Tartalmak

1:29
HíradóHárom magyar hegymászó halt meg az elmúlt két hónapban
2023. május 27. 17:31

Három magyar hegymászó halt meg az elmúlt két hónapban

Suhajda Szilárd expedíciójának vezetője azt mondta az RTL-nek, hogy „nem élő embert keresünk már”. Így vele együtt az elmúlt két hónapban már három magyar hegymászó is életét vesztette. Győrffy Ákos keresését április elején adták fel a svájci-olasz határon fekvő Monte Rosán. Egy 58 éves magyar mászó testét német metőcsapatok találták meg a bajor Alpokban. Klein Dávid hegymászó szerint a tapasztalt sportolók is rengeteg kihívással néznek szembe mászás közben, ilyen például a folyamatos koncentráció. A nepáli sajtó pénteken arról írt, hogy a Mount Everesten idén már 12-en haltak meg, és többeket keresnek – akkor még Suhajda Szilárdot is. Az eddigi legtragikusabb év 2014 volt, ekkor 17-en vesztették életüket. 
2:06
HíradóFelmentették a Momentum volt elnökét, Fekete-Győr Andrást a rendőrök elleni erőszak vádja alól
2023. május 26. 19:04

Felmentették a Momentum volt elnökét, Fekete-Győr Andrást a rendőrök elleni erőszak vádja alól

Fekete-Győr Andrásnak azért kellett bíróság elé állnia, mert öt éve egy tüntetésen füstgyertyát dobott a rendőrök felé. Az ellenzéki politikus végig tagadott, és koncepciós eljárásnak minősítette az esetet. Párttársa, Szarvas Koppány Bendegúz viszont felfüggesztett börtönt kapott. A döntés egyikük esetében sem jogerős, az ügyészség súlyosbítást kért.
2:47
HíradóMár nyártól nyugdíjkorrekciót kér a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa a vártnál lassabban csökkenő infláció miatt
2023. május 26. 19:03

Már nyártól nyugdíjkorrekciót kér a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa a vártnál lassabban csökkenő infláció miatt

A Pénzügyminisztérium kompenzációt ígér, ha az éves pénzromlás magasabbra valószínűsíthető, mint a tervezett 15 százalék, de nem derült ki, hogy mikortól fizetnék a törvény szerint novemberben járó korrekciót. A 2024-es költségvetésről megosztott információk alapján jövőre havi 11 ezer forinttal számíthat többre egy átlagos nyugdíjas.
2:08
HíradóTíz év után DNS-e alapján találták meg a budapesti erőszakolót, drámai részleteket hozott nyilvánosságra az ügyészség
2023. május 26. 18:45

Tíz év után DNS-e alapján találták meg a budapesti erőszakolót, drámai részleteket hozott nyilvánosságra az ügyészség

Próbált védekezni, de már alig kapott levegőt, ezért feladta a küzdelmet támadójával szemben az a 17 éves lány, akit a buliból hazafelé tepert le támadója a II. kerületben, még tíz évvel ezelőtt. A támadót néhány hónapja fogták el, a DNS-e buktatta le. Most emeltek vádat ellene. Az ügyészség fegyházba küldené.
2:03
HíradóFél méteren múlt a tragédia: egy anyát és a biciklije gyerekülésében lévő kisfiát sodorta el egy autós
2023. május 26. 18:31

Fél méteren múlt a tragédia: egy anyát és a biciklije gyerekülésében lévő kisfiát sodorta el egy autós

A nő éppen csomagot vett át csütörtökön egy békési benzinkútnál lévő automatából, amikor az útról letérő kocsi nekiment a szerkezetnek. Anya és gyereke is megsérült, de csak könnyebben. Az autó sofőrje, aki elmondása szerint cukorbeteg, állítólag rosszul lett menet közben, ezért hajtott le az útról. Ő nem sérült meg.
2:46
Híradó„Teljes mértékig bízom Szilárdban és a csodákban” – Suhajda Szilárd felesége a végsőkig reméli, hogy a magyar hegymászó még életben van
2023. május 26. 18:30

„Teljes mértékig bízom Szilárdban és a csodákban” – Suhajda Szilárd felesége a végsőkig reméli, hogy a magyar hegymászó még életben van

