BULVÁR

7:07
Reggeli
2023. május 8. 12:24

Zimány Linda: Azt mondta, én vagyok a példaképe, és miattam ment jogi egyetemre

Zimány Linda nemrég tért haza Magyarországra, miután csajos hétvégét tartottak Milánóban barátnőjével – bár csak három napra utaztak, a bepakolással akadt némi gond, elmondása szerint ugyanis olyan lány, aki egy hétre és három napra is ugyanannyi ruhával készül. Zimány Linda a Reggeliben azt is elmesélte, milyen kalandokba keveredett a reptéren és Olaszországban, sőt arról is szó esett a beszélgetésben, hogy a modell hogyan készül a nyári bikiniszezonra már most. 
5:44
Reggeli
2023. május 8. 11:35

Szabó Erika születendő gyermekéről: A koromnál fogva sok mindenben merevebb leszek, mint az édesanyám volt

Szabó Erika még nem gondolkozott azon, vajon szép kismamának érzi-e magát, de a bókok jól esnek neki. Nagyon jól érzi magát a bőrében a most négy hónapos terhes színésznő. „Most meg kell tanulnom lelassulni” – mondta a Reggeliben a rá váró hónapokról. A most futó színházi évadot még befejezi, de izgalmasnak tartja, hogy legalább egy évre el kell búcsúznia a színházi szerepeitől, persze az anyaságot tartja élete nagy szerepének. Részletek a videóban. 
Bulvár
2023. május 6. 7:48

Berki Krisztián ködös vagyonnal, furcsa ügyekkel és rázós kijelentésekkel cukkolt, mégis mindenki kíváncsi volt rá

Ma egy éve, máig tisztázatlan körülmények között halt meg Berki Krisztián egykori labdarúgó, cégvezető, influenszer, médiaceleb és politikusaspiráns. A híresség legendásan fényűző életet élt, azonban a miértekre és hogyanokra válaszokat nem, vagy csak homályosan adott. De akkor mégis mit tudott Berki Krisztián, ami ennyire kíváncsivá tette az embereket?