Legfrissebb tartalmak

GazdaságMég többet kockáztatnak a haladékkal az öt év után is gyermektelen babavárósok
2024. július 26. 6:08

Még többet kockáztatnak a haladékkal az öt év után is gyermektelen babavárósok

A babavárót legkorábban felvevő családok negyedében nincs még gyerek öt évvel a támogatás felvétele után. Most kaptak ugyan haladékot a gyermekvállalás teljesítésére 2026 közepéig, de ha nem lesz gyerek, addig is csak az adósságukat halmozzák még nagyobbra. A kormány a plusz két évvel magának is haladékot adott, hiszen a bedőlő babaváró hiteleket vele – vagyis velünk – fizettethetik ki a bankok.
SportRemek kezdés után papírforma az olimpián: női kéziseink kikaptak a házigazda franciáktól
2024. július 25. 20:30

Remek kezdés után papírforma az olimpián: női kéziseink kikaptak a házigazda franciáktól

Hat perc után 5-1-re vezetett a magyar női kézilabda-válogatott a franciák ellen, de végül csak annyit sikerült elérni, hogy nagy küzdelemre kényszerült az ellenfél. A második félidőben már végig a franciáknál volt az előny, igaz, az Golovin Vlagyimir csapatát dicsérte, hogy sosem engedte el sok góllal a házigazdákat. 31-28 lett a vége, Franciaországnak.
3:17
FókuszA legendás maszkos igazságosztó visszatért – Zorro-sorozat az RTL streaming platformján
2024. július 25. 20:27

A legendás maszkos igazságosztó visszatért – Zorro-sorozat az RTL streaming platformján

Védi az elnyomottakat és leszámol a zsarnokokkal! Ő nem más, mint a fekete maszk mögé bújt férfi, azaz Zorro. Dacolva a hatságokkal úgy dönt, hogy kideríti, ki a felelős az apja haláláért. Az új Zorro-sorozatban természetesen a szerelmi szál is megjelenik, a főszereplőt egy Lolita Marquez nevű karakterhez fűzik majd gyengéd szálak, őt Renata Notni alakítja. Vajon sikerül-e az igazság útját végigjárnia, kiderült az új sorozatból, amelynek első és második része már elérhető el az RTL+ előfizetői számára és a folytatás is dupla epizóddal, péntekenként élesedik majd az RTL streaming platformján.
11:02
FókuszMinden idők legeredményesebb olimpiája vagy a büszke középmezőny – mi vár a magyar sportolókra Párizsban?
2024. július 25. 20:10

Minden idők legeredményesebb olimpiája vagy a büszke középmezőny – mi vár a magyar sportolókra Párizsban?

16 arany, 10 ezüst és 16 bronzéremmel tértek haza sportolóink Helsinkiből, az 1952-es nyári ötkarikás játékokról. Magyarországnak ez volt az eddigi legeredményesebb olimpiája, az éremtáblázaton a 3. helyen végeztünk az Egyesült Államok és a Szovjetunió mögött. A 16 aranyérmes siker szakértők szerint szinte elérhetetlen távolságban van a magyar olimpiai csapatnak, de szégyenkezni talán idén sem lesz okunk és számos sportolónk felállhat majd a párizsi dobogók valamely fokára. Nézzük, hogyan számította ki a mesterséges intelligencia segítségével egy magyar IT-vállalat, hogy hány éremre számíthatnak a magyarok az idei Párizsi olimpián.
1:18
ValóVilágVV Reni a terhességéről: Nem szeretnék Gerire nyomást gyakorolni
2024. július 25. 20:10

