REGGELI

4:10
Reggeli
2024. szeptember 24. 12:12

Lil Frakk moderálja a jubileumi Brain Bart is, tanároknak és diákoknak ingyenes lesz a jövő fesztiválja

Sztártudósok, influenszerek és frissen megválasztott polgármesterek is összecsapnak a tizedik Brain Bar jövőfesztivál színpadán. Szeptember 26-27-én a Magyar Zene Házában 200 előadó és 120 program inspirálja az érdeklődőket, hogy legyenek ők is tevékeny résztvevők jövőjük alakításában. Baji Betti, a Brain Bar ügyvezetője és Lil Frakk előadóművész a Reggeliben meséltek arról, mire számíthat, aki kilátogat a 10. Brain Barra.
9:42
Reggeli
2024. szeptember 24. 12:05

Lola a Sztárbox-győzelméről: Nem tudom, az első 30 másodpercet hogy éltem túl

A Sztárbox negyedik versenynapja a női pehelysúlyban Lola és Földes Eszter összecsapásával indult. Lola négy menetben megosztott pontozással győzött, így ebben a kategóriában ő mérkőzik meg Schóbert Larával a bajnoki övért. A Reggeliben arról beszélt az énekesnő, milyen hatással volt rá, hogy senki nem hitt benne az edzőjén kívül, ő mikor érezte, hogy sikerül győznie, mit adott neki ez a sport, és mire számít a Lara elleni meccsen.
10:25
Reggeli
2024. szeptember 24. 12:01

Torghelle Sándor a Sztárbox-győzelem után: Aki követte a labdarúgást, tudja, hogy ott is kellemetlen figura voltam

Torghelle Sándor azt mondta a Reggeliben, hogy ami vasárnap történt a Sztárbox ringjében, az már a múlt, utoljára beszél még róla, de amúgy már a jövőbe tekint. Edzőivel nem ilyen adok-kapok típusú bunyóra készültek, de mivel Shane Tusup agresszíven rontott neki, őt is támadásra késztette. Elárulta, az, hogy Tusup a sajtótájékoztatón lenagypapázta, tényleg rosszul esett neki, de nem forralt bosszút. Torghelle szerint a meccs vége is sportszerű volt, Tusuppal kamerákon kívül kezet fogtak, gratuláltak egymásnak. 
4:04
Reggeli
2024. szeptember 24. 11:23

Ne a tenyerébe köhögjön, ne érje kék fény este a gyereket, és érezze, hogy szeretik – működő praktikák az őszi vírusok ellen (X)

Őszi megfázások idején sok kisgyerek egyik betegségből a másikba esik. „A tedd a kezed a szád elé, ha köhögsz” régi tanítás, mégsem helyes, és a túlzott fertőtlenítéssel is okozhatunk galibát. Dr. Papp Eszter gyermekorvossal a Reggeliben arról beszélgettünk, milyen tévhitek szólnak az egészségmegőrzésről, és mit tehetünk, hogy gyermekünk védettebb legyen a kórokozók ellen.
4:47
Reggeli
2024. szeptember 24. 11:06

A stressz ki tudja kapcsolni a gyermek immunrendszerét (X)

A kicsiket példamutatással tudjuk a leginkább megtanítani a higiéniára, például arra, hogy fontos a kézmosás, hiszen sok fertőzés elkerülhető és betegségek megelőzhetők vele. Tiltás helyett például hagyjuk őket maszatolni a szappannal. Sok betegség hátterében viszont a stressz is állhat, amin nem segít a helyes kézmosás. A Reggeliben Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutatóval beszélgettünk arról, hogyan tegyük fel a kérdéseket úgy az óvodás, kisiskolás gyermekünknek, hogy választ is kapjunk rá.  
8:22
Reggeli
2024. szeptember 24. 10:02

Megakadályozhatná a gyógyszer, hogy 27 évesen meghaljon a kisfiú, de több mint 1 milliárdba kerül

Pénzes Judit és Csaba ötéves kisfiánál 1 éves kora körül kezdték el észrevenni, hogy gond van, nem indult el rendesen a mozgásfejlődése. A neurológiai vizsgálatokból kiderült, hogy Duchenne-féle izomsorvadása van. Létezik egy gyógyszer, amely megállíthatná a kisfiú állapotának romlását, és így élhetne teljes életet, ám csak Amerikában és Dubajban elérhető, az ára pedig több mint 1 milliárd forint. Szülei létrehoztak egy alapítványt, hogy segítsék azokat, akiknél ugyanezt a betegséget diagnosztizálták.
6:18
Reggeli
2024. szeptember 24. 9:04

Magyar Péter a homokzsák mellett a politikai kezdeményezést is magához ragadta – lehet szavazókat szerezni az árvízi politizálással?

