Legfrissebb tartalmak

2:26
Cápák között
2023. február 26. 20:30

„Nekem mint nagyvállalatnak illik környezetvédelembe fektetni” – Balogh Levente beszállt a Rakun Dobozközösségbe

Horváth Sarolta vállalkozása két Cápa érdeklődését is felkeltette. Azonban Balogh Levente befektetési ajánlatát hallva, Tomán Szabina mégsem fogalmazta meg saját ajánlatát, mert állítása szerint ő „ennél éhesebb Cápa lett volna”. Némi alkudozás után az Ásványvízkirály 10 százalék tulajdonrészért 13 millió forintos befektetésre fogott kezet a Rakun társalapítójával.
4:03
Cápák között
2023. február 26. 20:30

Vállalkozást indított a Föld megmentéséért, hogy 20 év múlva bele tudjon nézni a gyermekei szemébe

Horváth Sarolta a Rakun Dobozközösséget mutatta be a Cápáknak, ami környezettudatos vállalkozásként újratölthető dobozokat ad bérbe vendéglátóhelyeknek az egyszer használatos ételtárolók kiváltására. A kétgyermekes édesanya a – jelenleg 14 városban megtalálható – koncepció fejlesztésére 13 millió forintot kért a Cápáktól 5 százalékos tulajdonrészért cserébe.
4:32
Cápák között
2023. február 26. 20:30

„A világban semmi nem úgy működik, mint ahogy mondjátok” – a Cápák nagy ködöt láttak az iker vállalkozók fejében

A Varga ikrek egy olyan vállalkozást álmodtak meg, aminek – a gyerekektől az amerikai katonákig – mindenki a célcsoportja. A befektetők szerint viszont nem szabad addig vállalkozást indítani, amíg nem tudjuk pontosan körül határolni, hogy ki a célközönségünk. Egy ponton követhetetlenné vált számukra a Sportmanji elképzelés.
5:25
Cápák között
2023. február 26. 20:30

Lakatos István kisétált a stúdióból, később mégis befektetett a vállalkozásba

„Hogy van képed idejönni, és egymilliárdra értékelni egy céget, amikor azt sem tudod, hogy mennyiért adod a terméket?” – Lakatos István komolytalannak tartotta Lengyel Kristófot, ezért inkább felállt a székéből és elhagyta a stúdiót. A Cápa később mégis visszajött, ráadásul ajánlatot is tett a vállalkozónak, Balogh Petyával közösen. Ez volt az idei évad eddig legnagyobb befektetési ajánlata.
2:26
Cápák között
2023. február 26. 20:30

„Ez a legnagyobb bevonulás volt a Cápák történetében” – már az első másodpercben felhívta magára a figyelmet a vállalkozó

A 25 éves Lengyel Kristóf a tudatos energiafelhasználást népszerűsítené, és az elektromos autók töltésére hozott egy innovációt a Cápák elé. A SMART CapacitSystem vállalkozó egyedi bevonulása után pitchelte ötletét, melynek megvalósításához 100 millió forintot kért a Cápáktól 10 százalék tulajdonrészért cserébe.
3:16
XXI. század
2023. február 26. 19:46

Nem véletlenül titkolták, hogyan haltak meg a teljesíthetetlen vietnámi küldetés magyar áldozatai

1973. április végén két tisztet, Dylski Aurél határőr őrnagyot és Cziboly Csabát, a Néphadsereg századosát temették el a budapesti Farkasréti temetőben. Mindketten Vietnámban haltak meg, amikor lelőtték az őket szállító helikoptert. Azzal a nemzetközi egységgel szolgáltak kint, amelyiknek a vietnámi háború utáni békét kellett felügyelnie, asszisztálni a fogolycseréknél és kivizsgálni a háborús bűntettekről szóló bejelentéseket. Az ötven évvel ezelőtti küldetésről a küldöttség ma már nyugdíjas tagjai beszéltek a XXI. századnak.
1:58
Híradó
2023. február 26. 18:53

A Momentum nagyon keresi azt a 600 millió forintot, amit a kormány átadott a Fudan egyetem alapítványának

