LÁSZLÓ RÓBERT

Saját nyugalmát védi Orbán Viktor a titkos kampánykörúttal

Saját nyugalmát védi Orbán Viktor a titkos kampánykörúttal

2:18
HíradóSzakértő: A magyarok jellemzően passzívak, de a Tisza Párt bázisára 2026-ban is lehet majd építeni
2024. július 10. 19:36

Szakértő: A magyarok jellemzően passzívak, de a Tisza Párt bázisára 2026-ban is lehet majd építeni

A Tisza Pártnak több szavazóköri delegáltja volt a június 9-i választásokon, mint az összes többi ellenzéki pártnak együtt – erről a választási földrajz szakértője írt. A Telexen megjelent cikk szerint ez azért fontos, mert a magyarok politikailag jellemzően passzívak, egy ilyen bázisra viszont már lehet építeni a 2026-os országgyűlési választásokon. A Híradónak nyilatkozó László Róbert politológus szerint ugyanakkor még csak most jönnek a pártépítés szürke hétköznapjai, amivel nehezebb motiválni a választókat. 
2:08
HíradóKezdődik a kampányhajrá – egy hét múlva döntünk az EP-képviselőkről és az önkormányzatokról
2024. június 2. 19:11

Kezdődik a kampányhajrá – egy hét múlva döntünk az EP-képviselőkről és az önkormányzatokról

Felpörgetik a személyes találkozókat, és erőteljesebben sulykolják az eddigi üzeneteiket a pártok – erre számít a kampány utolsó hetében a Híradónknak nyilatkozó szakértő. Szerinte fordulat már csak akkor jöhet, ha kiszivárog valamilyen rendkívüli hír, ami megbolygathatja az utolsó napokat. Jövő vasárnap olyan választás lesz Magyarországon, amilyen még soha nem volt: egyszerre dönthetnek az Európai Parlamenti és az önkormányzati mandátumokról a szavazók.
2:09
HíradóPolitológus: Magyar Péter felvételén nagyon súlyos állítások hangzanak el, amelyeknek lehet komoly politikai következménye
2024. március 26. 17:57

Politológus: Magyar Péter felvételén nagyon súlyos állítások hangzanak el, amelyeknek lehet komoly politikai következménye

Sok hűhő semmmiért – így értékelte a kormány a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételt. Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter rövid videójában azt mondta: kipukkadt a lufi. Az ellenzéki pártok ugyanakkor lemondásra szólították fel Orbán Viktort, Rogán Antalt, valamint Polt Pétert és tüntetést hirdettek a miniszterelnök hivatala elé. A Híradónknak nyilatkozó politológus szerint, bár a felvétel rövid, nagyon súlyos állítások hangzanak el benne, amelyeknek lehet komoly politikai következménye.
BelföldPolitológus: Csak az számít, hogy a Fidesz táborában elhiggyék, amit Magyarról ír a kormánysajtó
2024. március 26. 15:30

Politológus: Csak az számít, hogy a Fidesz táborában elhiggyék, amit Magyarról ír a kormánysajtó

A Magyar Péter által kedd reggel megjelentetett hangfelvétel után beindult a narratívaverseny. A kormányoldal arra próbálja irányítani a figyelmet, hogy Varga Judit exférje erőszakos, míg az ellenzék egyelőre nem tudja, mit kezdjen Magyarral. Két politológussal beszéltünk arról, mi történik most, hogy megjelent a hangfelvétel. Mindketten azt mondták, Magyar Péter elsősorban ellenzéki érzelmű szavazókat szólít meg.
BelföldKarácsony és Vitézy között dőlhet el a főpolgármesterség – de nagy kérdés, hogy Magyar Péter beszáll-e a kampányba
2024. március 20. 5:01

Karácsony és Vitézy között dőlhet el a főpolgármesterség – de nagy kérdés, hogy Magyar Péter beszáll-e a kampányba

Nem indította túl későn kampányát Vitézy Dávid, aki ismertségének, szakmaiságának és pártpolitika-ellenes üzenetének köszönhetően komoly, reális jelölt lesz a júniusi főpolgármester-választáson. Karácsony Gergely azzal kampányolhat, hogy a Fidesszel próbálja egybemosni a volt BKK-elnököt, a Fidesz pedig azzal, hogy a baloldalhoz köti őt – de mi lesz, ha még Magyar Péter is beszáll a kampányba? Politikai elemzőket kérdeztünk arról: vajon két szék között a padlóra esik Vitézy, vagy tényleg városvezető lesz belőle?
BelföldA kegyelmi ügy nem elsősorban Novák Katalin alkalmatlanságáról szólt, sokkal inkább az Orbán-rendszer működését mutatta meg
2024. február 12. 15:32

A kegyelmi ügy nem elsősorban Novák Katalin alkalmatlanságáról szólt, sokkal inkább az Orbán-rendszer működését mutatta meg

Magyar Péter tovább ment, mint Pesty László, de Orbán Viktor személyét és hitelességét ő sem vonta kétségbe – mutatott rá az rtl.hu kérdésére a Political Capital elemzője. Arról is beszélt, hogy bár nem tudjuk, ki járta ki K. Endrének a kegyelmet, akinek a kezén átment a döntés, azt feltételezte, hogy ez a legfelsőbb körökben dőlt el.
BelföldÁttörést hozhat a kutyapártnak 2024, a kisebb ellenzéki erőknek viszont marad az agónia
2024. január 1. 11:10

Áttörést hozhat a kutyapártnak 2024, a kisebb ellenzéki erőknek viszont marad az agónia

Igen nehéznek ígérkezik az ellenzék 2024-es éve: a felmérések alapján a Fidesz abszolút többséget ér majd el az európai parlamenti választáson, az önkormányzatin pedig több vidéki nagyvárost is visszaszerezhet a kormánykritikus erőktől. A DK, a Momentum, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd emiatt leginkább azért küzd majd, hogy megőrizze eddigi pozícióit, valamint hogy eldöntse: melyik párt diktálhat majd az ellenzéki tárgyalásokon 2026-ban. Az idei év a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak hozhat áttörést, ha ugyanis bejutnak az Európai Parlamentbe vagy a Fővárosi Közgyűlésbe, akkor sokan úgy gondolhatják, mégsem veszik el a rájuk leadott szavazat.
Választás 2022Határon túli magyarok, kispártok, a győztesek jutalmazása – ezek befolyásolják a választás eredményét
2022. március 26. 14:01

Határon túli magyarok, kispártok, a győztesek jutalmazása – ezek befolyásolják a választás eredményét

Hogyan javíthatja vagy ronthatja az ellenzéki szövetség és a Fidesz esélyeit a magyar választási rendszer néhány fontos sajátossága? Hogyan befolyásolhatja a parlamenti mandátumokat a Mi Hazánk és/vagy a Kétfarkú Kutyapárt bejutása? László Róberttel, a Political Capital választási szakértőjével elemeztük az esélyeket a jövő vasárnapi országgyűlési választás előtt.