DJ

6:17
ReggeliKovács Dóri nagyon menő helyen fog zenélni
2024. január 18. 11:40

Kovács Dóri nagyon menő helyen fog zenélni

Kovács Dóra szerepelt már az Éjjel-Nappal Budapestben is, aztán műsörvezetőként folytatta karrierjét az RTL-en. Dóra régen dj-ként is dolgozott, 2015-től öt éven keresztül a zene volt az élete, majd a covid elvágta zenei karrierjét. Most különleges meghívást kapott a műsorvezető: egy Hüttébe hívták zenélni, egyenesen a francia Alpok lábához. Hogy hogyan készül a különleges alkalomra, erről kérdeztük Dórit a Reggeliben. 
4:46
ReggeliGyőrfi Márton: Letaroltam 12 méter szalagkorlátot az autópályán egy buli után
2023. október 11. 13:29

Győrfi Márton: Letaroltam 12 méter szalagkorlátot az autópályán egy buli után

Az üvegszilánkokat vettem ki a hajamból – mesélte balesetéről Győrfi Márton Jauri, aki dj-ként dolgozik. A balesete a túlhajtottság miatt következhetett be, legjobb barátja szerint elaludt a volán mögött, Jauri szerint viszont egy vízátfolyáson csúszott meg. Szerencsére sérülés nélkül megúszta a balesetet. Azóta próbál kevesebbet dolgozni, idén 250 és 280 között lesz a fellépéseinek száma, ami tényleg haladás a tavalyi 300 fölötti buliszámhoz képest.
6:20
ReggeliLotfi Begi egy hónapra hazalátogat Iránba
2023. szeptember 26. 10:11

Lotfi Begi egy hónapra hazalátogat Iránba

Pont 10 éve dolgozott először együtt Rúzsa Magdival Lotfi Begi. Ez a dal mindkettejük számára meghozta az ismertséget, de Beginek különösen. Most 10 év után újra közös dalt terveznek. Gáspár Lacival, Nagy Adrival és Curtis-szel már felvették a közös számukat, év végéig még Radics Giginek tervez egy remixet. De addig is, mivel Lotfi Begi több, mint 10 éve nem járt Iránban, most tervezi, hogy meglátogatja családját. November 3-án vág neki az egy hónapos útnak.
5:00
Bulvár„Nem volt más választásom, csak hogy tükörbe nézzek” – Pongrácz Sabira erőt kapott a Survivortől, és egy világmárkát épített fel a túlélőshow után
2023. május 17. 12:11

„Nem volt más választásom, csak hogy tükörbe nézzek” – Pongrácz Sabira erőt kapott a Survivortől, és egy világmárkát épített fel a túlélőshow után

A 2021-es Survivor versenyzője, Pongrácz Sabira a túlélőshow-nak köszönhetően látta meg, hogy ki is ő valójában, és mik az igazán fontos dolgok az életében. A túlélshow meghozta számára a változást: kislányból felnőtt nővé érett, aki már nem kifelé éli az életét, és nem akarja azt mutatni, hogy fényűző életet él, miközben ez nincs így. Kizárólag a vállalkozásába fektetett munkájával szeretne híres lenni, és úgy tűnik, jó úton jár, hiszen idén már nemzetközi vizekre eveznek a Techno Yogával. Hogyan zajlik egy óra, és mi adja a vállalkozás egyediségét? Videónkból kiderül.
Cápák közöttDévényi Tibor: Hülye vagyok ahhoz, ami a mai világban van
2023. január 31. 15:06

Dévényi Tibor: Hülye vagyok ahhoz, ami a mai világban van

Dévényi Tibi bácsi aggódott kisebbik fiáért, Mátéért, aki édesanyjával tűnt fel a Cápák között legutóbbi adásában az LPSM Skincare kozmetikai céggel. Dévényi Tibor fiaival való kapcsolatáról, nem szűnő népszerűségéről és a régi idők „Cápáiról” mesélt az rtl.hu-nak. Azt is elmondta, miért döntött 75 évesen a házasság mellett, és milyen újdonsággal tervez előrukkolni hamarosan.
6:56
ReggeliHáttérbe szorította a dj-zést, most a családjának él Voksán Virág
2022. november 28. 10:16

