MEGHALTAK

2:47
HíradóEsztergomi tragédia: többször is szóltak a nézőknek, mégsem mentek el a veszélyes területről
2024. március 25. 17:36

Esztergomi tragédia: többször is szóltak a nézőknek, mégsem mentek el a veszélyes területről

Többszöri figyelmeztetés ellenére sem mentek el a nézők a veszélyes területről, ezért lett tragédia a Nemzeti Autósport Szövetség elnöke szerint. Szujó Zoltán az RTL Híradónak azt mondta, a szervezők biztonsági terve megfelelő volt, de újra kell gondolni a raliversenyek szervezését. Az Esztergom-Nyerges Rallyt ugyanaz a cég szervezte, amelynek elnökét egy 2013-as, szintén halálos versenybaleset miatt elítélték. A cégvezető a Telexnek azt mondta, a versenyszervezéstől nem tiltották el.
2:33
HíradóMegrázó videón a váci tragédia, amiben két fiatal vesztette életét
2023. augusztus 26. 18:29

Megrázó videón a váci tragédia, amiben két fiatal vesztette életét

Videón a csütörtök éjszakai váci tragédia, a Blikk szerezte meg az egyik közeli térfigyelő kamera felvételét. Az autó nagy sebességgel hajtott, majd egy fának csapódott, két fiatal halt meg. A 16 éves áldozat anyja azt mondta az RTL Híradónak: percekkel a baleset után ért a helyszínre, és már csak holtan látta a lányát. Arról is beszélt, nem haragszik a másik áldozatra, a 18 éves sofőrre.
3:32
Videó„Nem bírom feldolgozni, hogy az én gyerekemet így láttam” – megszólalt a váci tragédia 16 éves áldozatának édesanyja
2023. augusztus 26. 15:50

„Nem bírom feldolgozni, hogy az én gyerekemet így láttam” – megszólalt a váci tragédia 16 éves áldozatának édesanyja

Zsaklin csütörtökön egy ismerőse mellé ült be az autóba, ami előzés közben lesodródott az útról, majd egy fának csapódott. Mivel egyik fiatal sem volt bekötve, kizuhantak a kocsiból. A baleset helyszínére elsők között érkezett meg a lány nővére, aki már nem tudott halott testvérén segíteni. A szerencsétlenségről Zsaklin édesanyja beszélt az RTL Híradónak.  
2:29
Híradó„Gyerekgyilkos” – négy év múlva szabadulhat a veronai buszbalesetet okozó sofőr
2022. december 15. 17:17

„Gyerekgyilkos” – négy év múlva szabadulhat a veronai buszbalesetet okozó sofőr

Jogerősen hat év fogházat kapott a veronai buszbalesetet okozó sofőr. Ráadásul a férfi négy év múlva szabadulhat. 2017 januárjában 18 utas, többségük gimnazista diák halt meg, amikor a buszuk egy autópálya-felüljáró pillérjének csapódott, majd kigyulladt. Az áldozatok szülei felháborodtak, szerintük túl enyhe ítélet született. Ráadásul még bocsánatot sem kért tőlük a sofőr. Az egyik áldozat apja ma megpróbált beszélni vele, de a börtönőrök közbeléptek. A szülők kártérítési pert indítanak.
1:15
HíradóTűzoltóként dolgozott, és már csak pár hónapja volt a nyugdíjig a tragikus baleset egyik halottjának
2022. október 23. 16:51

Tűzoltóként dolgozott, és már csak pár hónapja volt a nyugdíjig a tragikus baleset egyik halottjának

Debreceni és létavértesi férfiak voltak a szombaton Gyomaendrődnél történt tragikus baleset áldozatai. Úgy tudjuk, rokonok voltak, két apa a fiaival. Az egyik áldozat sofőrként dolgozott, és éppen nyugdíjazás előtt állt. A Híradónak Menyhárt Károly, Létavértes polgármestere mondta el, hogy a férfi és fia korábban tűzoltóként is dolgozott. Létavértesen, ahol éltek, mindenkit megrázott a haláluk.
2:31
HíradóAz apa, az anya és két kisgyerek vesztette életét szén-monoxid-mérgezésben
2021. június 29. 18:00

