VIDEÓ

2:12
VideóHa beválik Orbán Viktor jóslata, két éven belül megszűnik az Európai Unió
2023. november 23. 12:17

Ha beválik Orbán Viktor jóslata, két éven belül megszűnik az Európai Unió

Minden terrorista migráns – ezt állította Orbán Viktor egy angol nyelvű hírportálnak adott interjújában még 2015-ben. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy 2025-re megszűnhet az Európai Unió, Vlagyimir Putyin, orosz elnökkel jól lehet együtt működni és azt is mondta: ő maga is populistának tartja magát. Bár a Politicónak azt mondta, szerinte ez pozitív jelző, ami azt jelenti, hogy az emberekkel egyetértésben kormányoz.
6:07
ReggeliÍgy látja a pszichológus Az árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsort
2023. november 23. 11:16

Így látja a pszichológus Az árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsort

Már javában zajlik a fordulatokkal teli Az árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsor az RTL-en. A vadonatúj krimi-reality pszichológus szemmel is érdekes, hiszen a bizalom, a félelem, a taktika, a mentális hadviselés és a totális megtévesztés kegyetlen játékának nevezik. F. Takács István, pszichológus elmondta a Reggeliben, hogyan lehet felismerni, ha valaki nem mond igazat.
7:29
ReggeliSchobert Lara indulna a Sztárbox következő évadában, Rubint Réka már bekészítette az imafalat
2023. november 23. 10:54

Schobert Lara indulna a Sztárbox következő évadában, Rubint Réka már bekészítette az imafalat

„Norbi a serpám, hordja utánam a hangtálakat” – mesélte a Reggeliben Rubint Réka. A fitneszkirálynő ugyanis óráira bevitte a meditációt és a hangtálat. Réka a családban is próbál mindenkinek a támasza lenni, hiszen rajta kívül már mindenki bokszol. Norbika profi ökölvívói karrierre vágyik, Lara pedig testvérét követve indulna a Sztárbox következő évadában.  
0:30
VideóDurván lezúzta az autómosót a bácsi – videó
2023. november 23. 9:47

Durván lezúzta az autómosót a bácsi – videó

Összekeverte a féket és a gázt, ezért végigszáguldott az autómosón egy 73 éves sofőr a németországi Sangershausenben. A telep most hónapokig használhatatlan, a tulajdonos nagyon el van keseredve. Tavaly vette át az apjától, aki még 1990-ben nyitotta meg az autómosót. Már csak abban bíznak, hogy a bácsi biztosítója hamar fizet, de az alkatrészekre így is lehet, hogy négy hónapot kell majd várni. A balesetben szerencsére senki sem sérült meg.
3:19
VideóVideón a gázai „halál övezete” kórház alatti terroristafészek
2023. november 23. 8:40

Videón a gázai „halál övezete” kórház alatti terroristafészek

Az izraeli hadsereg újságírókat engedett le a gázai al-Sifa Kórház alatt húzódó alagútrendszerbe. Ez az, amit feltételezések szerint a Hamász nevű terrorszervezet használt. Korábban az izraeliek blokád alá vonta Gáza legnagyobb kórházát, amiben egy felvétel szerint azt is látni lehetett, ahogyan a Hamász külföldi túszokat hurcolt Gáza legnagyobb kórházába és a terroristák kivégeztek egy 19 éves katonanőt is.
2:41
Videó„A testedet gonosz szellemeknek áldozod, ha jógázol” – Németh Sándor négy éve kelt ki a jóga ellen
2023. november 23. 5:57

„A testedet gonosz szellemeknek áldozod, ha jógázol” – Németh Sándor négy éve kelt ki a jóga ellen

Démonokat idéz meg a jóga – ezt mondta a Hit Gyülekezete vezetője négy évvel ezelőtt. Németh Sándor arról is beszélt egy összejövetelen híveinek, hogy aki jógázik, az a testét a gonosz szellemeknek áldozza. A prédikátor szavai felháborították a jógázókat, az indiai nagykövetség kulturális intézete pedig közleményben írt arról, hogy Németh helytelenül értelmezi a jógát. Németh Sándor arról is beszélt egyháza tagjainak egy rendezvényen, hogy a buddhizmus és a hinduizmus a szellemekkel kapcsolatos vallás. Majd kifejtette, a jóga nem olyan letisztult, mint az európai mozgáskultúra és főleg a belvárosi, szépségre vágyó hölgyek körében divatos.
0:19
A KirályA Király – Jimmy: Én ki fogom énekelni mindenkinek a szemét
2023. november 23. 0:00

