Legfrissebb tartalmak

2:42
Híradó„Amit mostanában Balog Zoltán mond, rendkívül homályos” – soha nem látott hitelességi válság van a református egyházban az egykori zsinati tanácsos szerint
2024. március 13. 18:55

„Amit mostanában Balog Zoltán mond, rendkívül homályos” – soha nem látott hitelességi válság van a református egyházban az egykori zsinati tanácsos szerint

„Amit Balog Zoltán püspökként tett, az soha nem látott hitelességi válságot okozott a református egyházban” – erről beszélt Tarr Zoltán, az egyház egykori zsinati tanácsosa egy interjúban a Szemlélek című keresztény lapnak. Tarr Zoltán szerint alapvető probléma, hogy nem beszélnek az egyházban a történtekről. A tököli egyházközösség kántora beszélt: Facebook-posztban írta ki, hogy szerinte a püspök lejáratja az egyházat. Most azt állítja, emiatt megvált tőle a gyülekezet.
6:48
BulvárSP randira hívta, majd Azahriah-val dolgozott egy stúdióban – interjú a 2010-es évek tinisztárjával, Barbee-val
2024. március 13. 17:06

SP randira hívta, majd Azahriah-val dolgozott egy stúdióban – interjú a 2010-es évek tinisztárjával, Barbee-val

Bata Adrienn, azaz Barbee a 2010-es évek egyik legnagyobb tinisztárja, aki mindössze 18 éves volt, amikor berobbant a zenei életbe. A hirtelen jött sikert nem volt egyszerű feldolgoznia, de a VIVA tévés éveit élete egyik legszebb korszakának tartja. Több barátot is szerzett: Fluor Tomi és Kovácsovics Fruzsi mellett SP-vel is megismerkedett, aki egyszer még randira is elhívta. Bár Barbee egy időre visszavonult, az elmúlt években ismét visszatért a zenei életbe, ráadásul DESH-sel és Azahriah-val dolgozott egy stúdióban. 
5:14
VideóCipő édesanyja egy évvel fia halála után arról beszélt, hogy már akkor Cipő utódját keresték, amikor még élt
2024. március 13. 16:29

Cipő édesanyja egy évvel fia halála után arról beszélt, hogy már akkor Cipő utódját keresték, amikor még élt

Egy évvel Bódi László Cipő halála után édesanyja, Hadar Gizella vállalta, hogy a fiáról meséljen, Laci gyermekkoráról, vágyairól, a betegségéről és a kettejük közötti utolsó telefonbeszélgetésről. Giziella arról beszélt 2014-ben ezen a napon, hogy szerinte senki sem figyelt a fia betegségére. Úgy gondolta, a zenekar túl sok koncertet vállalt. Cipő már kómában volt, amikor édesanyja beért hozzá a kórházba, így nem tudott elbúcsúzni a fiától.
9:08
ReggeliPeller Mariann: Ha egy életünk van, akkor mi a fenének dolgozunk magunkon?
2024. március 13. 15:50

Peller Mariann: Ha egy életünk van, akkor mi a fenének dolgozunk magunkon?

A Reggeli műsorvezetői az adás elején nemcsak beszámoltak arról, mi történt velük az utóbbi napokban, hanem azt is kifejtették, milyen a viszonyuk a pihenéssel, a szabad napokkal. Sőt előkerült a hit és a spiritualitás is, ahogy az is felmerült: vajon mit válaszolna egy pszichológus arra a kérdésre, vajon miért szeretnénk jobb emberek lenni, ha egyetlen életünk van, és annak végével minden befejeződik.
BelföldEsik eső karikára, de nem Kossuth Lajos kalapjára – van valami furcsa az Orbán-beszédre hívó plakátokkal
2024. március 13. 14:35

Esik eső karikára, de nem Kossuth Lajos kalapjára – van valami furcsa az Orbán-beszédre hívó plakátokkal

