Legfrissebb tartalmak

4:07
A mi kis falunk
2022. december 24. 21:15

„Elsírom magam, és nem akarom, hogy lássák” – így köt ki Gyuri részegen a háziorvosnál karácsonykor

Gyuri és Erika visszatértek Pajkaszegre az ünnepekre, azonban nem kellett rá sokat várni, hogy felfordulást okozzanak. Gyuri ugyanis mindent megtett, hogy visszaszerezhesse szerelmét, a csodálatos – azóta kissé porossá vált – sportautóját. Ennek viszont az lett a vége, hogy az újdonsült apuka erősen a pohár fenekére nézett.
4:55
Fókusz
2022. december 24. 19:58

„Két karácsonyunk lesz” – így ünnepelnek Irináék, akik két gyerekükkel menekültek Magyarországra a háború kitörése után

Irina családjával menekült Magyarországra az orosz-ukrán háború elől. Két héttel a háború kitörése után döntöttek úgy, hogy a gyerekek biztonsága érdekében elhagyják az országot. A nő a Facebookon olvasott először a csoportról, ahol vigyáznak és foglalkozásokat szerveznek a menekült gyerekeknek, míg a szülők ügyeket intéznek. Eleinte önkéntesként, majd vezetőként kezdett el itt tevékenykedni, ma pedig már fizetést is kap a munkájáért.
2:00
Híradó
2022. december 24. 18:35

Presser és Zorán olyan dalt adnak elő a Fókusz Pluszban, amit az elmúlt 40 évben így még sohasem énekeltek

Különleges karácsonyi produkciót láthatnak a Híradó után a Fókusz Pluszban Presser Gábortól és Zorántól. A Kossuth-díjas művészek nem csak barátok, de évtizedek óta alkotótársak is. Sok emlékezetes közös fellépésük volt már, ilyen lesz a ma esti is. Olyan Presser-Dusán szerzeményt adnak elő, amit így – duettben – ők még soha, a dal 40 évvel ezelőtti megszületése óta.
2:23
Híradó
2022. december 24. 18:25

Annyi lélegeztetőgépünk van, hogy nem is tudjuk mindet használni, a tárolásuk viszont 400 millióba került eddig

Szükség van a koronavírus-járvány idején 300 milliárd forintért beszerzett, és azóta is raktárban álló 16 ezer lélegeztetőgép jelentős részére. Ezt válaszolta a Kormányzati Tájékoztatási Központ az RTL Híradó kérdésére. Ezt azzal indokolták, hogy a járványok, háborúk és tömeges migráció évtizede előtt állunk.
2:29
Híradó
2022. december 24. 18:22

Átalakítják a családtámogatási rendszert, a falusi csokot nem érintik a változások

A családtámogatási rendszer átalakításáról beszélt Orbán Viktor abban a karácsonyi beszélgetésben, amit a Magyar Nemzet közölt. A miniszterelnök a részletekről nem nyilatkozott, csak annyit árult el, hogy a falusi csokot nem érinti a változás. Az Európai Bizottság által visszatartott 22 milliárd eurónyi támogatást aprópénznek nevezte Orbán Viktor, de – mint fogalmazott – le kell hajolni érte.
1:45
Híradó
2022. december 24. 18:13

Kora hajnal óta radarok, műholdak és vadászpilóták követik a szarvasok húzta szánkót, amelyet egy piros ruhás, fehér szakállú bácsi vezet

Nyolc szarvas meghajtású, repülő szánkót követ egész nap az amerikai légvédelem. A hadsereg hagyományos karácsonyi akciója részeként idén is megtudhatják a gyerekek, hogy merre jár éppen a télapó az ajándékokkal. A Mikulás útját weboldalon, mobilos alkalmazáson és telefonos forró drót-szolgáltatáson keresztül is nyomon lehet követni.
1:05
Híradó
2022. december 24. 18:05

Hároméves kislány is megsérült az akasztói balesetben

A gyerek édesapjával utazott, amikor kocsijuk elé kanyarodott egy figyelmetlen sofőr. Annak a vezetője, egy idős férfi beszorult a roncsba. Az ütközés akkora volt, hogy mindkét autó lerepült az útról. Az ütközéstől mindkét autóban kinyíltak a légzsákok, az utasok mind használták a biztonsági övet. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a nagy erejű becsapódástól senki sem halt meg.
1:44
Híradó
2022. december 24. 18:04

Szinte mindenkit kihallgattak a faluban a bódvalenkei gyilkosság miatt, már van gyanúsított

Helybéli férfit gyanúsít a rendőrség a bódvalenkei gyilkossággal. Egy hete találtak holtan az otthonában egy idős asszonyt a Borsod megyei településen. Az elmúlt napokban a faluban szinte mindenkit kihallgattak. Egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki segíti a nyomozást. Úgy tudjuk, végül nem az alapján találták meg a feltételezett elkövetőt.
2:33
Híradó
2022. december 24. 17:50

Hiányzó gyerekek, elveszett család – fájóbb, szomorúbb a fedél nélkül élők karácsonya

Egy kunyhót, egy kis lakást, elveszített szeretteiket, vagy éppen a gyerekeik ölelését kérnék karácsonyra maguknak azok a fedél nélkül élők, akik a fővárosi Kocsis utcai átmeneti szálló az otthonuk. Van köztük, aki a szállón is készít karácsonyi vacsorát a párjának vagy a szobatársainak, más inkább úgy csinál, mintha a mai is egy szokásos hétköznap lenne.
4:44
Kultúra
2022. december 24. 15:20

„Innentől kezdve minden ráadás” – Szinetár Miklós megrendítő 1944-es emlékét osztotta meg Alföldi Róberttel

Szinetár Miklós zeneszerző és karmester akart lenni, még zeneszerző szakra is járt a Zeneakadémián, de zongorázni fiatalkori betegsége miatt csak harmatosan tanult meg. Meghatározó emlékeit 12-13 évesen, Budapest ostromának idején szerezte – erről is beszélgetett Alföldi Róberttel a Főszerepben legújabb epizódjában, amelyet teljes egészében az RTL+-on lehet megnézni.
Kultúra
2022. december 24. 11:33

Kevinen túl is van élet – avagy ezeket az alternatívákat ajánljuk karácsonykor, ha már unja a klasszikus filmeket

Reszkessetek, betörők!, Igazából szerelem, Holiday, Karácsonyi vakáció: filmek, amelyek minden évben lemennek a televízióban karácsonykor. Nincs is velük semmi baj, a bejglikóma mellé ismerős és biztonságos érzés dukál. De milyen címeket keressünk, ha a család már hatszor összeveszett a távirányító fölött, és mindenki vágyna valamilyen újdonságra?
2:58
A Konyhafőnök VIP
2022. december 24. 9:07

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok szomorú és csalódott” – így reagált Kardos Eszter, A Konyhafőnök VIP második helyezettje

A Konyhafőnök VIP finalistája alulmaradt a Dobos Evelinnel szembeni küzdelemben, azonban hiába búslakodott az eredményhirdetés után, úgy érzi, hogy rengeteget adott neki a verseny és örül csapattársa győzelmének. Az rtl.hu-nak adott interjújában mesélt utolsó főzéséről, csapattársairól, Rácz Jenőről és természetesen arról is, mit vihet haza magával a versenynek köszönhetően.