A Király – Jimmy: Én ki fogom énekelni mindenkinek a szemét

1988. A magyar könnyűzenei világ megváltozik. Vilmányi, Erdős Péter korábbi jobbkeze és riválisa kerül az ORI élére, és kitalálja, hogy nyugati példák nyomán rendezzenek fesztivált. Novaiék elkezdik Jimmyt felkészíteni az Interpopra. Mivel Jimmy betölti a harmincat, ezért úgy tekint a fesztiválra, mint az utolsó lehetőségre, hogy befusson. Közben Marinak is jön egy nagy lehetőség: Ausztráliába hívják modellkedni. A nő boldog, Jimmy azonban fenyegetve érzi magát és a kapcsolatukat, attól tart, ha Mari számára kinyílik a világ, el fogja veszíteni.
2:50
Éden Hotel„Ez nagyon érzéki volt” – elcsattantak az első csókok a luxushotelben
2023. november 22. 23:35

„Ez nagyon érzéki volt” – elcsattantak az első csókok a luxushotelben

A párosok egyik tagjának különböző ételeket kellett elfogyasztaniuk, partnerüknek pedig ki kellett találniuk, hogy pontosan mit majszoltak be. „Hányni fogok, undorodom a szagoktól” – panaszkodott Szani, de egyből jobb kedvre derült, amikor Viktor megcsókolta őt. „Felpezsdítő érzés volt, finom, puha volt a szája” – lelkesedett Viktor. Később Kyra és Csabi is csókokkal próbálták meg teljesíteni a feladatot, amit már Miller Dávid sem tudott szó nélkül hagyni: „Nem gondoltam volna, hogy 35 foknál is lehet itt melegebb!”
2:37
Éden Hotel„El tudnám magam képzelni melletted” – Zsófi bepróbálkozott Arninál, aki visszautasította
2023. november 22. 23:35

„El tudnám magam képzelni melletted” – Zsófi bepróbálkozott Arninál, aki visszautasította

Arni egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy Zsófi randira hívta őt, hiszen tudta jól, hogy nem közömbös a lány iránta. „Külsőre te vagy a zsánerem” – mondta Zsófi, aki úgy érzi, hogy egyáltalán nem taktikai szempontok miatt, sokkal inkább a köztük lévő szikra miatt közeledik Arni felé. A srác azonban kosarat adott neki, mert egyelőre képtelen volt hátba szúrni Csengét. „Nem akartam több feszültséget” – érvelt Arni.
Az Árulók – Gyilkosság a kastélybanGörög Zita szerint Tóth Szabi szektát alapított, Nádai Anikó pedig őszinteségével magára tette a célkeresztet
2023. november 22. 21:10

Görög Zita szerint Tóth Szabi szektát alapított, Nádai Anikó pedig őszinteségével magára tette a célkeresztet

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban játékosai egy boszorkányvallatós próbatételen vettek részt, aminek a végén kiderült: egy korábban kiesett játékos visszatér közéjük. Az esti kerekasztal ceremónián Görög Zita próbálta Tóth Szabolcsra terelni a gyanút, eközben Nádai Anikó mindenki előtt felfedte elméletét, és elkezdett nyílt lapokkal játszani. 
4:17
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban„Egy szektát hoztál létre” – Görög Zita támadásba lendült, Nádai Anikó magára tette a célkeresztet
2023. november 22. 21:10

„Egy szektát hoztál létre” – Görög Zita támadásba lendült, Nádai Anikó magára tette a célkeresztet

Miután Görög Zita rájött, hogy ő lehet a következő kiszavazott, kihasználta a kerekasztal ceremóniát, hogy elterelje magáról a figyelmet. Miközben Zita megpróbálta másokra irányítani a reflektorfényt, Nádai Anikó is felszólalt. „Ez most egy kamikaze húzás lesz részemről” – mondta a műsorvezető, de nem foglalkozott vele és mindenki előtt levezette, hogy szerinte kik gyilkoltak eddig a kastélyban. 
3:43
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban„Láttam a szemében, hogy nem mond igazat” – Dobos Evelin már a hozzá legközelebb álló játékosban sem bízik
2023. november 22. 21:10

„Láttam a szemében, hogy nem mond igazat” – Dobos Evelin már a hozzá legközelebb álló játékosban sem bízik

Nádai Anikónak Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban kezdete óta kialakult egy elmélete arról, hogy kik lehetnek gyilkosok a kastélyban. Elképzelését Dobos Evelinnel is megosztotta reggeli közben, aki ezek után úgy érezte, muszáj négyszemközt beszélnie egyik legnagyobb bizalmasával, Nagy Zsolttal.
7:59
Fókusz„A maffia, az alvilág, a kubai ellenforradalmárok és a CIA” – miattuk ölték meg Kennedyt?
2023. november 22. 20:11

„A maffia, az alvilág, a kubai ellenforradalmárok és a CIA” – miattuk ölték meg Kennedyt?

