BALESET-BŰNÜGY

1:34
Híradó
2023. május 11. 18:34

Évekkel ezelőtt meggyilkolt nők azonosításában kért segítséget a nyilvánosságtól az Interpol

Huszonkét, eddig ismeretlen női holttest azonosításában kéri a nyilvánosság segítségét az Interpol. Az áldozatok maradványait 1976 és 2019 között találták meg Németországban, Belgiumban és Hollandiában. Mivel a nyomozások holtpontra jutottak, a nemzetközi rendőri szervezet most közzétette az áldozatok rekonstruált arcképét, a személyes tárgyaik fotóit, valamint megtalálásuk helyszínét és időpontját is. 
1:50
Híradó
2023. május 11. 18:30

Egymilliárd forintos kár keletkezett a vasárnapi vonatbaleset miatt

Egymilliárd forintos kár keletkezett a vasárnapi vonatbaleset miatt. Hajdúhadház és Újfehértó között olyan mértékben megrongálódott az egyik vágány, amire rádőltek a kisiklott vagonok, hogy több mint 3 és fél kilométer hosszan újra kell építeni, akárcsak a felsővezeték-rendszert. A jó hír az utasok számára, hogy a másik vágányon a tervek szerint jövő héten megindulhat a vonatközlekedés.
2:13
Híradó
2023. május 11. 18:30

Kerekesszékbe került, mert lebénult egy siklóernyős balesetet szenvedett férfi – oktatója szerint nem ő a felelős a balesetért

Nem felelős a balesetért – ezt mondta a bíróságon az a siklóernyős oktató, aki ellen lezuhant tanítványa indított pótmagánvádas eljárást. A férfi, aki lebénult, azt állítja: azért zuhant le 6 éve egy olaszországi oktatótúrán, mert oktatója szabálytalanul utasította egy gyakorlatra. A siklóernyős oktató szerint ő végig szabályosan járt el, a tanuló pedig hibát hibára halmozott.
1:14
Híradó
2023. május 11. 18:22

Az iskolában ájult el a 13 éves diák, a mentőhelikopter érkezéséig a tanára élesztette újra

Hetedikes fiút élesztettek újra egy salgótarjáni általános iskolában. A keddi esetről először a Nógrád Megyei Hírportál számolt be. Az iskolához délben riasztották a mentőket. A gyerek összeesett az udvaron testnevelés óra közben, miután összeütközött egy társával. Az egyik pedagógus azonnal elkezdte az újra élesztést. A fiút mentőhelikopterrel, stabil állapotban szállították kórházba. 
1:59
Híradó
2023. május 11. 18:16

A szülők hónapokon keresztül bántalmazták, éheztették a fejlődésben visszamaradt két és fél éves gyereküket – a fiú belehalt

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt álltak bíróság elé csepregi szülők. A vád szerint hónapokon keresztül bántalmazták és éheztették a fejlődésben visszamaradt két és fél éves kisfiukat, aki többször ruha nélkül feküdt a földön, tüdőgyulladást kapott, és mivel nem vitték el orvoshoz, tavaly februárban meghalt. A szülők három másik gyermekük fejlődést is veszélyeztették, amiért ugyancsak felelniük kell. Az apa mindent tagadott, az anya tárgyalást kért, de beismerte tettét, amit a bíróság nem fogadott el, így júliusban tárgyalást tartanak.
1:57
Híradó
2023. május 10. 19:15

Pszichés problémái lehetnek a nevelőapját megkéselő mosonmagyaróvári férfinak

Testvére szerint pszichés problémái lehetnek annak a most 29 éves férfinak, aki két éve halálra szúrta nevelőapját Mosonmagyaróváron. A mai bírósági tárgyaláson azt mondta, testvére lobbanékony természetű, apja ezzel szemben nagyon békés ember volt. Meghallgatták a vádlott korábbi kollégáját is, akire egyszer váratlanul rátámadt egykori munkahelyén. 
2:24
Híradó
2023. május 10. 18:35

Több lakás is leégett egy töltőn hagyott elektromos roller miatt Zalaegerszegen

Ha lesz ereje, megkeresi a lakókat, bocsánatot kér tőlük és segít nekik – ezt mondta híradóknak az a háromgyermekes édesanya, akinek zalaegerszegi lakásában kigyulladt egy töltőn hagyott elektromos roller szombaton. A tűz több lakásra és két tetőre is átterjedt. 49 lakónak kellett elhagynia az otthonát. Az önkormányzat adománypontot és számlaszámot hozott létre a károsultak megsegítésére.
1:56
Híradó
2023. május 9. 19:00