Tudják, hol lehet az Everesten eltűnt magyar hegymászó. Egy hegymászó csapat ugyanis még látta őt a csúcs alatt, 8780 méteren, a Hillary-lépcsőnél. Azt mondják rossz állapotban ugyan, de még életben volt. Fagyási sérülések és a magashegyi agyi ödéma jelei látszódtak rajta. Suhajda Szilárdért péntek hajnalban indult el a keresőcsapat.
2:27
HíradóNem véletlenül nem mondott le másfél évig a végrehajtói kar elnöksége, egy hangfelvétel szerint utasíthatták őket
2023. május 26. 18:22

Nem véletlenül nem mondott le másfél évig a végrehajtói kar elnöksége, egy hangfelvétel szerint utasíthatták őket

Utasíthatták a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökségét, hogy ne mondjanak le a Schadl-ügy kirobbanása után – ez egy hangfelvételből derül ki, amit Hadházy Ákos független képviselő hozott nyilvánosságra. A felvételen egy korábbi elnökségi tag arról beszél, nem indokolták meg nekik, hogy miért csak most kellett visszaadniuk a megbízatásukat. Az is elhangzik, hogy a tisztújításkor kikötötték a választmánynak, hogy kiket kell megszavazniuk. Hadházy Ákos feljelentést tesz. Se a végrehajtói kartól, se a kormánytól nem kaptunk választ kérdéseinkre.  
2:17
HíradóA Magyar Turisztikai Ügynökség azt kéri, évi 12 milliós árbevétel alatt ne legyen kötelező az online adatszolgáltatás a vendéglátósoknak
2023. május 25. 19:52

A Magyar Turisztikai Ügynökség azt kéri, évi 12 milliós árbevétel alatt ne legyen kötelező az online adatszolgáltatás a vendéglátósoknak

Mentesüljenek a vendéglátó kisvállalkozások a kötelező adatszolgáltatás alól. Erre tett javaslatot a Magyar Turisztikai Ügynökség a kormánynak. Hivatalosan júliustól lép életbe a valós idejű adatküldés arról, hogy a vendéglátóhelyek miből, mennyit adnak el. Az állami szervezet azt kéri, hogy ez ne vonatkozzon a 12 millió forint éves árbevétel alatti vállalkozásokra.
2:49
HíradóVarga Mihály:  Maradnak a különadók, a családtámogatások és a rezsicsökkentés is
2023. május 25. 19:39

Varga Mihály: Maradnak a különadók, a családtámogatások és a rezsicsökkentés is

A pénzügyminiszter védelmi költségvetésnek nevezte a 2024-es büdzsét. Jövőre éves átlagban 6 százalékos inflációval, illetve 3 százalékos hiánnyal számolnak. A Miniszterelnökség vezetője elutasította az Európai Bizottság rezsicsökkentés megszüntetésére vonatkozó kérését. A DK rászorultsági alapon adna rezsitámogatást, ám Gulyás Gergely ezt is kizárta.
1:55
HíradóAgyi implantátumok segítségével újra tud járni egy holland férfi, aki 12 évvel ezelőtt súlyos balesetben bénult le
2023. május 25. 19:38

Agyi implantátumok segítségével újra tud járni egy holland férfi, aki 12 évvel ezelőtt súlyos balesetben bénult le

Agyi implantátumok segítségével újra tud járni egy holland férfi. Svájci tudósok a kerékpáros balesetben lebénult beteg agyába és gerincvelőjébe olyan műszereket ültettek, amelyek képesek továbbítani az idegek elektromos jeleit. A kutatók szerint egyelőre kezdetleges az eljárás, de szeretnék, ha később bárki számára elérhető lenne.
1:30
HíradóAz összeférhetetlenség miatt lemondatott szekszárdi polgármester jogi úton támadja meg a képviselők döntését
2023. május 25. 19:36

Az összeférhetetlenség miatt lemondatott szekszárdi polgármester jogi úton támadja meg a képviselők döntését

