből elhagyta a ringet, és még interjút sem adott múlt vasárnap. A Reggeliben Kovács Kristóf sportpszichológus azt mondta, teljesen érthető, ha egy meccs után a vesztes nem akar nyilatkozni, és kivonul a ringből, ez a profi bokszolóknál is előfordul. A személyiségtípusunktól is függ, hogyan reagálunk bizonyos helyzetekre, Tusup domináns személyiség, és ehhez a típushoz hozzátartozik, hogy a vereség okát külső tényezőkben keresi. A felkészítésének egyébként fontos eleme, hogy megtanítják a sportolókat szépen győzni és veszíteni is. Hogy ez hogyan zajlik a gyakorlatban, az is kiderül a videóból.
6:34
FókuszTorghelle Sándor technikai KO-val vágott vissza Shane Tusupnak, aki a Sztárbox meccs előtt lenagypapázta
2024. szeptember 23. 19:39

Torghelle Sándor technikai KO-val vágott vissza Shane Tusupnak, aki a Sztárbox meccs előtt lenagypapázta

Egészen különleges mérkőzést láthattunk vasárnap a Sztárboxban, amikor Torghelle Sándor az első menetben kiütötte Shane Tusupot, aki elviharzott a helyszínről. Jövő vasárnap folytatódik az adok-kapok, három újabb mérkőzéssel. A férfi könnyűsúlyban Horváth Tomi énekes Sárközi Ákos séffel csap össze, női könnyűsúlyban pedig Dér Heni bokszol Sápi Vivi influenszer ellen. 
2:00
SztárboxTorghelle Sándor technikai KO-val villámgyorsan véget vetett a Shane Tusup elleni meccsnek
2024. szeptember 22. 23:02

Torghelle Sándor technikai KO-val villámgyorsan véget vetett a Shane Tusup elleni meccsnek

A Sztárbox új évadának negyedik adásában Shane Tusup és Torghelle Sándor a férfi középsúly kategóriájában csaptak össze. A gongszó után felrobbant a két sportember kesztyűje, záporoztak az ütések, azonban Shane Tusup hidegvérű, számító stílusát Torghelle Sándor tüzes természete felemésztette, és az első menetben technikai KO-val legyőzte az edzőt.
13:34
ReggeliShane Tusup letatázta ellenfelét, a verbális adok-kapok már elkezdődött
2024. szeptember 19. 13:35

Shane Tusup letatázta ellenfelét, a verbális adok-kapok már elkezdődött

A beszólogatás akkor indult be, amikor a Sztárbox-meccsre készülő Shane Tusup többször is lenagypapázta nála csupán hat évvel idősebb ellenfelét, a volt válogatott labdarúgó Torghelle Sándort. Tusup az amerikai fociban szerzett tapasztalatai miatt régóta tudja magáról, hogy jól állja az ütéseket, az viszont számára is új és furcsa élmény volt, hogy most vissza is kell adnia a pofonokat. Az amerikai úszóedző és vállalkozó születése óta versengő alkat, akit sportra neveltek, így kizártnak tartja, hogy megelégedjen a részvétellel. A Reggeliben elmondta, hogy eredményét kislányának ajánlja, és azt is elárulta, miért váltott többször edzőt.
10:25
FókuszVan, aki több mint 20 kilót fogyott a Sztárbox miatt – bemutatkoznak a középsúly versenyzői
2024. július 10. 20:44

Van, aki több mint 20 kilót fogyott a Sztárbox miatt – bemutatkoznak a középsúly versenyzői

Szerdán kiderült, kik lesznek a Sztárbox férfi középsúly kategóriájának versenyzői. A mezőny igazán mesés, van köztük Király, Herceg és Veréb is, és van köztük olyan sportoló is, aki korábban McGregor meccseit kommentálta a Sport TV-n. Izgalmas mérkőzések várhatók: Shane Tusup nem olyan fajta, akinek a részvétel fontos, és Törőcsik Dani számára sincs olyan opció, hogy ne ő nyerjen, Veréb Tomi szerint igazi férfifeladat vár rájuk a ringben.
SztárboxŐk küzdenek a Sztárbox férfi középsúlyú mezőnyében a bajnoki övért
2024. július 10. 11:00

Ők küzdenek a Sztárbox férfi középsúlyú mezőnyében a bajnoki övért

Múlt héten derült ki, kik lesznek a hamarosan újra az RTL képernyőjére kerülő Sztárboxban a férfi könnyűsúly versenyzői. Mások mellett a cipőkereskedelmi cégével hatalmas sikereket elérő Pachert Balázs, valamint Miller Dávid, Sárközi Ákos és Varga Viktor is ringbe száll. Most kiderült, kik lesznek a férfi középsúly versenyzői. Itt is nagy mérkőzések várhatóak. 
1:36
SztárboxShane Tusup: Furcsa érzés volt visszaütni
2024. július 10. 10:57