VV Reni a terhességéről: Nem szeretnék Gerire nyomást gyakorolni

Mikor VV Reni megtudta, hogy várandós, mindössze annyi vágya volt, hogy egyedül maradhasson, és jól kisírja magát. Ennek tetejében az újdonsült apuka, VV Geri reakciójától is tartott, de végül hatalmas kő esett le a szívéről, amikor párja a karjaiba zárta a vizsgálati eredmények hallatán. A fiatalok abban maradtak, hogy a villa falain belül a játékra koncentrálnak és nem hoznak döntést a jövőjükkel kapcsolatban.
5:22
Fókusz„Őszintén szólva fel vagyok háborodva” – így búcsúzott rendhagyó párbajban VV Reni
2024. július 25. 20:03

„Őszintén szólva fel vagyok háborodva” – így búcsúzott rendhagyó párbajban VV Reni

Bár az eredmény láttán drámai volt a hangulat a villában, többen inkább örültek annak, hogy növekedett a nyereményalap. Egyedül Reni szerelme, Geri volt az, aki megsiratta az 5 millió forintot, de ő még esélyes arra, hogy könnyeit a több, mint 37 és fél milliót érő bankjegyekkel itassa fel a végén. Ehhez az első lépést a péntek esti párbajon teheti meg, ugyanis Reni távozása után ő kapta a legtöbb kiválasztó jelet.
4:24
Fókusz„Látszott, hogy egy hidegvérű, nagyon higgadt emberrel van dolgunk” – újabb felvételek a VV Fanni-gyilkosságról
2024. július 25. 19:52

„Látszott, hogy egy hidegvérű, nagyon higgadt emberrel van dolgunk” – újabb felvételek a VV Fanni-gyilkosságról

Novozánszki Fannit, egykoron VV Fannit eltűnése után hét évvel hivatalosan is halottá nyilvánították. A felvételek, melyeken az látszik, hogy gyilkosa ölben viszi a magatehetetlen lányt egy mélygarázsban, bejárták a netet. Most azonban új felvételek is előkerültek, melyeket eddig nem mutattak be a gyilkossági ügyben. Magyarországon egyedülálló módon Fanni gyilkosát úgy ítélték el, hogy a lány holtteste a mai napig nem került elő. Hogy fordulhat elő, hogy az évekig tartó nyomozás során sem került elő? Gál Sándor, a BRFK életvédelmi osztályának osztályvezetője mondja el a részleteket a videóban. 
4:46
FókuszEddig sosem látott sportágak a párizsi Olimpián: Zheng Haohao Kína legfiatalabb olimpikonja, a 11 éves gördeszkást csodagyereknek tartják
2024. július 25. 19:42

Eddig sosem látott sportágak a párizsi Olimpián: Zheng Haohao Kína legfiatalabb olimpikonja, a 11 éves gördeszkást csodagyereknek tartják

Ami Athénban 128 évvel ezelőtt, 1896-ban az első nyári Olimpián még elképzelhetetlen volt, az mára valósággá vált. Már indulhatnak breaktáncosok, gördeszkások, bringások és falmászók is az párizsi Olimpián. Bár magyarokért idén nem szoríthatunk, az biztos, hogy az utcai sportok megjelenésével új korszak kezdődött az ötkarikás játékok történetében. 
5:18
FókuszRandizás 2024-ben: elkerülhetetlen, hogy a mesterséges intelligencia az életünk minden területén megjelenjen
2024. július 25. 19:39

Randizás 2024-ben: elkerülhetetlen, hogy a mesterséges intelligencia az életünk minden területén megjelenjen

Ma, ha randizásról van szó, sokszor akkor is aggódunk, ha valaki 10 perc elteltével nem válaszol, késik, esetleg fél napig nem veszik fel a telefont. Miközben a technológia közelebb hozott minket egymáshoz, el is távolodtunk a másiktól. A mesterséges intelligencia ma már jobban ismer minket, mint bárki, és úgy tűnik, az AI már az érzéseinkbe is beleszól. 
8:22
FókuszMexikóban teljesen ellehetetlenítette az életüket a sok áramszünet: Nagyváradi Nelliék visszaköltöztek
2024. július 25. 19:36