Az apa, az anya és két kisgyerek vesztette életét szén-monoxid-mérgezésben

Négytagú család vesztette életét szénmonoxid mérgezésben Budapest VI. kerületében. A családfő egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település, Tarpa háziorvosa volt. Ingázott a munkahelye és budapesti otthona között. Azután kezdték keresni, hogy nem jelent meg a munkahelyén. A lakásban vele volt a felesége és két gyermekük is. Az ajtót a tűzoltók törték be. A tragédiát a hibás vízmelegítő okozhatta.  
1:59
HíradóUgyanazon a napon vesztette el mindkét szülőjét egy hat éves kislány
2021. február 20. 17:00

Ugyanazon a napon vesztette el mindkét szülőjét egy hat éves kislány

Ugyanazon a napon mindkét szülőjét elveszítette egy hatéves kislány a koronavírus miatt. Szülei február elején kerültek kórházba, miután elkapták a kórt. Mindketten egy hete szombaton haltak meg. Úgy tudjuk, most a nagyszülei vigyáznak rá. A család egyik rokona nyilatkozott az RTL Híradónak, azt mondta, a karantén miatt rokonai csak telefonon tudták elmondani a szörnyű hírt a gyereknek.
1:50
HíradóIdeiglenes terelésnél borult az árokba egy házaspár autója, azonnal meghaltak
2021. február 8. 17:01

Ideiglenes terelésnél borult az árokba egy házaspár autója, azonnal meghaltak

Halálos baleset a figyelmetlenség miatt. Ideiglenes terelésnél borult az árokba egy házaspár autója vasárnap délután Szolnok közelében, a kocsiban utazók azonnal meghaltak. A Bács-Kiskun megyei Bócsa közelében pedig egy kanyarodás miatt várakozó kisteherautóba rohant egy autós: a sofőr életveszélyesen megsérült. Ez a baleset is figyelmetlenség miatt történhetett: az ütközés előtt szakadt az eső, a sofőr későn vette észre az kanyarodásra váró autót.
1:52
HíradóMeghalt egy idős házaspár, amikor kigyulladt a házuk, unokájuk a tetőre menekült a lángok elől
2020. november 23. 15:46

Meghalt egy idős házaspár, amikor kigyulladt a házuk, unokájuk a tetőre menekült a lángok elől

„Meg fogok halni, mentsenek ki!” – ezt kiabálta a 12 éves fiú, aki túlélte a hétfő hajnali rákospalotai lakástüzet. A háztetőn ülve várta a segítséget, miközben a több méteres lángok beborították az épületet. A gyerek nagyszüleit a tűzoltók találták meg. Mindketten belehaltak sérüléseikbe. A rendőrség emberölés miatt nyomoz. Egy 51 éves férfit fogtak el, a gyanú szerint ő gyújtotta a családra a házat.
2:36
HíradóÖsszefogás indult az édesanya nélkül maradt budapesti családért
2020. augusztus 11. 17:01

Összefogás indult az édesanya nélkül maradt budapesti családért

Összefogás indult az édesanya nélkül maradt budapesti családért. A nőre másfél hete zuhant rá egy férfi, aki kiugrott XI. kerületi panelházukból. Mindketten meghaltak. Férje azóta egyedül próbál helytállni, de rengeteg segítséget kap. Gyerekjátékokat, babakocsit és ruhákat adományoztak nekik. Több tejdajka pedig anyatejet is biztosít az anya nélkül maradt fél éves kislánynak. Az apukával készült interjút itt nézheti meg hosszabban.
26:36
Házon kívülVajon 2020 tényleg az áldozatsegítés éve lesz? Várható érdemi változás?
2020. január 14. 22:25

Vajon 2020 tényleg az áldozatsegítés éve lesz? Várható érdemi változás?

