REGGELI

9:06
Reggeli
2024. szeptember 17. 12:00

Zdroba Patrik Andrea Bocelli mikrofonjába énekelhet

Az énekes hatalmas lehetőség előtt áll. Az Urban Verbunk showjában figyelt fel rá Andrea Bocelli producere, elismerte tehetségét, majd meghívta magához Toszkánába, hogy működjenek együtt. Közben Lara Fabian énektanárától tanul, és nem titok, hogy szerepelni fog Az Árulókban is, ami régi álma volt. Zdroba Patrik és felesége a Reggeliben meséltek a hatalmas szakmai lehetőségről, és terveikről.
6:59
Reggeli
2024. szeptember 17. 11:32

„Ennyit nem voltunk együtt, mióta megszülettek a gyerekek, mint a Nyerő Párosban”

Simon Attila, a Kabát FC edzője és felesége, Simon Erika a Reggeliben mesélték el albániai kalandjaikat, és azt is elárulták, hogy élték meg a Nyerő Páros forgatását. Erika és Attila szerelme 19 évvel ezelőtt kezdődött, azt mondják, nem taktikáztak, teljesen magukat adták a műsorban, így lesz veszekedés is. Hogy mi volt a legnagyobb kihívás, arról is meséltek.
5:13
Reggeli
2024. szeptember 17. 11:03

Kezdődik a Bajnokok Ligája, már ma pályára lép Szoboszlai Dominik

Kedden este elrajtol a labdarúgó Bajnokok Ligája 2024/2025-ös szezonja, a Reggeliben Nagy Viktor kommentátorral beszéltük át az izgalmas részleteket. A legrangosabb, 1955 óta létező európai kupasorozat több mint három évtized után újabb ráncfelvarráson esett át. A legszembetűnőbb változás, hogy az eddigi 32 helyett 36, azaz néggyel több csapat vehet részt a BL-főtábla küzdelmeiben. Már az első nap hat mérkőzést láthatnak az RTL streamingfelületén, az RTL+-on, illetve az RTL Három csatornán élőben követhetik Szoboszlai Dominik első mérkőzését a Liverpool színeiben. Ilyen szintű streaming sportközvetítés még nem volt Magyarországon!
7:34
Reggeli
2024. szeptember 17. 10:46

Surányi Luca gyermekkori álmát éli: jégkorcsolyát oktat, de szívesen bokszolna is

Az Éjjel-Nappal Budapest korábbi szereplője jégkorcsolyát oktat mindenféle korosztálynak, egész pici gyerekektől a felnőttekig. Ezzel gyerekkori vágya teljesült, ő ugyanis 12 évig műkorcsolyázott. Ha már sport, azt is elárulta a Reggeliben, hogy nagyon szívesen kipróbálná magát a Sztárbox ringjében is, de mesélt albániai kalandjairól és arról is, hogy szintet lépett a kapcsolatuk párjával.  
8:13
Reggeli
2024. szeptember 17. 10:19

Megjelent a Carson Coma legújabb dala: de mit jelent a sejtelmes +1?

Az utóbbi hetekben a szemfüleseknek feltűnhetett, hogy több magyar zenész és véleményvezér posztolt social media oldalaira olyan fotót vagy videót, amelyen +1 feliratú pólót visel. Nemrég pedig összeállt a kép: a Carson Coma friss, +1 című dalára utaltak, amely szeptember 9-én jelent meg. A Reggeliben Fekete Giorgio és Héra Barnabás meséltek az új dalról, közelgő európai turnéjukról és a Budapest Parkos fellépésről, és azt is elárulták, miért szeretnek kis klubokban játszani.
6:55
Reggeli
2024. szeptember 17. 8:49

Mindenkinek van egy klónja a nagyvilágban? Egy fotóművész bizonyította

Egy kanadai fotóművész, Francois Brunelle zseniális projektet talált ki: ebben olyan vadidegen embereket fotózott együtt, akik nem ikrek, semmilyen kapcsolat nincs közöttük, mégis ugyanúgy néznek ki. Hogy hogyan lehet két embernek hasonló DNS-e úgy, hogy nem is rokonok, arról dr. Tárnoki Ádám ikerkutatóval beszélgettünk a Reggeliben, ahol arról is szó volt, mi köze a népességnövekedésnek mindehhez.
6:47
Reggeli
2024. szeptember 17. 8:33

Lejjebb mehetnek az ingatlanárak és az albérletárak az Airbnb betiltása miatt?

