külföld

A magyar társadalom az elmúlt 30 évben addig sokkolódott, míg egészen szét nem esett – és most nyakig ülünk a populizmusban

Szabó AttilaSzabó Attila

2022. június 22. 10:28

Az elitellenesség élére álló politikai elit világjelenség, de a visegrádi országokban – azon belül Magyarországon – a közelmúlt különösen rásegített a populizmus szárba szökkenésére. A magyar társadalom a rendszerváltástól fogva sokkról sokkra bukdácsolt, és az anyagi jólétért cserébe a középosztályt adta – állapítja meg egy átfogó tanulmány.

Ha megszűnik a gazdasági biztonság, akkor könnyebben jutnak hatalomhoz azok a politikusok, akik biztonságot ígérnek, szemben azokkal, akik szabadságot 

– így foglalható össze annak a tanulmánynak a következtetése, amit Vigvári Gábor, a Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszékének oktatója közölt a Közgazdasági Szemle márciusi számában. Az értekezés témája, hogy mennyire lehetnek meghatározók a közép-kelet-európai emberek politikai választásaiban a rendszerváltás és a 2008-as világgazdasági válság sokkjai.

A 2010-es években Magyarországon és számos más országban is fontos politikai és gazdaságpolitikai változások zajlottak le. 

Egészen 2008-2010-ig szinte megkérdőjelezhetetlen volt az egész bolygót egységesen kezelő piacgazdasági rendszer és a demokrácia kívánatossága, az elmúlt évtizedben azonban megerősödtek a gazdasági elittel szembeforduló, populistának nevezett politikai áramlatok. 

A visegrádi négyek államaiban (Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában) ezek a tendenciák még erősebbek voltak, mint máshol.

A populizmus nem 2010-ben kezdődött

Vigvári Gábor szerint azért törhettek előre a populistának számító erők, mert a szabadpiacon alapuló gazdaság jelentősen megnövelte az emberek életében az egyenlőtlenségeket és a bizonytalanságot. Ha egy munkahely egyik napról a másikra csődbe mehet, az mindenki életében bizonytalanságot jelent, márpedig a kapitalizmusban ez gyakori. Ráadásul ‘90-es és 2000-es években a legtöbb politikai erő gyorsította is ezeket a folyamatokat: a multinacionális tőke és az országon belüli nagyvállalatok előtt lebontották az akadályokat, ezáltal néhányan igen meggazdagodtak, de a lakosság többségének élete stagnált vagy kiszámíthatatlanabb lett.

A közgazdász szerint Magyarországon és a többi visegrádi országban ezek a folyamatok nem a 2000-es években kezdődtek, 

hanem jóval korábban, már a rendszerváltással. Ekkor vált ugyanis a pénz, a föld és a munkaerő (újra) szabadpiaci áruvá, azaz kiszolgáltatottá a keresletnek és kínálatnak, amiket korábban az állami beavatkozás szabályozott például azzal, hogy garantálta a teljes foglalkoztatottságot, nem volt szabadon beváltható a forint, és nem lehetett kereskedni a termőfölddel.

Az elit tagja meglovagolja az elitellenes érzéseket

A rendszerváltás sokkja komolyan érintette a legfontosabb emberi szférákat: az elszabaduló infláció, a megugró munkanélküliség és a hanyatló gazdasági teljesítmény már a ‘90-es években felkeltette a populizmus iránti igényt. Az emberek nem sokkal a rendszerváltás után egy olyan erős vezetőre kezdtek vágyni, aki megteremti számukra a biztonságot a hirtelen kiszámíthatatlanná vált világban. 

Ekkor azonban még nem nagyon voltak jelen olyan populista erők Magyarországon és a többi visegrádi országban sem, akik ezt a vágyat beteljesíthették volna.

De mi is az a populizmus? Meghatározó tényező, hogy a populista erők vezetője jellemzően a „nép gyermekeként”, avagy „hétköznapi srácként” viselkedik, akár bal-, akár jobboldali. A lényeg azonban az, hogy a populizmus a hatalom megszerzéséhez a következő tényezőket csatornázza be:

  • a társadalomban megjelenő elitellenességet, 
  • az erős vezető iránti igényt, 
  • a kapitalizmus és a demokrácia játékszabályainak elutasítását 
  • és a jogi, politikai intézményekben való bizalom csökkenését.

A rendszerváltás sokkja

Hogy mekkora volt az a sokk, amit a rendszerváltás okozott? A tanulmány részletes adatokkal mutatja be, hogy minden visegrádi országban hatalmas gazdasági visszaesés következett be, még a jelenleg tapasztalhatóhoz képest is óriásira nőtt az infláció és a munkanélküliség. Érdemes például végiggondolni, hogy 

a legutóbb 10,7 százalékra mért pénzromlás 1995-ben Magyarországon elképzelhetetlenül magas, 30 százalék volt. 

