Legfrissebb tartalmak

10:55
ReggeliPapadimitriu Athina: 2013-ban a mellkasomig ért a víz, idén megúsztam
2024. szeptember 30. 12:56

Papadimitriu Athina: 2013-ban a mellkasomig ért a víz, idén megúsztam

Tavaly decemberben kigyulladt Papadimitriu Athina háza, a színésznő alig fejezte be a tűz utáni kár felszámolását, a Duna tetőzésekor már az árvíz után kellett aggódnia. Pont a tetőzés hétvégéjén volt Anna lányának a szlovén Alpokban egy futóversenye, amire Athina kísérte legidősebb lányát. Hogy nyugodtan el tudjon indulni péntek reggeltől egészen éjfélig megállás nélkül pakolt, és tasakokat húzott az asztalok, székek lábaira arra az esetre, ha megint elárasztaná a víz az otthonát. Végül elment a versenyre, addig legkisebbik lánya felügyelte a házat, ahova végül nem tört be az ár nagy szerencséjére.
5:22
ReggeliÍgy neveli pénzügyi tudatosságra Farkasházi Réka a gyerekeit
2024. szeptember 30. 12:20

Így neveli pénzügyi tudatosságra Farkasházi Réka a gyerekeit

Általános igazság, hogy a gyermek az otthonról hozott mintákat követi. A szülők felelőssége ezért többek között az is, hogy már óvodás vagy legkésőbb kisiskolás korban elkezdjék a pénzügyi tudatosság alapjainak átadását. Ehhez, hogy nagyszerű segítséget ad a Cserebere az erdőben című mesekönyv, melynek október 6-án, a Bartók Pagonyban rendeznek egy ingyenes nyilvános játékos bemutatót, ahol fellép Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar is.
7:58
ReggeliMesekönyvvel segítik a gyerekek pénzügyi edukációját
2024. szeptember 30. 12:02

Mesekönyvvel segítik a gyerekek pénzügyi edukációját

A pénzügyi ismereteket érdemes már egészen kis kortól átadni, mert így később könnyebben tudnak boldogulni a gyerekek az életben. Minél előbb vonjuk be a gyermekeket a pénzügyi ismeretek világába és tanítjuk meg őket eligazodni abban, annál nagyobb eséllyel alakítanak ki helyes szokásokat és válnak pénzügyileg tudatos felnőttekké. Az Erste ezért megkereste a Pagonyt, hogy alkossanak egy olyan mesét, amellyel a szórakoztatáson túl alapvető gazdasági, pénzügyi ismereteket kaphatnak a gyerekek, játékos formában. A Reggeli vendégei Murányi Linda, az Erste PR és belső kommunikációs vezetője, valamint     Szert-Szabó Dorottya, a könyv illusztrátora volt. 
10:08
Reggeli„Elképesztő kemény menet, az életemért küzdök” – ennyire szenved Tihanyi Péter a férfináthától
2024. szeptember 30. 11:35

„Elképesztő kemény menet, az életemért küzdök” – ennyire szenved Tihanyi Péter a férfináthától

Nehezen küzd meg a férfináthával a Reggeli műsorvezetője, Tihanyi Péter. Hogy valóban létezik-e a férfinátha arról a Reggeliben Dr. Mosolygó Évát kérdeztük. A háziorvos szerint is létező jelenség a férfinátha, amit ma már a tudomány is elismer. Hogy milyen evolúciós okokra vezethetők vissza a kellemetlen tünetek, kiderül a fenti videóból. 
8:42
ReggeliPatkányok ostromolják Budapestet, így dolgozik ellenük egy profi bio patkányfogó
2024. szeptember 30. 11:20