Magyar Péter vasárnap nyílt levélben fordult Roberta Metsolához, az Európai Parlament elnökéhez és Orbán Viktorhoz, hogy az árvíz miatt halasszák el a szerdai EP-vitát. Magyarék azzal érveltek, hogy ilyen fenyegető árvízhelyzetben nincs helye politikai vitának, hanem teljes nemzeti összefogásra van szükség. Azt javasolták Orbánnak, hogy mondja le a szerdai vitát, és irányítsa személyesen az árvízi védekezést. Hogy miért volt jó húzás ez a Tisza Párttól, mit lehet profitálni az árvízi politizálásból, milyen kontraszt van a két narratíva között, és mit üzen, hogy Magyar Péter nem ül be Fővárosi Közgyűlésbe, arról Rajnai Gergely politológussal beszélgettünk a Reggeliben.
6:36
Reggeli
2024. szeptember 24. 8:36

A pszichológus szerint erre utal, hogy Tusup feldúltan kivonult a ringből

Sok embert meglepett, hogy Shane Tusup a vesztes Sztárbox-mérkőzés elveszítése után egyből elhagyta a ringet, és még interjút sem adott múlt vasárnap. A Reggeliben Kovács Kristóf sportpszichológus azt mondta, teljesen érthető, ha egy meccs után a vesztes nem akar nyilatkozni, és kivonul a ringből, ez a profi bokszolóknál is előfordul. A személyiségtípusunktól is függ, hogyan reagálunk bizonyos helyzetekre, Tusup domináns személyiség, és ehhez a típushoz hozzátartozik, hogy a vereség okát külső tényezőkben keresi. A felkészítésének egyébként fontos eleme, hogy megtanítják a sportolókat szépen győzni és veszíteni is. Hogy ez hogyan zajlik a gyakorlatban, az is kiderül a videóból.
6:44
Reggeli
2024. szeptember 23. 11:29

Németh Dorottya így érte el, hogy gyerekei szeressék a zöldséget, gyümölcsöt

A fitneszvilágbajnok heti kétszer főz, mindig nagyobb adagokat készít, így nem kell minden nap a konyhában állnia. Egyetlen egy szabály van náluk, mindkét gyerek 2 fajta zöldséget és 2 fajta gyümölcsöt kell válasszon minden nap. Nem erőltet rájuk semmit, azt választanak, amit kívánnak. Így heti szinten megvan az a 20-25 féle zöldség-gyümölcs, amit szükséges elfogyasztani. Hogy hogyan teszi egészségesebbé a mindennapi ételeket, azt is elárulta a Reggeliben.
21:07
Reggeli
2024. szeptember 23. 11:12

„Egy izgalmas és jó ételt elkészíteni nem privilégium” – Farkas Richárd sztárséf mostantól a Reggeli séfje is (X)

Farkas Richárd sok minden akart lenni gyerekként, séf soha. Pályaválasztásnál anyukája javasolta a szakács szakmát, szót fogadott, a többit hozta az élet, még ha rögös is volt az út az iskolától a pályakezdésen át a séffé válásig. Mi a specialitása, mi inspirálja, mit szeret a magyar konyhában, milyen fogást készített ma és mikor és hogyan találkozhatnak vele a nézők, az is kiderül a Reggeli videójából.
4:03
Reggeli
2024. szeptember 23. 9:38

Te is utálsz ételt kidobni? Így vethetsz véget a pazarlásnak (X)

A világon előállított élelmiszerek egyharmada kárba vész: Európában ez évente közel 90 millió tonna kidobott élelmet jelent, és a számok hazai viszonylatban is kiábrándítók. A legnagyobb mértékben a készételek végzik szemétként, de a friss zöldségekből és gyümölcsökből, a pékáruból és a tejtermékekből is sokat kidobunk. Na de mit tehetünk az ételpazarlás ellen? Wettstein Albert, a Munch társalapítója mesélte el a Reggeliben, hogyan is tudunk „muncholni”.
7:12
Reggeli
2024. szeptember 23. 9:23