Shane Tusup: Furcsa érzés volt visszaütni

Shane Tusup mindig is tisztelte a bokszot és a különféle küzdősportokat, a Sztárboxra pedig egy kifejezetten menő kihívásként tekint. Az amerikai fociban szerzett tapasztalatai miatt régóta tudja magáról, hogy jól állja az ütéseket, az viszont számára is új és furcsa élmény volt, hogy most vissza is kell adnia a pofonokat. Az amerikai úszóedző és vállalkozó születése óta versengő alkat, akit sportra neveltek, így kizártnak tartja, hogy megelégedjen a részvétellel: ő győzni jött a Sztárboxba.
11:06
ReggeliEdzői életjáradék: ha Milák Kristóf győz, Virth Balázs helyett erőnléti edzőjét nevezheti meg jogosultnak
2024. június 26. 10:18

Edzői életjáradék: ha Milák Kristóf győz, Virth Balázs helyett erőnléti edzőjét nevezheti meg jogosultnak

Futótűzként terjedtek a pletykák a belgárdi úszó-világbajnokság Vb alatt, hogy Shane Tusup perelne az olimpiai járadékért. Ch. Gáll András, az Index főmunkatársa hétfőn ért haza Belgrádból, azt mondta, elképzelhető, hogy Hosszú Katinka volt edzőjének jár a 2 milliós havi életjáradék. Hosszú Katinka korábban nagyapját, Bakos Lászlót nevezte meg jogosult edzőként, aki a járadékot haláláig kapta, de másfél éve senkinek nem jár. Gáll a sportállamtitkárságot kérdezte Tusupról, ők azt írták, Shane részéről nem érkezett hozzájuk beadvány. A Magyar Olimpiai Bizottságot viszont megkereste Tusup. Gáll András Milák Kristófról is hozott híreket.
1:38
VideóHat éve robbant a bomba Hosszú Katinka és Shane Tusup között
2024. május 25. 10:52

Hat éve robbant a bomba Hosszú Katinka és Shane Tusup között

2018-ban ezen a napon Shane Tusup azzal állt a nyilvánosság elé, hogy megcsalta edzőtársával, sosem szerette, végig manipulálta és hazudott neki Hosszú Katinka. Az olimpiai úszó egykori edzője és egyben volt férje egy levelet posztolt a közösségi oldalán, ezzel válaszolt a sportoló bejelentésre, ami szerint vége köztük mindennek a munkában és a magánéletben is. A páros magánéleti gondjait az úszóválogatott szövetségi kapitánya nem kommentálta, annyit mondott, mindenben támogatják az úszónőt. Bár a kapcsolatukat nem tudták megmenteni, ma már mind a ketten, külön-külön megtalálták a boldogságukat: Katinkának megszületett első gyermeke és ismét fejest ugrott a medencébe és a versenyfelkészülésbe, Shane pedig szintén szülői örömökben részesült. 
7:39
VideóKét éve állt a nyilvánosság elé bimbózó szerelmükkel Szabó Zsófi és Shane Tusup
2023. december 6. 6:27

Két éve állt a nyilvánosság elé bimbózó szerelmükkel Szabó Zsófi és Shane Tusup

Shane Tusup és Szabó Zsófi a Reggeli egyik adásában találkoztak először 2021 júniusában, azonban kapcsolatukat hosszú ideig titokban tartották, és csak december 6-án álltak a nyilvánosság elé. A Fókusz kamerái előtt azonban mindent elmondtak az akkor még bimbózó szerelemről. Bár a pár azóta már nincs együtt, egy ideig jegyben jártak, sőt közös tetoválást is terveztettek. Persze nem csak a szerelmük, szakításuk is nagy port kavart: a bulvársajtó egy ideig attól volt hangos, hogy az amerikai úszóedző bántalmazta párját.
5:01
FókuszCsuti és Szabó Zsófi után most Krausz Gábor is bánhatja, hogy szerelmesen tetováltatott
2023. augusztus 11. 20:54

Csuti és Szabó Zsófi után most Krausz Gábor is bánhatja, hogy szerelmesen tetováltatott

Egy szépnek induló örök emlékből hamar a múlt fájdalmas nyoma lehet – ebbe a hibába pedig bizony a hírességek is gyakran beleesnek. Szabó Zsófi és Shane Tusup egy egymásba fonódó gémkapcsot választott összetartozásuk szimbólumának, Csuti testét is rengeteg Kulcsár Edinára emlékeztető tetoválás fedte, Krausz Gábor karjára Tóth Gabi került pin-up stílusban még 2019-ben. Most pedig ők is válnak. 
11:47
FókuszShane Tusup és Szabó Zsófi szakítása még mindig címlapon van Londonban
2023. január 22. 7:09

Shane Tusup és Szabó Zsófi szakítása még mindig címlapon van Londonban

Imádják a Londonban élő magyarok az ottani magyar élelmiszerboltokat, Hujber Feri is oda jár Túró Rudiért. A brexit után alaposan megcsappant az Egyesült Királyságban élő honfitársaink száma, de hogyan boldogulnak most azok, akik nem jöttek haza? A Fókusz Plusz olyan vállalkozó magyarokat látogatott meg, akik az Európai Unióból való kilépés, a koronavírus-járvány és az energiaválság ellenére is kitartanak, és felvirágoztatják vállalkozásaikat.