Mexikóban teljesen ellehetetlenítette az életüket a sok áramszünet: Nagyváradi Nelliék visszaköltöztek

Szikrázóan fehér homok, türkízkék tenger, égig érő pálmafák – Tulum, Mexikó egyik legkedveltebb nyaralóhelye, amit a Karib-tenger gyöngyszemének is hívnak. Nagyváradi Nelli, az Éjjel Nappal Budapest egykori Karolája, férjével Barnával és a kiskutyájukkal Hollyval 2023 októberében kezdett itt új életet. Azonban életük nem volt problémamentes ezért Barnával úgy döntöttek, hogy fél év után inkább hazaköltöznek. Azonban a tervezés nem ért véget, korábbi nagy álmukat, ha minden jól megy valóra tudják majd váltani hamarosan. De miről álmodoztak? Kiderül a videóból.
2:33
HíradóMég mindig rendszerszintű bajok vannak a magyar jogállamisággal a Bizottság szerint, további uniós pénzek foroghatnak kockán
2024. július 25. 19:29

Még mindig rendszerszintű bajok vannak a magyar jogállamisággal a Bizottság szerint, további uniós pénzek foroghatnak kockán

Továbbra is rendszerszintű hiányosságok vannak Magyarországon az Európai Bizottság legfrissebb jogállamisági jelentése szerint. Bóka János uniós ügyekért felelős miniszter Tusványoson erre úgy reagált, hogy az Európai Bizottság olyan dolgokat kér számon Magyarországon, amelyeket magára sem alkalmaz. A Híradónak nyilatkozó szakértő szerint nem kizárt, hogy mindezek miatt ismét befagyasztanak uniós pénzeket. 
1:41
HíradóIlyen a kelet-európai szépség a Capa Központ új kiállításán
2024. július 25. 19:14

Ilyen a kelet-európai szépség a Capa Központ új kiállításán

Trabant és nagyestélyi, drága harisnya és napraforgós papucs – többek között ilyen fotók láthatóak a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ „Kelet-európai szépség” című kiállításán. Okosban megoldott, divatlapokból kiollózott szabásminták alapján készült ruhák fényképeit mutatják be a kelet-európai környezetben készült fotósorozatok. A képek október 6-ig tekinthetőek meg.
2:47
HíradóÚtjukra indultak az olimpikonok Párizsba, a női kézilabdások csütörtökön már játszanak is
2024. július 25. 19:08

Útjukra indultak az olimpikonok Párizsba, a női kézilabdások csütörtökön már játszanak is

A pillangók már ott vannak a gyomrában. Hetek óta az olimpia lázában ég – ezt mondta híradónknak a háromszoros olimpiai bajnok vívó Szilágyi Áron. Mások mellett vívók, úszók, vízilabdázók indultak útnak csütörtökön Párizsba. Az olimpia megnyitója holnap lesz, de már ma is pályára lépnek magyar sportolók, a női kézilabdások este a házigazda franciákkal mérkőznek.
2:02
HíradóIrán hasznos idiótáinak nevezte bírálóit Benjamin Netanjahu Washingtonban
2024. július 25. 19:06

Irán hasznos idiótáinak nevezte bírálóit Benjamin Netanjahu Washingtonban

Az amerikai kongresszusban tapsvihar, az épületen kívül dühös tüntetők fogadták a Washingtonba látogató Benjamin Netanjahut. Az izraeli miniszterelnök a gázai hadjárat bírálóit „Irán hasznos idiótáinak” nevezte, szerinte ugyanis egyértelműen a perzsa állam áll a közel-keleti háborús feszültség mögött, az Egyesült Államoktól pedig további támogatást kért a Hamász terrorszervezet megsemmisítéséhez.
2:22
HíradóTitokban vett fel egymilliárd euró kínai hitelt a magyar kormány
2024. július 25. 19:03