Füge, kivi, áfonya, málna, ribiszke, rukkola – ezeket balkonon is termeszthetjük, mondjuk a titkot

A zöldségek és gyümölcsök árának emelkedésével párhuzamosan egyre többen, egyre kevesebbet vásárolnak ezekből, így a saját nevelésű terménynek van létjogosultsága. Maga a növénygondozás egy hasznos hobbi, sikerélményt, örömöt nyújt, a rendezett balkonvetemény megszépíti a közvetlen környezetünket, és ha mindent jól csináltunk, a végén még egészséges, vegyszermentes ételhez is jutunk. Megyeri Szabolcs kertészmérnök árulta el a Reggeliben a balkonkertészkedés titkait.
6:18
Reggeli
2024. szeptember 23. 9:17

Tévhitek az egészséges táplálkozásról: nem feltétlenül drága, de a szélsőséges diéták sok bajt okoznak

Egyik nap a glutént, majd a zsírt vagy a cukrot okolják az általános elhízásért, de népszerű mostanában az időszakos böjtölés, vagy a vegánság is. Az információs kavalkád miatt nem is meglepő, hogy az emberek gyakran összezavarodnak, kudarcot vallanak például a fogyókúra során. Az egész valójában sokkal egyszerűbb, és az étrendbe beleférhet egy jókai bableves is. Dusa Fanny dietetikus a Reggeliben beszélt arról, mit is jelent valójában az egészséges táplálkozás és divatdiéták helyett, mire kellene mindenkinek törekednie.
7:51
Reggeli
2024. szeptember 23. 8:28

Az ételművésztől a Szindbádig: ízorgiák a filmvásznon

Kreatív, szexi és trendi a filmekben, mi az? Az étel, ételkészítés mindig is megkülönböztetett szerepet töltött be a vizuális művészetekben, mivel általa megfogható és fogyasztható formába önthetők az érzések és gondolatok mélyebb rétegei. Az ételkészítés olyan, mint az élet, tőlünk függ, mit rakunk bele – szokták mondani, Dudás Viktor filmszakértő pedig a Reggeliben beszélt arról, miért kulcsfontosságú sokszor a filmekben az étkezés, és miért válhatott egy-egy filmes étel ikonikussá. Ki ne emlékezne a L'ecsó-ra, a Csokoládéra vagy éppen Az ételművészre – de ott van a Szindbád, amiben szintén mindig nagyon jókat esznek. De tényleg olyanok vagyunk, ahogyan eszünk?
11:11
Reggeli
2024. szeptember 20. 12:42

Rengeteg meglepetéssel indul hétfőn Az Árulók új évada

„A titkos játékos lesz a legkisebb csavar az egész játékban” – mondta Árpa Attila Az Árulók játékmestere. Tömlöc, borvacsora, állatok ezek mind újítások lesznek az új évadban. Árpa még egy kis bemutatót is tartott a Reggeliben arról, hogyan is szellemül át a játékmester karakterré. Nyári Gábor, az RTL szenior kreatív producerével beszéltek arról, mire készülhetnek a nézők, ha szeptember 23-tól Az Árulókat választják.
7:50
Reggeli
2024. szeptember 20. 12:37

Vásáry André a Fort Boyard – Az erődről: Itt tényleg vannak olyan feladatok, amik kemény fizikai erőnlétet igényelnek

„Ritkán dobálnak meg csótányokkal” – Vásáry André, énekesnek hatalmas élmény volt a Fort Boyard – Az erőd, annak ellenére is, hogy büdös rovarokkal nehezítettek a feladat megoldását. Celebtársaival közösen küzdöttek Gaccio nagyúr ellen. A víztől és a sötétségtől is tartott, persze ez az a játék, ahol nem kerülheti el a végzetét.
4:25
Reggeli
2024. szeptember 20. 10:58

