Vibráló zöldborsófőzelék, nevető Sárközi Ákos – vajon tényleg megéri egy rakás pénzt elkölteni a Gourmet Fesztiválon?

Mi értelme van pénzt kiadni azért, hogy utána még több pénzt adhass ki? – hangzott el a kérdés barátnőmtől, aki érdeklődéssel, de kétkedve vállalta, hogy életében először eljön velem a Gourmet Fesztiválra. És ez még csak a kezdet volt, hiszen ezen a ponton még naivan azt hihette, hogy jól megpakolt, gyros tálakhoz hasonló adagokat kapunk majd, csak egy picit borsosabb áron.

Meglepődött.

Én mint a gasztrovilág szerelmese, ő pedig mint a hagyományos, nagy adagok imádója – jól leképeztük, hogy kinek szól ez a rendezvény.

A kínálatot tekintve mindenkinek, hiszen a hazai gasztroszcéna szinte minden fontos tagja képviseltette magát a Millenárison. Legyen szó vegán, vegetáriánus, hal- vagy húsimádó fogásokról, a kifejezetten az elitnek szóló, Michelin-csillagos, vagy éppen a lazább, street food hangulatú kínálatról, nem voltak határok, mindent megtaláltunk – volt, ahol tücsköt is kóstolhattunk.

Én sikongatásokat elfojtva rohangáltam a kedvenc éttermeim között, kicsit hasonlóan megélve a helyzetet, mintha egy díjátadón lennék, ahol bármelyik sarkon belefuthatok a kedvenc zenészembe. 

Miközben én magamat is áltatva magyaráztam az ízkombinációkról és a különböző textúrák találkozásáról, barátnőm cseppet sem leplezett közönnyel csak annyit mondott minden kitörésem után: „ugye tudod, hogy én ehhez nem értek, és nem is érdekel?”. 

És akkor inkább befogtam… egy pillanatra, majd folytattam tovább, Timi pedig csak nevetett gyermeki lelkesedésemen. Ő megpróbált az értelmezhető ételek – a pizza-lángos-hamburger háromszög – talaján maradni.

Ezen a fesztiválon a kétes kinézetű papír és műanyag poharak helyett kecses – és kellőképpen törékeny – borospoharakat kaptak a látogatók. Miután ezeket megkaparintottuk, indulhatott is a jó hangulatú nézelődés: aki minden egyes pultra és menüre legalább egy pillantást akart vetni, annak rá kellett szánnia az időt, ugyanis kifejezetten sokan (az internetes kereső találatai alapján 117-en) állították ki finomságaikat, ételt-italt egyaránt. Az ülőhelyek miatt viszont nem kellett aggódnunk (bár tény, hogy nem a délutáni-esti csúcsidőben mentünk, hanem ebédidőben), minden sarokban padok és asztalok tömkelege sorakozott.

Akik felkészülten szerettek volna megjelenni, a fesztivál honlapján előre megleshették a menüt. Persze ember legyen a talpán, aki leírás alapján is képes belőni, hogy mire vágyik majd a gyomra, bár a barátnőm pont ezek közé tartozik. Kinézte, eldöntötte, és meg is vette.

Azért a laza borozgatás közben mi is megejtettünk egy előzetes terepszemlét, hogy utána célba vegyük az Émile standját, ahol erdei gombás, tejfölhabos minilángos várta, hogy hű társam markában landolhasson. Timi nem csalódott, boldogan harapott bele, hogy utána még boldogabban konstatálja, hogy hiába ez az elitnek tűnő miliő, senki sem kezd el felháborodva ránk mutogatni, ha a szaft végigcsorog az állunkon. A jóleső finomság után azért megjegyezte, hogy ennyiért még bőven tudott volna enni, de azért végtelen türelemmel jött mellettem, hogy utána az én kedvenceimet is kiválasszuk.

De mit eszik egy ilyen helyen, aki rengeteg gasztroműhelyért rajong? És miért ennyire boldog? A válasz egyszerű: itt egy helyen szinte minden kedvenc konyhájába belekóstolhat. 

Esetemben az volt a kérdés, hogy vajon melyik étterembe ülnék be a legszívesebben egy degusztációs menüre, amire alapesetben nem biztos, hogy lenne időm vagy lehetőségem. 

Nálam ez a Borkonyha volt, hiszen kifejezetten régóta követem Sárközi Ákos munkásságát, és egy-két forgatáson megkóstolt falat után biztos voltam benne, hogy a Gourmet-ra megálmodott mangalicás, kucsmagombás főételükkel sem nyúlhatok mellé. Igazam lett. 

Izgatottan beálltunk a sorba, hogy megrendeljem az ételt, ami felért egy külön látványkonyhaélménnyel: nemcsak azt nézhettem végig, ahogy összerakják, de közben még azt is elmesélték, mi lapul a tányéromon, és azt sem hagyták ki, hogy milyen különleges módszerrel készítették el például a gombaport. Nekem ez felért a menyországgal, pláne, hogy a kérdéseimre is szívesen feleltek. 

Ezt csak tetézte, amikor megkérdezték, kérünk-e két villát, hogy mindketten megkóstolhassuk a főételt. Kár lett volna hazudni, ezért inkább bevallottam nekik, hogy barátnőm szimplán összeesne, ha elmondanánk neki, miből készült az étel. A Gourmet Fesztivál pedig az a hely, ahol még ezért sem nézik ki az embert: Sárközi Ákossal az élen megértően nevettek egy nagyot, majd biztosítottak róla, hogy akkor jövőre inkább valami laza rántott hússal készülnek. Igaz, fogadni mernék rá, hogy az sem lenne hagyományos, és a nagymamáink hírből sem ismernének rá a klasszikus vasárnapi fogásra. Én viszont tutira megrendelném.

Miután egyetlen napra érkeztünk, eltökélt szándékom volt még egy helyre betérni, és nem volt egyszerű a választás a rengeteg hívogató lehetőség között. Sütit egyek, vagy inkább egy újabb főfogást? Végül a sós vonal mellett maradtam, és miután kifejezetten könnyen befolyásolható vagyok – ha a social platformon valaki agyondicsér egy ételt, biztosan én is megkívánom –, egyik ismerősöm példáját követtem, és a Kistücsök étterem standjánál kötöttem ki, ahol zöldborsófőzeléket kértem, ami mellé mangalicás gőzbatyut kínáltak. Amikor megjelentem a felettébb jóvágású ételemmel barátnőm mellett, csak fintorgott egyet, és azt morogta: „csak ennyi?!”, de engem nem érdekelt, mert 3000 forint ide vagy oda, jó helyre ment a pénzem.

A lényeg tehát csak annyi: aki odavan a gasztronómiáért, és a finom kóstolók mellett tanulni is szeretne, vagy éppen megismerkedne a séfekkel, a Gourmet Fesztivál biztosan az ő terepe lesz. Aki viszont nagyobb adagokra és óriási zabálásra vágyik (amihez nem kell végigennie legalább 3-4 hely kínálatát), valószínűleg elhúzza majd a száját egy-két étel láttán, de a végén borítékolhatóan ő is azt mondja majd: azért ezt kár lett volna kihagyni.

Mert ugye a hús jó, a sodó jó, a különleges fogások pedig még jobbak. Pláne, ha ennyire laza körülmények között és finom italok társaságában élvezheti az ember. Én tutira jövőre is megteszem.

Nyitókép: Jenei Brigitta