RTL

5:08
Reggeli
2024. július 31. 15:51

Nyáron több a csendháborítás, mutatjuk, mit lehet tenni ellene, mikor vagyunk kötelesek tűrni

Egész nap fúrnak, dobolni tanul a szomszéd gyereke, egész éjjel ugat az alattunk lakó kutyája – esetleg épp mi voltunk a hangosan bulizó szomszéd? A társas együttélés természetesen sosem volt egyszerű, különösen a zajtűrésünk tekintetében. A Reggeli vendége, Dr. Sáfrány Írisz Zsófia ügyvéd elmondta, egyáltalán mi számít csendháborításnak, mikor hívjunk rendőrt, és mikor vagyunk kötelesek tűrni. 
6:27
Reggeli
2024. július 31. 11:14

Állami támogatás nélkül, produceri összefogással készült el Pataki Ágiék filmje, amit Rév Marcell fényképezett

A Fekete pont című film miatt jött haza Amerikából Rév Marcell, világhírű operatőrünk. Az alkotás tíz produceri iroda összefogásával készült, állami támogatás nélkül, Szimler Bálint rendezte. Az egyik legrégebben alapított seregszemle, a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál   után a hazai közönség szeptember 19-től láthatja a filmet a mozikban.
10:34
Reggeli
2024. július 30. 13:47

Balázsovits Edit arról beszélt, eddig miért nem kaphatott filmes szerepet

Balázsovits Edit szerint ma színészként érvényesülni nem nehezebb, mint máskor. A színészet mindig is rendkívül nehéz és hullámzó pálya volt. Panaszkodni semmiképp nem szeretne, hiszen a Vígszínházban nagyon jó helye van, és még a szerepeit is imádja. Azt viszont sajnálja, hogy a film elkerülte, de valahogy azokba a körökbe nem került be, ahonnan szerinte a filmeseket válogatják.
7:52
Reggeli
2024. július 30. 13:00

„Nagyon nehéz volt a kenyeret elhagyni” – így készül Király Peti a Sztárboxra

„Se cigi, se alkohol, csak a bunyó” – mondta Király Peti arról, hogyan változtatott életmódot az elmúlt hónapokban. Az Éjjel-Nappal Budapest egykori szereplője a Sztárbox nehézsúlyú versenyzőivel fogja megmérettetni magát. Felkészüléséről beszélt a Reggeliben, és azt is elárulta, milyen tetkót varrat a lábára, ami örökre a bokszra emlékezteti majd. 
7:38
Reggeli
2024. július 30. 11:33

Feltűnően gyorsan gyógyul Trump füle – a plasztikai sebész szerint ez lehet az oka

Nem kizárható, hogy találat érte, hiszen látszik a fülén a roncsolódás – mondta Dr. Kovács András plasztikai sebész Donald Trump füléről. Az amerikai republikánus elnökjelölt ellen július 13-án követtek el merényletet, a találat a fülét érte. A plasztikai sebész szerint a fül felső része hamarabb gyógyul, mint az alsó. Az orvos azt is elárulta, miből szokták kipótolni az emberi fület.
2:02
Időjárás
2024. július 29. 22:31

Időjárás 2024-07-29

Bár csapadékot nem sok helyre hozott a tegnap átvonult hidegfront, mögötte kevésbé meleg vagy hűvösebb levegő árasztotta el térségünket. Hétfő éjszaka eltűnik az a kevés felhő is, ami napközben jelen volt az égen - az ország nagy részén ezért kifejezetten friss lesz az éjszaka, általában 12-17 fok közötti minimumokkal, de a hidegre hajlamos helyeken 10 fok alá is hűlhet a levegő.  Kedden napközben csaknem mindenütt zavartalan lesz a napsütés, 29-30 fok köré emelkedik a hőmérséklet a délutáni órákban. A következő napokban fokozódik a meleg, ugyanis elér minket a Nyugat-Európát elárasztó meleg levegő - a hét közepén ismét országszerte 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
3:05
Időjárás
2024. július 29. 18:00

Se esőt, se számottevő lehűlést nem hozott a hidegfront, de kedden hűvös lesz a hajnal

Egyre nagyobb fokú az aszály Magyarországon – a lokális felhőszakadások ellenére területi átlagban nem volt jelentős csapadék az elmúlt időszakban. A következő napokban sem változik a helyzet, a vasárnap átvonuló hidegfront sem hozott csapadékot vagy lehűlést sok helyen. Hétfő éjjel eltűnik majd az a kevés felhő is, ami az égen jelen volt napközben, emiatt viszont kifejezetten friss lesz a hajnali hőmérséklet: 12 és 17 fok közé hűl le a levegő, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken – például az Északi-középhegység völgyeiben, illetve a homokhátságokban – ennél hidegebb is lehet.
9:16
Reggeli
2024. július 29. 13:15