Új kormányzati plakátok jelentek meg a közutakon, ezek Orbán Viktor március 15-i beszédére invitálják a választókat. Van azonban néhány dolog, ami nem stimmel rajtuk, kezdve Kossuth Lajos alakjával, és a vele ábrázolt jelenettel. Az idézet, amit a kormány nem először használ már március 15-e alkalmából, jóval korábbi, szerzője meg sem élhette a forradalmat, így annak szellemiségéhez sem lehetett köze. De hova tűnhetett Kossuth Lajos megénekelt kalapja?
0:40
ReggeliKi ne szeretné a legcukibb kutyapárost? Zuzu és Pumba még várja az igazit
2024. március 13. 14:34

Ki ne szeretné a legcukibb kutyapárost? Zuzu és Pumba még várja az igazit

Zuzuval és Pumbával az öleb fogalma valódi értelmet kapott, hiszen ők állandóan igénylik, hogy valaki ölbe vegye, simogassa, őket, törődjön velük. A két kiskutya most gazdit keres – a Vigyél Haza Alapítvány a két, egymáshoz nagyon ragaszkodó, 6 éves, szobatiszta csöppséget együtt szeretné örökbe adni. A kutyák oltva, ivartalanítva, egészségesen várják, hogy valaki hazavigye őket. Részletek az alapítvány oldalán.
8:55
ReggeliFür Anikót nyaralása alatt teljesen lenyűgözték a brazil nők
2024. március 13. 13:12

Für Anikót nyaralása alatt teljesen lenyűgözték a brazil nők

Für Anikó Jászai Mari-díjas színművésznő a Reggeliben mesélte el, nemrég bemutatta legújabb lemezét, amin 12 dal van, ebből pedig 10 duett – fel is sorolta az összes partnerét. Persze nem csak a munkáról szóltak a színésznő utóbbi hónapjai, végre eljutott Brazíliába is, ahol két héten keresztül csodálhatta a gyönyörű országot, az óceánt és a brazil embereket. Für Anikó csupa jót mondott az országról, a brazil nőkről pedig egyenesen áradozott, ugyanis lenyűgözte őt az, hogy az idősebbek – vagy ahogy fogalmazott régebb óta fiatalok – nem öregasszonyok, hanem dívák. 
8:12
Reggeli„Rendszeresen megcsaltak a szakemberek” – Kálloy Molnár Péter lakásfelújításából akár monodráma is lehetne
2024. március 13. 12:53

„Rendszeresen megcsaltak a szakemberek” – Kálloy Molnár Péter lakásfelújításából akár monodráma is lehetne

Kálloy Molnár Péter színész, rendező, dalszerző-énekes lemezbemutatójáról is mesélt a Reggeliben. Az új albumon 11 dal szerepel, amit 50-60 szerzeményből választott ki – úgy gondolja, megérte. Sőt azt is elárulta, komoly jubileum lesz a Kövek a zsebben című előadásának, amiben Rudolf Péterrel játszik, és a S.Ö.R.-nek (Shakespeare Összes Rövidítve) is jubileuma van. A színész több előadásáról is mesél a videóban, és a tanítás is előkerült, ahogy a lakásfelújítás is.
6:46
ReggeliSzarvas Andi: Nem tudok megenni egy rántotthúst, amit kívánok, hanem kérem azt a k**va salátát
2024. március 13. 12:37

Szarvas Andi: Nem tudok megenni egy rántotthúst, amit kívánok, hanem kérem azt a k**va salátát