A beruházási stop áldozata lett a kínai Fudan egyetem budapesti campusa, ezért csúszhat az idei évre ígért népszavazás a beruházásról. Erről Gulyás Gergely miniszter beszélt szombaton. Közben a Momentum szerette volna megtudni, mi lett annak a 600 millió forintnak a sorsa, melyet a kormány átadott az egyetem alapítványának. Egyelőre nem bukkantak a nyomára.
2:23
Híradó
2023. február 26. 18:51

Az orvosi kamara szerint nem igaz, hogy etikai eljárással fenyegetik azokat a háziorvosokat, akik aláírják az ügyeleti szerződéseket

A kamara szerint csak egyetlen orvos ellen indult eljárás, aki fenyegetésekkel és félrevezető információkkal próbálta rávenni kollégáit a szerződés aláírására. Március elsejével Győr-Moson-Sopron megyében alakulna át az ügyeleti rendszer. A háziorvosokat egyelőre kórházi rezidensekkel és szakorvosokkal próbálják helyettesíteni.
2:28
Híradó
2023. február 26. 18:24

Nem akarják megmondani a fideszes delegáció tagjai, miről tárgyalnának a svédekkel és a finnekkel

Sem Hende Csaba, sem Németh Zsolt nem akart beszélni arról az RTL Híradónak, hogy pontosan kivel és miről fognak tárgyalni Svédországban és Finnországban. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton jelentette be, hogy ők biztosan tagjai lesznek annak a delegációnak, amely a két országba utazik a vitás kérdéseket rendezni. Az MSZP szerint ezen államok NATO csatlakozásának semmi köze ahhoz, hogy politikusaik korábban mit mondtak a magyar közállapotokról.
2:18
Híradó
2023. február 26. 18:20

Most lehetne olcsón betárazni gázból, de az állam nem vesz belőle, és gázárcsökkentés sem lesz

Hiába olcsó most a gáz a világpiacon, a Híradónak nyilatkozó szakértő szerint nem látszik, hogy vásárolná és a tárolókba töltené az állami MVM. Pedig Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton azt mondta, akkor tudnak új árakat megállapítani lakossági fogyasztóknak, ha olcsó gázzal tudják megtölteni a tárolókat. A földgáz világpiaci ára már december óta alacsonyabb annál, mint amennyit az átlag feletti fogyasztásért kell fizetni érte Magyarországon. Orbán Viktor korábban azt mondta, azért nem „rángatják” a gáz árát, mert a magyar rendszer lényege a kiszámíthatóság.
1:41
Híradó
2023. február 26. 17:06

Már működnie kéne a covidvakcinákat ontó debreceni gyárnak, de még csak szerkezetkész, és a járványnak is vége

Kérdés, van-e még értelme Covid elleni vakcinát gyártani – erről beszélt a szombati kormányinfón Gulyás Gergely, amikor a Debrecenben épülő nemzeti oltóanyaggyárról kérdezték. Palkovics László az alapkő letételekor azt mondta, hogy 2022 végén már megindul a gyárban a vakcinagyártás, az épület azonban még mindig csak szerkezetkész. A Híradó által megkérdezett víruskutató szerint a koronavírus elleni oltóanyagra időközben lecsökkent az igény, és nem is valószínű, hogy újra növekedne.
Baleset-bűnügy
2023. február 26. 16:20

Megrázó képeken a három magyar halálos áldozattal járó ausztriai baleset helyszíne

Három ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült egy Salzburg melletti balesetben, ahol egy személyautó ütközött egy busszal szombat reggel. A Salzburger Nachrichten cikke szerint a személyautóban három magyar ült, ketten a helyszínen, a sofőr pedig a kórházba szállítás után halt meg. A Volksblatt.at szerint a kocsit egy 25 éves férfi vezette, utasai pedig egy 29, illetve 36 éves nő voltak. A buszt vezető 51 éves sofőr súlyosan megsérült. A helyszínen készült felvételeket a fenti képre kattintva nézhetik meg.