Patkányok ostromolják Budapestet, így dolgozik ellenük egy profi bio patkányfogó

Elbúcsúzhatunk a patkánymentes Budapest évtizedek óta tartó időszakától. Az utóbbi hónapokban egyre többen és egyre több rágcsálóval futnak össze a fővárosban, 2023-hoz képest ötven százalékkal több patkányészlelés van Budapesten. Az elkeserítő helyzetet az árvíz csak tovább fokozta. A Reggeli vendége egy profi bio patkányfogó volt, Rózsa Norbert görénnyel és kutyával küzd a patkányok ellen. 
8:59
Reggeli„Túlélőként azt mondom, öt percnél nem tart tovább, életeket menthet a szűrés” – október a mellrák elleni küzdelem hónapja
2024. szeptember 30. 10:57

„Túlélőként azt mondom, öt percnél nem tart tovább, életeket menthet a szűrés” – október a mellrák elleni küzdelem hónapja

Élete során minden tizedik nő érintett mellrákban – hívta fel a figyelmet a Reggeliben Halom Borbála, a Mellrákinfó Egyesület alapítója, aki 39 éves korában vette észre az elváltozást saját magán. Borbála túlélőként fontosnak tartja, hogy minden nő minél több információt kapjon a rákkal elleni küzdelemben. A mammográfia szűrés ráadásul ingyenes hazánkban. A Mellrákinfó Egyesület alapítója arra is felhívta a figyelmet, hogy már negyedik alkalommal szerveznek sétát a mellrák elleni küzdelem kapcsán a Spar Budapest Maraton keretén belül, melyre mindenkit szeretettel várnak, október 12-én. 
SztárboxHorváth Tamás mínusz 24 kilóval lépett a ringbe, Dér Heni és Sápi Vivi szinte már profi ökölvívókként csaptak össze, Árpa Attila pedig farkasként küzdött
2024. szeptember 29. 23:26

Horváth Tamás mínusz 24 kilóval lépett a ringbe, Dér Heni és Sápi Vivi szinte már profi ökölvívókként csaptak össze, Árpa Attila pedig farkasként küzdött

A Sztárbox új évadának ötödik adásában három elképesztő mérkőzést izgulhattak végig a nézők. Sárközi Ákos minden erejét bevetve küzdött,  Dér Heni és Sápi Vivi összecsapása felért egy profi ökölvívó meccsel, Árpa Attila pedig a kihívottjával, Bárdosi Sándorral mérte össze erejét a ringben.
2:19
HíradóNovák Katalin elárulta, miért nem ad többé interjút
2024. szeptember 29. 19:08

Novák Katalin elárulta, miért nem ad többé interjút

Rosszul bánt vele a sajtó, ezért nem ad interjút a magyar médiának – erről beszélt a bicskei kegyelmi botrányba belebukott Novák Katalin a 444.hu-nak. A volt köztársasági elnököt egy budai kávézó teraszán vették észre az újság munkatársai. A kegyelmi botrány másik kulcsszereplője, Balog Zoltán református püspök pedig a Blikknek nyilatkozott. Azt mondta, hogy szerinte egy lezárt történetről már nem érdemes beszélni.
2:55
HíradóNemzeti Bank: az elmúlt három évben a leggazdagabbak reáljövedelme majdnem kétszer akkorát nőtt, mint a legszegényebbeké
2024. szeptember 29. 19:05

Nemzeti Bank: az elmúlt három évben a leggazdagabbak reáljövedelme majdnem kétszer akkorát nőtt, mint a legszegényebbeké

Az elmúlt 3 évben a leggazdagabbak jövedelme majdnem kétszer olyan nagyot nőtt, mint a legszegényebbeké. Ez a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb inflációs jelentéséből derült ki. A jegybank a gazdasági növekedést is vizsgálta, eszerint idén a legjobb esetben is 2 százalék alatt marad a GDP-növekedés a kormány terveiben szereplő 4 százalék helyett. Bod Péter Ákos volt jegybankelnök szerint a magyar kormány már sokadik éve nem találja el a növekedés ütemét.
2:20
HíradóBelenyúlhatott a kulturális miniszter a pályázati döntésekbe
2024. szeptember 29. 19:01