Megszüntette a szekszárdi fideszes polgármester megbízatását a közgyűlés összeférhetetlenség miatt. Rájöttek, hogy Ács Rezső évek óta elnöke az önkormányzati vízközműcég stratégiai tanácsadó testületének, ezért havi 300 ezer forintos fizetés jár neki. A polgármester Facebook-oldalán azt írta, jogi úton támadja meg a határozatot, és ha valóban összeférhetetlenség áll fent, ő akarja eldönteni, melyik tisztségéről mond le.
2:41
HíradóGulyás Gergely az RTL-nek: Az a lényeg, hogy nem itt vannak az embercsempészek
2023. május 25. 19:30

Gulyás Gergely az RTL-nek: Az a lényeg, hogy nem itt vannak az embercsempészek

Reméli, hogy hazamentek az embercsempészek, akiket a napokban kiengedtek a magyar börtönökből – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Híradónak. Egy kormánydöntés értelmében nemrég több száz embercsempész szabadon engedéséről döntöttek. A rendőrség éppen csütörtökön tartott sajtótájékoztatót arról, hogy egy nagy nemzetközi embercsempész bandát számoltak fel. Most emeltek vádat ellenük. 
1:52
HíradóTagadta bűnösségét a két és fél milliárd forint sikkasztásával vádolt pécsváradi polgármester
2023. május 25. 19:25

Tagadta bűnösségét a két és fél milliárd forint sikkasztásával vádolt pécsváradi polgármester

Tagadta bűnösségét az előkészítő ülésen a pécsváradi polgármester, aki a vád szerint feleségével és 13 társával két és fél milliárd forintot sikkasztott el. Az ügyészség szerint országszerte olyan vállalkozásoknak segített pénzhez jutni a házaspár, amelyek nem rendelkeztek elegendő önerővel. A polgármester, felesége és 9 társuk mindent tagadott, egy vádlott egyezséget kötött, hárman beismerték a tettüket, de közülük csak ketten mondtak le a tárgyalásról.
2:01
HíradóMagasabb a beszerzési ár, mint amennyiért el tudják adni a gyógyászati segédeszközöket, az üzletek ötöde már bezárt
2023. május 25. 19:16

Magasabb a beszerzési ár, mint amennyiért el tudják adni a gyógyászati segédeszközöket, az üzletek ötöde már bezárt

Bezárt a gyógyászati segédeszköz üzletek több mint ötöde az elmúlt évben – erről a Népszava írt elsőként. A híradónak nyilatkozó szakmai szervezetek azt mondják, több, mint ezer olyan termék van, amelyek beszerzési ára már magasabb, mint amennyiért a boltok el tudják adni. Az Orvostechnikai Szövetség a segédeszközök állami támogatásának növelését kérik a kormánytól. Többlettámogatásra a miniszterelnökséget vezető miniszter szerint is szükség van.
1:59
HíradóÉvekre rács mögé kerülhet a 17 fiatal díler, akik chatszobákban árulták a drogot
2023. május 25. 19:13

Évekre rács mögé kerülhet a 17 fiatal díler, akik chatszobákban árulták a drogot

Börtönbe, illetve fegyházba küldené az ügyészség a fiatal drogdílereket, akik chatszobákban árulták a kábítószert. A főként budapesti huszonévesekből álló banda vezére – barátnőjével együtt – egy applikáción keresztül irányította a dílereket, akik ezután – úgy tudjuk – futárszolgálattal kézbesítették a drogot még 2020-ban. Most 17 fiatal díler ellen emeltek vádat. Évekre rács mögé kerülhetnek.
2:03
HíradóTíz évet kapott Bróker Marcsi, a kártérítés összegét kétmilliárd forintra emelték
2023. május 25. 18:58

Tíz évet kapott Bróker Marcsi, a kártérítés összegét kétmilliárd forintra emelték

A tárgyalóteremből egyenesen a börtönbe vitték a Bróker Marcsiként elhíresült volt üzletasszonyt, aki házi őrizetből érkezett a jogerős ítélet kihirdetésére. A vád szerint tizenhat év alatt csaknem nyolcszáz embertől csalt ki pénzt, busás hasznot ígérve. Tavaly tíz év börtönre ítélték, de ő és az ügyész is fellebbezett. Az ítélőtábla döntés szerint a büntetés mértéke marad, de kétmilliárd forintra emelték a nő által megfizetendő kártérítés összegét.
3:05
HíradóEltűnt Suhajda Szilárd a Mount Everesten, a nyomkövetője szerda este, a csúcstól 50 méterre jelzett utoljára
2023. május 25. 18:52

