Zámbó Jimmy titkáról beszélt Gregor Bernadett, Romániában a saját lisztjüket adják el a magyaroknak, butának tartja a villalakókat a tanáruk
2023. január 14. 16:15
Hétfőn derült ki, hogy az Európai Bizottság keményen odacsapott, és felfüggeszti az Erasmus-program támogatását azoknál az egyetemeknél, amelyeket a kormány alapítványi fenntartásba adott. Debrecenben elszabadultak az indulatok a tervezett akkumulátorgyár ügyében tartott közmeghallgatáson. Mindeközben Nagy Melanie őszintén vallott arról, milyen nehéz helyzetbe került G.w.M-mel való szakítása után, Delhusa Gjon pedig egy elszólással robbantott bombahírt Zámbó Jimmyről, Ezek voltak a hét videói.
Hétfőn derült ki, hogy 21 egyetem hallgatói eleshetnek a külföldi tanulást lehetővé tevő Erasmus-programtól. Az Európai Bizottság ugyanis felfüggeszti a támogatást azokon az egyetemeken, amelyeket a kormány az elmúlt években alapítványi fenntartásba adott, az irányító testületükbe pedig többek között politikusok, kormánytagok is beültek.
Az uniós forrásokért felelős miniszter, Navracsics Tibor hétfőn azt mondta az RTL Híradónak, bízik benne, hogy csak félreértésről van szó. Kedden írásban hozzátette: levélben követelnek magyarázatot, hogy egészen pontosan mi a bizottság problémája. Aznap azonban az Európai Bizottság megcáfolta a minisztert, és bemutatott egy dokumentumot, amely szerint már korábban többször jelezték ezt a problémát a magyar kormánynak, írásban is.
A csütörtöki kormányinfón viszont Gulyás Gergely már arról beszélt, hogy kifizetné a kormány az Erasmus-programot a magyar diákoknak. A kancelláriaminiszter szerint az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében készek módosítani a szabályokon is, hogy politikusok ne lehessenek tagjai az egyetemi alapítványok kuratóriumainak. A Bizottságnál az RTL Híradó kérdésére azt mondták, a feltételeik már korábban ismertek voltak.
Egyre több magyar dolgozik Romániában, és vásárolni, tankolni is mind gyakrabban mennek át a határon. A román Pro tévé munkatársai mutatták be, milyen most a helyzet. Egy boltos arról beszélt, azt a lisztet adják el a magyaroknak, amit Magyarországról importálnak. Az RTL Híradó hétfőn számolt be arról, hogy már a kübekházi polgármester is inkább Romániában intézi a tankolást és a bevásárlást a drágulás miatt.
Mindeközben Debrecenben forrnak az indulatok. Feszült hangulatban telt, és csaknem hétórásra nyúlt a városba tervezett akkumulátorgyár ügyében tartott közmeghallgatás hétfő este. A résztvevők többsége a városi vízkészlet és a levegő szennyezésétől tart, többen pedig azt kifogásolták, hogy az embereket kész helyzet elé állították a beruházással. Debrecen polgármestere szerint kizárt, hogy környezetszennyező üzem épüljön a városban.
A most négyéves Milánt karácsony előtt vitték el nevelőszüleitől, erről a Fókusz is beszámolt. A kisfiú néhány hetes korában került hozzájuk, megszerették, gondját viselték, a család vér szerinti gyermekei testvérükként kezelték, ahogy testvérként kezelte egy másik, szintén ott nevelt kisfiú is. Balogék szerették volna örökbe fogadni Milánt, de a gyámhivatal ezt nem engedte. A család viszont váratlanul segítséget kapott, különféle szakemberek álltak melléjük, hogy Milán valahogy visszakerülhessen hozzájuk. A Házon kívül mutatta be a megrendítő történetet.
A héten súlyos baleset történt az M0-ás autóúton. Egy család kocsija defektet kapott Csömör közelében, és amíg várták a segítséget, egy furgon elütötte a nagymamát és az unokát. Az 52 éves nő szörnyethalt, a 13 éves kisfiút újraélesztés után kórházba vitték, néhány órával később ő is életét vesztette. A gyerek édesanyja zokogva mesélte az RTL-nek, hogy kisfia már agyhalott volt, mire beértek hozzá a kórházba.
