FÓKUSZ

3:38
Fókusz
2023. november 28. 19:55

„Most múlik pontosan” klasszikus változatban – szimfonikus zenekarral készül nagykoncertre a Quimby, beleshettünk a próbára

Rockerek és klasszikus zenészek együtt: az Óbudai Danubia szimfonikus zenekarral próbál a Quimby. Már öt évvel ezelőtt, a Margitszigeten is együtt zenéltek, most mindkét együttes úgy látja, eljött az ideje annak, hogy egy sokkal nagyobb szabású fellépést hozzanak össze: a különleges alkalom betetőzése egy jövő márciusi koncert lesz. A Fókusz riportere beleshetett a különleges próbára.
4:27
Fókusz
2023. november 27. 19:53

Biztonságpolitikai szakértő: senkit ne tévesszen meg a Hamász, megpróbálja emberi arcát mutatni

Ötvenegy bizonytalan nap és teljes kétségbeesés után magához ölelhette lányait Maja Zin. A magyar állampolgársággal is bíró lányokat október elején  rabolták el a Hamász terroristái egy kibucból. A nyolcéves Elát és tizenöt éves nővérét szombat este engedték szabadon a terroristák egy másik magyar tússzal együtt. Az anya egyelőre elképzelni sem tudja, hogy mit élhettek át a gyerekei. Hosszú egyeztetések eredményeként néhány órán belül izraeli túszok és palesztin foglyok újabb  csoportja térhet haza. Két nappal meghosszabbították a gázai tűzszünetet. Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő szerint senkit ne tévesszen meg, hogy a Hamasz a túszok elengedése kapcsán megpróbálja emberi arcát mutatni.
4:01
Fókusz
2023. november 27. 19:48

A szakítás és a térdműtét egyértelműen megálljt parancsolt Széphalmi Juliskának

Térdre rogyott, hogy újult erővel álljon fel Széphalmi Juliska. A táncművész egyelőre csak mankóval képes járni, a Fókusznak azt mesélte, a lelki zűrzavart is mankóval lesz képes rendbe rakni. A fiatal anyuka szakítása után visszaült az iskolapadba. Úgy érzi, az élet minden területén tanulnia kell, hogy a színpadra négy hónap múlva megerősödve térhessen majd vissza, térdműtétje után. 
3:32
Fókusz
2023. november 27. 19:04

„Eladta a lelkét!” – Nagy Zsoltot is meglepte hogy Szalay Bence ellene szavazott

„Ott vagy a luxusban és közben rohadékul érzed magad egész végig, hogy folyamatosan hazudnod kell félméterről egy ember szemébe” – mondta Nagy Zsolt a Fókusznak, miután kiesett Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimi-realityből. Hogy mikortól érezte a színész, hogy már nem a régi és hogyan dolgozta fel Visváder Tamás kiesését, kiderül a Fókusz riportjából. 
1:40
Fókusz
2023. november 26. 19:42

Kabát Péter: A bordám is eltört, az a hab a tortán

„Gyógyulgatok, a lábamat sajnos meg kell műteni, beszakadt a porc, meg a bordám is eltört, az már csak a hab a tortán” – nyilatkozta Kabát Péter a Sztárbox ringje mellől egy héttel az után, hogy eszméletvesztéssel járó kiütéssel zárult a Rácz Jenő elleni meccse. Mint elmondta, többször visszanézte már a mérkőzést, és nagyon kavarognak benne az érzések, még jó pár hétnek el kell telnie, hogy megeméssze és megbeszélje Rácz Jenővel a történteket, az viszont nem kérdés, hogy neki fog szurkolni. Kabát megköszönte a rengeteg aggódó üzenetet is, amit a kiütése után kapott. „Szeretlek titeket” – üzente a volt a focista.
17:05
Fókusz
2023. november 25. 18:56

Szinte mindenét elvesztette egy dán asztalos, így indult a LEGO elképesztő története

Van egy kis község Dániában, amelyet valószínűleg még az országban is kevesen ismernének – nemhogy a világon –, ha az 1900-as évek elején nem költözik ide egy asztalos. Billundban ma már szinte minden az építőkockákról szól, miközben még ma is csak 7100-an lakják a várost. Évente 3 millió 700 ezer turista fordul meg a repülőtéren, ami ezzel Dánia második legforgalmasabb légikikötője lett a főváros után. A Fókusz stábja meglátogatta a legendás várost, hogy utánajárjon az apró kockák hatalmas történetének. 
1:34
Fókusz
2023. november 24. 20:42