„Most szembesültem vele, mit jelent ártéren lakni” – élőben a Római-partról

Horváth Vivien, Római-parti lakos most szembesült azzal, mit jelent ártéren élni: nem jár nekik állami segítség, azaz a védekezést magánúton kellett megoldaniuk. Vártak volna vízügyi szakértőket és a katasztrófavédelem embereit is, de nem jött hozzájuk senki, így a civilek pakolják a homokzsákokat is. A ház földszintjéről már kiköltöztek a lakók, az áramot pedig kikapcsolták, ezért generátorokkal oldják meg a világítást.  
5:26
Reggeli
2024. szeptember 20. 10:29

Így hatnak a csalók az érzelmeinkre, hogy kikapcsolják az online önvédelmünket

A munkakeresés mindenki számára stresszes, így nem meglepő, ha az ember felkapja a fejét, ha egy igazán vonzó, szinte kihagyhatatlan állásajánlattal találja szemben magát. Az utóbbi időben viszont megnőtt az úgynevezett toborzási csalások száma is, amelyek során a vonzó munkalehetőség álcájával a csalók személyes vagy akár pénzügyi adatokat, sőt olykor még pénzt is kicsalnak az áldozataiktól. Wittinghoff Dániel, a Mastercard kiberbiztonsági vezetője beszélt arról, hogyan kerülhetjük el, hogy áldozatokká váljunk.
6:21
Reggeli
2024. szeptember 20. 9:30

A következő tíz napban Balaton nagyságú víz folyik le a Dunán, ezt akár hasznosíthatnánk is

A víz gyors levezetése helyett, a víz megtartására kellene törekednünk – mondta a Reggeliben Raskó György, agrárközgazdász. Az árvíz okozta helyzetet lehetne a mezőgazdaság előnyére is fordítani, például azzal, ha a levonuló vizet vízgyűjtőkbe, tározókba terelnénk. Raskó György arról is beszélt, hogy a mostani árhullámból egy igen nagy területen lehetne megoldani az öntözést, ami azért lenne fontos, mert az elmúlt három évben 1500 milliárd forintot tett ki az aszálykár. A közgazdász szerint szerencsétlen dolog ölbe tett kézzel nézni, ahogy Magyarország elsivatagosodik.
5:40
Reggeli
2024. szeptember 20. 9:17

Kiderült, melyik életkorban vagyunk a legboldogabbak

Több kutatás is bizonyítja, hogy az élet legboldogabb szakaszai a gyerekkorban és az időskorban vannak: a felmérések szerint 9 évesen és 70 évesen vagyunk a legboldogabbak. A gyerekekkel szemben ekkor még nincsenek nyomasztó elvárások, sokat vannak jelen a saját életükben, az időseknél pedig ez már a megszokott nyugdíjas állapot. Nemcsak a kor, hanem a földrajzi hely is befolyásolja, mennyire vagyunk boldogok. A Vas megyeiek a legboldogabbak az országban, a Nógrádiak a legkevésbé. Hogy mi alakítja a boldogságérzésünket és hogyan tanulhatjuk meg a jelenben élést, arról Kacsur Adrienn pszichológus beszélt.
7:21
Reggeli
2024. szeptember 20. 8:56

A terhességgel csökken a nők szürkeállománya egy kutatás szerint

A terhesség átmeneti és tartós változásokat is okoz a nők agyában – állítja egy nemrég készült kutatás. Például csökken a terhes nők szürkeállománya a várandósság alatt, de ennek valamennyi százaléka aztán helyreáll. Hogy a fiziológiai és hormonális változások mellett pontosan milyen neurológiai folyamatok zajlanak le terhesség idején az agyban, arról Dr. Kerepesi Csaba, a BioAgeAI kutatócsoport vezetője beszélt. A videóból az is kiderül, mit tehetünk az öregedés ellen.
8:22
Reggeli
2024. szeptember 20. 8:53

Hol van a határa a kedvességnek és a szexizmusnak?