Háttérbe szorította a dj-zést, most a családjának él Voksán Virág

Két gyermekkel, öt kutyával és párjával él Voksán Virág, így akad tennivaló bőven. A heti-három négy bulit ma már nem bírná, a dj-zést inább megtartja „szezonális dolognak”, és csak nyaranta fog zenélni. Ha az ember életében megjelennek a gyerekek, akkor már nem a zene az első, indokolta a Reggeliben. Hogy hosszú távon mi lesz a dj-karrierrel, még nem tudja, mindenesetre úgy gondolja: „egy nőnél idősen furán nézhet ki, hogy az éjszakában a dj-pultnál nyomja, más, mint egy pasinál”. 
4:52
X-Faktor„Veszek neked egy DJ-pultot” – Puskás Peti nagylelkű ígéretet tett egy versenyzőnek
2022. szeptember 24. 20:05

„Veszek neked egy DJ-pultot” – Puskás Peti nagylelkű ígéretet tett egy versenyzőnek

A 18 éves Balla Gergő hatalmas lemezlovas-álmokkal érkezett az X-Faktor Válogatójára. A színpadon derült csak ki, hogy még nincs is keverőpultja, ám ByeAlex ekkor gondolt egyet, és rajzolt a versenyzőnek egy DJ-pultot. Gergő ezek után eszméletlen bulit csapott a stúdióban a mentor illusztrációjával, ráadásul produkciója után Peti egy visszautasíthatatlan ajánlatott is tett neki.
6:36
ReggeliDR BRS Zalatnay Cini számát dolgozza fel, ez a dal mentette meg a kapcsolatát későbbi feleségével
2022. augusztus 17. 10:22

DR BRS Zalatnay Cini számát dolgozza fel, ez a dal mentette meg a kapcsolatát későbbi feleségével

Várlak még, ahogy a nap fényét tavasszal hívja a mező és a reszkető virág – énekli Zalatnay Cini Várlak még című számában. Ezt a dalt dolgozza fel DR BRS, aki arról mesélt, olyan számokhoz szeret nyúlni, amik jelentenek neki valamit. A Várlak még-et 9 évvel ezelőtt rengeteget hallgatta, mikor elvesztette édesanyját, és a gyász miatt megborulva elmarta maga mellől Andit, a feleségét, akit azóta már kiengesztelt.
11:35
FókuszElvesztette egyik lábat, a Fókusz kamerája előtt ült vissza először jet-skire
2021. augusztus 5. 19:35

Elvesztette egyik lábat, a Fókusz kamerája előtt ült vissza először jet-skire

Zsidai Tibor – vagy ahogy zenészberkekben ismerik Jepetto lassan 2 éve vesztette el egyik lábát. Lehet, hogy meg lehetett volna menteni, ha nem küldözgetik jobbra-balra, ha korábban és nem 1 év elteltével veszik észre az orvosok, hogy nagy a baj. Ha segíteni szeretnének Tibornak, hogy újra élvezhesse a mozgás örömét, itt megtehetik: Álomszállító Alapítvány MagNet Bank, 16200144-18530430  Közlemény: Jepetto vagy művégtag
5:49
FókuszKOHOLÁK ALEXA: Én tudom, hogy mikor fér bele az életünkbe egy gyerek
2021. július 30. 18:00

KOHOLÁK ALEXA: Én tudom, hogy mikor fér bele az életünkbe egy gyerek

Alexa az Éjjel-Nappal Budapest után eltűnt a nyilvánosság elől, majd nem sokkal később egy Instagram posztban tudatta a nagyvilággal, hogy feleségül ment szerelméhez. Hatalmas port kavart a hír, hiszen a férfi 26 évvel idősebb Alexandránál és sokan kételkedtek a kapcsolat őszinteségében. Most, 3 és fél évvel az esküvő után is biztos benne, hogy jól döntött akkor.