Eltűnt Suhajda Szilárd a Mount Everesten, a nyomkövetője szerda este, a csúcstól 50 méterre jelzett utoljára

Aggódás és bizonytalanság – továbbra sem tudni, mi történt Suhajda Szilárddal. A hegymászó, aki első magyarként oxigénpalack nélkül tervezte a Mount Everest meghódítását, tegnap óta nem ad magáról életjelet. Ottani idő szerint szerda reggel beszélt utoljára telefonon a családjával, és a nyomkövetője sem működik. A serpák átfésülték a legmagasabban lévő tábor környékét, de ott nem találták.
2:15
HíradóGálvölgyi János szanatóriumban van, a jövő évadtól Pintér Béla társulatának tagja lesz
2023. május 24. 19:43

Gálvölgyi János szanatóriumban van, a jövő évadtól Pintér Béla társulatának tagja lesz

„János legnagyobb meglepetésemre egyszer csak fölhívott, és azt mondta, hogy otthon van” – mondta Hernádi Judit arról, hogyan tudta meg, hogy jó barátja kijöhetett a kórházból. A Facebookon a színész maga köszönte meg az orvosok és ápolók munkáját egy mosolygós fotó kíséretében. Információink szerint Gálvölgyi János most szanatóriumban gyógyul.
2:14
Híradó„Ez egy politikai bábszínház volt” – kivonult az ellenzék a státusztörvényről szóló tárgyalásról
2023. május 24. 19:05

„Ez egy politikai bábszínház volt” – kivonult az ellenzék a státusztörvényről szóló tárgyalásról

A pedagógusokat érintő úgynevezett státusztörvényről egyeztettek ma a parlamenti pártok képviselői a Belügyminisztériumban. De csak egy ideig, mert az ellenzék idő előtt kivonult a tárgyalásról. Azért, mert szerintük semmilyen fogadókészség nem volt a javaslataikra. Rétvári Bence államtitkár szerint nem is voltak javaslatok, az ellenzék eleve azért ment oda, hogy otthagyhassa az egyeztetést.  
2:25
HíradóAz óvónő sikított, a kisfiú sírt – két felnőttet és egy gyereket sebesített meg a várgesztesi rémkutya
2023. május 24. 19:03

Az óvónő sikított, a kisfiú sírt – két felnőttet és egy gyereket sebesített meg a várgesztesi rémkutya

Óvodás és iskolás csoportra támadt egy kutya Várgesztesen. Egy kisfiú és két felnőtt kórházba is került. Rosszul volt bezárva a kapu, ezért tudott kiszökni az utcára a kutya, ami néhány száz méterre a háztól előbb egy nőt harapott combon az utcán, majd egy iskolásnak ment neki. Aztán a játszótéren megharapta az óvónőt és véresre karmolt egy kisfiút. 
2:06
HíradóDróntámadás érte az oroszországi Belgorodot, szárazföldi csapatok is érkeztek
2023. május 24. 19:01

Dróntámadás érte az oroszországi Belgorodot, szárazföldi csapatok is érkeztek

Kedd éjszaka dróntámadás érte az oroszországi Belgorod térségét, ahova hétfőn szárazföldi csapatok is betörtek Ukrajnából. A környékbeli települések lakói közül sokan még nem mernek hazamenni, mert újabb támadástól tartanak. Moszkva szerint a behatoló alakulatok amerikai hadieszközöket használtak, nyugati katonai elemzők viszont hamisítványnak tartják az orosz védelmi minisztérium által közzétett fotókat.
2:33
Híradó„A létra hiánycikké vált a határ menti településeken ” – semmilyen visszatartó ereje nincs a határkerítésnek a csempészek mellé kirendelt ügyvéd szerint
2023. május 24. 18:46

„A létra hiánycikké vált a határ menti településeken ” – semmilyen visszatartó ereje nincs a határkerítésnek a csempészek mellé kirendelt ügyvéd szerint