Szarvas Andi szépségkirálynő elmesélte a Reggeliben, egészen kis kora óta készen áll az anyaságra. Mivel kisebb testvérére sokszor ő vigyázott, ezért tapasztalata is van, úgy gondolja, bármikor képes lenne gyereket vállalni. Kiskorában úgy gondolta, mostanra már anyuka lesz – már 26 éves, és nagyon szeretne 30 alatti anyuka lenni. Persze nem csak a család, a munka is előkerült. Sőt, egészségügyi problémákról is mesélt, amik az utóbbi hónapokban jöttek elő, és azt is elárulta, hogyan szeretne megküzdeni azzal, hogy amikor a tükörbe néz, nem mindig azt látja, amit szeretne. Új étrendet próbál ki és igyekszik nem számolni a kalóriákat – de milyen kommentekkel találkozik egy szépségkirálynő, aki nem mindig elégedett magával? Kiderül a videóból.
8:11
ReggeliSzülés utáni melankóliával küzdött a Fókusz riportere – őszintén mesélt róla
2024. március 13. 11:15

Szülés utáni melankóliával küzdött a Fókusz riportere – őszintén mesélt róla

Maranec Fruzsi, a Fókusz riportere a Reggeliben mesélte el, milyen az élet a 10 hónapos kisfia mellett. Fruzsi szerint a gyerekvállalás önmagában ambivalens érzés: amikor az ember készül az anyaságra, akkor egy rózsaszín, babaillatú, unikornisos kép lebeg a szeme előtt, a valóság azonban nem mindig ilyen. Bár neki hatalmas szerelem az egész, a sok munka és az éjszakázás sokszor nehéz. A Fókusz riportere elárulta, hogy élte meg magát a várandósságot, sőt őszintén beszélt az szülés utáni melankóliáról is.
6:39
ReggeliDr. Tóth Tamás elárulta, hogyan hat a böjtölés a testünkre
2024. március 13. 11:05

Dr. Tóth Tamás elárulta, hogyan hat a böjtölés a testünkre

Ha nem kifejezetten a vallási böjtökről beszélünk, akkor is valamiféle spirituális háttér van a böjtök mögött. Ezek egyébként évtizedes múltra tekintenek vissza – mondta Dr. Tóth Tamás obezitológus a Reggeliben. A szakember szerint bár nincsen pontos definíciója a böjtölésnek, sokféle megközelítése van: a mostanában divatos forma a fasting, azaz időszakos böjtölés. Ez szerinte letisztultabb, sokkal jobban levizsgált és tudományos forma. De milyen fajtái vannak? Hogyan hat a böjt a testünkre, és milyen veszélyei vannak? 
5:19
ReggeliFriss kutatás: a böjtölés segítheti a rákterápiát
2024. március 13. 10:53

Friss kutatás: a böjtölés segítheti a rákterápiát

Egyes daganattípusoknál a rákterápia részévé válhat az időszakos böjt vagy a ketogén diéta – azaz a szénhidrátok teljes megvonása –, derült ki a Semmelweis Egyetem kutatásából – mondta el a Reggeliben Dr. Menyhárt Otília, az egyetem Bioinformatikai Tanszékének adjunktusa. Mit jelent pontosan a ketogén diéta, és hogyan hatott az új étrend a kísérletekben részt vevő állatokra kemoterápia mellett? Hol tartanak a kutatások, és mikor lehet az életünk része az új megközelítés? Összegezzük az elmúlt 20-25 év tudományos tapasztalatit a videóban.
Tudomány-TechAz Nvidia most az újabb őrület a techpiacon, már csak a Microsoft és az Apple értékesebb nála – kik ezek?
2024. március 13. 10:52

Az Nvidia most az újabb őrület a techpiacon, már csak a Microsoft és az Apple értékesebb nála – kik ezek?

Letarolta a világpiacot egy cég, ami korábban leginkább játékokhoz fejlesztett videokártyákat. Ez az Nvidia, ami nélkül nincs mesterséges intelligencia, de a chipjeik a munkánkat és a szórakozásunkat is meghatározzák. Meg persze a pénztárcák méretét is, mármint azokét, akik az elmúlt években vettek a cég részvényeiből. Öt év alatt ezek ára 2000 százalékkal nőtt, de vajon meddig tartható fent ez az őrült rali? Meg egyáltalán, mi ez az Nvidia?