A rövid távú szálláskiadás tiltása mellett voksolt a terézvárosi szavazók többsége, így a helyi önkormányzat 2026. január elsejétől nulla napban határozza meg a rövid távú lakáskiadásra használható napok számát a kerületi ingatlanpiacon, vagyis Budapest VI. kerülete betiltja az Airbnb-t. Milyen következményei lesznek ennek? Milyen változásokat hozhat az ingatlanpiacon a döntés? Mi lesz azokkal, akiknek ez a fő jövedelemforrásuk? A tiltás Budapesten belül és kívül továbbterjedhet? Balogh László ingatlanszakértőt kérdeztük a Reggeliben.  
7:56
Reggeli
2024. szeptember 17. 8:22

Történelmi árvíz jöhet: „Ne szelfizgessünk, inkább segítsünk”

Az elmúlt napok esős időjárása komoly aggodalmat keltett a magyar vízügyi szakemberek körében, különösen a Duna mentén, ahol a folyó vízszintjének emelkedése nyugtalanságra ad okot. Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelemi Főigazgatóság szóvivője a Reggeliben beszélt arról, mire számíthatunk, és arra kérnek mindenkit, vegye komolyan a lezárásokat, és ne katasztrófa turistáskodjon, mert már térdig érő víz is elsodorhatja az embert, és tönkre teheti az autót. Embert próbáló napok előtt állnak, ezért aki segítene a védekezésben, tájékozódjon az önkormányzatok weboldalain, hol van szükség önkéntesekre.  
11:39
Reggeli
2024. szeptember 16. 12:12

Illés Fanni: Elég sötét időszak van mögöttem

Fantasztikus hajrával nyert ezüstérmet a párizsi paralimpián Illés Fanni paralimpiai, világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar paraúszó. A Reggeliben mesélt arról, milyen út vezetett az ezüstéremig, hogyan talált rá az egyensúlyra a sport és az anyaság között, és mi adott neki erőt ahhoz, hogy újra felvegye a versenyt a világ legjobbjai között. Terveiről, céljairól és a párizsi milliőről is beszélt, és azt is elárulta, milyen hormonproblémával küzd.
6:46
Reggeli
2024. szeptember 16. 11:44

Cserháti Tamara így érte el, hogy óvodás gyermekei megeszik nyersen is a karfiolt, cukkinit és a kelbimbót

A gasztroblogger azon anyukák közé tartozik, akik maximálisan odafigyelnek családjuk egészségére, de nem hisz a tiltásban. Szerinte az arányokon van a hangsúly, és hétvégente ő is ad édes, cukros ételeket is a gyermekeinek. Hogy ők ősszel hogyan oldják meg a vitaminpótlást, mit sportolnak gyermekei, és szerinte hogyan lehet ránevelni a gyerekeket az egészséges életmódra, arról is beszélt a Reggeliben.
6:12
Reggeli
2024. szeptember 16. 11:04

„Nem vagyok kívánós, de az energiaszintem nem a régi” – Szarvas Andi minden pillanatát megéli a várandósságának

Az influenszer csodálatos fotókkal adta hírül a közösségi oldalán, hogy vőlegényével babát várnak. Éppen most kezdi a második trimesztert, hogy hogy állnak a nevekkel és a babaszobával, és miért nem tudja még a baba nemét, arról is mesélt a Reggeliben, ahol azt is elárulta, hogyan élte meg, hogy legutóbbi Reggelis szereplése után több kommentelő is betámadta a súlya miatt.
5:29
Reggeli
2024. szeptember 16. 9:50