„Emlékem nincs, de ott voltam” – 30 éves a Sziget fesztivál és Janklovics Péter kapcsolata

Idén 30 éves lesz a Sziget fesztivál, Janklovics Péter humorista pedig már az első alkalommal is ott bulizott a Hajógyári-szigeten. Mindenkinek van egy emblematikus élménye a fesztivál klasszikus reklámaival kapcsolatban – de mit szól ahhoz a színész, hogy még ma is emlegetik a régi videókat? Milyen emlékei vannak a fesztiválokról, milyen volt konferálni a Nagyszínpadon 2010-ben? Elmeséli a videóban.  
10:35
Reggeli
2024. július 29. 11:27

Kreatív utánpótlás a reklámszakmában: idén is nagyot szólt a Cannes Lions (X)

71. alkalommal rendezték meg a reklámvilág csúcseseményét, a Cannes Lions International Festival of Creativityt. Varga Gábor Zoltán, a MAKSZ (a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének) alelnöke elmondta, idén is ők voltak a nemzetközi esemény hivatalos magyar partnerei. Komolyan foglalkoznak a kreatív utánpótlással is, van egy magyar előválogató, ahova olyan 30 év alatti fiatalok nevezhetnek, akik a reklámszakmában dolgoznak, és van jártasságuk is benne. De hogyan alakult a reklámélet az utóbbi években? Kiderül a videóból. 
11:21
Reggeli
2024. július 29. 10:24

Izgalom, kapcsolatok és elszántság – így foglalkoznak a filmek az olimpiával

Az olimpiák idején tömegek követik figyelemmel a versenyeket, de mennyire jelenik meg a téma a filmekben? Dudás Viktor filmszakértő a Reggeliben elmondta, a filmkészítőket kevésbé érdekli a nyári olimpia, azonban a téli játékok több rendezőt is megihlettek már. Szabadság, szerelem, A nemzet aranyai – milyen egyéb magyar filmek készültek az olimpiáról? Nyert valaha olimpiai film Oscar-díjat? Melyik a legszórakoztatóbb, legmeghatóbb olimpiával foglalkozó film? Kiderül a videóból. 
9:33
Reggeli
2024. július 29. 10:21

„Egy logó nem segít be sehova” – a luxusszakértő szerint a pénz nem boldogít

Egy kutatás eredménye szerint a pénz boldogít. De vajon valóban kimutatható-e ez a hatás – erről beszélt a Reggeliben Pécsi Balázs luxusszakértő, aki másfél évtizede foglalkozik a témával. A szakértő szerint alapvetően a pénz nem a boldogságunk forrása. Hozzátette: a kérdés megválaszolásához tisztázni kellene azt is, milyen fókuszcsoportban nézték a pénzkérdést, ugyanis más egy vallásos közösségben, és más például bankárok között. Bár közhelynek tűnhet, vannak olyan dolgok, amiket nem lehet pénzen megvenni: őszinte kapcsolatok, egészség. De honnan ered a luxus? 
5:44
Reggeli
2024. július 29. 8:09

A párizsi olimpia biztosítása egyenesen biztonságtechnikai rémálom

Biztonsági szempontból lényegében védhetetlen az a 6 kilométeres folyószakasz, ami utcafrontokkal van szegélyezve – mondta a Reggeliben Hajós István biztonságpolitikai szakértő a párizsi olimpia nyitóünnepségéről. Hozzátette, ilyen események biztosításánál nemcsak terrorveszélyre kell gondolni, hanem például – ahogy a budapesti tűzijátékoknál is bebizonyosodott már – extrém viharokra is. A szakértő szerint abban, hogy nem történt nagyobb baj, nagy szerepe van a szerencsének is. De kik vettek részt az esemény biztosításában, mennyi pénzből biztosították a nyitóünnepséget? Kiderül a videóból.
6:54
Reggeli
2024. július 29. 7:49

10-12 ezer családnak kellene idén teljesíteni a babaváróért tett vállalást

A családok negyedének nem sikerült a babaváró hitellel vállalt feltételeket teljesíteni, azaz nincs még gyerekük öt évvel a támogatás felvétele után. Herman Bernadett, a Bank360 munkatársa a Reggeliben magyarázta el, miért kaptak 2026-ig haladékot azok a párok, akik eddig nem teljesítették a feltételeket. De mennyit kellene fizetniük azoknak, akik nem teljesítenek? Ki lehet szállni? Hogyan maradhat végig kamatmentes a hitel? Kiderül a videóból.
3:04
Időjárás
2024. július 28. 18:00

Lehűléssel érkezik a hidegfront, de fázni azért nem fogunk

Nyugat-Európát afrikai eredetű légtömeg árasztja el, például Párizsban, szerdán akár a 35 fokot is elérheti a hőmérséklet. Eközben nálunk kevésbé lesz meleg. Zivatar az éjszaka első felében kevés helyen előfordulhat, aztán mindenütt csökken a csapadékhajlam, és általában 15-22 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes északi völgyekben ennél hűvösebb is lehet.
7:37
Reggeli
2024. július 26. 11:07