Néhány ügy csak az utóbbi pár hétből: a börtönből szabadult férfi, aki Győrben megölte saját és nevelt gyermekét. A mélykúti nő, akit a gyerekei szeme láttára gyilkolt meg az élettársa. A fiatalember, aki kis híján halálra késelte a volt barátnőjét Budapesten. 2015 eleje és 2017 vége között 651 eset került bíróság elé, de egészen biztos, hogy az erőszakos ügyek száma ennél sokkal nagyobb. A családon belüli erőszak megítélése nem csak a rendőröknek vagy a bíróságoknak jelenthet nehézséget, hanem nekünk, civileknek is: ahhoz például sok tudás és empátia kell, hogy megértsük, hogyan ragadhat benne bárki is egy ilyen kapcsolatban. Boros Krisztina, Serdült Szilvia és Moskovics Judit beszéltek áldozatokkal és a velük foglalkozókkal is, hogy megnézzék, ha már 2020 a kormányzat szerint az áldozatsegítés éve, vajon várható-e érdemi változás.
2:30
HíradóA hétvégén már halott lehetett a hajdúszoboszlói család
2017. szeptember 6. 18:01

A hétvégén már halott lehetett a hajdúszoboszlói család

Nem hétfőn, hanem hétvégén vethetett véget életének a 45 éves hajdúszoboszlói apa. Feltehetően ő végezhetett 6 éves kisfiával is. Holttestükre egy erdőben találtak rá. Az anya még élt, amikor hétfőn otthonában rátaláltak a rendőrök, de már nem lehetett megmenteni az életét. Ő is öngyilkos lett. Azt egyelőre nem tudni, az asszony is ott volt-e, amikor gyermeke meghalt, vagy később tudta meg mi történt. A kisfiú szeptemberben kezdte volna az első osztályt. Édesapjával együtt mentek el a pénteki tanévnyitó ünnepségre. Azt egyelőre nem tudni pontosan mi történt ezután. A rendőrség emberölés miatt nyomoz.
6:03
FókuszVeronai buszbaleset: gyász és döbbenet
2017. január 21. 18:20

Veronai buszbaleset: gyász és döbbenet

Hősi halottként említi az olasz sajtó azt a magyar diákot, aki utolsó erejével törte ki a lángoló turistabusz ablakát. A veronai karambol pusztító erejű volt, a busz jobboldalán, elől utazók azonnal meghalhattak. A veronai rendőrkapitányság vezetője azt mondta, hogy a fiút már holtan találták meg a hatóságok: kezében ablaktörő kalapácsot tartott - korábban ő törte be a busz egyik ablakát, amin több utastársa is kimenekülhetett. A fiú életeket mentett meg, de magán segíteni már nem tudott.
4:14
HíradóAz ablakon át menekültek
2017. január 21. 17:04

Az ablakon át menekültek

Magyar diákok haltak meg egy olaszországi buszbalesetben. 16-an vesztették életüket, 26-an megsérültek, többen életveszélyes állapotban vannak. A budapesti Szinyei Merse Gimnázium diákjai és kísérőik egy franciaországi sítáborból tartottak hazafelé. Az ütközés olyan erejű volt, hogy a busz jobb első felén ülők azonnal meghaltak, sokan fel sem foghatták, hogy mi történt. Akik hátrébb ültek lényegében csapdába estek, az ajtókon nem tudtak menekülni a tűz és a füst elől. A szerencsésebbek ki tudtak mászni az ablakon keresztül. Az egyik halott diák kezében megtalálták a vészhelyzetekre rendszeresített egyik kalapácsot, valószínűleg ő törte ki az egyik ablakot, amelyen keresztül társai ki tudtak menekülni. Azt, hogy pontosan mi okozta a balesetet, még vizsgálják, az olasz rendőrség nyomozást indított. Lehetséges, hogy a sofőr elaludt vezetés közben.
2:07
HíradóMindkét sofőr meghalt
2016. november 22. 17:03

Mindkét sofőr meghalt

Két autó sofőrje halt meg hétfőn este a 21-es úton Salgótarján közelében. Mindkét kocsi egy menetrend szerinti busz oldalának csapódott. Híradónknak nyilatkozott egy szemtanú, aki próbálta menteni az egyik szerencsétlenül járt sofőrt. Amikor kinyitotta az összetört kocsi ajtaját, akkor látta, hogy az egyik barátja ül a volánnál. Próbálta kiszabadítani, de reménytelen volt, annyira összetört az autó. Az egyik kocsi vezetője a helyszínen, a másik a kórházban halt meg. Megrázó tudósítás következik.