HERSZON

Kaiser Ferenc: Annyi tisztet vesztettek az oroszok, hogy alig tudják őket pótolni

Kaiser Ferenc: Annyi tisztet vesztettek az oroszok, hogy alig tudják őket pótolni

7:53
Reggeli50 ukrán gyereket mentett meg a hős igazgató attól, hogy Oroszországba deportálják
2024. február 26. 7:59

50 ukrán gyereket mentett meg a hős igazgató attól, hogy Oroszországba deportálják

„Amikor odamész golyóálló mellényben az óvóhelyhez, ahová anyák érkeznek a gyerekeikkel, akkor elszégyelled magad, mert rajtuk nincs ilyen, pedig kellene” – Dörmer Csaba, a Fókusz riportere nem először járt Ukrajnában a háború kitörése óta. Most hat napot töltött ott. Azt mondja, teljesen más képet mutat Kárpátalja, és mást a herszoni terület. Ott elképzelhetetlen feszültségben próbálnak élni az emberek. Ahogy egy ott élő fogalmazott: nem tudhatják, mikor és hol csapódik be a következő rakéta. Dörmer Csaba egy gyermekotthon igazgatójával is forgatott, aki elmesélte, hogy hogyan akadályozta meg, hogy ötven gyereket Oroszországba deportáljanak átnevelés céljából. De a Fókusz riportere arról is beszélt, milyen érzés volt golyóálló mellényben dolgozni és mit mondanak a helyiek, mikor érhet véget a háború. 
2:00
HíradóMegindult a régen beharangozott ukrán offenzíva
2023. június 9. 19:04

Megindult a régen beharangozott ukrán offenzíva

Miközben továbbra is mentik a civileket a gátrobbantás után elárasztott herszoni területeken, Zaporizsja térségében heves harcok bontakoztak ki az ukrán és az orosz csapatok között. Az ellentámadásba lendülő ukrán hadseregnek a Nyugatról kapott modern fegyverek ellenére mindeddig nem sikerült áttörnie az orosz védelmi vonalakat. Az összecsapásokban mindkét fél jelentős veszteségeket szenvedhetett.
2:04
Híradó„Az oroszok úgy lehettek vele, hogy pusztuljon minden, kit érdekel” – videón, ahogy ukrán civilek menekülnek az elárasztott Herszonból
2023. június 7. 19:05

„Az oroszok úgy lehettek vele, hogy pusztuljon minden, kit érdekel” – videón, ahogy ukrán civilek menekülnek az elárasztott Herszonból

Civilek tízezrei menekülnek Ukrajna déli részén a hatalmas árhullám elől, amely a Dnyeper egyik legnagyobb víztározójának felrobbantása után zúdult a térségre. Az elöntött településeken csónakokkal mentik az embereket, miközben az orosz csapatok továbbra is tűz alatt tartják őket. Kijev szerint Moszkva szándékosan idézte elő a katasztrófát, az oroszok ezt tagadják.
KultúraAz ENSZ riadót fújt, az Ukrajnában elrabolt műkincsek Magyarországon is felbukkanhatnak
2023. január 31. 10:09

Az ENSZ riadót fújt, az Ukrajnában elrabolt műkincsek Magyarországon is felbukkanhatnak

Az oroszok szerint megvédeni akarják, gyakorlatilag azonban ellopják a műkincseket Ukrajnából. Legutóbb Herszont fosztották ki, mostanra kiderült, a város szépművészeti múzeumából minden mozdíthatót elvittek. Az UNESCO úgy véli, a szomszédos országokban fognak felbukkanni a háború során zabrált értékek, így Magyarországon is. Hazánkban az elmúlt években rengeteg pravoszlav ikon került a piacra, és minimum kétséges, hogy mind legális úton került volna forgalomba.
1:59
Híradó„Volt, hogy egész osztályokat cipeltek el erőszakkal" – álbetegségeket találtak ki az árváknak, hogy megmentsék őket
2022. december 10. 18:05

„Volt, hogy egész osztályokat cipeltek el erőszakkal" – álbetegségeket találtak ki az árváknak, hogy megmentsék őket

Több, mint 13 ezer gyereket deportáltak az oroszok Ukrajnából a háború kezdete óta. Erről az ukrán elnök egyik tanácsadója beszélt Kijevben pénteken, hozzátéve, hogy az erőszakkal elvitt gyerekek száma ennél jóval magasabb lehet. Közben az AP amerikai hírügynökség bemutatott egy herszoni gyerekkórházat, ahol a dolgozók életüket kockáztatva hazudtak a megszállóknak kicsikről, csakhogy megmentsék őket.
8:46
ReggeliRácz András: Tavasszal lesz még egy nagy orosz offenzíva
2022. november 14. 8:05

Rácz András: Tavasszal lesz még egy nagy orosz offenzíva

Az oroszok nyolc hónapos uralom után feladták Herszont, ezzel azt a lehetőséget, hogy Ukrajnát elvágják a Fekete-tengertől – mondja Rácz András Oroszország-szakértő. A város infrastruktúráját azért porig rombolták és hatalmas mennyiségű robbanószert hagytak hátra. Ellenőrizni kell például, hogy nem hagytak-e kézigránátot a mosogatóban – mondja Rácz András. Lakásról-lakásra járva kell majd biztonságossá tenni a várost, nagy munka lesz, hogy biztonságossá váljon. 
2:11
HíradóÖrömünnep a visszafoglalt Herszonban, a civilek megrohanták a bevonuló ukrán katonákat
2022. november 12. 17:58

Örömünnep a visszafoglalt Herszonban, a civilek megrohanták a bevonuló ukrán katonákat

Ünnepelnek Herszonban az ukránok, miután visszafoglalták a várost az orosz megszállóktól. Az ukrán elnök történelmi napról beszélt, de hozzátette: a háborúnak még nincs vége. Az oroszok azt közölték: 30 ezer katonájukat vonták ki. Moszkva megfontolt döntésnek nevezi a lépést, de a hírek szerint az oroszok rosszul fogadták, hogy elvesztették a legnagyobb meghódított ukrán várost.
KülföldAz oroszoknak és az ukránoknak sem érdeke most a béke, Herszon aligha ússza meg az ostromot
2022. november 8. 16:20

Az oroszoknak és az ukránoknak sem érdeke most a béke, Herszon aligha ússza meg az ostromot

A katonai logika visszavonulást diktálna Putyinnak, de az orosz elnök a csapatai pusztulásától sem fél annyira, mint egy szimbolikus vereségtől. Az Egyesült Államok egyelőre nem akarja tűzszünet felé terelni a magabiztos ukránokat, az erről szóló hírek inkább az amerikai félidős választásoknak szóltak – mondta az rtl.hu-nak Kaiser Ferenc, az NKE docense.
2:02
HíradóUkrajna szerint fennáll a veszélye, hogy Fehéroroszország is beszáll a háborúba
2022. október 14. 19:32

Ukrajna szerint fennáll a veszélye, hogy Fehéroroszország is beszáll a háborúba

Moszkva elkezdte orosz területekre menekíteni a civileket a fekete-tengeri Herszon városából, amelyet egyre jobban megközelítenek az ukrán csapatok. Az inváziós erők jelenleg Kelet-Ukrajnában próbálják megállítani a kijevi kormány ellentámadását. Az ukrán vezetés szerint fennáll a veszélye annak, hogy orosz nyomásra Fehéroroszország is beszáll a háborúba.