Baleset-bűnügy

Öngyilkos lett az a 43 éves nő, aki hajnalban levetette magát az M3-as gyaloghídjáról

rtl.hurtl.hu

2023. május 10. 11:40

A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.

Korábban az rtl.hu is megírta, hogy egy gyaloghídról zuhant az M3-as autópályára egy ember. A 24.hu információi szerint egy 43 éves nő önszántából vetette le magát a hídról. Szabóné Berki Bianka, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: a rendőrök szerda hajnalban egy holttestet találtak az autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében.

Szabóné Berki a lap megkeresésére elmondta, hogy egy 43 éves nő holttestét találták meg, és a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

Az MTI időközben közölte, hogy megindult a forgalom a hajnalban lezárt M3-as autópályán, a 31-es kilométernél, azonban csak lassan oszlik a feltorlódott kocsisor. Az M31-es autópályán is engedik már az autósokat. A korábbi, 3-as főútra terelések miatt Gödöllő és Aszód között továbbra is jelentős torlódásra, megnövekedett menetidőre kell számítani.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Nyitókép: Máthé Zoltán / MTI

#Baleset-bűnügy#öngyilkosság#autópálya#m3#gyaloghíd