Ha elmúlik az infláció, rögtön jobban élünk? – Égető kérdések a drágulásról

Bár az EU már évek óta célzottan küzd a dezinformáció ellen, az orosz-ukrán háború és a covid mellett kevesebb figyelem jutott az elmúlt időszakban az inflációval kapcsolatos tévhitek eloszlatására. A NEU hírlevelében azt írják, „az eddigi lépések nem gátolták meg, hogy az EU gazdasági intézményeiről hamis információk terjedjenek, sem a nemzeti, sem a nemzetközi szinteken”.

A széles körben elterjedt hamis információk nemcsak a polgárok nézőpontjait, véleményét befolyásolják, hanem az uniós bankszektort is gyengítik. Bőven akadnak olyan állítások, amelyekkel az orosz propaganda az inflációt kihasználva áshatja alá az uniós gazdaság stabilitását.

Ahhoz, hogy ne történjen nagy baj, szükséges az is, hogy az EU növelje a bizalmat a köz- és magánintézményeiben. Ehhez pedig jól jön, ha megvizsgálunk néhány félrevezető állítást, és megválaszoljuk a megnövekedett inflációról felmerülő, égető kérdéseket. Talán így kisebb lesz a kísértés arra is, hogy annak a borsodi férfinak a hibájába essünk, aki túl magasnak találta az inflációt, ezért leárazta a termékeket fizetés előtt a boltok önkiszolgáló kasszáinál, az önkényes „árképzéssel” százötvenezer forintos kárt okozva.

1. Az inflációt a nyugati szankciók okozzák?

A leggyakrabban hallott tévhit az inflációval kapcsolatban, hogy az orosz invázióra válaszul hozott nyugati, részben EU-s szankciók okozzák. Ezek a szankciók azonban – igaz, vitatott mértékben – legfeljebb hozzájárultak azokhoz a koronavírus-járvány idején elindult gazdasági folyamatokhoz, amelyeket az Ukrajna elleni háború ténye súlyosbított. Ezen felül az egyes országok kormányainak intézkedései is alakítják a képletet: így történhetett meg, hogy Magyarországon kiugróan magas az infláció, még annál is nagyobb, amit a háború sújtotta Ukrajnában mérnek.

A US Bureau of Labor Statistics januári tanulmánya szerint az infláció két részre bontható. Az egyik az úgynevezett „alapvető infláció”, amely minden iparágra vonatkozik, és amelyet nagyban befolyásol az álláspiac helyzete. 

Erre rakódik az egyes ágazatokat érintő „deviációs infláció”, amelyet a helyi ellátási láncok befolyásolnak. Ám ezek a deviációk is kihathatnak az alapinflációra, ha a mértékük elég nagy, a hatásuk pedig sokkszerű.

A covid pedig mind a munkaerőpiacon, mind az ellátási láncokban megmutatta a hatását: a lezárások miatt számtalan ember vesztette el a munkahelyét világszerte, a határok lezárása miatt pedig egyes iparágak külön is szenvedtek. Az ebből való kilábalás alapból is hosszú időt vett volna igénybe, ám időközben az orosz invázió is elkezdte kifejteni a hatását. Az oroszok kedvükre manipulálták az energiaexportot, és a világélelmezésben is jelentős ukrán termőföldeken sem folyhatott úgy a munka, ahogy korábban. 

Felmerül a kérdés, vajon egy ennyire tökéletes viharon mennyit tudott még rontani a nyugati szankciós politika. És akkor az Északi Áramlat gázvezetéket ért balesettel/szabotázzsal még nem is számoltunk.

Az viszont tény, hogy a „szankciós infláció” kitételében egyre kevesebben hisznek: ezt az Ipsos nyáron publikált felmérése is bebizonyította.

