Külföld

Florida „elmagyarországosodásától” tartanak – a kormányzó Orbán Viktor nyomdokaiba lépett

rtl.hurtl.hu

2023. március 1. 16:04

Floridában benyújtották a törvényjavaslatot, amely az állami főiskolákról és egyetemekről kitiltja a társadalmi nemekkel és a kritikai fajelmélettel való foglalatoskodást. Ron DeSantis kormányzó, a republikánusok lehetséges elnökjelöltje korábban elfelejtette említeni, hogy abban a Disney Worldben tartotta saját esküvőjét, amelyen a napokban állt politikai bosszút.

Florida kezd nagyon hasonlítani Magyarországra – írta a héten a New York Times publicistája. 

Michelle Goldberg emlékeztetett arra, hogy 2017-ben Orbán Viktor kormánya elüldözte a CEU-t, majd korlátozta a társadalmi nemek tanulmányának oktatását arra hivatkozva, hogy a nők nők, a férfiak férfiak, felesleges ilyesmit kutatni. (A társadalmi nem, azaz a gender fogalma valójában nem a biológiai nem elvetését jelenti, hanem a nemek társadalmi helyzetét és a társadalom nemi szerepekkel kapcsolatos elvárásait vizsgálja.)

A magyar egyetemek feletti politikai irányítást a miniszterelnök azzal fonta szorosabbra, hogy az intézményeket közalapítványokba helyezte, amelyek a rezsim szövetségeseinek vezetése alatt állnak – világosította fel a publicista az amerikai olvasókat. Hozzátette: 

az amerikai jobboldalon sokan csodálják, ahogy Orbán Viktor az államhatalmat felhasználva harcol a kulturális liberalizmus ellen, de kevesen utánozzák olyan híven, mint Ron DeSantis floridai kormányzó, a republikánus elnökjelöltség várományosa.

Azonban Goldberg szerint még DeSantishoz képest is döbbenetes az a napokban benyújtott floridai törvényjavaslat, amely lebontja a tudomány szabadságát azzal, hogy az állami főiskolákról és egyetemekről kitiltja a társadalmi nemek tanulmányával, illetve a kritikai fajelmélettel való foglalatoskodást (utóbbi szintén mumusa a jobboldalnak, amely politikai indoktrinációnak tartja, hogy a kritikai fajelmélet rendszerszintűnek tekinti a rasszizmust). A javaslat tiltja a sokszínűséget, egyenlőséget, befogadást hirdető egyetemi tevékenységek fenntartását, támogatását és népszerűsítését is.

Az alaptantervben korlátoznák az olyan témákkal való foglalkozást, mint a rabszolgaság vagy az őslakosok kiirtása, emellett a felsőoktatásban politikai irányítás alá helyeznék a munkaerő-felvételt, vagyis lényegében DeSantis szövetségesei dönthetnék el, hogy kik tanítsanak a floridai főiskolákon és egyetemeken.

A szerző megjegyzi, hogy a felsőoktatási törvényjavaslat csak egy darabja Ron DeSantis kultúrharcának. Korábban írtunk arról, hogy a magyarhoz hasonló LMBTQ-ellenes szabályokat „olyan jól sikerült” átültetni a floridai gyakorlatba, hogy leszedették az összes könyvet az iskolák polcairól, a tanárokat pedig börtönnel fenyegetik. 

A kormányzó „főellensége” a Disney lett, miután a szórakoztatóipari vállalat vezérigazgatója nyilvánosan felszólalt az intézkedések ellen.

A Disney elleni harc abban csúcsosodott ki ezen a héten, hogy elvették a cégtől az Orlando melletti Disney World területén élvezett önkormányzati jogait. Ezeket a Disney még az 1960-as években kapta meg, amikor egy futurisztikus várost tervezett felépíteni a területen, és autonómiára volt szüksége, hogy maga dönthessen az építkezésekről és a területhasználatról. A futurisztikus város végül nem épült meg, a területen 1982-ben nyílt meg a vidámpark.

Tavaly az Insider arra hívta fel a figyelmet, hogy Ron DeSantis „elfelejtette” megemlíteni, hogy a saját esküvőjét is a Disney Worldben tartotta 2009-ben. A napokban felesége, Casey DeSantis egy rádióinterjúban elismerte ezt, és „némileg ironikusnak” nevezte az azóta történtek fényében. Azzal mentegetőzött, hogy a helyszín a szülei ötlete volt, mert mindig el akartak látogatni a vidámparkba, és akkor még nem gondolták, hogy évekkel később politikai összetűzésbe keverednek a Disney-vel. Bár Casey DeSantis szerint az esküvő élvezetes volt, a gyerekeit addig nem viszi el a Disney Worldbe, amíg „nem változnak ott a dolgok”.

Ma a vállalat királysága végre véget ér. Új seriff van a városban, és az elszámoltathatóság érvényesül

– jelentette ki a kormányzó, amikor aláírta a jogszabályt, ami egy öttagú testület felügyelete alá vonja Disney World területét.

Ron DeSantis a médiára is szájkosarat tenne: olyan javaslattal állt elő, ami megkönnyítené azoknak a médiumoknak a beperlését, amelyek nemi vagy faji diszkriminációval vádolnak meg valakit. A javaslat azt is korlátozná, hogy kik tekinthetők közszereplőnek.

Michelle Goldberg idézi a Budapesten élő amerikai konzervatív publicistát, Rod Drehert, annak a nemrég nagy port kavart cikknek a szerzőjét, amely szerint Orbán Viktor egy zártkörű háttérbeszélgetésen azt mondta, nem szeretné, hogy Magyarország az EU-ban maradjon. A New York Times szerzője emlékeztet arra, hogy Dreher azt is írta: Ron DeSantis átülteti a gyakorlatba azokat a politikai leckéket, amelyeket Orbán Viktor az amerikai jobboldalnak tanított.

Ha valaki látni akarja, hogy ez hova vezet, Magyarország sok tanulsággal szolgálhat 

– zárja cikkét Goldberg.

Nyitókép: MTI/EPA/Carloine Brehman

#Külföld#florida#ron desantis#jobboldal#orbán viktor#disney#ma

Címlapról ajánljuk