Külföld

„Akárcsak a sztálini tisztogatások” – Trump lett az első amerikai elnök, aki ellen vádat emeltek, de ő járhat ezzel a legjobban

Mohos MátéMohos Máté

2023. március 31. 21:28

Hosszú évek nyomozása után vádat emelnek Donald Trump volt amerikai elnök ellen New Yorkban, vélhetően egy pornósztár megvesztegetése miatt. A példátlan vádemelés alaposan megosztja az amerikai közvéleményt, a volt elnök híveit feltüzeli „a teljesen ártatlan ember” „meghurcolása”. Az ügyből komoly politikai tőkét is kovácsolhat az elnök, akit világéletében inkább erősítettek, mint gyengítettek a botrányok.

Tévedtünk, ha azt hittük, hogy a 2020-as elnökválasztási bukás után nem hallunk többet Donald Trumpról. A volt elnök azonban nem politikai, inkább köztörvényes ügyeivel kerül be a hírekbe: az amerikai ügyészek már évek óta nyomoznak személyes, politikai és üzleti ügyei miatt, amelyekkel kapcsolatban több illegális gyakorlat gyanúja is felmerült. A történet most ért el egy fontos fordulóponthoz:

a manhattani ügyészség hivatalosan is vádat emelt a volt elnök ellen.

Ezzel Trump lett az első volt amerikai elnök, akinek a bíróság előtt kell felelnie az ellene felhozott vádakra. Azt még nem tudni pontosan, hogy mik lesznek ezek a vádak – a vádemelés szövegét egyelőre nem hozták nyilvánosságra –, viszont az biztos, hogy eseménydús hetek következnek a bíróságon. Jelenleg bizonytalan forrásokból úgy tudni, hogy egy 2016-os megvesztegetéshez kapcsolódik a vádemelés, a volt elnök pedig a jövő hét elején adja fel magát a hatóságoknak, hogy feleljen a vádakra.

Korábban megírtuk: a volt elnöknek ugyanazon az eljáráson kell majd átesnie, mint mindenki másnak. Amikor megérkezik a bíróságra, engedélyezhetik számára, hogy ne a főbejáraton, a média kereszttüzében lépjen be az épületbe, hanem egy kisebb bejáraton, távol a sajtó képviselőitől. Ezután letartóztatási fényképet készítenek róla, közlik vele, hogy joga van hallgatni, és joga van ügyvédhez, valamint ujjlenyomatot vesznek tőle. A megszokott eljárás része az is, hogy a vádlottat megbilincselik. Mindezt úgy, hogy az elnököket védő Secret Service ügynökei ott lesznek mellette.

Mostani cikkünkben összefoglaljuk, hogy áll jelenleg ez az ügy, és azt is elmagyarázzuk, hogyan kovácsolhat ezzel magának még nagyobb politikai tőkét a botránymágnes üzletember.

„Olyan, mint Sztálin tisztogatásai” – Trump lett az első amerikai elnök, aki ellen vádat emeltek, de ő kaszálhat ezen a legtöbbet
Stephanie Clifford, művésznevén Stormy Daniels pornószínésznő a berlini Erotika Fesztiválra érkezik 2018. október 11-én. Fotó: MTI/AP/Markus Schreiber

Kenőpénz a pornósnak?

Már maga Trump és az amerikai sajtó forrásai is igyekeztek megtippelni, hogy az elnök számtalan kétes ügye közül melyik kerülhet most bíróság elé. Arról a botrányról lehet szó, amikor Trump még a 2016-os választási kampánya idején lefizethette a Stormy Daniels művésznevű pornószínésznőt, hogy hallgasson az elnökkel közös szexuális históriájáról.  

Ahogy beszámoltunk róla, Daniels is reagált már a fejleményekre: OnlyFans-oldalán egyórás műsort szentelt Trumpnak, aki állítólag még a kétezres években csalta vele akkori feleségét. Az élő műsorban, ahol a résztvevők kérdéseire válaszolt, Daniels kijelentette, hogy készen áll tanúskodni Trump ellen, ha erre van szükség, és kijelentette: „Nem félek. Nem hátrálok meg.” A pornósztár közölte, most már sajnálja, hogy igent mondott Trump közeledésére, amikor egy golfversenyen találkoztak. Daniels hozzátette: 

Ha most történne, valószínűleg pofán vágnám.

Az ügyben ráadásul már hoztak ítéletet: 2018-ban az az ügyvéd vallotta bűnösnek magát a kampányfinanszírozási törvények megsértésében, akin keresztül a vesztegetés történt. Michael Cohen 130 ezer dollárt fizetett Danielsnek a viszony elhallgatásáért, amelyet Trump cége térített meg neki bónuszokkal együtt, busásan: Cohen 420 ezer dollárt kapott Trumptól.

A vádemelésről szóló hírek alaposan megosztották az amerikai közvéleményt: Trump fia, Eric „harmadik világot idéző ügyészi visszaélésről” beszélt, míg Tucker Carlson, a Fox News Trump-párti műsorvezetője arra figyelmeztetett, hogy „nincs visszaút” ezután. Ezen kívül olyan kijelentések hangzottak el tőle, miszerint „összetört a szívem”, „rendőrállamban élünk”, illetve „akárcsaka sztálini tisztogatások”. Maga a volt elnök közleményben reagált a vádemelésre, amelyről a hírek szerint ő és csapata úgy gondolta, hogy csak pár hét múlva fog megtörténni:

A demokraták hazudtak, csaltak és loptak, mert megszállottan el akarták kapni Trumpot, most viszont meglépték az elképzelhetetlent: vádat emeltek egy teljesen ártatlan ember ellen, hogy szégyentelenül befolyásolják a választást.