Az embercsempészek szabadon engedésével ismét nőni fog a csempészet a déli határon – mondta egy ott szolgált egyenruhás. Szerinte a most elengedett bűnözők több mindent megtesznek majd, hogy ne kapják el őket újra. Egy csempészek mellé kirendelt ügyvéd pedig azt mondta, hogy a déli határkerítés szinte semmilyen visszatartó erőt nem jelent. Arról is beszélt: egy-egy embercsempész csak az elítéléséig milliókba kerül az államnak.
2:01
HíradóÓlomszennyezés, hormonok és antibiotikum-maradványok – egészséges-e csapvizet inni Magyarországon?
2023. május 24. 18:45

Ólomszennyezés, hormonok és antibiotikum-maradványok – egészséges-e csapvizet inni Magyarországon?

A vezetékes ivóvíz a legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer Magyarországon, és a minősége csaknem 100 százalékban megfelelő mindenütt – mondták vízügyi szakemberek a Praxis magazinnak. Eközben a műsornak nyilatkozó belgyógyász szűrt vizet iszik, mert szerinte a csapvízben lehetnek hormonok és antibiotikum-maradványok is. Az esetleges ólomszennyezés ellen a vezetékben lévő állott víz kiengedését javasolta.
2:00
Híradó„Csak így dünnyögtem, mint egy medve” – mondta a szabolcsi férfi, akinek poénból összeragasztották a száját, mire ő megölte a viccelődőt
2023. május 24. 18:43

„Csak így dünnyögtem, mint egy medve” – mondta a szabolcsi férfi, akinek poénból összeragasztották a száját, mire ő megölte a viccelődőt

Egyetlen, nem halálosnak szánt ütés miatt halt meg a viccelődő férfi Tarpán tavaly nyáron. Előzőleg pillanatragasztóval kent össze egy sörösdobozt, hogy megviccelje ismerősét, de az nem nevetett, hanem, miután kinevették, úgy megütötte az őt megviccelő férfit, hogy az hanyatt esett, és beverte a fejét, majd a kórházban meghalt. A vádlott pszichés állapota miatt a büntetésére még nem tett indítványt az ügyészség.
2:01
HíradóEgy hónapja a komáromi Tesco parkolójában él egy 84 éves nő – a helyiek összefogtak érte
2023. május 24. 18:42

Egy hónapja a komáromi Tesco parkolójában él egy 84 éves nő – a helyiek összefogtak érte

Egyedül, iratok nélkül él egy idős asszony Komárom egyik bevásárlóközpontjának parkolójában. Az idős nő történetét a közösségi médiában tették közzé, ahol többen is megosztották, így jutott el a története az RTL Híradóhoz. Sokan összefogtak érte, egy fiatal pár azt is elintézte, hogy új személyi igazolványt kapjon, és lakást bérelnek neki.  
1:50
HíradóA vártnál több hulladékot hozott át a Maros Romániából, 3 és fél tonnát gyűjtöttek össze az idei PET-kupán
2023. május 24. 18:39

A vártnál több hulladékot hozott át a Maros Romániából, 3 és fél tonnát gyűjtöttek össze az idei PET-kupán

607 zsáknyi, összesen több mint három és fél tonna műanyaghulladékot gyűjtöttek össze önkéntesek a hétvégén a Maroson. Az első itteni PET-kupán több mint százan szedték kenukból és tutajokról, illetve a folyóparton a szemetet az Apátfalvától Szegedig tartó bő harminc kilométeres szakaszon. Az esőzések és áradások miatt a vártnál több műanyaghulladékot hozott a sebes folyású Maros Romániából.
1:19
HíradóAlvó férjére gyújtotta rá egy nő a sátrat Szegeden, emberölési kísérlettel vádolják
2023. május 24. 18:37

Alvó férjére gyújtotta rá egy nő a sátrat Szegeden, emberölési kísérlettel vádolják

Rágyújtotta alvó férjére a feleség a sátrat, amiben egy felüljáró tövében éltek, de a férfi még időben ki tudott menekülni a tűzből múlt pénteken Szegeden. Az ügyészség szerint a feleség korábban is többször agresszíven bánt a férjével, akinek most, a gyanú szerint, a tűzhalálát akarta. A nő ellen emberölés kísérlete miatt indult eljárás.
1:33
HíradóBeismerte tettét a férfi, aki kiskorúaktól is szerzett intim fotókat, és szexuális szolgáltatásokat ajánlott a nevükben
2023. május 24. 18:35

