VIDEÓ

2:02
HíradóÍgy reagált a magyar kormány arra, hogy a Pfizer és a BioNTech pert indít ellenük
2023. december 6. 19:11

Így reagált a magyar kormány arra, hogy a Pfizer és a BioNTech pert indít ellenük

Pert indított a Pfizer és a BioNTech a magyar kormány ellen, amiért nem fizetett ki hárommillió adag vakcinát. Magyarország hatvanmillió euróért rendelt oltóanyagot, azonban 2022-ben értesítette a gyártót, hogy nem fizet, és a megrendelt vakcinákra sem tart igényt – a Politico című lap szerint az ukrajnai háborúra hivatkozva. A kormány Híradónkkal azt közölte: a vakcinákat feleslegesen nagy mennyiségben kényszerítették a tagállamokra.
2:37
HíradóVeszteségbe lökte a biztosítókat az állam, ez pedig az ügyfelek pénztárcáját is érinti
2023. december 6. 18:54

Veszteségbe lökte a biztosítókat az állam, ez pedig az ügyfelek pénztárcáját is érinti

100 forint biztosítási díjból 16 az államkasszában landol különadó formájában a jegybank friss adatai alapján. Veszteséget termeltek a harmadik negyedévben a biztosítók. Kiderült, hogy ezrek mondták fel lakás-, élet- vagy casco-biztosításukat a csökkenő életszínvonal miatt. A tarifák pedig 10-15 százalékkal emelkedtek a megugrott költségek hatására.
1:42
Híradó„Hallottam, hogy kapartatnak” – vádat emeltek az ittasan álló autónak csapódó sofőr ügyében
2023. december 6. 18:54

„Hallottam, hogy kapartatnak” – vádat emeltek az ittasan álló autónak csapódó sofőr ügyében

Egy babakocsi is elsodródott abban a lajosmizsei balesetben, ami miatt most emelt vádat az ügyészség. A babakocsiban fekvő egyéves kisfiúnak nem esett baja, szülei azonban megsérültek, amikor álló autójukba csapódott egy kocsi. A balesetet egy részeg, benyugtatózott férfi okozta, aki meg akart venni egy kocsit, de a próbakör alatt elvesztette az uralmát a volán felett. Az ütközés után az eladóval együtt elmenekült. 
2:24
HíradóA betegszállítók szerint szabályosan jártak el, amikor otthonától 25 kilométere rakták ki a később meghalt férfit
2023. december 6. 18:44

A betegszállítók szerint szabályosan jártak el, amikor otthonától 25 kilométere rakták ki a később meghalt férfit

Lakásától 25 kilométerre, egy másik településen hagytak a betegszállítók egy férfit, aki később meghalt. Az áldozat holttestét egy erdőben találták meg. A betegszállítók a tatabányai kórházból indultak el a férfival november 18-án. Később a férfi párjának azt állították, hogy Oroszlányban kiszállt cigarettázni és azt mondta, onnan már hazamegy. A nő feljelentést tett, a rendőrség egyelőre nem nyomoz. Úgy tudjuk, a betegszállítók a rendőrségen azt mondták: ők szabályosan jártak el, mert a férfi nem akart tovább utazni velük, és ők nem kényszeríthették erre.
1:37
HíradóRosszul lett és meghalt a disznóvágásról hazavezető férfi
2023. december 6. 18:42

Rosszul lett és meghalt a disznóvágásról hazavezető férfi

Két sofőr halálában is közrejátszott, hogy rosszul lettek vezetés közben. Egyikük Pilisvörösváron kedden este csapódott kocsijával egy útmenti villanyoszlopnak, a másik sofőr reggel Vas megyében, a 86-os úton hajtott árokba. Úgy tudjuk, utóbbi a baleset előtt disznóvágáson volt, és már ott is rosszul lett. Azonban miután magához tért, úgy döntött, kocsiba ül és hazavezet.
2:18
HíradóCsúsznak az utak: több súlyos baleset történt a havazás miatt
2023. december 6. 18:39

Csúsznak az utak: több súlyos baleset történt a havazás miatt

Egymást érik a balesetek a havas utakon. Délután a havas esőben egy kisteherautó rohant egy kamionba az M1-es autópályán, Lébénynél, aztán beléjük csapódott egy kocsi is. Az egyik sofőrt súlyos fejsérüléssel vitték kórházba. Délelőtt hasonló baleset történt Bőszénfánál is, ott senki nem sérült meg. Már hajnalban is havazott, az M7-es autópályán Holládnál egy kamion borult árokba miatta. A sofőr karcolások nélkül megúszta a balesetet.
3:00
IdőjárásFigyelmeztetés havazás miatt: ez várható a következő órákban
2023. december 6. 18:21