A jelenleg 3,6 százalékos munkanélküliség pedig 15 százalékon állt akkoriban. 

Talán még sokkolóbbak azok az adatok, amik arra mutatnak rá, hogy a kelet-közép-európai országokban a napi 4 amerikai dollárból, azaz jelen állás szerint kb. napi 1500 forintból vagy annál kevesebből élők aránya 3,3 százalékról 25 százalékra nőtt a rendszerváltás után. A korábban csak idősekre jellemző szegénység megjelent a fiatalok, családosok körében is, mivel rengeteg munkahely szűnt meg egyszerre a feldolgozóiparban és a mezőgazdaságban.

Az elszegényedés mellett a jövő is bizonytalanná vált: egyre nehezebb lett az oktatáshoz, ezzel a társadalmi felemelkedéshez való hozzáférés is. Mindezt jól tükrözik az Európai Értékkutatás (European Values Study) által akkor kimutatott adatok is. A kutatás keretében arra is rákérdeznek, hogy mennyire elégedettek összességében a válaszadók az életükkel, és a visegrádi országokban mindenhol komoly visszaesés volt tapasztalható 1990-ről 1999-re.

Egy kifejezetten Magyarországra koncentráló 1993-as kutatás eredményei szerint pedig a háztartások 60 százaléka érezte úgy, hogy anyagi jólléte csökkent a megelőző időszakban. Ezt erősítették meg a hosszabb távú magyar vizsgálatok is: 

1978-ban a válaszadók mindössze 14 százaléka érezte úgy, hogy élete bizonytalan és kiszámíthatatlan, 1994-ben már a lakosság fele. 

1978-ban még csak a lakosság 23 százaléka gondolta úgy, hogy a világ olyan gyorsan változik, hogy az követhetetlen, míg 1990-ben 59 százalék.

Világosan látszik tehát, hogy Magyarországon és a visegrádi térségében rosszul sikerült a rendszerváltás az emberek jólléte és elégedettsége szempontjából. A látható és mérhető problémák mellett nyilvánvalóan hozzájárult ehhez, hogy eltűntek az állami vállalatok által biztosított üdülési, kikapcsolódási lehetőségek, és ezzel együtt a közösségek is.

A nélkülözők Magyarországa

A kilencvenes évek közepétől javuló időszak következett a lakosság életében, ami eltartott egészen 2008-ig. A pénzügyi válság a devizahitelezés miatt még a térségen belül is különösen súlyosan érintette Magyarországot. Talán a szegénységmérések igazolják ezt legjobban: 2009-re 40 százalékra, 2013-ra pedig 45 százalékra nőtt a nélkülözők aránya. 

Nélkülözőnek azok tekinthetők, akikre a következő kilenc problémából legalább három jellemző: 1. hiteltörlesztéssel vagy lakással kapcsolatos fizetési hátraléka van, 2. lakásának nincs megfelelő fűtése, 3. váratlan kiadásokat nem tud fedezni, 4. nem tud kétnaponta húst, halat vagy azzal egyenértékű táplálékot fogyasztani, 5. nem tud elmenni nyaralni évi egy hétre, 6. anyagi okból nincs autója, 7. anyagi okból nincs mosógépe, 8. anyagi okból nincs színes tévéje, 9. anyagi okból nincs telefonja. A 2010-es évek elején tehát a magyar társadalom közel fele nem engedhetett meg magának legalább három dolgot ebből a listából, és az EU-ban csak Romániában és Bulgáriában volt több szegény 2013-ban, mint Magyarországon.

Ez tükröződött is az emberek megélésében: 2009-ben a magyarok mindössze 15 százaléka gondolta úgy, hogy a helyzete javult az elmúlt öt évben, és 60 százalékuk szerint 2004-hez képest kicsúszott a lába alól a talaj – állapítja meg a tanulmány.

A nélkülözési mutató a 2020-as mérés idején már csak 19 százalékon állt. 

Út a populizmushoz

A rendszerváltás és a 2008-as pénzügyi, devizahitelezési válság oda vezetett, hogy a magyarok elkezdték az 1990 előtti államszocialista rendszert jobbnak látni az azt követő demokratikus berendezkedésnél. 

A magyarok kétharmada érezte magát a rendszerváltás vesztesének 1995-ben, ami a visegrádi országok között a legmagasabb arány. 2006-ban már honfitársaink több mint háromnegyede gondolta úgy, hogy az ország gazdasági helyzete rosszabb, mint 1989-ben. 