Belenyúlhatott a kulturális miniszter a pályázati döntésekbe

Miniszteri közbenjárásra eshetett el pályázati pénzektől több független színházi társulat – derítette ki a 444.A Nemzeti Kulturális Alap Színházművészeti Kollégiuma közel 30 társulatnak ítélt meg közel egymillió forintos támogatást, de végül mégsem kapják meg azt.  Az újság értesülése szerint Hankó Balázs innovációs és kulturális miniszter személyes kérésére kerültek le a nyertesek közül. Az LMP szerint ez az eljárás jogilag is aggályos lehet.
2:13
HíradóTámogatásokat csökkentettek, beruházásokat állítottak le Pakson, miután a fideszes városvezetés elvesztette az önkormányzati választást
2024. szeptember 29. 18:54

Támogatásokat csökkentettek, beruházásokat állítottak le Pakson, miután a fideszes városvezetés elvesztette az önkormányzati választást

1 milliárd 388 millió forinttal csökkentette a paksi önkormányzat közgyűlése a város költségvetési kiadásait. Erre azért volt szükség, mert a kormány elvette a várostól az atomerőmű adóbevételeit, miután a fideszes városvezetés elvesztette az önkormányzati választást, és ellenzéki polgármester nyert. A döntést a még hivatalban lévő közgyűlés hozta meg. A város közgyűlése beruházásokat állított le és támogatásokat csökkentett. Például az Atomenergia Sportegyesületét, amely három olimpiai dobogóst is adott.
4:11
HíradóMeghalt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő jogász harca átformálta a közgondolkodást
2024. szeptember 29. 18:50

Meghalt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő jogász harca átformálta a közgondolkodást

Meghalt Karsai Dániel alkotmányjogász, aki egy évvel ezelőtt indított jogi küzdelmet az aktív eutanáziáért. Karsai Dániel az ALS nevű gyógyíthatatlan, halálos idegrendszeri betegségben szenvedett, melynek során ép elmével kellett megélnie a teste teljes leépülését. Azt szerette volna, hogy ha az állapota miatt élete csak szenvedésből áll, akkor meghozhassa a döntést saját élete végéről. Jogi küzdelme még életében elbukott, ám szerinte az ügye átformálta a magyar közgondolkodást ebben a kérdésben.
2:26
HíradóMiskolcon futottak Mira gyógyulásáért, a kislány méhen belüli oxigénhiány miatt 35 hétre született
2024. szeptember 29. 18:43

Miskolcon futottak Mira gyógyulásáért, a kislány méhen belüli oxigénhiány miatt 35 hétre született

Egy mentős négyéves kislányának gyógykezeléséért tartottak jótékonysági futást Miskolcon. Koraszülöttként jött a világra, emiatt több egészségügyi problémával küzd. Az állandó felügyelet miatt anyukája nem tud dolgozni. Egy soproni kezelés segíthetne neki, hogy utolérje a kortársait, erre azonban nincs pénze a családnak. 
1:58
HíradóHárom év leforgása alatt több mint tíz százalékkal nőtt a rövidlátó gyerekek száma
2024. szeptember 29. 18:42

Három év leforgása alatt több mint tíz százalékkal nőtt a rövidlátó gyerekek száma

Jelentősen emelkedett a rövidlátó gyerekek száma, mostanra egyharmadukat érinti egy 50 országot érintő tanulmány szerint, erről a HVG számolt be. Kínai kutatók szerint ebben közrejátszik az okoseszközök képernyőidejénk növekedése. Az általunk kérdezett optikus szerint a koronavírus-járvány óta több gyereknek készítenek szemüveget, amivel lassítható a folyamat. A Híradónak nyilatkozó szemészorvos szerint az erős rövidlátásnak súlyos következményei is lehetnek.
7:53
Házon kívül„Egy hideg terepjáróban rácsapta az ajtót, és annyi volt a védett madár ellátása” – rengeteg fecske lett a hatósági eljárás áldozata
2024. szeptember 29. 17:06