A kéretlen bók is már jóindulatú szexizmus, de az is annak számít, hogy a párizsi olimpia sportolónőiről olyan cikkek jelentek meg amiben a külsejük volt a fókuszban a teljesítményük helyett. A jóindulatú szexizmust gyakran olyanok is támogatják, akik egyébként nem értenek egyet a nemek közti diszkriminációval. Hogy mivé fajulhat ez a sokak által ártalmatlannak tűnő megkülönböztetés, arról Dr. Nógrádi Noá, nőjogi szakértő beszélt.
13:34
Reggeli
2024. szeptember 19. 13:35

Shane Tusup letatázta ellenfelét, a verbális adok-kapok már elkezdődött

A beszólogatás akkor indult be, amikor a Sztárbox-meccsre készülő Shane Tusup többször is lenagypapázta nála csupán hat évvel idősebb ellenfelét, a volt válogatott labdarúgó Torghelle Sándort. Tusup az amerikai fociban szerzett tapasztalatai miatt régóta tudja magáról, hogy jól állja az ütéseket, az viszont számára is új és furcsa élmény volt, hogy most vissza is kell adnia a pofonokat. Az amerikai úszóedző és vállalkozó születése óta versengő alkat, akit sportra neveltek, így kizártnak tartja, hogy megelégedjen a részvétellel. A Reggeliben elmondta, hogy eredményét kislányának ajánlja, és azt is elárulta, miért váltott többször edzőt.
5:50
Reggeli
2024. szeptember 19. 12:57

Gergő gazda és Kíra között a tavalyi műsor óta dúl a szerelem – már közös otthonukat építik

Hétfőn elindul az RTL nagy sikerű társkereső realityjének 7. évada. Gergő gazda és Kíra a Házasodna a gazda 6. évadában találtak egymásra, és azóta is dúl a szerelem közöttük. Velük beszélgetünk a Reggeliben, ahol azt mondták, „ha szikra nincs, akkor semmi sincs”. Erdélyben kezdtek új életet, már közös otthonukat építik. 
6:39
Reggeli
2024. szeptember 19. 12:18

Kaiser Ferenc: Összehangolt izraeli titkosszolgálati akciónak tűnik a csipogós robbantás

A Hezbollah libanoni militáns csoport több tucat tagja súlyosan megsebesült, miután felrobbantak a kommunikációra használt eszközeik. Sok gyerek, egy nő és orvosok is megsérültek a támadásban, amivel Izrael súlyos csapást tudott mérni a Hezbollah kommunikációs hálózatára. Kaiser Ferenc egyetemi docens, biztonságpolitikai szakértő a Reggeliben valószínűsítette, hogy az eszközöket már eleve úgy tervezték, hogy beleépítették a bombákat, és egy megadott parancsra egyszerre robbantak fel. 
5:54
Reggeli
2024. szeptember 19. 11:13

Cukiság helyett eredeti gondolatokat, letehetetlen, feledhetetlen történeteket várnak a mesepályázatra (X)

Idén negyedik alkalommal írják ki a TETT-mesepályázatot, amellyel a diákok olyan készségeket fejleszthetnek, mint a kreatív írás és a precíz gondolkodás. Bajzáth Máriával és Prof. Dr. Szántay Csabával beszélgetünk a kezdeményezésről a Reggeliben – a többi közt arról is, hogy ki az ihletadója a pályázatnak, mi a célja, kik értékelik, milyen műveket várnak, kik és meddig pályázhatnak. A pályaműveket a TETT mesepályázat oldalán lehet feladni.
5:42
Reggeli
2024. szeptember 19. 11:02

Bíró Bea: Erős Antónia nagy példaképem, egész gyerekkoromban híradós akartam lenni

Bíró Bea influenszer is látható lesz hétfőtől Az Árulók második évadában. Párja, Törőcsik Dani az első évadban szerepelt, és számos jó tanáccsal látta el. A Reggeliben Bea arról is mesélt, milyen volt látnia szerelmét a Sztárbox ringjében. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban szeptember 23-tól látható az RTL-en, a krimi-reality epizódjai az RTL+ Premium csomagban is bármikor visszanézhetők reklámok nélkül.
7:27
Reggeli
2024. szeptember 19. 10:16

„Az összeg csak nagynak tűnik” – 240 milliós kártérítést kaptak az óvodában félrenyelt répa miatt