Titokban vett fel egymilliárd euró kínai hitelt a magyar kormány

Egymilliárd euró, azaz jelenlegi árfolyamon csaknem 400 milliárd forint kínai hitelt vett fel a kormány még tavasszal, titokban. Az ügyletet a Portfolio.hu vette észre az Államadósság Kezelő Központ most megjelent beszámolójában. A gazdasági portál elemzője szerint szokatlan egy ekkora tranzakció a nyilvánosság kizárásával. Feledy Botond külpolitikai szakértő úgy látja: mindez azt is jelenti, hogy a kormány lemondott az uniós támogatásokról. 
2:36
HíradóEmelkedhet a búza ára az agrárminiszter szerint, de nem válaszolt arra, hogy drágul-e ettől a kenyér
2024. július 25. 18:58

Emelkedhet a búza ára az agrárminiszter szerint, de nem válaszolt arra, hogy drágul-e ettől a kenyér

Emelkedhet a búza felvásárlási ára az agrárminiszter szerint, de Nagy István arra nem válaszolt az RTL riporterének, hogy drágább lehet-e emiatt a kenyér. Szerinte a pékségek 400 és 600 forint között adják át a kereskedőknek, az efölötti árakról már ők tehetnek. A Kereskedelmi Szövetség szerint nekik is vannak költségeik, amit ki kell gazdálkodni. A vártnál jóval kevesebb étkezési búza termett, így a liszt akár a jövő hónaptól 10-15 százalékkal drágulhat a Gabonaszövetség szerint.
2:34
HíradóMég mindig nincs klíma a János Kórházban – a volt miniszter úgy reagált, ő is műtött ötven fokban
2024. július 25. 18:55

Még mindig nincs klíma a János Kórházban – a volt miniszter úgy reagált, ő is műtött ötven fokban

Még mindig nem javították meg a János Kórházban két hete elromlott klímát. Az általunk kérdezett egészségügyi szakértő úgy látja, több évtizedes rendszerhiba okozza, hogy az intézmények hűtőberendezései nem bírják a hőséget, és a mostaninál jóval több pénzt kellene költeni az ágazatra. A korábbi egészségügyért felelős miniszter, Kásler Miklós Tusványoson azt mondta az RTL Híradó kérdésére, hogy ő harminc éve is ötven fokos műtőben műtött, ha életet kellett mentenie.
2:44
HíradóKihirdették a felvételi ponthatárokat – sokak pontjait elszámolhatták
2024. július 25. 18:53

Kihirdették a felvételi ponthatárokat – sokak pontjait elszámolhatták

Szerda este kihirdették a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Idén debütált az új pontszámítási mód, amiben már az egyetemek döntik el, mire adnak többletpontokat. Azonban a központi rendszer több diáknak rosszul számolta ki a pontjait, több esetben lenullázódtak az eredményeik, erre panaszkodott az RTL-nek több felvételiző is. Megkerestük az Oktatási Hivatalt, de kérdéseinkre nem válaszoltak - honlapjukon azt ígérik, minden panaszt egyedileg megvizsgálnak.
2:29
HíradóKészül az új KRESZ – akár a szülő is taníthatná vezetni a gyerekét
2024. július 25. 18:46

Készül az új KRESZ – akár a szülő is taníthatná vezetni a gyerekét

Akár a szülő is megtaníthatná autót vezetni a gyerekét – ez szerepel ugyanis az Építési és Közlekedési Minisztérium tervei között. A készülő új KRESZ-ben szabályoznák ezt, ahogy azt is, hogy legyen szimulátoros oktatás a vezetni tanulóknak. Az autósoktatók a munkájukat féltik. A minisztérium szerint nem céljuk elvenni az oktatók feladatait, és a családi vezetésoktatásra csak a hivatásos oktatáson felül lenne lehetőség, de döntés még erről sincs. 
1:50
HíradóKlímaaktivisták bénították meg Németország legforgalmasabb repülőterét
2024. július 25. 18:45

