Kultúra

Meghalt Bak Imre Kossuth-díjas festőművész

rtl.hurtl.hu

2022. december 24. 10:14

A művészt életének 83. évében érte a halál.

Bak Imre Kossuth-, és Herder-díjas festőművész életének 83. évében elhunyt – közölte szombaton az acb Galéria.

Bak a 60-as évek derekán induló magyar művészgeneráció kimagasló tagja, aki, több mint fél évszázados művészeti pályát tudhatott magáénak. „Kivételes érzékenysége, szerénysége, szakmai alázatossága és következetessége nemcsak a magyar képzőművészeten hagyott mély nyomot, hanem annak nemzetközi ismertségén és piacán is, hiszen egész életében tevékenyen formálta a magyar kortárs festészet alakulását” – olvasható a galéria közleményében.

Bak karrierjének első szakaszát döntően befolyásolta a Zuglói Kör szellemi közege, ahol generációtársaival együtt felvették a kapcsolatot az Európai Iskola és a korai magyar avantgárd szellemi száműzetésben élő alkotóival és Hamvas Bélával.

Meghalt Bak Imre, Kossuth-díjas festőművész
Bak Imre. Fotó: Váraljai Szandra.

A festő és nemzedéke mégis az 1968-ban és 1969-ben megrendezett Iparterv kiállításokkal vált széles körben is ismertté. Az acb Galéria szerint az 1960-as évek végén dolgozta ki saját válaszát az amerikai, angol és német hard-edge és minimalista irányzatokra, ezután évtizedeken keresztül kitartóan és töretlenül fejlesztette a festészet utáni absztrakció és a geometrikus absztrakció formanyelvét egyensúlyba hozva a tradíciókat a kortárs festészet szüntelenül változó nyelvével – írják.

Bak Imre művei olyan kiemelkedő külföldi közgyűjteményekben is megtalálhatóak mint a londoni Tate Modern, a New York-i Metropolitan Museum, a stockholmi Moderna Museet, a berlini Nationalgalerie, a bécsi MUMOK, a zürichi Haus Konstruktiv, vagy a pozsonyi Nemzeti Galéria. Magyarországon fontos művei találhatóak többek között a Magyar Nemzeti Galériában és a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban, a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban. Bak legutóbbi festményeit az acb Galéria kiállításain mutatta be, utolsó, 2022-ben festett sorozatát pedig a közönség még nem is láthatta.

A művész szívesen idézte egyik kedvenc szerzőjét, Santarcangelit, aki így vall a halál és a művészet összefüggéseiről: 

A mű feltételezi a halál, vagyis a legnagyobb iszonyat ismeretét és legfőképpen azért születik, hogy ennek az ismeretlennek az iszonyatát legyőzze.

Temetéséről a családja a későbbiek során intézkedik.

Nyitókép: Bak Imre. Fotó: Váraljai Szandra.

#Kultúra#Bak Imre#meghalt#elhunyt#festőművész

Címlapról ajánljuk