Amikor egy bátor szívű ember és egy csillag varázsa egyesül – a Kívánság már a mozikban

Sztárparádé a vörös szőnyegen, nyereményjáték gyerekeknek és egy filmdal élő előadása – a legújabb Disney-rajzfilm, a Kívánság díszbemutatóját tartották nemrég az egyik fővárosi moziban. Mosolyogva pózoltak a meglepetésekkel és lenyűgöző látvánnyal teli animációs alkotás magyar hangjai, köztük Gubik Petra és Kardffy Aisha, akinek ez volt első szinkronszerepe.
3:04
Fókusz
2023. november 24. 20:36

Tévétörténelmet hoz a Kanapéhuszárok – nemrég nyílt jogi lehetőség arra, hogy az RTL vadiúj műsorát bemutassák

Az érzelmek teljes skálája megmutatkozik azokban a megrögzött tévénézőkben, akik helyet kaptak a Kanapéhuszárok adásaiban, ami pénteken este negyed 10-től kezdődik. Családtagok, barátok, szomszédok azért ültek együtt a nappali kanapéjára és foteljeibe, hogy együtt tévézzenek – mi pedig saját otthonukban figyelhetjük, hogy ki hogyan reagál a legnépszerűbb műsorokra. A Kanapéhuszárok adásaiban az összes magyar televízió műsoraiból válogatnak majd a nézők. Ez tévétörténelem, ugyanis még soha nem fordult elő olyan, hogy egy kereskedelmi televízió konkurens csatorna tartalmait mutassa pár percre. Hogy erre hogyan és mikor nyílt jogi lehetőség, az kiderül a Fókusz riportjából.
3:09
Fókusz
2023. november 24. 20:24

Egy izraeli fogolyért cserébe három palesztint engednek szabadon – négynapos tűzszünet van Izrael és a Hamász között

Történelmi pillanatnak számított, amikor a Vöröskereszt terepjárói pénteken átléptek Egyiptomba a rafahi határátkelőn azzal a 13 tússzal, akiket 49 nap fogság után a Hamász szabadon engedett. A legfiatalabb közülük két, a legidősebb 85 éves. Kommandósok, orvosok és összekötő tisztek fogadták őket, akik zajszűrős fejhallgatókkal biztosították számukra a nyugalmat és azonnali pszichológiai ellátásban részesítették a szabadon engedett túszokat. A humanitárius tűzszünet négy napig van érvényben.
3:02
Fókusz
2023. november 24. 20:21

„A férjem nagyon beteg lett, ezért elmentem időseket gondozni Ausztriába” – ezért vállal egyre több magyar külföldön munkát

A pandémia alatt csökkent a külföldön munkát vállaló magyarok száma, de most újra egyre többen próbálnak külföldön szerencsét. A KSH legfrissebb felmérése szerint az elmúlt egy évben 12 ezerrel nőtt a kint dolgozó magyarok száma tavaly augusztus-októberhez képest. Ez azt jelenti, hogy már 109 ezren vállalnak rövid távú munkát a határainkon túl, anélkül, hogy tartósan elhagynák Magyarországot. A hazai és a külföldi bérekben természetesen ma is óriási a különbség. Csak ez lenne, ami motiválja a magyarokat?
3:06
Fókusz
2023. november 24. 20:10

Tóth Szabi: Aki ezen a játékon megsértődik, az hülye

Feszült kerekasztal és kiesésdömping Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsor csütörtöki részében. Egyetlen szavazattal Görög Zita ellenében végül Tóth Szabit száműzték, ő viszont ártatlan volt. Zita könnyekben tört ki, majd feladta a játékot. Dobos Evelin is kiesett, miután visszautasította Nagy Zsolt meghívását, és a színésznő nem állt át a gyilkosok oldalára. Görgényi Fruzsit pedig a gyilkosok tették el láb alól. A játékból távozó hírességek most a Fókusznak mondták el, hogyan látják a játék alakulását.
5:50
Fókusz
2023. november 24. 20:09