„Egy hideg terepjáróban rácsapta az ajtót, és annyi volt a védett madár ellátása” – rengeteg fecske lett a hatósági eljárás áldozata

Anikó és férje, Szabolcs több mint 20 éve nap mint nap gyűjtik be a hálóba akadt madarakat. Gyerekeikkel együtt a Fenékpusztai Madárgyűrűző Állomáson, a Balaton legnyugatibb csücskében élnek. A Magyar Madártani Egyesület (MME) kötelékében dolgoznak önkéntesként, egyetlen fillért sem kaptak ezért soha. Az elmúlt években mentették is a hozzájuk vitt sérült madarakat – egészen két héttel ezelőttig, amikor a hatóságok elkobozták tőlük az állatokat. Mindezt civilektől tudtuk meg, mert Szabolcséknak megtiltotta az MME, hogy meséljenek arról a hideg, szeptemberi hétfőről.
6:48
Házon kívülSokszor 50 forint sokat számít: megjelentek az utcákon a flakonozók
2024. szeptember 29. 16:56

Sokszor 50 forint sokat számít: megjelentek az utcákon a flakonozók

Új biznisz jelent meg az utcákon, a flakonozás. Szatyrokkal, szemeteszsákokkal indulnak útra emberek, hogy összegyűjtsék a kukákba kidobott palackokat. Azokat, amikért július óta plusz 50 forintot kell fizetni a boltokban, és amikért pont ennyit lehet kapni visszaváltáskor az automatákban. Amit valaki összelapított, azt felfújják helyben szájjal, de ha nem megy, elmennek a benzinkútra, és ott nyomnak bele levegőt, hogy ne vesszen el az ötvenes. A Házon kívül riportjából kiderül, mennyit lehet keresni az 50 forintot érő palackok és dobozok gyűjtésével. A stáb nemcsak hajléktalanokkal beszélt, hanem olyanokkal is, akik annyira keveset keresnek, hogy flakonozással egészítik ki a fizetésüket. A MOHU számításai szerint naponta 100 millió forint értékű palack kerül az utcákra.
7:50
Házon kívülSzakképzésekre járó diákok vállalhatatlan kollégiumi szobákban laknak, míg a Fidesz-közeli MCC diákjai az egyik régi budai szállodát használják kollégiumnak
2024. szeptember 29. 16:56

Szakképzésekre járó diákok vállalhatatlan kollégiumi szobákban laknak, míg a Fidesz-közeli MCC diákjai az egyik régi budai szállodát használják kollégiumnak

Piszkos matracok, kiszakadt koszos ágybetétek, de az őket tartó állvány sem tűnik túl biztonságosnak. Nem a lomtalanítás, hanem a beköltözés pillanatai ezek szeptember elején az egyik nyíregyházi kollégiumban. A mosdó sem mai darab, és ilyen falvédőt sem igen kapni már. A Házon kívül szeptember elején forgatott ott, amikor a szobát jelölték ki néhány diáknak, hogy költözzenek be. Adorján Béla, a Jobbik elnökének fia is köztük volt. 
Tudomány-Tech8+8 elképesztő bizonyíték arra, hogy az idő és történelem sűrű levesében élünk
2024. szeptember 29. 13:31

8+8 elképesztő bizonyíték arra, hogy az idő és történelem sűrű levesében élünk

Coca-Colát vagy Fantát ihatott inkább Horthy Miklós? Gondolt-e dinoszauruszokra a Himnusz írása közben Kölcsey Ferenc? Hány év telt el az első repülőgép és a Holdraszállás közt? Az efféle kérdések könnyen rádöbbenthetnek bennüket arra, hogy mennyire relatív és szubjektív is az időérzékelésünk. Az alábbiakban nyolc érdekes történelemsűrítő példát mutatunk, lazításnak pedig még nyolc, rövid, de ütős töprengenivalót.
X-FaktorIjesztő és rendhagyó produkciók mellett csiszolatlan gyémántot is találtak a mentorok az X-Faktor 4. válogatóján
2024. szeptember 28. 22:00