Beismerte tettét a férfi, aki kiskorúaktól is szerzett intim fotókat, és szexuális szolgáltatásokat ajánlott a nevükben

Hosztesz- és modellmunkát ajánlott lányoknak, így szerzett kiskorúaktól is intim fotókat és videókat – most emelt vádat az ügyészség egy 28 éves férfival szemben. A vádirat szerint éveken át tette mindezt, a felvételeket közösségi oldalakon osztotta meg, áldozatai nevében szexuális szolgáltatásokat is ajánlott. A férfi beismerte tettét, 5-15 év közötti börtönt kaphat. 
3:05
HíradóA dolgozók nagy részét elküldhetik a Zalakerámia tófeji gyárából, a kormány szerint a szankciók miatt
2023. május 23. 19:22

A dolgozók nagy részét elküldhetik a Zalakerámia tófeji gyárából, a kormány szerint a szankciók miatt

Csoportos létszámleépítés lesz a Zalakerámia tófeji gyárában, a részleteket várhatóan szerdán jelentik be az osztrák tulajdonosok a dolgozóknak. A falubeliek úgy tudják, az ott dolgozó 207 ember 80-90 százalékát elküldik, ami szerintük a gyár bezárását jelentheti. Az MSZP szerint a kormány által megemelt bányajáradék miatt kerülhetett bajba a cég. Lázár János miniszter korábban a külföldi tulajdonosok kiszorítását tartotta kívánatosnak az építkezési alapanyagokat gyártó cégekből. A kormány most azt közölte Híradónkkal, segítenek elhelyezkedni az elbocsátott dolgozóknak.
1:19
HíradóNem örülnek az újabb akkumulátorgyár érkezésének – megint tüntettek Debrecenben
2023. május 23. 19:05

Nem örülnek az újabb akkumulátorgyár érkezésének – megint tüntettek Debrecenben

Kedd este is tüntetnek Debrecenben: az LMP és helyi civilek az újabb, a városban épülő kínai akkumulátorgyár ellen tiltakoztak. Az RTL Híradó riportere a helyszínről jelentkezett, ahol az LMP arról beszélt, nem tartják észszerűnek az újabb gyárak érkezését, miközben a lakosság egy része élesen tiltakozik ellenük. A tüntetésen felszólaló civilek többek között arról is beszéltek, hogy szerintük sérült az emberek véleménynyilvánítási lehetősége azzal, hogy megváltoztak a közmeghallgatásokra vonatkozó szabályok. 
1:51
HíradóZámbó Jimmy Palvin Barbara mellett: hamarosan megnyílik a budapesti Madame Tussauds Múzeum
2023. május 23. 19:00

Zámbó Jimmy Palvin Barbara mellett: hamarosan megnyílik a budapesti Madame Tussauds Múzeum

Petőfi Sándor, Palvin Barbara, Puskás Ferenc és Kossuth Lajos élethű viaszbábuival is lehet találkozni csütörtöktől Budapesten. Megnyit ugyanis a világ 24. Madame Tussauds múzeuma, ahol 51 hazai és külföldi ismert ember szobrát lehet megnézni. A budapesti múzeum különlegessége, hogy nemcsak hírességeket, hanem a város nevezetes épületeit is lemásolták.
1:50
HíradóMeglepetésszerű támadás Belogorodnál: a második világháború óta először törtek be idegen csapatok orosz területre
2023. május 23. 18:54

Meglepetésszerű támadás Belogorodnál: a második világháború óta először törtek be idegen csapatok orosz területre

Fegyveresek törtek be Oroszország területére, és több települést is elfoglaltak az ukrán határ közelében. A kijevi kormány azt állítja, a támadást orosz önkéntes partizánok hajtották végre, Moszkva szerint az ukrán hadsereg terrorakciójáról van szó. A térségben heves harcok dúltak, a Kremlből azonban kedden délután már azt jelentették, hogy kiszorították a fegyvereseket az országból.