Kulisszatitkok a LEGO Masters legelső adásáról

Számítógépes trükkel elkészült a Nyugati pályaudvar és Budapest egy részének LEGO-változata, ahol a figurák beszélgettek – így indult szombat este a LEGO Masters első adása. Rögtön két feladatban is bizonyították a párosok, hogy mennyire ügyesek és kreatívak. A Fókuszban most kulisszatitkokat mutatunk a forgatásról. Például eláruljuk, hogy a 12 órás kihívást valójában nem egy nap alatt vették fel.
3:27
Fókusz
2023. november 24. 19:32

Sztárbox: Janicsák Veca vagy Berki Mazsi? Kokó szerint a lányoknál az akaraterő számít

A női könnyűsúly elődöntőjében Janicsák Veca és Berki Mazsi csap össze a Sztárbox vasárnap esti gáláján. „Be kell látni, hogy a lányoknál kevésbé a nagy ütések dominálnak, inkább az akaraterő és a sok ütés” – fogalmazott Kovács Kokó István. Veca hozzászokott a pofonokhoz, és rengeteg üt. Ha mindkét lány hozza, amit eddig láttunk tőlük, jó mérkőzést láthatunk köztük vasárnap. Kokó a lányok esélyét latolgatta a Fókusznak.
5:31
Fókusz
2023. november 23. 20:12

Olívia és Tamás 8 méter magasban szaltóznak egymás karjaiba a Cirque du Soleil művészeiként

Olívia és Tamás a Cirque du Soleil művészeiként több méter magasban szaltóznak egymás karjaiba. Korábban mindketten válogatott tornászok voltak Magyarországon, de ahhoz, hogy bekerüljenek ebbe a társulatba, komoly felméréseken és válogatókon kellett részt venniük, és hónapokon át tanították be nekik a show elemeket. A Cirque du Soleil világkörüli turnéja egy rovar kolónia élete körül forog. Akrobatikus tücskök csúsznak másznak a színpadon és a világ legprofibb légtornászai elképesztő hajlékonysággal kápráztatják el a nézőket. A páratlan showműsor kulisszatitkai mögé most egyedüli magyar stábként a Fókusz kapott exkluzív betekintést, a pozsonyi előadásra látogattak el.
2:58
Fókusz
2023. november 23. 19:59

José Carreras exkluzív interjút adott a Fókusznak

Placido Domingo és José Carreras többször énekelt már duóban Magyarországon, de a katalán fővárosból, Barcelonából származó Carreras egyedül is sokszor fellépett Budapesten, ahová jövő szerdán tér vissza. Ennek apropóján adott exkluzív interjút a Fókusznak barcelonai irodájából. Jövő heti fellépésére a Voice nyertes coach-át, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Miklósa Erikát kérte fel. Az operaénekesnő még huszonéves korában, karrierje elején állt egy színpadon Carreras-szal Bizet Carmenjében. Nemcsak operákból adnak majd elő részleteket, hanem népszerű popslágereket is elénekelnek együtt.
4:50
Fókusz
2023. november 23. 19:57

Szegedi Fecsó vagy Brasch Bence? Ki lehet a jobb? Mutatjuk, hogyan készültek fel a Sztárbox vasárnapi összecsapására

Brasch Bence heti nyolcszor edz, Szegedi Fecsó csakis kézműves ételeket fogyaszt a jobb teljesítmény érdekében. Kovács Koko István elmondja mit gondol boksztudásukról. Curtis erőnléte vagy inkább annak hiánya miatt Szegedi Fecsó jól tudta titokban tartani boksztudását. Most kiderül, mit tud az üzletember. Szegedi Fecsó és Brasch Bence mellett a Sztárbox szorítójába lép vasárnap Janicsák Veca és Berki Mazsi, valamint Istenes Bence és Rácz Jenő.
2:36
Fókusz
2023. november 23. 19:55

Nyáry Luca a Fókusz kamerája előtt tudta meg, hogy visszatérhet Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban játékába

Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban szabálykönyvében az áll, hogy minden játékos csak úgy eshet ki, ha megölik vagy kiszavazzák. Árpa Attila nem küldhet el senkit, így Luca sem szabályszerűen hagyta el a játékot. Az írónő a Fókusz kamerája előtt tudta meg Árpa Attilától, hogy visszatérhet Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban játékba. Az ártatlansága még kapóra jöhet az esti kerekasztalnál, ha hagyja magát befolyásolni…
2:55
Videó
2023. november 23. 17:49

