Külföld

Joe Biden visszalép az elnökválasztástól, az alelnökét ajánlja maga helyett

rtl.hurtl.hu

2024. július 21. 21:07

Joe Biden nem indul az elnökválasztáson, ezt az X-en közzétett levélben jelentette be vasárnap. 

„Életem legnagyobb megtiszteltetése volt, hogy az önök elnökeként szolgálhattam. És bár szándékomban állt indulni az elnökválasztáson, úgy vélem, hogy pártom és az ország érdeke az, hogy lemondjak erről, és hivatali időm hátralévő részében kizárólag elnöki kötelességeim teljesítésére összpontosítsak” – jelentette be Joe Biden vasárnap az X-en.


A közzétett levélben azt is hozzátette, a jövő héten részletesebben is el fogja magyarázni a döntésének okait.

„Egyelőre hadd fejezzem ki mélységes hálámat mindazoknak, akik keményen dolgoztak azért, hogy újraválasszanak. Szeretnék köszönetet mondani Kamala Harris alelnök asszonynak, aki rendkívüli partner volt ebben a munkában. És hadd fejezzem ki szívből jövő hálámat az amerikai népnek a belém vetett bizalomért” – írta.

„Ma is abban hiszek, amiben mindig is: hogy nincs olyan dolog, amit Amerika ne tudna megtenni – ha együtt csináljuk. Csak ne feledjük, hogy mi vagyunk az Amerikai Egyesült Államok” – olvasható a levélben.

Egy későbbi posztban azt írta, Kamal Harris alelnököt ajánlotta maga helyett a Demokrata Párt elnökjelöltjének. 

Évek óta mondják, hogy túl öreg

Joe Bident a beiktatása óta támadják a korával, rendszeres bakijait pedig politikai ellenfelei arra használták fel, hogy bizonyítsák, gond van mentális állapotával, sőt egyenesen szenilisnek nevezték, gyakran szándékosan félremagyarázott videókkal.

Biden állapotával kapcsolatban idén év elején kezdtek el igazán foglalkozni, miután nyilvánosságra hozták Robert Hur különleges ügyész jelentését, amiben nem javasolt vádemelést Biden ellen az irodájában és a házában talált minősített iratok ügyében.

A különleges ügyész egyebek mellett azt írta a 81 éves elnökről a jelentésében, hogy 

rossz memóriával rendelkező idős ember, (…) nehezen emlékszik az eseményekre, és időnként erőlködnie kell, hogy elolvassa és átadja a jegyzetfüzetébe írt feljegyzéseit. 

Biden a meghallgatásain nehezen emlékezett vissza kulcsfontosságú eseményekre, sőt azt sem tudta pontosan felidézni, melyik évben halt meg a fia, Beau Biden – állt még a jelentésben.

Azt a képet, hogy mentálisan már nem elég fitt ahhoz, hogy megfelelően el tudja látni a világ egyik legnehezebb munkáját, Bidennek már nem sikerült eloszlatnia. Például a jelentésről tartott sajtótájékoztatón Mexikó elnökeként említette Egyiptom elnökét, rögtön azután, hogy kijelentette, „semmi baja a memóriámnak”. A megelőző napokban pedig azt mondta, hogy az 1996-ban meghalt François Mitterrand francia elnökkel tárgyalt, pár nappal később kétszer is közölte, hogy 2021-ben Helmuth Kohl német kancellárral beszélgetett

A jelentés közzététele után a Demokrata Párt azonnal védelmébe vette Bident. Egymás után nyilatkoztak szenátorok, kormányzati tisztségviselők és miniszterek, és igyekeztek megnyugtatni mindenkit, hogy Biden a színfalak mögött határozott, éles eszű, fókuszált, odafigyel minden apró részletre. Egyben azzal vádolták meg az amerikai médiát, hogy túl nagy figyelmet szentelnek egy olyan kérdésnek, ami csak a politikai újságírók számára fontos, mert a választókat olyan nagyon nem érdekli.

Hónapok óta nőtt a kétely

Joe Bidennek egy időre sikerült visszaszorítani az aggódó hangokat márciusban elmondott harcias évértékelő beszédével, amivel sikerült rácáfolnia az életkorát és alkalmasságát illető bírálatokra.


Nyárra azonban újra felerősödött a kétkedés az állapotával kapcsolatban, és az amerikai sajtóban egyre több olyan cikk jelentek meg, amikben névtelenül nyilatkozó demokrata politikusok számoltak be Biden csökkenő mentális kapacitásáról.

Végül a június végén tartott elnökjelölti vita után kezdtek el komolyabban aggódni a demokraták Joe Biden alkalmassága és nyerési esélyei miatt. 

A vitán az lett volna a feladata, hogy bebizonyítsa, teli van energiával, de ennek pont az ellenkezője történt: katasztrofálisként jellemzett teljesítményt nyújtott, és zavartnak tűnt, megerősítve a róla kialakult képet, hogy már túl öreg az elnöki feladatok ellátására.


A vita után olyan dolgokkal próbálták mentegetni az elnököt, hogy jet lagje volt, megfázott, vagy hogy „mindenkinek vannak jobb és rosszabb napjai”.

Joe Biden legkínosabb esései és elszólásai

Július elején Biden azt mondta, hogy csak akkor lépne vissza az elnökjelöltségtől, ha a mindenható Isten lejönne és megkérné. Akkor már több kampánytámogatója is kihátrált mögüle, és egyre nagyobbá kezdett válni a nyomás párttársai részéről is, hogy lépjen vissza. Hogy mik miatt, az alábbi videóból kiderül:


Az elmúlt hetekben aztán egyre nagyobbá vált a nyomás, ami végül a héten ért csúcspontjára. Szerdára már több mint húsz demokrata kongresszusi képviselő és szenátor követelte nyíltan visszalépését, köztük az egyik legbefolyásosabb, és Biden szövetségesének tekintett demokrata képviselő Adam Schiff. Ugyanaznap demokratát kiszivárogtatták a sajtónak, hogy Nancy Pelosi korábbi demokrata házelnök, a szenátus demokrata frakciójának vezetője, valamint a képviselőház demokrata frakcióvezetője is erről beszélt magánbeszélgetéseken Bidennel.

Emellett közvélemény-kutatások arra jutottak, hogy a demokrata szavazóknak is erős kételyeik vannak. Egy felmérés szerint a demokraták 65 százaléka szerint Bidennek vissza kellene lépnie a jelöltségtől, a pártnak pedig új jelöltet kellene választania.

Joe Biden –  aki egy interjúban a héten azt mondta, hogy egészségügyi probléma késztetné lemondásra – covidos lett, és eltűnt a nyilvánosság elől, miközben az amerikai sajtóban egymás után jelentek meg a cikkek lehetséges visszalépéséről.


Kiderült, hogy már Barack Obama volt amerikai elnök is kihátrált mögüle, és visszalépését szorgalmazza, bár ezt nyíltan nem tette meg, csak politikai szövetségesei szivárogtatták ezt ki a sajtónak, minden bizonnyal azért, hogy újabb nyomást gyakoroljanak Bidenre. Pénteken pedig már arról cikkeztek az amerikai lapok, hogy Joe Biden kezdi elfogadni, hogy elveszítheti a novemberi elnökválasztást Donald Trumppal szemben, és vissza kell lépnie az elnökjelöltségtől, és napokon belül meg is teszi a bejelentését. Ez végül vasárnap meg is történt.

Nyitókép: Reuters/Tom Brenner

#Külföld#joe biden#egyesült államok#elnökválasztás#lemondás#újraválasztás