MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM

4:29
Fókusz„Itt állok és mást nem tehetek” – tüntetéssel kezdődött a tanév a Madách Imre Gimnázium előtt
2024. szeptember 2. 20:11

„Itt állok és mást nem tehetek” – tüntetéssel kezdődött a tanév a Madách Imre Gimnázium előtt

Tüntetéssel indult a tanév, a Madách Gimnázium diákjai hétfő reggel ismét tiltakoztak igazgatójuk leváltása ellen. Az igazgatót azért mentették fel, mert közleményt adott ki, hogy náluk nem veszik el a mobilokat. A legtöbb iskolában hétfőn már le kellett adniuk a diákoknak a telefonjaikat. Hogy hol, hogyan alkalmazkodtak az új szabályhoz, és mit gondolnak erről az ismert anyukák, kiderül a Fókusz fenti riportjából.
16:39
Reggeli„Abszurdum, ami történt” – Törley Katalin a Madách Imre Gimnázium igazgatójának kirúgásáról
2024. augusztus 29. 9:46

„Abszurdum, ami történt” – Törley Katalin a Madách Imre Gimnázium igazgatójának kirúgásáról

A Belügyminisztérium az iskolai mobiltilalom felülbírálása miatt váltotta le a Madách Imre Gimnázium igazgatóját, Mészáros Csabát, mert „egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt”. A helyzet bonyolult, hiszen a törvény szerint az igazgató vagy a szaktanár engedélyezheti a mobiltelefont, tehát az igazgató semmit nem tett törvénytelenül – csupán megosztotta a pedagógia érveit a nyilvánossággal. A Reggeli vendégei Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom alapítója és Asbóth Márton, a TASZ jogásza voltak. Törley szerint felfoghatatlan, hogy egy még el nem fogadott jogszabály miatt eltávolították az ország egyik legjobban működő iskolájának igazgatóját, ám nem ő volt az egyedüli intézményvezető, akit eltávolítottak pozíciójából a nyári szünetben. 
BelföldSok iskolában szinte lehetetlen betartatni a telefonozást korlátozó rendeletet, ami miatt máris kirúgták a Madách igazgatóját
2024. augusztus 29. 8:35

Sok iskolában szinte lehetetlen betartatni a telefonozást korlátozó rendeletet, ami miatt máris kirúgták a Madách igazgatóját

Szeptembertől a kormány egy rendelettel korlátozza az iskolai mobiltelefon-használatot. A diákoknak a tanítási órák megkezdése előtt le kell adniuk okoseszközeiket, és csak a nap végén kapják vissza azokat. Az iskolai mobilozás visszaszorítását alapvetően támogatják a szülők és a pedagógusok is, hiszen könnyen elvonhatja a diákok figyelmét, azonban a nagyobb intézményekben szinte lehetetlen lenne betartatni. A rendelet életszerűtlenségéről írt a szülőknek és a diákoknak a budapesti Madách Imre Gimnázium nevelőtestülete is, amire súlyos retorzió volt a válasz: szerdán azonnali hatállyal menesztették az intézményt 24 éve vezető Mészáros Csabát. A PDSZ szerint a rendelet nemcsak átgondolatlan, hanem káros is és sokkal jobb lenne, ha az iskolák maguk dönthetnének a mobilhasználatról. Az általunk megkérdezett intézmények között van, ahol biztosan nem fogják reggel begyűjteni az összes telefont, de akad olyan iskola is, ahonnan már jóformán kitiltották a kütyüket. A Belügyminisztérium megkeresésünkre közölte: oktatási célokra továbbra is használhatók a készülékek.