Klímaaktivisták bénították meg Németország legforgalmasabb repülőterét

Németország legforgalmasabb, frankfurti légikikötőjét klímaaktivisták bénították le, a repülőtéren teljesen leállt miattuk a közlekedés. A demonstrálók a kerítést átvágva jutottak be, és egyszerűen odaragasztották magukat a kifutópályához. Az Utolsó Generáció nevű mozgalom tagjai azt ígérik, világszerte folytatják akcióikat, amelyekkel a fosszilis tüzelőanyagok használata ellen tiltakoznak.
1:54
Híradó„Nem tudta már egyedül megoldani, segítséget kellett volna kérnie” – elítélték a lovait halálra éheztető rétsági gazdát
2024. július 25. 18:44

„Nem tudta már egyedül megoldani, segítséget kellett volna kérnie” – elítélték a lovait halálra éheztető rétsági gazdát

Egy év nyolc hónap börtönbüntetés, három évre felfüggesztve állatkínzásért – ezt az ítéletet szabta ki a bíróság egy 78 éves volt lovas szakemberre. A vád szerint rossz körülmények között tartotta a lovait, így azok közül több elpusztult tavaly Rétságon. Az ügyészség szerint összesen negyven állat szenvedett a tanyáján takarmány és ivóvíz nélkül. A lovarda tulajdonosa szerint a vádakból semmi nem igaz.
1:25
HíradóÚj videó Novozánszki Fanni gyilkosáról – megszólalt a nyomozást vezető rendőr
2024. július 25. 18:43

Új videó Novozánszki Fanni gyilkosáról – megszólalt a nyomozást vezető rendőr

Komótosan szállt ki a bérelt kocsiból, és az autó hátuljához lépett Novozánszki Fanni gyilkosa. A férfi belenézett a kamerába, egy pillanatig hezitált és úgy döntött, mégsem nyitja ki a csomagtartót, majd továbbment. Siófoki házának térfigyelő kamerája vette mindezt fel, a videót most hozták nyilvánosságra. Az ügy korábbi főnyomozója szerint ez a jelenet segített a férfit börtönbe juttatni – a felvétel idején Novozánszki Fanni holtteste már a csomagtartóban lehetett. A hét évvel ezelőtt történtekről a rendőrség podcastjában beszélt a Való Világ egykori játékosának gyilkossági ügyét vezető nyomozó, Gál Sándor.
2:04
HíradóFigyelmetlenségből gázolhatta halálra zebrán átkelő nyolcéves kisfiút a kamionos Nagykanizsán
2024. július 25. 18:42

Figyelmetlenségből gázolhatta halálra zebrán átkelő nyolcéves kisfiút a kamionos Nagykanizsán

Figyelmetlen volt a kamionos, az ügyészség szerint ezért gázolt halálra egy gyereket 2022 szeptemberében Nagykanizsán. Most emeltek vádat ellene, felfüggesztett börtönnel büntetnék. A 8 éves gyerek a biciklijét akarta áttolni a zebrán, amikor elgázolták. Az ügyészség szerint ha a kamionos használja a tükröket, nem történik baj. Úgy tudjuk, a kamionsofőr nem ismeri el a bűnösségét.
1:53
HíradóKettős tragédia Csongrádban: a sofőr és utasa is életét vesztette, miután autójuk vonattal ütközött
2024. július 25. 18:39

Kettős tragédia Csongrádban: a sofőr és utasa is életét vesztette, miután autójuk vonattal ütközött

Kettős tragédia történt egy csongrádi vasúti átjáróban, a sofőr és utasa is a helyszínen életét vesztette szerdán késő délután, amikor autójukkal személyvonattal ütköztek. Az átjáróban nincs sorompó. Úgy tudjuk, a középkorú sofőr megállás nélkül hajtott a sínekre, a vonat az ütközés után száz méteren tolta maga előtt a roncsot. A vonaton utazóknak nem esett bajuk.