Ijesztő és rendhagyó produkciók mellett csiszolatlan gyémántot is találtak a mentorok az X-Faktor 4. válogatóján

Az X-Faktor 4. válogatója több meglepetést is tartogatott a mentoroknak és a nézőknek egyaránt. Pápai Joci elfoglalta Majosor Péter Majka mentorszékét, aki most ismert meg egy férfit felesége, Majoros Hajnalka múltjából.Voltak rendkívül szórakoztató és vicces pillanatok, de olyan produkciót is hallhattunk, ami után az élő show-ba jutás lehetősége is elhangzott.
9:55
FókuszRomantikus csalók és áldozataik: tökéletesnek tűnő, de rémálommá váló párkapcsolatok
2024. szeptember 28. 19:22

Romantikus csalók és áldozataik: tökéletesnek tűnő, de rémálommá váló párkapcsolatok

Volt, aki a nehezen összekuporgatott pénzéből vásárolt lakását vesztette el, mert azt hitte, élete párjával köti össze az életét, de kiderült, egy csalóval van dolga. Volt olyan szélhámos, aki pilótának adta ki magát, így hódított. A szakértő azt mondja, a romantikus csalók áldozatai mindig éreztek valami nyugtalanítót, már a randevú elején, mégsem hallgattak a megérzéseikre.
9:47
Fókusz„Mindig meghoztam az áldozatot a cégért, és nagyon kevés jutott a családomnak” – ebben az országban dolgoznak a legtöbbet az emberek
2024. szeptember 28. 19:15

„Mindig meghoztam az áldozatot a cégért, és nagyon kevés jutott a családomnak” – ebben az országban dolgoznak a legtöbbet az emberek

A munka boldogít, a munka nemesít – szokták hangoztatni. De vajon pontosan mennyi munka, és évente hány óra? Egy nemzetközi gazdasági szervezet rangsorolta az országokat aszerint, hogy hol dolgoznak a legtöbbet az emberek. Kiderült: Mexikó az a hely, ahol sosincs vége a munkának, míg a lista végére Németország került. A munka és a magánélet egyensúlya Dániában a legfontosabb. A mexikói Karen a saját pékségében dolgozik, Mohamed Spanyolországban az éttermében, Tibor és Enikő Németországban él sok-sok éve, Tünde pedig Dániában. Ők meséltek a Fókusz plusznak a helyi viszonyokról, arról, hogy melyik országban mennyit kell dolgozni.
2:59
HíradóOktóbertől indul új ügyeleti rendszer Budapesten, de vidéki mentősökre is szükség lesz
2024. szeptember 28. 19:05

Októbertől indul új ügyeleti rendszer Budapesten, de vidéki mentősökre is szükség lesz

Vidéki mentősökre is szükség lesz, hogy októbertől biztosítani lehessen a Budapesten is elinduló új, háziorvosi ügyeleti rendszer működését. Ez a Híradó birtokába jutott, állomásvezetőknek küldött üzenetből derült ki. A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke úgy tudja, csak Pest megyéből 4-5 egységet rendelnek naponta a fővárosba. Közben a 16. kerület fideszes polgármestere úgy döntött, önkormányzati pénzből, más néven, de tovább üzemeltetik a 24 órás ügyeletet. A Mentőszolgálat ugyanis náluk nem nyit ügyeleti pontot. 
3:00
HíradóCsipes Tamara visszautasította a kormányzati megkeresést
2024. szeptember 28. 19:00