„A Z generációnak nem szexi az alkoholfogyasztás”, és drága is

Nemzetközi felmérésekből az látszik, hogy jelentősen kevesebb szeszes italt fogyasztanak a Z generáció tagjai – és azt is tudatosabban –, mint a megelőző generációk. Sokan úgy beszélnek az alkoholról, hogy az méreg és sokkal fontosabb számukra a mentális egészségük, mint például szüleiknek. De akkor mit és mennyit fogyasztanak itthon és külföldön az 1995 és 2009 születettek? Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns arról is beszélt a Reggeliben, mit tapasztal a szenvedélybetegekkel kapcsolatban. 
7:02
Reggeli
2024. szeptember 16. 9:29

Megalázó vizsgálat, magánéletben vájkálás – több száz gyermekvédelmis indíthat pert a kormány kérdései miatt

Már több száz, a kifogástalan életvitelről szóló adatlap miatt már felmondott, vagy a távozást fontolgató gyermekvédelmi szakember kereste meg a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szervezetét. Szabó Attila, a TASZ jogásza volt a Reggeli vendége, akivel arról beszélgettünk, miben kérik a segítségüket a gyermekvédelemben dolgozók, mi a baj a vizsgálattal és a kérdésekkel, és mit érdemes tudni azoknak, akik a pert választják?
7:08
Reggeli
2024. szeptember 16. 8:53

Összejöhet Orbán Viktor álma az energiafüggetlenségről?

A megállapodás értelmében a Mol-csoport az Oroszországból érkező érintett kőolajmennyiségek tulajdonjogát 2024. szeptember 9-i hatállyal a belarusz–ukrán határon veszi át. Mit jelent mindez? Mi a helyzet a Barátság és az Adria-vezetékkel? Van esély arra, amit Orbán Viktor mondott, hogy 2032-től energiafüggetlenség lesz? Minek kéne történnie ennek érdekében? Üzemanyaghiányra számíthatunk? És Szijjártó Péter kijelentése helytálló, miszerint „ha Magyarországra nem szállítanak több olajat Oroszországból, akkor egyszerűen nem fogjuk túlélni?” Holoda Attila energetikai szakértő segített eligazodni a témában a Reggeliben.
6:19
Reggeli
2024. szeptember 16. 8:22

Lezárhatják a Margitszigetet is az árvíz miatt, de a Szigetközben a legkomolyabb most a helyzet

Hétfőtől harmadfokúra emelte az árvízvédelmi készültséget Budapesten Karácsony Gergely főpolgármester, mert a legfrissebb előrejelzések szerint napi egy méterrel emelkedik a vízállás. Mikorra várható a tetőzés, milyen lezárásokra számíthatunk, mi nehezíti most a helyzetet, és elérheti a 2013-as nagy árvíz idején tapasztalt mértéket? A Reggeliben Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője válaszolt kérdéseinkre.
10:07
Reggeli
2024. szeptember 13. 12:39

Hamarosan újra összemérik a bicepszüket – Németh Kristóf megszólalt közös jelenetéről Orbán Viktorral

Németh Kristóf és Orbán Viktor miniszterelnök Kötcsén mérte össze a bicepszét, de hogyan került oda Németh Kristóf, és hogyan született meg az ominózus fotó? A Reggeliben arról is szó esett, hogyan értékeli a színész a Sztárboxban nyújtott teljesítményét, mivel lepték meg barátai az elveszített meccs után. Németh Kristóf a Fort Boyard – Az erődben megélt kalandjairól is beszélt.  
8:43
Reggeli
2024. szeptember 13. 11:49

Beengedték a rajongókat a kulisszák mögé: új Bagossy-sorozat indult

A Bagossy Brothers Company új sorozatot indított a YouTube-on Menetszél címmel. Ezekben a videókban nemcsak a koncertek kulisszái mögé pillanthatunk be, hanem a koncertek közti szabadidős tevékenységeikbe is. Az első epizód címe: Csak a gyengék alszanak. Hogy mi a története ennek a címnek, milyen előadásokra, koncertekre készülnek, és hogyan kapcsolódnak ki, arról is mesélt a Reggeliben Bagossy Norbert frontember és Tatár Attila gitáros.
8:02
Reggeli
2024. szeptember 13. 11:17