Több mint 240 millió forintos kártérítést ítéltek meg egy lebénult kisfiú családjának. A gyerek 3 éves volt, amikor 2013-ben félrenyelt egy répadarabot egy fővárosi óvodában. A kisfiú oxigénhiányos állapotba került, lebénult, és értelmileg is sérült lett. A család kártérítésért perelt, ügyükben 11 év után hozott döntést a Kúria. A Reggeliben a család jogi képviselőjével, Dr. Tatár Borisszal beszélgetünk arról, miért húzódott ilyen sokáig a per, mi alapján állapították meg az óvoda felelősségét, változtattak-e azóta az étkeztetésen az óvodában, és miért nem számít valójában nagynak a megítélt összeg.  
2:42
Reggeli
2024. szeptember 19. 9:46

Élőben mutatjuk a szentendrei mobilgátat, hétvégén a tetejéig fog érni a víz

Szondi Vanda a Reggeliben Szentendréről jelentkezett. Jól látszik a felvételeken: ha nem lenne mobilgát, a víz az egész belvárost elárasztotta volna. A tetőzés hétvégére várható, azzal számolnak, hogy még egy-másfél métert emelkedik a vízszint. Hogy hova várnak még önkénteseket, milyen lezárásokra lehet számítani, és hol lehet áramszünet az árvíz miatt, az is kiderül a videóból.
3:23
Reggeli
2024. szeptember 19. 9:42

Kisoroszit egy hétig biztosan elzárja a víz: van, aki nem tud munkába, iskolába járni

A 2024-es árvíz a Duna menti települések nagy részét komoly védekezésre kényszeríti. A Szentendrei-szigeten fekvő Kisoroszi várhatóan nyolc napig nem lesz megközelíthető közúton, és a komp közlekedése is veszélyben van. A település lakosai a rutinos védekezők vezetésével összefogtak, hogy felkészüljenek az áradásra. A Reggeliben Molnár Csaba, Kisoroszi polgármestere mondta el, hogyan oldják meg az élelmiszer-ellátást, és mire lehet számítani az elkövetkezendő napokban.
3:22
Reggeli
2024. szeptember 19. 8:53

Élő bejelentkezés Szentendréről: hosszú tetőzésre kell számítani, a második árhullám viszont elmarad

Szondi Vanda élőben jelentkezett a Reggeliben Szentendréről, ahol a Duna már elnyelte a parti sétányt. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság bejelentette, hogy alacsonyabb lesz az árhullám, mint a 2013-as történelmi árvíz, viszont hosszú tetőzésre kell számítani az osztrák hóolvadás miatt. Akár egy-másfél hétig is nagyon magas lehet a vízállás a Dunán, viszont úgy néz ki, második árhullámra nem kell számítani, mert Ausztriában nem voltak nagy esőzések. Az árvízi védekezéssel a legtöbb helyen teljesen készen vannak, a munka viszont nem áll meg, figyelni kell ugyanis, hogy áttör-e valahol a víz. 
13:07
Reggeli
2024. szeptember 18. 13:07

Akit zavar a zaj, menjen el a házból – állítólag ezt tanácsolta a balatonfőkajári polgármester a közeli autóversenypálya miatt panaszkodó helyieknek

2023 májusában Balatonfőkajár mellett nyitott meg a Balaton Park Circuit nevű autó- és motorversenypálya. Az elmúlt 15 évben nem épült fel ilyen magas FIA-minősítésű pálya Közép-Európában. A helyiek közül azonban ennek sokan nem örülnek, hiszen van, amikor a versenypálya hangja egészen Balatonfőkajár központjáig elhallatszik, a versenyek idején a helyiek szerint élhetetlen a település. Zajvédőfal még nincs, van, aki verseny idején inkább egy idő után elment otthonról, akkora volt a zaj.  A Reggeli vendége Zách Dániel a Telex.hu újságírója és Györfi András, Balatonfőkajáron ingatlannal rendelkező civil volt. További részletek a fenti interjúban.
4:50
Reggeli
2024. szeptember 18. 10:18

Rekordot döntött a 100 év felettiek száma Japánban, és ebből még baj lehet

Japán folyamatosan súlyosbodó népesedési válsággal küzd. Az idősek számának növekedése az egészségügyi és szociális rendszer növekvő terheléséhez is vezet, ráadásul mindezt a csökkenő munkaerővel kell megfizetni. Az ország összlakossága 124 millió fő, a korábbi mérésekhez képest 595 ezerrel csökkent. Hogy mi lehet a japánok titka, arról Szvetelszky Zsuzsa, szociálpszichológust kérdeztük a Reggeliben.