RECSK

Borkai Zsolt elsírta magát, Marcelo, az afrikai közgazdász doktor villamost vezet Budapesten, Jaber Gábor pedig imádja Magyarországot

Borkai Zsolt elsírta magát, Marcelo, az afrikai közgazdász doktor villamost vezet Budapesten, Jaber Gábor pedig imádja Magyarországot

2:18
HíradóNem kapják meg az Orbán által ígért támogatást a sárlavina károsultjai, mert a „lakhatóságot befolyásoló körülmény nem merült fel”
2024. március 23. 17:21

Nem kapják meg az Orbán által ígért támogatást a sárlavina károsultjai, mert a „lakhatóságot befolyásoló körülmény nem merült fel”

Nem kapja meg a félmilliárd forintos támogatást Recsk, pedig azt korábban Orbán Viktor kormányrendeletben ígérte meg. A Belügyminisztérium szerint azért, mert a szakértői vizsgálatok szerint a házak lakhatóságát nem befolyásolta a tavaly nyáron a települést kétszer is elöntő sárlavina, így nem adhatták ki a kifizetést támogató okiratot. A Bányafelügyelet korábbi vizsgálata szerint a balesetért egyértelműen a bányacég a felelős. 21 család otthona ment tönkre. Nekik most cserelakásokat ajánl fel a Református Egyház és a Máltai Szeretetszolgálat.
2:17
HíradóHárít a bányacég a recski tragédia ügyében, ezzel védekeznek
2023. november 21. 19:06

Hárít a bányacég a recski tragédia ügyében, ezzel védekeznek

A bányacég szerint nem ők okoztak kárt, hanem természeti csapás érte Recsket, amikor sárlavina öntötte el a falu több utcáját nyáron. erről a Szabad Európa írt először. A bányafelügyelet vizsgálata korábban egyértelműen a bányacég felelősségét állapította meg. A károsultak képviselője szerint a cég hozzáállása elfogadhatatlan, és még ebben a hónapban a bírósághoz fordulnak kártérítésért.
2:29
HíradóRánézésre stabilnak tűnt: hónapokkal a recski sárlavina előtt előtt, de rossz látási viszonyok között és hiányos térképekkel vizsgálták a töltést
2023. november 6. 17:46

Ránézésre stabilnak tűnt: hónapokkal a recski sárlavina előtt előtt, de rossz látási viszonyok között és hiányos térképekkel vizsgálták a töltést

Hónapokkal a recski sárlavina előtt kapott bejelentést a hatóság a töltés állapota miatt, azonban a helyszíni vizsgálaton, rossz látási viszonyok között, hiányos térképekkel, ránézésre stabilnak ítélték azt – derült ki a bányakapitányság jelentéséből, amit a Népszava hozott nyilvánosságra. A helyiek közben azt is megtudták, nem kapnak a kormány által felajánlott félmilliárd forintból. Helyette eladnák a sárral elöntött házaikat, őket pedig bérlakásokba költöztetnék. 
2:09
HíradóKiderült: szabálytalanul és szakszerűtlenül végezte a munkát a recski bányászcég
2023. október 27. 19:21

Kiderült: szabálytalanul és szakszerűtlenül végezte a munkát a recski bányászcég

Szabálytalanul és szakszerűtlenül végezte a munkát a recski bányászcég, ezért öntötte el többször is sárlavina a települést. Ezt állapította meg a Bányafelügyelet vizsgálata, amelyet a Párbeszéd társelnöke kért ki. Tordai Bence szerint a vizsgálat azt is kimondja, hogy a kárt a bánya tulajdonosának kell megfizetnie. A károsultak már pertársaságba szerveződtek. A bányacéget hiába kerestük.
1:48
Híradó„Idáig vizes a falam, és ez odabent penészedik, süllyed, reped” – nem halad a kártalanítása a recski sárömlésben érintett családoknak
2023. október 9. 19:13

„Idáig vizes a falam, és ez odabent penészedik, süllyed, reped” – nem halad a kártalanítása a recski sárömlésben érintett családoknak

A kormány korábban félmilliárd forintot különített el sérült és lakhatatlan házak tulajdonosainak, de ők abból még semmit sem kaptak kézhez. Az LMP kiderítette: a sárlavinát okozó bányacéget az illetékes hatóság 3 millió forintra büntette. Az ellenzéki párt szerint ez nevetséges, és a kormánynak a teljes kárösszeget a cégre kellene hárítania. A polgármester szerint nem a bírság a lényeg, hanem hogy megoldódjanak a helyiek életkörülményei.
12:05
Házon kívül„Félünk, hogy lejön a föld, és meghalunk” – a házak fölött 80 méterre halmozták a földsáncot a recski bányamonstrum kiásásakor
2023. szeptember 6. 8:24

„Félünk, hogy lejön a föld, és meghalunk” – a házak fölött 80 méterre halmozták a földsáncot a recski bányamonstrum kiásásakor

Az elmúlt hónapokban többször is sárlavina öntötte el a recski Hunyadi utcát. A hegyről lezúduló eső több házat elárasztott, a helyiek rokonokhoz vagy tornatermekbe költöztek. Szerintük mindez a közelükben épülő andezitbánya miatt van, amelynek területén fákat vágtak ki, így nincs, ami megfogja a csapadékot. A kormány félmilliárd forintot különített el a károsultaknak, de még mindig csak a kárfelmérés zajlik, az érintett családok várnak. 
12:05
Házon kívül„Félünk, hogy lejön a föld, és meghalunk” – a házak fölött 80 méterre halmozták a földsáncot a recski bányamonstrum kiásásakor
2023. szeptember 6. 6:39