Lakatos Márk: Imádom a gyönyörű palikat, de sose néztem Nagy Ervinre úgy, mint potenciális pasijelöltre

„Ervin gyönyörű volt, egy igazi csodás focista, erős szavú, erős szívű kamaszfiú” – mondta Lakatos Márk Nagy Ervinről, akivel igazi, erős barátság szövődött közöttük. Márk Mimi című könyvének bemutatóján beszélt a benne élő kisfiúról, magányról és meg nem értettségről is. A kereskedelmi médiáról azt mondta, az embernek csak egy arcát akarja megmutatni – Márknál ez a nagy nevettető. Igazi arcát a social médiában jobban meg tudja mutatni. De honnan jött könyvének címe, a Mimi?
7:59
Fókusz
2023. november 22. 20:11

„A maffia, az alvilág, a kubai ellenforradalmárok és a CIA” – miattuk ölték meg Kennedyt?

Hatvan éve ezen a napon gyilkolták meg John F. Kennedyt Dallasban. Ő volt az Egyesült Államok legfiatalabb megválasztott és első katolikus elnöke. Kennedy volt a negyedik amerikai elnök, aki merénylet áldozata lett. A mai napig nem tisztázott, hogy kik és miért ölték meg. A Fókusz nemcsak a gyilkosság napját idézi fel, de azt is, hogy kiknek állhatott érdekében az elnök kiiktatása.
2:08
Fókusz
2023. november 22. 19:35

Ki gyilkolhatott az első éjszaka Krajnyák Lucával? – Sváby Andrásnak konkrét bizonyítéka van

„Engem most tényleg meggyilkoltak. A lelkem egyik felét meggyilkolták” – mondta Sváby András, akinek mennie kellett Az Árulókból. A játék, akár a legjobb Agatha Christie-krimi, úgy szippantotta be a nézőket. Ártatlan őzikeszemei ellenére vagy éppen a tekintete miatt hamar lebukott az egyik áruló, az influenszer Krajnyák Luca. De ki gyilkolhatott első éjszaka vele együtt? Az első áldozatnak, Sváby Andrásnak egészen konkrét gyanúsítottja van. 
8:53
Fókusz
2023. november 22. 16:48

Megszólalt az RTL-nek a magyar Johnny Depp, aki nemrég az igazival is találkozott

Különös fordulatot vett Slemmer Ádám halloweeni éjszakája, amikor egy idegen nő futott oda hozzá, aki azt állította, hogy Ádám az ő Jack Sparrow jelmezét viseli. Ezután mesebeli fordulatot vett a történet, ugyanis a hölgy, nem más volt, mint Penny Rose, A Karib-tenger kalózai című film jelmeztervezője. Penny gratulált a gyönyörű, részletgazdag jelmezhez, majd egy fotót is készített róla, hogy megmutathassa az éppen Magyarországon forgató Johnny Deppnek. Ádámot sokkolták a történtek, de azt ő maga sem gondolta volna, hogy micsoda kalandban lesz része két nap múlva a valódi Jack Sparow-val, vagyis Johnny Depp-pel. A történet folytatása a fenti videóban.
5:58
Fókusz
2023. november 21. 19:49

Árpa Attilát durván kiütötték a Valami Amerikában – így készültek a jelenetre a színészek

Árpa Attila kiütéssel nyerte meg az első mérkőzését a Sztárboxban. A Valami Amerika sorozatban azonban nem volt ilyen szerencsés, ott ugyanis őt ütik ki. Hogy minél hitelesebb legyen az akció, a jelenetre kaszkadőrök segítségével készültek fel a színészek. És egy másik bokszolónak, Brasch Bencének is egy egészen más arcát láthatják a nézők az RTL + sorozatában, ahol a színész a bokszkesztyűt mikrofonra cserélte.
2:51
Fókusz
2023. november 21. 19:48