Marót Viki a meztelen igazsággal szembesít legújabb klipjükben

A rock and roll egyik legnépszerűbb magyar formációja, az extravagáns énekesnő, Marót Viki és az egykori Hungária-tag és sztárdalszerző, Novai Gábor vezette Nova Kultúr Zenekar már Amerikában is nagykorúnak számít, hiszen idén megalakulásának 21. évét ünnepli. Új, „Meztelen” című, dallamtapadásos számuk és videóklipjük őszinte kitárulkozás mindenkinek, aki a nyári élmények hajszolása után ősszel fejest ugrana az önismeretbe. Marót Viki a Reggeliben mesélt arról, ő miért tartja fontosnak, hogy magunkra is figyeljünk, és hogyan gyakorolja ezt saját magán.
6:32
Reggeli
2024. szeptember 13. 11:01

Tények és tévhitek az atópiás dermatitiszről: akit jól kezelnek, jó eséllyel kinövi, de a stressz nagyon provokálja (X)

Az atópiás dermatitisz egy krónikus, a bőrt érintő gyulladás, amely bőrszárazságot, viszketést és fertőzésekre való fokozott hajlamot okoz. A gyermekek 15-20 százalékát, a felnőttek 1–3 százalékát érinti világszerte. Rengeteg tévhit terjed az interneten és az anyukás csoportokban a betegséggel kapcsolatban. A legfontosabb, hogy ha tapasztaljuk a tüneteket, keressünk fel egy bőrgyógyászt, aki segít a kezelésében. Hogy mit kell tudni erről a betegségről, hogyan gyógyítható, mik a kiváltó okai, arról Dr. Veres Klára, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet bőrgyógyász főorvosa beszélt a Reggeliben.
7:54
Reggeli
2024. szeptember 13. 10:34

Magyar Péterre kénytelen reagálni a Fidesz – de mekkora tartalék van még a Tisza pártban?

Egyes közvélemény-kutatások szerint egyre jobban közeledik a Fidesz támogatottságához a Tisza párté. A közeljövőben milyen események alakíthatják a belpolitikai színteret? Csökken vajon a Fidesz támogatottsága? A Tisza párt a Fideszt vagy az ellenzéket gyengíti? A friss adatokról és a magyar belpolitika alakulásáról beszélgettünk Ranschburg Zoltánnal, a Republicon Intézet vezető elemzőjével a Reggeliben.
10:35
Reggeli
2024. szeptember 13. 10:17

Megyeri Csilla: Olaszországban zokogva írtam a szakítós posztot

Az elmúlt időszakban nagyon sok minden változott Megyeri Csilla életében, sok fent és lent volt, lelkileg megviselte az a sok cikk és hír, ami megjelent róla. Szakításával kapcsolatban a Reggeliben öntött tiszta vizet a pohárba, azt is elmesélte, hogy újra boldog, és új párját a boksznak köszönheti. Hogy mit gondol az idei Sztárbox szereplőiről, milyen élmény volt számára Az Árulók forgatása, és mivel rukkol elő hamarosan, arról is beszélt.
6:34
Reggeli
2024. szeptember 13. 9:42

Tesztelték a MI-t a felsőoktatásban: a gyengébb tanulóknak segítség, a jól teljesítők viszont veszítettek a motivációjukból

Érdekes kísérletet végeztek a Corvinus Egyetemen: két szemeszteren keresztül lehetővé tették a kurzusaikon a hallgatóknak, hogy mind a gyakorlatokon, mind a vizsgákon használjanak ChatGPT-szerű mesterséges intelligenciákat. A kísérlet eredményeiről kérdeztük a Reggeliben Benedek Mártont és Sziklai R. Balázst, a Corvinus Egyetem oktatóit, akik arról is beszéltek, hasznos-e az okoseszközök használatát korlátozni az iskolákban.
0:37
Reggeli
2024. szeptember 13. 9:01

A kedves, játékos Nudli gazdit keres

Nudlit Budapesten, a XVII. kerületben találták, majd az önkormányzat kennelébe került. Mivel nem volt benne mikrochip, a gazdáját nem tudták értesíteni, és nem is keresték a csöppséget, így a Vigyél Haza Alapítvány vette gondozásába. A kedves, játékos, közel négy hónapos, várhatóan kis-közepes termetűvé cseperedő kan kiskutya már megkapta az első két oltását, a mikrochipet, és most számára a legjobb gazdit keressük. Ha szívesen lennél a gazdija, keresd a Vigyél Haza Alapítványt, és írj az info@vigyelhaza.hu címre.
7:18
Reggeli
2024. szeptember 13. 8:52