2. A zöld átállás súlyosbítja az inflációt?

Gyakori kritika a megújuló energiával kapcsolatban – amelyet gyakran olajpiaci szereplők is terjesztenek –, hogy a hagyományos energiahordozókról való átállás költségét végső soron a fogyasztók fizetik ki. Azonban arról kevesebb szó esik, hogy míg a fosszilis energiahordozók piaca könnyen befolyásolható – és ezt a manipulációs lehetőséget az oroszok szívesen ki is használják –, hosszú távon a megújulók használata az inflációs aggodalmakra is megoldást jelenthet.

A Roosevelt Institute tavalyi kutatása szerint jelentős befektetéseknek kell a megújuló energiák és az alacsony jövedelmű közösségek felé irányulnia, hogy az árak stabilizálódjanak. Kiemelték: 

a szegény háztartások fogyasztják amúgy is a legkevesebb fosszilis energiát, eközben az áringadozás őket érinti legsúlyosabban.

A zöld átállás kétféleképpen csökkentheti az inflációs kockázatokat: egyrészt ennek hatására az energiafogyasztás nagy része az elektronikai szektorba kerülne át. Ezt az iparágat világszerte komolyan szabályozzák, és a történelmi tapasztalatok szerint az innen érkező energia ára mindig is stabilabb volt, mint a fossziliseké. Ez az elektromos áramra ugyanúgy jellemző, mint általában a megújuló energiára.

Hasonló eredményre jutott a TransitionZero kutatása, amely szerint minél gyorsabban áll át Európa a zöld energiára, annál jobb lesz az alacsony jövedelmű energiafogyasztók helyzete, továbbá a törvényhozók is stabilabb környezetben tudnak gondolkodni. Ezek a pozitív hatások ráadásul nemcsak a távoli jövőben, de akár rövid és középtávon is érvényesülnének. 

Az unióban a REPowerEU nevű terv rögzíti azt a célt, hogy az uniós országok fogyasztásában 2030-ra 69 százalékot tegyenek ki a megújulók.

3. Az adók csökkentése növeli vagy csökkenti az inflációt?

Különböző szakértők különböző érvei az adócsökkentést, de annak ellentétét, az adóemelést is képesek igazolni az infláció csökkentése érdekében. A logikus gondolkodás alapján az amúgy is nehéz helyzetbe került családoknak és üzleteknek nagy segítséget jelentene, ha adócsökkentés révén több pénz maradna a zsebükben a hónap végén. A politikusoknak is csábító lehet, hogy a nehéz helyzetben enyhítsenek a választókat sújtó anyagi terheken, így bebiztosítva a támogatásukat.

Csakhogy az igazság ennél jóval összetettebb. A Tax Policy Center tavaszi cikkében arról ír, hogy ha több pénz marad az emberek zsebében, akkor megnő a kereslet is a legtöbb termék után, ami pedig erősíti az egyik legfontosabb árfelhajtó tényezőt, amely még a világjárvány idején vált meghatározóvá. Ez pedig a kínálati hiány, amelyet az ellátási láncok problémái generálnak. Ebben az esetben pedig a központi bankok is könnyen dönthetnek úgy, hogy a tervezetnél nagyobb mértékben emelik a kamatokat.

Az Európai Parlament honlapján közzétette rövid elemzés a témában Paolo Gentiloni gazdasági európai biztost idézi, aki szerint a Magyarországon is gyakran emlegetett áfacsökkentés az eddigi tapasztalatok szerint nem hat olyan kedvezően az árakra. Az Európai Bizottság útmutatása szerint a jelenlegi infláció enyhítésére az átfogó fiskális intézkedések helyett a célzott, direkt támogatás jelenti a leghatékonyabb megoldást, ez segít leginkább a fogyasztók legrosszabb helyzetbe került csoportjain.

4. Ha az infláció növekedése visszafordulna, azonnal könnyebb lenne az élet?

Fontos feltenni azt a jövőbe mutató kérdést is, hogy milyen gyorsan javul a fogyasztók életminősége, ha a pénzromlás üteme lassul, vagy esetleg visszafordul. A Reuters szeptemberi cikkében arra figyelmeztetett: az EU-ban szinte csodával határos lenne, ha az „árak által kifejtett nyomás” enyhülése recesszió és masszív leépítések nélkül történne meg.

