EUEurópa

Political Capital: Orbán Viktor eddig fickóskodásra használta az EU-elnökséget

rtl.hurtl.hu

2024. július 10. 17:56

„Gyengítő trollkodás Trumpra kacsintva” – értékelte a Political Capital Orbán Viktor sűrű hetét.

Az EU-elnökség eddigi mérlege: lojális együttműködés helyett súlyemelő trollkodás, írja szerdai elemzésében a Political Capital Orbán Viktor eddigi teljesítményéről. Szerintük Orbán tettei igazolják, amit már az elnökség szlogenje, a MEGA (Make Europe Great Again) is jelzett:

az elnökséggel járó figyelmet és szimbolikus erőt a magyar kormány az európai mainstreammel szembeni trollkodásra és provokációra használja, hogy megemelje saját súlyát, felhangosítsa üzeneteit, és gesztusokat tegyen nemzetközi szövetségesei, elsősorban Donald Trump felé.

Szerintük a nyomokban nácizmust is tartalmazó saját frakció alapítását és a „békemisszióját” a magyar közönség számára mint „játékot és színpadi füstöt” használta. „Az EP-választás megint nem úgy alakult, ahogy Orbán Viktor várta, de a soros elnökség kezdetéhez időzített nemzetközi politikai offenzíva eddig eredményesnek látszik, legalábbis belpolitikai szempontból”, vélik.

A Patrióták Európáért frakció összeállását így jellemzik: ez valóban siker Orbán számára, hiszen a Fidesz egy potens európai pártokat felvonultató csoport második legnagyobb erejévé vált. Szerintük a frakció lényegében az eddigi Identitás és Demokrácia (ID) újrabrandelése, amit az AfD kiebrudalása mellett megkönnyít a Fidesz és a cseh ANO részvétele. Ők viszik tovább a „vállalhatatlanná vált” frakció oroszbarátságát, amelyet békenarratívába csomagolnak majd. Az RTL Híradó gyűjtését a patriótákról alább nézheti meg:


A „békemisszióVlagyimir Putyin orosz elnökhöz és Hszi Csin-ping kínai elnökhöz szerintük egy EU-t gyengítő, valóságtorzító trollkodás, Trumpra kacsintva. Mivel az ő céljaikat, azaz az EU gyengítését is szolgálja, autoriter partnerei örömmel belemennek abba, hogy színházat csináljanak Orbánnal, írják. 

Mindannyian tisztában vannak vele, hogy Orbán csak Magyarországot képviseli ezeken a találkozókon, hiszen súlyából és oroszbarát politikájából adódóan sem tudja előmozdítani a béke ügyét,

ám mindannyiuk számára előnyös eljátszani, hogy az EU képviselője látogatott el hozzájuk. Hozzáteszik: „bár az elmúlt egy hét fejleményei nem zárják ki, hogy a magyar EU-elnökség tisztességes közvetítő lesz a tagállamok és az intézmények között a praktikus és gyakorlati ügyekben, a szimbolikus ügyekben borítékolhatók a konfliktusok, és továbbra is várható troll szerep. Az EU és a NATO gyengítése szembemegy az alapvető nemzeti érdekkel, olyan országok malmára hajtja a vizet, mint az Európa biztonságát fenyegető Oroszország és a stratégiai versenytárs, Kína.”

Cikkajánló: Idő előtt leválthatják Orbán Viktort? Az európai uniós országok kétféleképpen reagálnak Orbán Viktor és Magyarország soros elnöki tisztségére. Van, aki a kötelező minimumot hozná, mások pedig keményen nekiesnének Orbánéknak. Felmerült, hogy lerövidítsék a magyar soros elnökség idejét, ám erre kicsi az esély.

Korábban Rácz András külpolitikai szakértő a Reggeliben arról beszélt: „akinek kettőnél több agysejtje van, pontosan tudja, hogy Orbán nem képviseli az EU-t”. Szerinte az EU ugyanúgy fog működni a jövőben is, maximum egy kicsit magyarázkodni kell Orbán viselkedése miatt.


Nyitókép: Twitter

#Európa#orbán viktor#eu#soros elnökség#béke#vlagyimir putyin#nato#trollkodás