Wolf Kati: Euforikus és reményt adó lesz Céline Dion visszatérése az olimpia megnyitóján

Úgy néz ki, a pletykák igazak, és Céline Dion valóban duettet fog énekelni Lady Gagával Párizsban az olimpia megnyitóján. A világsztár évekkel ezelőtt hagyta abba a koncertezést, amikor kiderült, hogy a nagy fájdalmakkal járó, ún. stiff-person szindrómában szenved. Wolf Kati a Reggeliben segített eligazodni abban, mi is ez a betegség pontosan, mit okoz, ha egy énekesnő ennyi évet kihagy, és mire adhat reményt a megnyitón való szereplés. A beszélgetésből kiderült: vele is előfordult már, hogy nem jött ki hang a torkán egy fellépésen.
9:38
Reggeli
2024. július 26. 10:35

Kollányi Zsuzsi senkinek sem elérhető, ha a gyerekeivel van

Kollányi Zsuzsi énekesnő új projektbe kezdett, podcast műsorban beszélget mély, nőket érintő kérdésekről, hétvégente pedig fellépései vannak, így a hét elejét tölti gyermekeivel, ami szent és sérthetetlen számára. Hogy ez működjön, van egy praktikája is, erről is beszélt a Reggeliben, ahol mesélt még izlandi vakációjáról, és a latin táncok fontosságáról az életében.
13:44
Reggeli
2024. július 26. 10:01

Kádat, hűtőt és trabantot is találtak a Tisza-tóban, az ukrán háború sokat ront a helyzeten (X)

Rekordmennyiségű ember vett részt idén a PET Kupán, a rengeteg PET-palack és egyéb szemét mellett vécédeszkát és egy komplett Trabantot is találtak a versenyzők. Puskás-Dallos Peti nagyon meglepődött, mennyi szemét van a nádasban, és végtelenül elszomorította a látvány. A szervezők azt tapasztalják, az emberek számára egyre fontosabb a környezetvédelem. Idén 19 csapat indult, ők több mint 7 tonna szemetet gyűjtöttek, aminek a nagy részét újrahasznosítják.
0:54
Reggeli
2024. július 26. 10:00

Világsztár operatenor és csodaszép menyasszonyi ruhák társaságában tölthetjük a nyarat

Világsztár operatenor érkezik Budapestre: Jonathan Tetelman, napjaink egyik legszuggesztívebb operaénekese, Puccini legszebb, legromantikusabb dallamaiból ad operagálát július 30-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. És megnyílik a Hónap Kincse: Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő menyasszonyi ruhája című kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban. 2024. július 31-től a múzeum Széchényi-termében egyebek mellett a kilencven különböző gyöngyből kivarrott rózsákkal díszített ruhát is megtekintheti a közönség.
6:07
Reggeli
2024. július 26. 8:57

Milák Kristóf olimpiai aranyára sokan a házukat is feltennék – igazuk van?

Négy évvel ezelőtt Tokióban 20 éremmel távoztak a magyarok. Szabó Gábor sportkommentátor szerint Párizsban 5 aranyérem a reális, de hibának gondolja csak az aranyakat számolni. Szerinte kajak-kenu, vízilabda és vívás sportágakban biztosan számíthatunk éremre. Sokan Milák Kristóf olimpiai aranyára akár a házukat is rátennék, de mit gondol erről a szakember? Ez is kiderül videónkból.
5:10
Reggeli
2024. július 26. 8:41

Az RTL jelenti Párizsból: minden készen áll a látványos megnyitóra – ezek az infók szivárogtak ki

Nemcsak az olimpikonjaink utaztak ki Párizsba, hanem az RTL szerkesztő-riportere, Dörmer Csaba is, aki be is számolt a Reggeliben a Párizsban uralkodó hangulatról. A belváros már le van zárva, ez lesz ugyanis az első olyan megnyitó, amelyik nem egy stadionban, hanem köztéren zajlik. Páratlan helyszínek, szivárogtatások, és hatalmas készültség jellemzi most a várost. Talán négy év után Celine Diont is hallhatjuk élőben?
0:45
Reggeli
2024. július 26. 7:51

Latte, a 8 éves foxi gazdát keres

Latte, bár 8 éves, mégis olyan eleven, izgő-mozgó, mint egy kiskutya. A sima szőrű foxterrier kan áprilisban Pesten kószált, majd az önkormányzat kenneléből a Vigyél Haza Alapítvány vette gondozásába. Az aktív, játékos kiskutyának a fajtáját jól ismerő gazdit keresünk. Lattét egészségesen, oltva, ivartalanítva, mikrocsippel adjuk örökbe. Ha szívesen lennél a gazdája, keresd a Vigyél Haza Alapítványt, és írj az info@vigyelhaza.hu címre.