Kezelésre szorult, de kiengedték a kórházból a kétéves Sanyika halála miatt gyanúsított nevelőanyát

Kiengedték a kórházból a nevelőanyát, akit a kétéves Sanyika halálával gyanúsítanak – tudta meg a 24.hu. A 34 éves, kétgyermekes családanya várandós, úgy tudjuk, emiatt és sokkos állapota miatt is kezelésre szorult. Az ügyészség szerint a pszichológiai vizsgálat már elkészült, az eredményét nem tudni, annyi biztos, hogy más szakértőket is kirendeltek az ügyben. A nő továbbra sem tett vallomást.
2:19
Híradó
2023. május 9. 18:47

„Az eset után már nem szidtak” – durva esés után mentette meg egy érettségiző focista életét a játékvezető Borsodban

Két életmentés egy hétvégén: egy tizenéves fiút mentett ki a Zagyvából egy polgárőr a Heves megyei Lőrinciben, a Borsod megyei Göncön pedig a bíró mentette meg egy druva esés után egy fiatal focista életét. A bíró azonnal cselekedett: amikor meglátta az összeesett játékost, stabil oldalfekvésbe helyezte, majd a hátracsúszott nyelvét előrehúzta, szabaddá téve a légutat. Azt mondja, az ezt követő pár másodperc volt számára a legnehezebb, mire a játékos magához tért.
2:34
Híradó
2023. május 9. 17:08

„Orrán-száján jött a víz belőle!” – János a hajánál fogva húzott ki egy gyereket a Zagyvából, perceken múlt, hogy nem fulladt a mély vízbe

Egy tizenéves fiút mentett ki a Zagyvából Plavecz János a Heves megyei Lőrinciben. Az arra autózó polgárőrt három kétségbeesett gyerek állította meg. A férfi habozás nélkül beugrott a vízbe a tizenéves fiúért, de a gyerek már eszméletlen testével nehezen boldogult a mély vízben. Végül segítséggel vonszolta a partra a tizenévest, akit sikeresen újraélesztett.
32:19
Fókusz
2023. május 8. 19:05

„Rettenetesen szégyelltem magam, annyira, hogy elbőgtem magam” – exkluzív interjút adott a Fókusznak a börtönből kiengedett Herczeg Zoltán

Herczeg Zoltán hat teljes hónapot, pontosan 180 napot töltött letartóztatásban tavaly október 21-e óta, amikor kábítószerkereskedelem gyanúja miatt elfogták. Két hete engedték szabadon, a lakását nem hagyhatja el, köznyelven házi őrizetben, nyomkövetővel a lábán mesélt a Fókusznak adott exkluzív interjújában. Drogfogyasztásról, szélmalomharcról, belső meggyőződésről, szabadságról, bezártságról, könnyekről, átverésről, igazságérzetről, önvizsgálatról és persze arról is, hogy bűnös vagy sem. 
1:39
Híradó
2023. május 8. 18:41

Gyalogosok közé hajtott egy autó Texasban, nyolc ember meghalt

Legalább nyolcan meghaltak és többen megsérültek egy texasi kisvárosban, amikor egy autós a buszmegállóban várakozó emberek közé hajtott. Az áldozatok többsége venezuelai bevándorló volt. Egyelőre nem tudni, hogy a sofőr szándékosan vagy véletlenül gázolta el őket. Két napon belül ez már a második tömegtragédia Texasban, vasárnap egy ámokfutó lőtt agyon nyolc embert egy bevásárlóközpontban. 
1:20
Híradó
2023. május 8. 18:34

Egy 18 éves férfi és két futónő mentett életet a szombathelyi csónakázótónál

Egy mozgássérült horgász esett bele a szombathelyi csónakázótóba hétfő délelőtt. A férfi a távirányítós etetőhajója után indult egy csónakkal, de valószínűleg elfáradt evezés közben és a vízbe esett. A stégig még ki tudott úszni, de kimásznia már nem sikerült. Egy gimnazista és két futónő közösen emelte a partra a 88 éves férfit. Úgy tudjuk, helyszíni ellátás után a mentők kivizsgálásra kórházba szállították.