A levélben arról beszélt, hogy Alvin Bragg manhattani főügyészt Soros György „saját kezűleg választotta ki, és pénzelte”, majd kilátásba helyezte, hogy először őt, majd Joe Bident fogják legyőzni, mielőtt „ÚJRA NAGGYÁ TESZIK AMERIKÁT”. Saját közösségi oldalán is aktív volt Trump: szinte percenként posztolt videókat a Fox News című konzervatív csatornáról, ahová őt védő vendégeket hívtak be. Azt a kérdést is feltette, hogy „HOL VAN HUNTER?”, azaz Joe Biden fia. Ezenfelül többször is szerepelnek a Soros, a „mélyállam”, illetve a „radikális baloldali szörnyetegek” kifejezések az oldalán.

Joe Biden egyelőre nem reagált a vádemelés hírére, Trump párton belüli politikai ellenfele, Ron DeSantis pedig olyan kijelentést tett, amely Rachel Maddow kommentátor szerint sokkal veszélyesebb, mint bármi, amit Trump mostanában mondott: ő arra utalt, hogy a törvény megszegése és saját kormányzói kötelességeinek elhanyagolása árán is hajlandó lenne megakadályozni, hogy Trumpot számon kérjék.

A botrány segítheti az elnököt, mint mindig

Trump táborának visszatérő vádja, hogy a volt elnök ellen politikai megfontolásokból emeltek vádat a Demokrata párt befolyásának köszönhetően, akik meg akarják akadályozni, hogy a 2024-es választásokon ismét ő legyen az elnök. Trump már korábbi impeachmentjei során is fenntartotta, hogy semmi köztörvényes bűnt nem követett el, hanem „boszorkányüldözés” áldozata.

Ezt a teóriát most az árnyalja, hogy (mielőtt forró lett volna lába alatt a talaj) az elmúlt időszak közvélemény-kutatásai azt mutatták, hogy Trump egyre kevesebb veszélyt jelent politikai ellenfelei számára a másik pártban: egyre több támogatója távolodik el tőle, és egyre inkább Florida kormányzója, Ron DeSantis tűnik a republikánus elnökjelölti pozíció várományosának.

Ugyanakkor épp a vádemelés erősítheti meg Trumpot politikailag, sőt pénzügyileg is.

Erre már korábban is lehetett látni jeleket: a volt elnök március közepén – tévesen – azt írta ki közösségi platformjára, hogy napokon belül letartóztatják. A letartóztatás ekkor nem történt meg (a New York-i jogszabályok nem is teszik lehetővé, hogy nem erőszakos bűncselekmények miatt előzetes letartóztatásba helyezzenek embereket), viszont a nagy vihart kavaró álhír megjelenése után kampánystábja elkezdte emailekkel bombázni a volt elnök követőit.

Az elnök végül egész jól keresett ezzel: csak a következő pár nap során összesen 1,5 millió dollárt adományoztak neki követői, amit egyetlen, csupa nagybetűvel írt közösségi médiás bekezdéssel ért el, nem pedig a konkrét vádemeléssel. Steve Benen, az MSNBC szerzője így jellemezte az akkori helyzetet: 

Trump elég nagy hatással tud lenni a követőire, ezért a szemfényvesztés folytatódik.

Még maga Stormy Daniels is arról beszélt, hogy Trump módszere „zseniális”, hiszen pénzt gyűjt, és a karrierjét építi az ellene indított eljárásokat kihasználva. 

Elég csak a Twitteren végigböngészni az elnök mellett kiálló politikusok és véleményvezérek nyilatkozatait, hogy lássuk: igazi vihart kavarnak az elnök melletti aktivizmusra felszólító hangok. A való életben egyelőre nem, de a közösségi felületeken már szinte háborús hangulat alakult ki a volt elnök támogatói körében, akik szívesen visszhangozzák Trump boszorkányüldözésről és harmadik világbéli visszaélésről szóló szavait. A helyzet súlyát mutatja, hogy a New York-i rendőrség már el is kezdett készülni az esetleges zavargásokra.

Jason Whitlock vallásos influenszer például arról beszélt: egész életében nem szavazott, viszont most, hogy Amerika „kommunista, marxista társadalommá” vált, keményvonalas rajongója lett Donald Trumpnak, a vádemelés miatt pedig rá fog szavazni a következő választásokon. A Fox által kiadott közvélemény-kutatás már a vádemelés előtt is arról tanúskodott, hogy az exelnök az előnyére fordította, hogy szorul a hurok – most pedig még többen állhatnak Trump mellé, aki 2016 óta minden egyes botrányával kattintásokat, szimpátiát és szavazókat gyűjtött.

Nyitókép: Shawn Thew/MTI/EPA

#Külföld#donald trump#vádemelés#politika#manhattan#Stormy Daniels#támogató#ma#egyesült államok#Tucker Carlson

Címlapról ajánljuk