Ez szemben áll az Egyesült Államok helyzetével, ahol a szakértők úgynevezett „makulátlan dezinflációra” számítanak, tehát arra, hogy a jelenlegi helyzet különösebb negatív mellékhatások nélkül fordul vissza. 

Az EU-ra azonban valószínűleg „piszkos dezinfláció” vár, mivel az eurozóna gazdasága a tengerentúlinál nagyobb mértékben támaszkodik az exportra. A vásárlók és az üzletek pedig kisebb kölcsönöket vesznek fel, magasabb költségek mellett.

Mindez megmutatkozott idén júliusban, amikor az USA-ban 3,2 százalékos infláció mellett 2,1 százalékkal tudott növekedni a GDP, míg az eurózónában 5,3 százalékos infláció mellett mindössze 0,6 százalékos GDP-növekedést mértek. A Reuters szerint a központi bank kamatemelése sikeresen vitte közelebb az országot a 2 százalékos inflációs célhoz, míg a hasonló lépések az EU-ban nem vezettek ilyen jó eredményre.

5. „Gazdaságtörténeti bravúr”-e az egy számjegyű infláció?

A jövőbeli kilátások után emlékezzünk meg az egyik legnagyobb inflációs hírről, amelyről az utóbbi időkben Magyarországon lehetett olvasni: mégpedig arról, hogy a kormány ígéreteihez híven októberre sikerült egy számjegyűre csökkenteni az inflációt. Több kormányközeli lap erről a „bravúr”, illetve a „gazdaságtörténeti bravúr” kifejezésekkel számolt be, de vajon mekkora valóságalapjuk van a szuperlatívuszoknak?

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közlése szerint a kormány által bevezetett online árfigyelő rendszernek is köszönhető a csökkenés, mivel a rendszer júliusi indulása óta a megfigyelt 62 termékkategóriából ötvenben átlagosan 5,5 százalékkal csökkentek az átlagárak, írta akkor az MTI. A minisztérium úgy fogalmazott: „ a gazdaságfejlesztési miniszter a KSH adatait értékelve megállapította, hogy a háború, a szankciók és a multik árspekulációja az egekbe lökte az inflációt, amely olyan mértéket ért el, amely túlmutatott a jegybank eszköztárán. Ennek ellenére, bár decemberre ígérte a kormány, hogy egy számjegyűvé csökkenti az inflációt, ezt az adatok alapján már októberben elértük.”

A képet ekkor például a Szabad Európa cikke is árnyalta. Ők emlékeztettek, hogy 

a 9,9 százalékos infláció még mindig triplája a jegybank háromszázalékos inflációs céljának. Az MNB inflációs célja már 2015 óta folyamatosan három százalék körül alakul.

Felcsuti Péter, a Bankszövetség volt elnöke is hasonlóan nyilatkozott. Szerinte önmagában az a tény, hogy 10 százalék alá került a mutató, nem ad okot az örömre. „A gazdaság tartósan működésképtelen kilenc vagy akár nyolc százalékos infláció mellett is, a gazdaság akkor működik, ha inflációmentes, amikor két-három százaléknyi áremelkedést lehet értelmezni, a közgazdászok szerint ekkor nincs infláció. Az infláció nyolc százalékon is destruktív jelenség, és hét százalékon is az” – fogalmazott.

Az árszínvonal vártnál gyorsabb csökkenésének az RTL Híradónak nyilatkozó elemző szerint az az oka, hogy az emberek már nem tudnak annyit költeni, mint korábban, és a háztartási energiával is spórolni kezdtek. A kormány a saját sikerének állítja be az eredményt, a DK szerint viszont továbbra is Európa legmagasabb inflációját kell elszenvedniük a magyaroknak.

Nyitókép: Denis Novikov / Getty Images