Több mint 4 évet öregedett a serdülő lányok agya a covid miatt

Egy friss kutatás szerint a koronavírus-lezárást átélő serdülő lányok agya gyorsabban öregedett, mint a fiúké, a rendelkezésre álló adatok szerint a társadalmi korlátozások aránytalanul nagy hatással voltak rájuk. Az MRI-vizsgálatok azt mutatták, hogy mind a lányok, mind a fiúk agyán korai öregedés jelei láthatók, de a lányok agya átlagosan 4,2, a fiúké 1,4 évvel tűnt idősebbnek a vártnál. Az egyelőre nem világos, hogy a változásoknak vannak-e hosszú távú negatív következményei, de a Washington Egyetem kutatói szerint az aggasztó eredmények arra utalnak, hogy a lezárások hatással vannak a serdülők mentális egészségére és tanulási képességeire. Dr. Dénes Ádám neurobiológus szerint nem csak a serdülőkre volt hatással a pandémia, hogy melyik korosztályt hogyan érintheti, arról is beszélgettünk a Reggeliben.
12:20
Reggeli
2024. szeptember 12. 11:57

„Daniban sok energiát látok még mindig” – Karsai Dániel aktívan tölti mindennapjait

Elutasították az ALS-ben szenvedő Karsai Dániel fellebbezését Strasbourgban, amivel az ügye gyakorlatilag le is zárult – magyarázta a Reggeliben Karsai Péter, Dániel testvére és Dr. Stánicz Péter ügyvéd, alkotmányjogász. Testvére arról beszélt: Dániel állapota az utolsó hónapokban stagnál, aktívan tölti a mindennapjait, gondolkodik, mit lehet még elindítani, folyamatosan találkozik a barátaival, rokonaival. Az életvégi döntésért küzdő gyógyíthatatlan beteg alkotmányjogász ágyhoz kötött és állandó ápolásra szorul, de testvére még mindig sok energiát lát benne. „Ő saját maga is kap erőt, nem tudjuk honnan” – tette hozzá. A további jogi lehetőségekről, és a Dániel által írt színdarabról is szó esik a beszélgetésben.
6:41
Reggeli
2024. szeptember 11. 12:59

Hatalmas pénzszórásba kezdhet a kormány a 2026-os választás előtt – ezt érdemes tudni róla

A Bloomberg írta meg, hogy a 2026-os választás előtt a magyar kormány hatalmas költekezésbe kezdhet hatalma megőrzése érdekében, hasonlóan a 2022-es kampányhoz. A költségvetési hiány rekordokat döntöget, sosem volt még akkora a deficit augusztusig, mint idén – 414 milliárd hiányzik a költségvetésből. Milyen következményei lesznek, ha valóban másfél éves költekezésre készül a kormány? Milyen hatással lesz ez a bejelentett hiánycélokra? Mennyire reálisak Orbán Viktor gazdasági tervei? Németh Dávid közgazdásszal beszélgettünk.
7:55
Reggeli
2024. szeptember 11. 12:40

Hegedűs D. Gézát nem foglalkoztatta, hogy Nemzet Színésze legyen, meglepte a hír

Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt választották maguk közé a nemzet színészei a júliusban meghalt Király Levente helyére. A Reggeliben Hegedűs D. Géza mesélt arról, milyen immáron 50 éve a Vígszínház társulati tagjának lenni, hogyan telnek mindennapjai, illetve hogyan élte meg, hogy őt választották a Nemzet Színészének.
5:49
Reggeli
2024. szeptember 11. 12:31

Varga Ádám: Hatalmas kaland volt a Fort Boyard

Szeptember 16-án érkezik A Fort Boyard – Az erőd az RTL-re. A műsor nem ismeretlen a nézők számára, hiszen egy elismert és izgalmas nemzetközi formátumról van szó, ami az egész családnak garantált szórakozást nyújt majd. A Reggeli vendége volt a Sztárboxban is versenyző Varga Ádám, aki elmondta, milyen a Fort Boyard nevű erődben berendezett „vidámparkban” logikai, ügyességi, erőnléti és egyéb extrém játékokban megküzdeni társaival, és természetesen a Sztárbox is szóba került.
3:12
Reggeli
2024. szeptember 11. 12:23