„Félünk, hogy lejön a föld, és meghalunk” – a házak fölött 80 méterre halmozták a földsáncot a recski bányamonstrum kiásásakor

Az elmúlt hónapokban többször is sárlavina öntötte el a recski Hunyadi utcát. A hegyről lezúduló eső több házat elárasztott, a helyiek rokonokhoz vagy tornatermekbe költöztek. Szerintük mindez a közelükben épülő andezitbánya miatt van, amelynek területén fákat vágtak ki, így nincs, ami megfogja a csapadékot. A kormány félmilliárd forintot különített el a károsultaknak, de még mindig csak a kárfelmérés zajlik, az érintett családok várnak. 
1:58
HíradóSárlavina után pénzeső: 500 millió forintot szán a kormány a recski sárömlés károsultjainak
2023. július 11. 18:52

Sárlavina után pénzeső: 500 millió forintot szán a kormány a recski sárömlés károsultjainak

500 millió forintot különít el a kormány a recski sárömlés károsultjainak. A júniusi, nagy esőzések idején 21 család otthonát többször is sárlavina öntötte el, miután a felettük lévő bányából lemosta a víz a sarat. A térség országgyűlési képviselője szerint a lakóknak egy kivétellel nem volt biztosításuk. A Belügyminisztérium államtitkára szerint még korai arról beszélni, hogy felelős-e valaki a történtekért.
2:31
HíradóRecski sárlavina: mégis nyomozás indul, hogy kiderítsék, ki a felelős
2023. július 7. 18:44

Recski sárlavina: mégis nyomozás indul, hogy kiderítsék, ki a felelős

Az ügyészség hatályon kívül helyezte a rendőrség korábbi döntését. A júniusi, nagy esőzések következtében a település egyik utcáját többször is sártenger öntötte el. Az utca feletti bányából mosta le a víz a sarat, ami 21 család házát öntötte el. Négy házba azóta sem tudtak visszaköltözni. Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője tett feljelentést az eset miatt, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt.
2:36
HíradóA pénteki és szombati vihar megint rámosta a falu fölött nyitott bányát Recskre
2023. június 25. 18:23

A pénteki és szombati vihar megint rámosta a falu fölött nyitott bányát Recskre

Újra sárlavina pusztított a Heves megyei Recsken. A pénteki vihar és a szombati eső a szomszédos bányából hordta a sarat az egyik utcába és az udvarokba. A lakók egy része a korábbi sárlavina után saját felelősségre visszaköltözött, de sokan most már nem akartak visszamenni a házukba. A hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső Borsodban is sok gondot okozott. Több településen is villámárvíz alakult ki.
2:32
HíradóHegyoldal tetejére felhúzott védmű omlott Recskre, 70 ember maradt fedél nélkül
2023. június 14. 18:45

Hegyoldal tetejére felhúzott védmű omlott Recskre, 70 ember maradt fedél nélkül

21 család otthonát tette tönkre a múlt héten az óriási felhőszakadás Recsken. 70 embernek kellett ideiglenes szállást találni, miután több házat is elöntött az agyagos sár, amelyet a település fölött márciusban nyitott kőbányából mosott ki az eső. A felhőszakadás lebontotta a hegyoldal tetejére felhúzott védmű egy részét, ez a földtömeg csúszott rá a településre.
2:29
HíradóEgyszer csak robbantottak egyet Recsken, de a bányacég ígéri, máskor jobban vigyáznak
2023. február 11. 16:08

Egyszer csak robbantottak egyet Recsken, de a bányacég ígéri, máskor jobban vigyáznak

A házaktól 200 méterre robbantottak pénteken Recsken egy újonnan nyíló kőbányánál. A helyiek azt mondták az RTL Híradónak: félnek és semmilyen tájékoztatást nem kaptak. A cég azt ígérte, legközelebb elővigyázatosabban járnak el és a polgármester szerint minden esetleges kárt is megtérítenek. Az LMP a bányanyitás azonnali felfüggesztését követeli. Korábbi hírek szerint állami beruházásokhoz szállítanának innen követ, de erről a kormányt hiába kérdeztük.
3:45
XXI. századAz ember, aki megszökött a recski pokolból, mégis visszatért oda
2022. november 20. 14:42

Az ember, aki megszökött a recski pokolból, mégis visszatért oda

Az első internáltak azok a mérsékelt szociáldemokraták volta, akik nem óhajtottak egyesülni Rákosi Mátyás pártjával. Azt mondogatták nekik, ha felépítették a tábort, hazamehetnek. De nem szabadulhattak. Éjszaka rájuk fagyott az átizzadt ing, havonta csupán egyszer fürödhettek, aki fegyelmi vétséget követett el, azt éjjel egy föld alatti verembe állították. A recski kényszermunkatábor körülményei olyan borzalmasak voltak, hogy onnan mindenki menekült volna. Ez persze szinte lehetetlen volt, de ifjabb Dobó József tíz nap után kereket oldott.