Az RTL küldetése a szórakoztatás és hiteles tájékoztatás

Talán több a különbség, mint a hasonlóság a Magyar televízió majd’ 70 évvel ezelőtti kísérleti adása, és az RTL most vasárnapi szuperprodukciója, a Sztárbox között. Valami mégis közös: egy időben rengeteg magyar embert ültetett le a televíziók elé. A tévézés világnapján a lineáris, azaz egyidejű műsorszolgáltatást ünnepeljük, amely a mai napig képes hatalmas sikereket felmutatni.  
4:33
Fókusz
2023. november 21. 19:38

„Fura, amikor valakivel együtt élsz, aztán hirtelen egyedül vagy” – ezért szakított párjával Mardoll

Mardoll 27 évesen jött rá arra, hogy milyen párra is vágyik igazán. Három héttel ezelőtt pontosan emiatt szakított volt barátjával. Szerinte nem illettek össze és már nem szeretné olyan emberekre fecsérelni az idejét, aki nem hozzá való. A Fókusznak elárulta, mi vezetett a szakításhoz és arról is beszélt, hogy meddig akar várni az ismerkedéssel.
4:39
Fókusz
2023. november 21. 19:32

Kiderítettük: ő az a titokzatos fiú, aki a háttérben produkálja magát a Sztárboxban!

Csobot Adél minden sztár öltözőjébe bekopogtat a Sztárboxban, hogy megmutassa a nézőknek, hogyan telnek a mérkőzés előtti utolsó percek. Korányi Milán ezt a pillanatot használja ki, hogy egy kicsit élőben produkálja magát a kamerának és bohóckodjon a nézőknek. Puszikat dob, táncol vagy éppen nem túl vastag bicepszét mutogatja.  A közönség pedig imádja, már üzenetekben kérik tőle, hogy legközelebb miket csináljon. Milán a vasárnapi Fókusz élő bejelentkezést is megtrollkodta, de az interjúinkat sem kímélte egész este. De mi a feladata a viccelődés mellett?
3:17
Fókusz
2023. november 20. 20:36

Sztárbox: ez történt a színfalak mögött a brutális KO után

Néhány percre megfagyott a levegő a nézőtéren, amikor vasárnap este Rácz Jenő úgy kiütötte a Sztárbox ringjében barátját, Kabát Petit, hogy elvitte a mentő. Peti most azt mondja, jól van, de tegnap a KO után nem tudta felfogni, hogy szerelme, Róka Adri miért sír annyira. Az orvosok az öltözőben is megvizsgálták az egykori focistát. Ezt is megmutatjuk a Fókuszban, ahogy azt is, hogy mit mondott Kovács Kokó István az orvosi ellátásról, amit Peti a ringben kapott. 
6:08
Fókusz
2023. november 20. 20:16

Kiderült: így szavaztak a nézők a The Voice fináléjában

Egy apró 550 fős erdélyi faluba, Nyárádszentbenedekre került a The Voice trófeája szombat este a finálé végén. Szakács Erika alig tudott megszólalni, amikor kiderült, hogy ő nyerte meg a díjat és a vele járó 36 milió forintot. Kovács Harmat lett a harmadik, Kovács Aliz pedig a második. A Fókuszban most megmutatjuk, pontosan hogyan szavaztak a nézők, és mekkora fölénnyel győzött Szakács Erika. 
7:04
Fókusz
2023. november 20. 20:06

Kiütötték Szabados Ági egyik kontaktlencséjét, és Sebestyén Balázs elárulta, miben döntött rosszul – minden, amit a Sztárbox utolsó negyeddöntőjéről eddig nem tudtak

A Sztárbox negyedik hétvégéjét egy ijesztő jelenetsor zárta, de Rácz Jenő és Kabát Peti meccsén kívül is voltak még drámai fordulatok és meglepetések a három negyeddöntő mérkőzésen. Tolvai Reni például elárulta, hogy Kállay-Saunders András azóta mondogatja, hogy mikor lesz már Sztárbox, amióta Magyarországon élnek. Ott volt a szurkolók között Sápi Vivi, a TikTok egyik legnagyobb magyar csillaga is, és Dzsudzsák Balázs is feltűnt a nézőtéren, de nem volt túl beszédes. Szabados Ági kontaktlencséjét kiütötték a harmadik menetben, Sebestyén Balázs pedig elárulta, miben döntött rosszul. A Fókusz riportja.
7:29
Fókusz
2023. november 20. 18:37