Kabát FC: a játékosok inkább inni meg bulizni jártak volna, meg kellett őket nevelni

Sebők Vilmos és Völgyi Dániel volt a szerdai Reggeli két főzővendége, akik a Reggeli műsorvezetőinek elkészítették az aznapi pénztárcabarát fogást. A két futballista egy albán étellel készült, nem véletlenül, hiszen ők edzik a Kabát FC csapatát. Az RTL stúdiójában azt is elmesélték, milyen volt három hét alatt ennyi kétballábas focistát felkészíteni egy mérkőzésre.
9:11
Reggeli
2024. szeptember 11. 11:48

Miért éli éppen most reneszánszát Benedek Ágota karanténnaplója?

Benedek Ágota négy éve jelentette meg Rumbarumbamm című karanténnaplóját, mely az utóbbi időszakban újra elkezdett felfelé kúszni az eladási listákon. Ágota nagyon érdekesnek tartja, hogy könyve immáron évekkel a karanténidőszak után másodvirágzását éli. Hogy ez miért lehet, arról a szerző mesélt a reggeliben. Az írónő az iskolai telefonozásról és az okostelefon-függőségről is kifejtette véleményét.
10:32
Reggeli
2024. szeptember 11. 10:35

Újra tanít a diákját gyalázó tanár, de a gyermekjogi szakértő szerint durvább eseteknek sem szokott következménye lenni

Újra tanít az a pedagógus, aki hónapokig verbálisan bántalmazott egy 9 éves kislányt egy Fejér megyei iskolában. A szülők a történtek után hiába jelezték többször is az iskola igazgatójának és a tankerületi központnak, hogy nagy a baj, a kislány depressziós lett és öngyilkos gondolatai lettek a bántalmazás miatt, az első, esetről szóló riport megjelenéséig érdemben senki nem foglalkozott velük. Az esetről Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértőt, a Hintalovon Alapítvány vezetőjét kérdeztük, aki elmondta, tud olyan esetről, hogy egy szexuális határátlépést követően kirúgott tanárt vettek fel más iskolába. Mikor értesítették az igazgatót erről, az intézményvezető azt mondta, amíg nem gyanúsítja meg a rendőrség, addig ennek nincs nyoma, neki pedig muszáj embereket felvennie.
4:21
Reggeli
2024. szeptember 11. 10:23

A pszichológus szerint megterhelő lehet, ha ébredés után rögtön az okostelefonért nyúlunk, és elárasztjuk magunkat információval

Amint kinyílik a szemünk reggel, legtöbbünk már nyúl is a telefonjáért, Frederik G. Pferdt stanfordi kutató szerint azonban ezzel saját magunk alatt vágjuk a fát. Rögtön elárasztjuk ugyanis az agyunkat százezrek gondolataival, ezzel félelemmel és szorongással indítva a napot. Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint is megterhelő lehet ez az emberi pszichére, a Reggeli stúdiójában pedig azt is elárulta, mit tehetünk azért, hogy kitörjünk ebből.
4:57
Reggeli
2024. szeptember 10. 12:38

Hrutka János: Nem szégyen a németek ellen kikapni, de ma ne számítsunk szemet gyönyörködtető focira a bosnyákok ellen

Marco Rossi elszenvedte legsúlyosabb vereségét a magyar válogatott kispadján, Németország 5–0-ra legyőzte Magyarországot. Bár Rossi szégyennek nevezte, Hrutka János szakkomentátor szerint nem történt semmi meglepő és összességében pozitív az a pálya, amit befut a magyar válogatott. A mai,bosnyákok elleni meccsről is szó volt a Reggeliben, szerinte mi védekezni tudunk, elrontani máok játékát, és gyors támadásokkal kellemetlenséget okozni. A szurkolóknak pedig türelmesnek kell lenniük, és szemet gyönyörködtető játékra nem kell számítaniuk.