ADÓ

Tömegek vihetik külföldre a pénzüket az újabb sarc, a konverziós illeték bevezetése után

Tömegek vihetik külföldre a pénzüket az újabb sarc, a konverziós illeték bevezetése után

GazdaságMinél nagyobb a válság, annál több adót szedhet be az állam az új illetékből
2024. augusztus 26. 8:19

Minél nagyobb a válság, annál több adót szedhet be az állam az új illetékből

A kisbefektetők és a cégek is egyre több pénzüket tartják forint helyett devizában, amit a megemelt és új tranzakciós illetékkel már extrán lefölözhet az állam. A lakossági megtakarításokból már több mint 9000 milliárd forintnyi van devizában, és a vállalatoknál is egyre népszerűbbek ezek a lehetőségek – miközben a hiteleik egyre nagyobb része is devizás. 
2:24
HíradóAlig mond le bevételről a kormány az adómentes borravalóval
2024. július 20. 19:46

Alig mond le bevételről a kormány az adómentes borravalóval

A vendéglátásban dolgozók harmada vihet többet haza, ha adómentessé válik minden borravaló. Orbán Viktor pénteken beszélt arról, hogy elengedné ezt a terhet jövőre. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint érdemi segítséget kínálnak, a vendéglősök viszont azt mondják, hogy eddig sem kellett adót fizetnie a többségnek. A Portfolio legfeljebb néhány milliárd forint bevételkiesésre számít a költségvetésben.
2:24
HíradóMaradnak az Európa-rekorder magyar élelmiszerárak a jegybank volt elnöke szerint
2024. június 28. 18:56

Maradnak az Európa-rekorder magyar élelmiszerárak a jegybank volt elnöke szerint

Utolértük, sőt, egy picit le is hagytuk Európát – már ami az élelmiszerárakat illeti. Ezt a Portfolio.hu írta meg az Eurostat adatai alapján. Bod Péter Ákos közgazdász úgy látja, a gyenge forint, a magas adóteher és a magyar élelmiszeripar versenyképtelensége közösen okozza a drágaságot. A jegybank volt elnöke szerint hosszú távon is meg kell barátkoznunk a jelenlegi árszinttel.
2:16
HíradóHamarosan lejár a határidő, most még lehet dönteni az egy százalékokról
2024. május 19. 19:12

Hamarosan lejár a határidő, most még lehet dönteni az egy százalékokról

Kedd éjfél a határidő, addig várja a személyi jövedelemadó-bevallásokat a NAV. Az 1+1 százalékos felajánlásokról is addig lehet rendelkezni, aki ezt elmulasztja, annak az államkasszában marad a pénze. Az adóhivatal szóvivője szerint nagyjából csak minden második adózó él a lehetőséggel. A Pénzügyminisztérium szerint az idén már több mint harmincmilliárd forintot ajánlottak fel, ami már most hétmilliárd forinttal több, mint tavaly. 
6:24
ReggeliAz adószakértő: reméljük egyszer megint eljutunk oda, hogy katázhatunk
2024. március 25. 7:29

Az adószakértő: reméljük egyszer megint eljutunk oda, hogy katázhatunk

A 2022-ben kivezetett adózási forma, a kata, nagyon sok vállalkozót érintett. Ez egy nagyon kedvező forma volt Dr. Tóth Márk adószakértő szerint. A Reggeliben arról beszélt, reméli, egyszer megint eljuthatunk ehhez az adózási formához. Kik katázhattak és mi az alternatíva a megszüntetése után? Miért lenne szükség kedvezményes foglalkoztatásra, és mikor jöhetne vissza a rendszer? Kiderül a videóból. 
2:25
HíradóMásfél milliárd forintnyi magyar közpénzt kaptak tavaly szlovákiai fociakadémiák
2024. január 8. 18:07

Másfél milliárd forintnyi magyar közpénzt kaptak tavaly szlovákiai fociakadémiák

Másfél milliárd forint támogatást kaptak a magyar adófizetők pénzéből tavaly szlovákiai futballakadémiák – erről a Napunk című szlovák hírportál írt először.A dunaszerdahelyin kívül még két szlovákiai fociakadémia kapott pénzt a magyar kormány határon túli támogatási alapjából. A Bethlen Gábor Alap 2023-as kedvezményezettjei között több, politikai kötődésű civil szervezet is van a Felvidéken. A DK szerint ez sértheti Szlovákia szuverenitását, a kormány szerint betartják a magyar és a külföldi törvényeket is.
EurópaHa elmúlik az infláció, rögtön jobban élünk? – Égető kérdések a drágulásról
2023. december 7. 4:57

Ha elmúlik az infláció, rögtön jobban élünk? – Égető kérdések a drágulásról

Mennyire hibáztathatók a nyugati szankciók az elszabadult árakért? Adócsökkentéssel vagy adónöveléssel lehet enyhíteni a drágulás hatásait? Amerika vagy Európa szenvedi meg jobban az inflációt? És ha egyszer végre jelentősen csökken vagy visszájára fordul ez a trend, valóban fellélegzünk majd? Megannyi égető kérdés, ami nemcsak az Európa-bajnok inflációt elszenvedő magyarokban, hanem az uniós polgárokban is felmerülhet.
2:54
Híradó309 milliárd forint osztalékelőleget fizet az MVM a tulajdonos magyar államnak, az ellenzék szerint ez az adófizetők pénze
2023. november 28. 18:05

309 milliárd forint osztalékelőleget fizet az MVM a tulajdonos magyar államnak, az ellenzék szerint ez az adófizetők pénze

Az MVM a tőzsdén jelentette be, hogy 309 milliárd forintot utalnak a tulajdonos magyar államnak. Azt írják, főként külföldi energia értékesítéseknek köszönhetik eredményességüket. Az MSZP szerint viszont a rezsicsökkentés tartós korlátozása, illetve a különadók miatt keletkezett a profitjuk. A kormány azt írta, hogy a rezsivédelmi alapba megy a pénz.
16:47
Fókusz„Csak pár év, és osztrák életszínvonal, az lesz itten” – nem jött be a Belga együttes jóslata, megnéztük, hol könnyebb élni
2023. augusztus 16. 20:57

„Csak pár év, és osztrák életszínvonal, az lesz itten” – nem jött be a Belga együttes jóslata, megnéztük, hol könnyebb élni

A legfrissebb adatok szerint csak az árak nőnek Magyarországon, az életszínvonal nem. Például az élelmiszerárak 2022-ben az uniós átlag 89,9 százalékára emelkedtek. A magyar adóteher is nagyon magas, a 27 százalékos áfa például világrekord. A Fókusz stábja utánajárt, hogy mi a helyzet a világ más országaiban: Svájcban 2,6 millió forint az átlagfizetés, míg Nepálban negyvenezer, ráadásul még a kocsiért is luxusadót kell fizetni.
4:27
ReggeliFelpörgette a turizmust a SZÉP-kártyán felgyűlt összegek megadóztatása
2023. április 21. 12:12

Felpörgette a turizmust a SZÉP-kártyán felgyűlt összegek megadóztatása

Május 31-ig érdemes felhasználni a tavaly október 15-ig jóváírt összegeket, mert utána 15 százalék adó jön rá. Czegle-Pinczés Enikő, a HungaroSpa Zrt. vezérigazgatója a Reggeliben azt mondta: a SZÉP-kártyák ily módú korlátozása elég jól felpörgette a turizmust az első hónapokban. Hogy mikortól látogathatók a hajdúszoboszlói fürdők, és mi mindennel készülnek idén, az a videóból kiderül.