Német lap: Orbán Viktor a populizmus mintapéldánya, de van egy nagy különbség más populistákhoz képest

A stratégiai populista címmel közölt cikket Orbán Viktor miniszterelnök politikájáról a német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). 

A szerző, Georg Paul Hefty szerint a jó hír az, hogy Magyarország nem fog kilépni az Európai Unióból, sőt a magyar miniszterelnök erősebb pozíciót szerezne meg a közösségben. Idézi Orbán Viktor Tusványoson elhangzott beszédét, amelyben úgy fogalmazott: 2030 vélhetően új helyzetet teremt Magyarország számára az EU-n belül. „Elemzéseink szerint ekkorra fognak felhalmozódni és megsokszorozódni a világ problémái. Egy nagy válság lesz például az Egyesült Államokban, de ebben az idősávban jelentkeznek az eurózóna legjelentősebb problémái is. Az unión belül ekkor lesznek új politikai viszonyok, mi közép-európaiak ekkor leszünk nettó befizetők” – fogalmazott Orbán Viktor, aki a cikk szerint ezzel lehozta a földre azokat, akiket évekkel ezelőtt a Moszkva-Brüsszel összehasonlítással a Huxit (Magyarország kilépése az EU-ból) csalfa reményébe ringatott. 

Orbán ugyanolyan jól ért a hangos pozícióépítéshez, mint a csendes lebontáshoz

– fogalmaz az elemzés, amely szerint van azonban rossz hír is. A magyar miniszterelnök a nyugat-európai definíció szerint a populizmus mintapéldánya, és alkotmányos okokból az is marad. Orbán azonban más súlyú, mint a szokásos, jól ismert populisták, akik többnyire ellenzéki politikusok, legfeljebb junior partnerek egy kormánykoalícióban. Orbán Viktor viszont tizenkét éve az Európai Tanács tagja. Nem annak ellenére, hanem éppen nyaktörő retorikája miatt, legyen szó a halálbüntetésről, a migránsokról, ezúttal a faji kérdésről, amelyet később kulturális különbségként pontosítottak.

Orbán mindig is egy népvezér volt, szögezi le a szerző. Felidézi, hogy 1989-ben Orbán Viktor azt követelte: „Ruszkik, haza!”

Ez populizmus volt? Ő egy stratégiai populista. Magabiztosabbnak akar tűnni a külfölddel szemben, mint amennyire gyenge országa jelentősége indokolná.

És amióta 2002-ben elvesztette első kormánytisztségét, könyörtelenül hajszolja a kétharmados parlamenti többséget, amelyet a demoszkópia minden megállapítása szerint normális időkben bármilyen párt csakis populista beszédekkel és intézkedésekkel érhet el” – teszi hozzá Georg Paul Hefty, aki szerint Magyarország alaptörvénye az, amely megköveteli, hogy Orbán kétharmadot szerezzen. Úgy látja: ugyan lehetne azt mondani, hogy a magyarok magukat okolhatják, hogy a Fidesz és a KDNP az alkotmányt keresztül tudta vinni, azonban az a kényszer, hogy a dolgokat a kétharmados többség irányába alakítsák – ami egy többpártrendszerben szinte elérhetetlen –, mélyebb gyökerű. 

A magyar politika mindig is szenvedett a politikai riválisok közötti szüntelen, kölcsönös bizalmatlanságtól, ami megfelel a lakosságban uralkodó viselkedésnek.

Szerinte akik Magyarországon nem élnek korlátlanul saját teljhatalmukkal – mint a nyilasok Hitler idején, a kommunisták a Tanácsköztársaságban illetve a sztálini, majd kádári időkben –, hanem versenyben akarnak érvényesülni, ám

nagyobb buzgalommal korlátozzák a riválisok lehetőségeit, mint ahogy saját sikerüket segítik elő.

Felidézi: már 1988-89-ben, amikor a többpártrendszert készítették elő, a tárgyalófelek akadályokat építettek be az egyszerű többség feltételezett önkénye ellen azzal, hogy túl sok kérdésről csak kétharmados többséggel lehetett dönteni. Az első, szabadon választott, alapvetően kereszténydemokrata koalíció élén álló miniszterelnök, Antall József egyszerű többséggel rendelkezett, majd megállapodott a Tölgyessy Péter vezette ellenzéki liberálisokkal a kétharmados többséget igénylő sarkalatos törvényekről – bár ezek csak az alkotmányos jogok gyakorlását szabályozták.

„Orbán pártja, valószínűleg a Gyurcsány Ferenc vezette szocialisták visszatérésétől tartva, az új alaptörvényben 35-re bővítette a sarkalatos területeket. Ezek a »család védelmét szolgáló« törvényektől kezdve a további szociális törvényeken és államszervezeti törvényeken át a titkosszolgálati források meghatározásáig terjednek”  – áll a cikkben, amely szerint ha egy miniszterelnök valóban kormányozni akar vagy legalábbis alakítani a helyzeten, elengedhetetlen, hogy a parlamenti helyek kétharmada biztosan meglegyen. 

Mert bár az ellenzék képtelennek bizonyult a kormánytöbbség elérésére, egyharmad plusz egy mandátummal örökre meghiúsíthatná a többséget. 

A szerző kiemeli: a kétharmados többség megszerzésében Orbán Viktor nem szorítkozhat az általános értelemben vett középtáborra, amelynek más pártok is udvarolnak, meg kell szólítania a szélsőbal és szélsőjobboldali érzelmű szavazókat is, legyen szó szociális vagy nacionalista populizmusról.

A magyaroknál minden irányzatban megmutatkozik a depresszív jelleg, amely kollektív egzisztenciális félelmekben fejeződik ki

– írja a szerző, aki felidézi, hogy Orbán Viktor 2010-es választási győzelme után, május 14-én, a parlament alkotmányozása előtt a kormánypárti képviselők az 1849-ben lelőtt miniszterelnök, Batthyány Lajos emlékművénél gyűltek össze. A leendő miniszterelnök-helyettes Semjén Zsolt pedig megpendítette a magyarság eltűnését.

A cikk szerint Orbán évek óta hasonlóan félelemkeltő szónoki fordulatokat alkalmaz, mindenféle demográfiai katasztrófákról nyilatkozik, például arról, hogy idegen népek vagy kultúrák özönlenek be. Kiemeli: Gyurcsány Ferenc, az egyetlen Orbán előtt újraválasztott kormányfő, a maga módján szintén populista volt. 

Ahhoz, hogy a miniszterelnökök felhagyhassanak a marginális szavazókra irányuló populizmussal, arra lenne szükség, hogy kitöröljék a sarkalatos jogszabályokat az alkotmányból

– állítja a szerző.

Az Alaptörvény 11. módosításáról az RTL Híradó riportjából tudhat meg többet:

Nyitókép:  Dylan Hollingsworth / Bloomberg / Getty Images