Hatvan éve ezen a napon gyilkolták meg John F. Kennedyt Dallasban. Ő volt az Egyesült Államok legfiatalabb megválasztott és első katolikus elnöke. Kennedy volt a negyedik amerikai elnök, aki merénylet áldozata lett. A mai napig nem tisztázott, hogy kik és miért ölték meg. A Fókusz nemcsak a gyilkosság napját idézi fel, de azt is, hogy kiknek állhatott érdekében az elnök kiiktatása.
2:55
HíradóTűzszünetet tart Izrael és a Hamász, magyar származású túszok is szabadulhatnak
2023. november 22. 19:53

Tűzszünetet tart Izrael és a Hamász, magyar származású túszok is szabadulhatnak

Megszületett az alku Izrael és a Hamász között: 50 túsz szabadon engedéséért cserébe négynapos fegyverszünet lesz a Gáza övezetben, és izraeli börtönökből is szabadulhat 150 palesztin. A katari közvetítéssel nyélbe ütött megállapodás az előzetes információk szerint legkorábban csütörtök reggel léphet életbe, a feltételek alapján 3 magyar származású túsz is szabadulhat. Az izraeli kormányfő kijelentette: a háború ennek ellenére folytatódik.
2:34
HíradóKiköltöztek az Ostrom utcai magánklinikáról a Fidelitas-tagok, ahova a tavalyi választások előtt jelentkeztek be
2023. november 22. 19:50

Kiköltöztek az Ostrom utcai magánklinikáról a Fidelitas-tagok, ahova a tavalyi választások előtt jelentkeztek be

Kijelentkeztek a Fidelitas-tagok az I. kerületi magánklinika címéről, ahova tavaly az időközi önkormányzati választás előtt jelentkeztek be – erről a 24.hu írt. A hivatalos cégadatok szerint volt olyan aktivista, aki csak egy hónapig volt bejelentve az ingatlanban. A Momentumnál azt mondják, a Fidesz csak így tudta megnyerni a választást, és hasonló trükközésekre számítanak a jövő évi önkormányzati választásokon is. A Fidelitast hiába kerestük.
2:09
HíradóTíz évig nem pályázhatna trafiküzemeltetésre, aki kiszolgálja a 18 év alattiakat
2023. november 22. 19:45

Tíz évig nem pályázhatna trafiküzemeltetésre, aki kiszolgálja a 18 év alattiakat

Kizárhatják magukat a trafiküzemeltetésből azok a dohányboltosok, akik visszaeső szabálysértőként kiszolgálják a 18 éven aluliakat – egyebek között ezt a szigorítást is tartalmazza Lázár János miniszter kedden benyújtott törvényjavaslata. Már az első hiba is legalább egymillió forintos bírságot jelenthet. A javaslat szerint azonban új trafikok is nyílhatnak.
2:32
Híradó„Ha ezt elfogadják, nem a magyar embereknek, hanem kizárólag az Orbán-kormánynak lesz honvédsége” – így módosítaná 12. alkalommal az Alaptörvényt a kormány
2023. november 22. 19:36

„Ha ezt elfogadják, nem a magyar embereknek, hanem kizárólag az Orbán-kormánynak lesz honvédsége” – így módosítaná 12. alkalommal az Alaptörvényt a kormány

Az Országgyűlés helyett a honvédelmi miniszter dönthetne a jövőben a katonák jogállásáról, és jelenlegi formájukban nem alakulhatnak, és nem is működhetnek szakszervezetek a Honvédségnél. Egyebek mellett így módosítaná 12. alkalommal az Alaptörvényt a kormány. Ha elfogadják a módosítást, attól kezdve nem a magyar nemzetnek, hanem az Orbán-kormánynak lesz hadserege – reagált a Híradónak a honvédelmi bizottság szocialista alelnöke, Harangozó Tamás. A honvédszakszervezet tárgyalna a kormánnyal. 
2:08
FókuszKi gyilkolhatott az első éjszaka Krajnyák Lucával? – Sváby Andrásnak konkrét bizonyítéka van
2023. november 22. 19:35

Ki gyilkolhatott az első éjszaka Krajnyák Lucával? – Sváby Andrásnak konkrét bizonyítéka van

„Engem most tényleg meggyilkoltak. A lelkem egyik felét meggyilkolták” – mondta Sváby András, akinek mennie kellett Az Árulókból. A játék, akár a legjobb Agatha Christie-krimi, úgy szippantotta be a nézőket. Ártatlan őzikeszemei ellenére vagy éppen a tekintete miatt hamar lebukott az egyik áruló, az influenszer Krajnyák Luca. De ki gyilkolhatott első éjszaka vele együtt? Az első áldozatnak, Sváby Andrásnak egészen konkrét gyanúsítottja van.