Belföld

Orbán Viktor 650 ezer forinttal megemelte a miniszterek fizetését

Vorák AnitaVorák Anita

2022. július 15. 15:01

Bár a miniszterelnök néhány hete azt mondta, nem most van itt az ideje annak, hogy bérkérdésben előre tudjunk lépni, a miniszteri fizetését jelentősen megemelte: az eddigi 1,9 millió forint helyett az új kormány hivatalba lépése óta már több mint 2,6 millió forintot keresnek. Ez 33 százalékos emelést jelent.

Jelentősen nőtt az új kormányban a miniszterek fizetése a kormány oldalára feltöltött dokumentumok szerint. A parlament júniusban elfogadott egy törvénymódosítást, ami nemcsak Orbán Viktor fizetését emelte meg, de egyedül az ő döntésére bízta, hogy mennyi fizetést ad a kormánya tagjainak és az államtitkároknak.

Azóta többször kértük a kormányt, hogy adják ki a miniszterek fizetései adatait – eddig hiába. Gulyás Gergely a július 7-i Kormányinfón az RTL Híradó kérdésére azt mondta, hogy két miniszter, Nagy Márton és Csák János havi ötmillió forintot kap a munkájáért, de „a többiek maradtak ott, ahol voltak”.

A kormány oldalára a napokban – visszadátumozva – feltöltött dokumentumok szerint ez nem így van. Az előző kormányban az 5 millió forintot kereső Süli János és Mager Andrea kivételével havonta bruttó 1 979 400 forintot kaptak a miniszterek a munkájukért. Május 25-től viszont 2 632 800 forintra nőtt a fizetésük. 

Az előző kormányban is dolgozó minisztereknek így 653 400 forintos emelést kaptak. Ez 33 százalékos emelés, ami jóval meghaladja az éves inflációt és az átlagkereset növekedését is.

A héten a 24.hu vette észre, hogy  – szintén Orbán Viktor döntése alapján – az államtitkárok fizetését is megemelték, 1,75 milllió forintról 1,9 millióra. Gulyás Gergely a heti Kormányinfón azt hangsúlyozta, hogy ez egy infláció alatti emelés. „Ha megnézi az idei béremelkedéseket, az valahol 16 százalék körül van, ezért 8-9 százalékos államtikári béremelést nem tartok ördögtől valónak” – fogalmazott a miniszter.

Megkérdeztük a kormányt és a miniszterelnök sajtófőnökét is, hogy mi indokolta a miniszterek a jelentős béremelését, de egyelőre nem kaptunk választ.

A múlt heti Kormányinfón Gulyás Gergely arra is hivatkozott, hogy eddig is a miniszterelnök döntött a kormánytagok fizetéséről, és ő 2018 óta következetesen az előző évi átlagbér hatszorosában határozza meg azt. A most meghatározott fizetés ennek megfelel, mert a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly bruttó 438 814 forint volt az átlagkereset az országban. Az előző években azonban nem emelték a miniszterek fizetését. Utoljára 2019-ben változott, akkor 1 782 100 forintról nőtt 1.979.400 forintra.

Előtte 2018-ban emelték a miniszterek fizetését, akkor is jelentősen, az addigi 1,1 millió forintról közel 1,8 millióra. Ezt az emelést is egy törvénymódosítás tette lehetővé: akkor írták bele a törvénybe, hogy a miniszterelnök a szabályoktól eltérő fizetést is megállapíthat a kormánytagoknak.

Egészen addig a köztisztviselői alapilletmény alapján számolták a miniszterek fizetését: a törvény szerint ennek 15,6-szorosa volt az alapfizetésük, amire ebből számolt pótlékokat kaphattak. A miniszterelnök saját hatáskörében ennél 20 százalékkal alacsonyabb fizetést igen, magasabbat viszont nem határozhatott meg a minisztereinek. A köztisztviselői illetményalap azonban 2008 és 2021 között változatlanul 38.650 forint volt, így a törvénymódosítások nélkül a miniszterek fizetését sem lehetett volna emelni.

A kormány tagjai közül Semjén Zsolt, Gulyás Gergely, Lázár János, Nagy István, Navracsics Tibor, Rogán Antal, Szijjártó Péter, Varga Judit és Varga Mihály a parlamentnek is tagjai. 

Országgyűlési képviselői munkájukért további bruttó 1 316 400 forintot kapnak, így a havi bruttó jövedelmük közel négymillió forint.

 

Nyitókép: Orbán Viktor ötödik kormányának tagjai, miután átvették kinevezési okmányukat Novák Katalin köztársasági elnöktől a Sándor-palotában 2022. május 24-én – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

#Belföld#orbán viktor#miniszterek#fizetés#orbán-kormány#fizetésemelés#politika#gulyás gergely