Ezzel párhuzamosan 2009-re nagyjából mélypontra is került Magyarországon a demokrácia elfogadottsága, és csökkent a demokrácia legfontosabb intézményeibe, a jogrendszerbe és a sajtóba vetett bizalom is.

Mindez érintette a politikához való viszonyt is: a magyarok több mint negyede gondolta 2008-ban, hogy egy erős vezető jót tenne az országnak, egyhatoduk pedig, hogy a demokratikus politikai rendszer nem jó rendszer. Érdekes, hogy mindemellett ugyanebben az évben a szólásszabadság, a sajtó- és vallásszabadság, a társadalmi egyenlőség, a jogállamiság, a szabad választások iránti igény a régión belül nálunk volt a legmagasabb, átlagosan 66 százalék. Persze az is lehetséges, hogy a legtöbb válaszadó fejében ezek az igények nem mondanak ellent az erős vezető iránti vágynak. 

Vigvári mindenesetre arra következtet az adatokból, hogy a politikai elit iránti bizalom csökkenése figyelhető meg Magyarországon a rendszerváltástól kezdve, és 2008 után ez a trend csak felerősödött.  

Összefoglalva: a tanulmány arra a következtetésre jut, hogy a piacosítás társadalmi polarizálódáshoz, a társadalom széteséséhez, individualizálódásához, a bizalom csökkenéséhez, a bizonytalanság és egyenlőtlenség növekedéséhez vezetett. 

Az 1990 utáni rendszer szétzilálta azt a társadalmat, ami a maga komoly problémái mellett is valamilyen egységben működött a rendszerváltásig. A szétesésre pedig mondhatni természetes reakció volt az erős vezetők iránti vágy. 

Nemcsak Magyarországon, hanem a régió minden országában.

A rendszerváltás vesztesei nagyon sokan voltak, ez pedig életre hívta az őket képviselő politikai erőket. Vigvári egy Albert Hirschmann nevű tudóst idéz, aki a Magyarországhoz hasonlóan válságban lévő társadalmak kapcsán már 1970-ben azt írta, hogy az ehhez hasonló társadalmakban élők vagy kilépnek saját környezetükből, többnyire a növekvő emigráció révén, vagy olyan politikusok megválasztása révén hallatják hangjukat, akik a liberális elvekkel szembemenő politikát ígérnek. Erre a gondolatmenetre tökéletesen felfűzhető az, ami Magyarországgal történt 1989/90, és különösen 2008 után.

Hogyan tovább?

Az optimista elemzések azt emelik ki, hogy az elmúlt évtized gazdasági és társadalmi fejlődést hozott az egész közép-kelet-európai régióban és Magyarországon is: javultak a jóléti mutatók, és tapasztalható valamekkora felzárkózás Nyugat-, de leginkább Dél-Európához. A kevésbé optimista elemzések viszont éppen arra mutatnak rá, hogy a bérek és a jövedelmek terén nem igazán látszik a felzárkózás, hiába nőtt a gazdaság teljesítménye.

Az biztos, hogy a változások nem hozták meg a Nyugathoz való kívánt felzárkózást, de hozzájárultak a társadalmi egyenlőtlenségek és a társadalmi igazságtalanság érzés növekedéséhez. Sőt, 

a valóban létező fejlődés ellenére is hiányzik az a széles, magát fenntartani képes középosztály, ami képes lenne a gazdaságba befektetni és társadalmi célokat finanszírozni. 

Ráadásul hiába csökkent a szegénységben élők aránya, az még mindig a legmagasabbak közé tartozik az Európai Unióban.

Magyarország társadalma tehát nagyon súlyos sokkokon esett át az elmúlt három évtizedben, és ez teret nyitott a populista politikának. A legtöbb mutató szerint nem állunk jól ma sem, de nagy kérdés, hogy folytatódik-e a felzárkózásunk, erősödik-e a hazai középosztály, és csökken-e a szegénységben, kiszolgáltatottságban élők aránya. Ha igen, akkor a tanulmány végkövetkeztetése szerint lehet arra tér, hogy az erős emberek, erős kormányok iránti igényt magunk mögött hagyjuk, és a bizalomra, az együttműködésre és az intézmények függetlenségére építő politikák támogatottsága nőjön meg.  

A szerző a TASZ Regionális Programjának koordinátora. A cikkben nem a TASZ álláspontját fejti ki.

Nyitókép: Az erdélyi falurombolás elleni tüntetés a Hősök terén 1988. június 27-én – Máriás Móni/Fortepan 

 

#külföld#populizmus#visegrádi országok#v4-ek#demokrácia#jogállam#rendszerváltás#társadalom#középosztály#ma

Címlapról ajánljuk