A XI. kerületben intézkedés közben késelt meg több rendőrt egy 35 éves férfi csütörtökön késő este. Egyikük, Baumann Péter körzeti megbízott olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy később a kórházba szállítás után meghalt. Az RTL egyik nézője felvételt készített arról, ahogy a támadót lelövik a rendőrök. A férfit elfogták és kórházba szállították, az elhunyt rendőrt hősi halottá nyilvánították. A történtekről készült videón a megrázó részeket kitakartuk.
Eközben az Egyesült Királyságban nagyot robbant Harry herceg új könyve. Már az első nap több mint 400 ezer példányt adtak el kedden megjelent memoárjából. A királyi sarj Tartalék című memoárjában nincsenek szenzációs közérdekű leleplezések a brit uralkodói családról, egyéni intim titkok annál inkább. III. Károly életrajzírója egy másodvonalbeli celeb figyelemfenntartási próbálkozásához hasonlította a művet, az olvasók érdeklődését azonban ez nem befolyásolta. A könyv angolul már megjelent, mi is kézbe vettük, és ebben a cikkben foglaltuk össze, mi mindent olvastunk benne.
Az olvasás és a könyvek azonban nem mindenkihez állnak közel, VV Lissza például bevallotta, hogy még sohasem olvasott regényt. A Való Világban hétfőn vette kezdetét a Technikum Hete. Ennek apropóján a villalakóknak szintfelmérőn kellett számot adniuk tudásukról, ami elég gyatrán sikerült. Gregus László – aki már hét ValóVilág-évad villalakóinak igyekezett megtanítani az alapokat – szerint a valóságshow szereplői nem hülyék, hanem buták. Nem finomkodott, szerinte olyanok, mint a huszonéves korosztály átlaga:
Miután a Villa Technikum diákjai elkészítették a tablóképeiket, következett a közismereti vizsgák eredményének kihirdetése. Míg VV Kriszti csillagos ötöst kapott matekból, VV Melinát megbuktatta a tanár. A lány ezután már az osztályképen sem volt hajlandó szerepelni:
Bulvárhírekben sem volt hiány a héten. Óriási port kavart Delhusa Gjon elejtett fél mondtata a kedd esti Fókuszban: a zenész több mint 20 évvel Zámbó Jimmy halála után szólta el magát egy bizonyos Berniről, aki miatt kölcsönkért tőle az énekes. Sokak szerint Gregor Bernadettről van szó. A Fókusz megkereste a színésznőt, és megkérdezte őt az állítólagos kapcsolatról:
Nagy Melanie és G.W.M. között most zárult le a szakítás jogi része, ami nem éppen előnyösen alakult a megcsalt fél számára. Melanie ugyanis több mint negyvenmillió forintos adóssággal maradt két gyerekkel, ráadásul a gyerektartás várt összegének csak a negyedét fogja megkapni. Minderről kendőzetlenül beszélt a Reggeliben, de arról is megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy egykori párjának és Kulcsár Edinának máris közös gyermeke születik:
A világ leggazdagabbjai közül egyre többen döntenek úgy, hogy a pénzüket nem a gyermekeik kapják, hanem inkább jótékonysági szervezetek. A Fókusz megkérdezte a Cápák között befektetőit, ők is tartják-e magukat ehhez a trendhez. Érdekes válaszok születtek:
És ha már család: két csoportba sorolhatók azok, akik a mamahotelben laknak. Egy részük kényszerből lakik még mindig a szüleivel, mert nincs pénzük albérletre, egy másik részük viszont ezt választja. Ilyen Múcska Gergő is, aki nem azért él a családjával, mert nem lenne kerete saját lakásra. Gergő gazda azt mondja, édesanyja nem szorgalmazza, hogy egyedül éljen addig, amíg nem lesz normális barátnője. Hogy hogyan oszlanak meg Gergőéknél a feladatok, és mit tanácsol a pszichológus a szülőknek arra, hogy időben képesek legyenek elengedni a gyerekeket, arról a Reggeliben volt szó.