„Nagyon büszke vagyok magamra” – Kabát Peti vágatlan interjúban reagál a brutális meccsre

Dermedt csend telepedett a stúdióra vasárnap este, amikor a Sztárbox negyeddöntőjének utolsó meccsében Kabát Peti a földre rogyott Rácz Jenő ütésétől, ahonnan percekig fel sem állt. Szerencsére semmi baja nem lett, a Fókusznak Kabát Peti azt mondta, mindenre emlékszik, csak az a 10-20 másodperc esett ki neki, amikor elvesztette az eszméletét. Szerinte nem is magától a kiütéstől ijedt meg mindenki, hanem az volt szörnyű látvány, ahogyan elesett. A lába azóta is fáj, meg fogja nézetni egy orvossal. Utólag úgy látja, ha a rászámolásnál higgadtabb, és inkább védekezik, nem támad egyből, akkor talán más kimenetele lett volna a meccsnek. Rengeteg üzenetet kapott, ezeket nagyon köszöni, és nagyon büszke magára, hogy öt hónap boksz után kiállt a ringbe. Vágatlan interjú Kabát Petivel.
3:12
Fókusz
2023. november 20. 16:45

Szabados Ági nem szokott taktikázni, Sváby András lelki sebekre számít – indul az RTL krimi-realityje

Hétfő este, a Fókusz után kezdődik Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban. 22 ismert személy érkezik hamarosan egy Tudor-stílusú kastélyba, ahol a bizalom, a félelem, a taktika és a mentális hadviselés is a játék fontos része lesz. Az Árulók döntik majd el, kit küldenek haza a játékból. Eközben az ártatlanok arra törekszenek, hogy leleplezzék a gyilkosokat, és meg kell győzniük társaikat saját ártatlanságukról. Szabados Ági azt mondta, nem szokott taktikázni, a magánéletében őszinteségre törekszik, Görgényi Fruzsinát pedig a naivitása csalhatja csapdába. Van, aki viszont nem hagyná ki az Áruló szerepét, és Sváby András egészen biztos benne, hogy lelkileg meg fogja őt viselni a játék. 
18:52
Fókusz
2023. november 19. 8:10

„Az évek óta tartó esti szívás okoz mentális problémákat, azt teljes mellszéleséggel vállalom” – Hujber Ferenc súlyos függőségeiről vallott

Hujber Feri hazaköltözött, hogy új élet kezdjen, és ezzel 49 évesen lezárja az elmúlt évek zűrös ügyeit is. A színész leette a füves cigit, ezzel pedig hét év után nagyon sok szorongástól szabadult – jelenlegi párja szerint teljesen más ember lett. A színész most őszintén beszél alkohol- és egyéb függőségeiről, sőt arról is, mi állt az egyik reggeli műsorban adott emlékezetes interjúja vagy a Valami Amerika sajtótájékoztatóján mutatott szokatlan viselkedése mögött.
4:00
Survivor
2023. november 18. 10:00

„Elképesztő dühös vagyok” – Pusztai Zsombor szerint társai bosszút akartak rajta állni

A Survivor Fináléján a kiesett versenyzők Kiss Vikit szavazták meg győztesnek, így Pusztai Zsombor egy hajszállal csúszott le a győzelemről. A második helyezett ezt egyáltalán nem értette, hiszen szerinte ő volt a műsor igazi túlélője, a többiek viszont szerinte kollektíven meg akarták bosszulni, hogy nem játszották olyan jól a játékot, mint ő. Annak ellenére, hogy nagyon csalódott volt, rengeteg hatalmas élményt szerzett a Survivor alatt. A Fókusz hétfői riportjában Zsombor és a top 4 többi tagja is mesélnek még a reality alatt szerzett tapasztalataikról.
4:39
Survivor
2023. november 18. 10:00

Martin Anett: Az volt a legkönnyebb része, hogy éheztünk

Annak ellenére, hogy családjával együtt ő is arra számított, hogy az étel hiánya fáj majd neki a legjobban, ez egyáltalán nem így lett. A higiénia elmaradása sokkal jobban megviselte. Kiesése után felszabadultnak érezte magát, a többi versenyzővel többször is együtt tömték meg a hasukat, sőt még egy óriási bulit is csaptak. Anett a hétfői Fókuszban még többet mesél a Survivorben szerzett élményeiről.