ÁRVEREZÉS

Az első óra után rendőrök szálltak ki egy budapesti gimnáziumba – elárverezik az iskola épületét

Az első óra után rendőrök szálltak ki egy budapesti gimnáziumba – elárverezik az iskola épületét

1:36
Videó„Ez olyan, mint egy népmese, hogy mindent elvisznek” – vitte a NAV a milliós jakuzzit is Győzike házából
2023. november 14. 6:16

„Ez olyan, mint egy népmese, hogy mindent elvisznek” – vitte a NAV a milliós jakuzzit is Győzike házából

2017-ben ezen a napon derült ki, hogy adótartozás miatt elárverezi a NAV Gáspár Győző bútorait. Gáspár Győző akkor a Fókusznak azt mondta: nem érti, hogy mit akar tőle az adóhatóság, mert szerinte ő nem bűnöző, amíg a bíróság ki nem mondja azt. Az elárverezett értékek között volt a 2015-ben vadonatújan vett, 7 millió forintot érő jakuzzija, amit korábban büszkén mutatott. Lefoglalták a másfél millió forintot érő konyhabútorát is. Nem ez az első eset, hogy Gáspár Győzőnek meggyűlt a baja a hatóságokkal. 2017 áprilisában adónyomozók kutatták át a házát.
1:54
HíradóHázuk elárverezése után pszichiátriára járt a nő, aki rágyújthatta a férjére és kutyájukra a sátrat, ahol éltek
2023. november 6. 17:32

Házuk elárverezése után pszichiátriára járt a nő, aki rágyújthatta a férjére és kutyájukra a sátrat, ahol éltek

Nem bűnös – vallotta a bíróságon az asszony, aki a vád szerint májusban rágyújtotta férjére és kutyájukra a sátrat, amelyben laktak. A szegedi pár házát korábban tartozás miatt elárverezték, azért éltek a tákolmányban. A nő többször volt agresszív, a gyújtogatás előtt is többször összevesztek. A férj és a kutya épségben kimenekült, a nőt különösen kegyetlen emberölés kísérletével vádolják.
2:59
Híradó„Nem akartam farkast kiáltani” – a Qualitas Gimnázium igazgatója azért nem szólt szülőknek az árverésről, mert abban bízott, elhalasztják a kilakoltatást
2023. szeptember 12. 19:33

„Nem akartam farkast kiáltani” – a Qualitas Gimnázium igazgatója azért nem szólt szülőknek az árverésről, mert abban bízott, elhalasztják a kilakoltatást

Tanítás közben ürítették ki a soroksári Qualitas Gimnáziumot a végrehajtók, rendőri biztosítás mellett. Az alapítványi iskola épületét már tavaly októberben elárverezték, de erről az igazgató senkinek nem szólt. A szülőket felháborította, hogy nem tudtak előre az intézkedésről. A Belügyminisztérium szerint a fenntartónak kötelessége lett volna tájékoztatni a szülőket és a tanárokat. Azt is közölték, ha az iskola nem tudja elhelyezni a diákokat, akkor a kormányhivatal helyezi el őket más iskolákban.
BelföldAlig ért véget a moratórium, de máris rengeteg ingatlant árvereztek el
2022. augusztus 23. 7:01

Alig ért véget a moratórium, de máris rengeteg ingatlant árvereztek el

Egyetlen hónap alatt több mint 1100 ingatlant árvereztek el azután, hogy június 15-én véget ért a kényszerértékesítési- és kilakoltatási moratórium – tudta meg az rtl.hu. A civilek szerint a tilalom feloldása óta 30 százalékkal több olyan ügyfelük van, aki valamilyen végrehajtási eljárás miatt kér segítséget. A következő hónapokban ráadásul jelentősen nőhet a nemfizető adósok száma, a családi kasszákat ugyanis érzékenyen érinti az infláció, a rezsiköltségek emelkedése, valamint a kétszámjegyű alapkamat is. Mindezt csak tetézné, ha eltörölnék a kamatstopot is.
2:15
HíradóMég nem tudja a kormány, hogy megveszik-e a győri futballstadiont
2021. december 19. 17:40

Még nem tudja a kormány, hogy megveszik-e a győri futballstadiont

Elárverezik a győri futballstadiont és több más ingatlant, amelyek egykor a Questor-birodalomhoz tartoztak. Az állam legalább 8,2 milliárd forintot szeretne értük kapni, de akármennyiért is akad rájuk vevő, ebből a pénzből biztos, hogy nem kapnak a Questor-károsultak, akik évek óta hiába futnak a pénzük után. A meghirdetett ingatlanokat első körben az állam vehetné meg. Vasárnap a kormány azt írta az RTL Híradónak, még döntöttek arról, hogy akarnak-e élni ezzel.
1:59
HíradóA NAV árverésén bukkant fel a különleges zöld színű Lamborghini
2021. szeptember 8. 18:12

A NAV árverésén bukkant fel a különleges zöld színű Lamborghini

Újra felbukkant a különleges zöld színű Lamborghini. Most a NAV következő autósárverésének legértékesebb darabjaként hirdetik, 94 millió forintért. Az autót egy évvel ezelőtt foglalták le, költségvetési csalás miatt, attól a férfitól, akit korábban Lamborghinis jótevőként emlegetett a sajtó. Ő volt az a vállalkozó, aki a koronavírus járvány idején fertőtlenítőt és szájmaszkokat vitt egészségügyi intézményeknek. Az autóra most bárki licitálhat.