Csipes Tamara visszautasította a kormányzati megkeresést

Amíg az alapdolgok nincsenek rendben, nincs értelme kampányolni – ezzel utasított vissza Csipes Tamara egy kormányzati megkeresést, amikor a gyermekvállalás népszerűsítésére kérték. A kétszeres olimpiai bajnok kajakos azt írta: családban élni jó, de egyedülálló anyaként meg tudja érteni, hogy ez sokaknak nehézséget jelent. Az Egyensúly Intézet kutatása szerint minden negyedik magyar szegénynek számít. Nekik gondot okoz például télen fűteni. 
2:42
HíradóMár mérik Orbán Balázs mondatait
2024. szeptember 28. 18:49

Már mérik Orbán Balázs mondatait

A miniszterelnök politikai igazgatójának megítélését mérik egy telefonos közvélemény-kutatáson – ezt a Reddit közösségi oldalon írta egy felhasználó. Szerinte az október 23-i ünnepséggel kapcsolatos kutatásban kérdeztek rá például arra, hogy Orbán Balázs orosz-ukrán háborúval és 1956-tal kapcsolatos mondatai negatívan befolyásolták-e a kormány megítélését. De arról is érdeklődnek, hogy elfogadható volt-e Orbán Balázs bocsánatkérése. A DK szerint a botránynak össze kell hoznia az ellenzéki pártokat. 
2:16
HíradóAkadozik az egyik nagy csomagküldő szolgáltatása
2024. szeptember 28. 18:38

Akadozik az egyik nagy csomagküldő szolgáltatása

Tömegesen panaszkodnak egy ismert csomagküldő ügyfelei, hogy nem kapják meg időben küldeményeiket – azt is állítják, hogy lehetetlen elérni az ügyfélszolgálatukat. A cég tíz napja jelezte, hogy fennakadásokra számítanak a szolgáltatásaikkal – ezeket még mindig nem sikerült megoldaniuk. Azt ígérik, kapacitásnöveléssel próbálják orvosolni a hibákat. A vállalat Híradónk kérdésére megerősítette: azután kezdtek el a problémák jelentkezni, hogy szerződést köttettek egy távol-keleti webáruházzal.
2:18
HíradóMedvék ólálkodhatnak a magyar-román határon?
2024. szeptember 28. 18:32

Medvék ólálkodhatnak a magyar-román határon?

Medve tartja izgalomban a Hajdú-Bihariakat! Többen barna medvét véltek látni a román határ közelében. Nyírmártonfalváról és Vámospércsről több ilyen jelzés is érkezett. A közeli Hármashegyalján élő tanyatulajdonos pedig azt mondta Híradónknak, szerinte egy hónapja medve támadhatott a birkáira. Egy kutyája és három birkája elpusztult, az egyik jószág lábán most is látszik egy hatalmas harapásnyom. A Hortobágyi Nemzeti Park és a helyi vadászkamara is átnézte a területet, de nem találták a medve nyomát.
2:46
Híradó„Ütötte az  ólomkesztyűvel a fejemet” – azt mondja az ózdi férfi, hogy úgy megverték a rendőrök, hogy agyműtétet kellett végrehajtani rajta
2024. szeptember 28. 17:32

„Ütötte az ólomkesztyűvel a fejemet” – azt mondja az ózdi férfi, hogy úgy megverték a rendőrök, hogy agyműtétet kellett végrehajtani rajta

Rendőrök verték meg, ezért műteni kellett – ezt állítja egy ózdi férfi. Szeptember elején Szilvásváradon ittasan akart buszra szállni, de a sofőr rendőrt hívott. Harkály Gábort megbilincselték, miközben az egri fogdába vitték, szerinte a fejét is ütötték. Szabadulása után fejfájással került kórházba, ahol azonnal agyműtétet végeztek rajta. Rendőri bántalmazás miatt feljelentést tett. Az ügyészség nem nyilatkozott, de úgy tudjuk, hogy az érintett rendőrök tagadnak.