Figyelmeztetés havazás miatt: ez várható a következő órákban

Sűrű havazással érkezett a Mikulás. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára, csütörtökre is figyelmeztetést adott ki. Elsőfokú figyelmeztetést akkor adnak ki, ha 12 óra alatt öt centimétert meghaladó hóréteg várható, másodfokú riasztást akkor, ha 24 óra alatt 20 centiméter feletti hó mennyiség várható. Az RTL időjárás-jelentéséből kiderül, várhatóan hogyan alakul a hőmérséklet a következő órákban. 
1:35
Híradó„Egy nagy csattanásra lettem figyelmes, de én már repültem is” – kisgyerekes családot sodort el egy részegen, benyugtatózva vezető férfi
2023. december 6. 17:14

„Egy nagy csattanásra lettem figyelmes, de én már repültem is” – kisgyerekes családot sodort el egy részegen, benyugtatózva vezető férfi

Radics Arnold az autót szerelte a ház előtti beállóban, amikor nagy ralizást hallott. Álló kocsijukba csapódott bele egy autó, vele volt felesége és egyéves kisfiuk is. A szülők megsérültek, a gyereknek szerencsére nem esett baja. A balesetet egy részeg, benyugtatózott férfi okozta, aki meg akart venni egy kocsit, de a próbakör alatt elvesztette az uralmát a volán felett. Az ütközés után elmenekültek a helyszínről. A másfél évvel ezelőtt történt lajosmizsei baleset ügyében most emeltek vádat. Erről további részleteket is megtudhatnak szerdán 18 órától az RTL Híradóban.
4:14
Híradó„Próbált változtatni, gyógyulni” – megszólalt az RTL-nek a nő, akinek párja megfagyhatott, miután rossz helyen tette ki a betegszállító
2023. december 6. 17:01

„Próbált változtatni, gyógyulni” – megszólalt az RTL-nek a nő, akinek párja megfagyhatott, miután rossz helyen tette ki a betegszállító

Kisbéri lakásuktól 25 kilométerre, Oroszlányban hagyták a betegszállítók, ezért halhatott meg élettársa – állítja Nebodi Gyöngyi. Az ötvenéves áldozat november 18-án tűnt el, előző nap a tatabányai kórházba vitték, de onnan már nem tért haza. Az asszony a rendőröktől és a közösségi oldalakon is segítséget kért. Végül három hét után, hétfőn a rendőrök telefonáltak a családnak. A férfi valószínűleg megfagyott. Neboda Gyöngyi az RTL-nek úgy fogalmazott: párjának olyan múltja van, amivel az ember nem büszkélkedik, de próbált változtatni, gyógyulni. Az esetről további részleteket is megtudhatnak szerdán 18 órától az RTL Híradóban.
12:51
VideóKét éve hunyt el Kóbor János, a hazai könnyűzene legendája
2023. december 6. 15:07

Két éve hunyt el Kóbor János, a hazai könnyűzene legendája

2021-ben ezen a napon hunyt el Kóbor János, 78 éves volt. Az Omega alapítójának halálhírét az együttes közösségi oldalán jelentették be. A Kossuth- és Liszt Ferenc díjas zenész november 9-én került kórházba koronavírus fertőzéssel, melyet nem tudott legyőzni. Családjában több építész is volt, így ő is az akart lenni, a zene azonban már a gimnáziumban elcsábította. Bár az alapításra, a névadásra és az első tagokra többen is másként emlékeznek, Kóbor és Benkő a kezdetek, vagyis 1962 óta ott volt az Omegában. A legendás zenészre így emlékeztek barátai és zenésztársai két éve. 
0:47
HíradóVideó: ilyen a hófödte Mecsek
2023. december 6. 14:54

Videó: ilyen a hófödte Mecsek

Mesebeli, igazi téli idő van a Mecsekben. A havas táj ideális lehet azok számára, akik egy sétára vagy akár futásra vágynak. Mint arról az rtl.hu-n is írtunk, egyre nagyobb területen esik a hó az ország nyugati területén. Szerda éjfélig a Dunántúlon és a Duna vonalában nagy területen alakulhat ki 5-15 centiméteres vizes, tapadó hóréteg. Csütörtökre virradó éjszaka a havazás várhatóan az ország keleti tájain is egyre nagyobb területre terjed ki.
7:02
ReggeliJárai Máté a védőszemüveges Füge mentőkutyával vendégeskedett a Reggeli stúdiójában
2023. december 6. 13:21

Járai Máté a védőszemüveges Füge mentőkutyával vendégeskedett a Reggeli stúdiójában

„Ők igazán jó emberek, és nemcsak beszélnek róla, hanem meg is teszik” – indokolta Járai Máté a Reggeliben, hogy miért csatlakozott nagykövetként a Hírös Rescue Teamhez. A kutyás mentők a törökországi földrengés után is rengeteget segítettek. Máté Mikulás napján Trencsényi Péterrel, a csapat vezetőjével és Füge kutyával útnak indul, hogy 2500 rászoruló gyereknek tegyék szebbé a napját. Részletek a fenti videóban, amiből az is kiderül, hogy mire szolgál Füge védőszemüvege.
9:39
Reggeli„Lehet szabadon gondolkodni, szabadon véleményt nyilvánítani, és felszabadultan lehet próbálni”
2023. december 6. 13:10

„Lehet szabadon gondolkodni, szabadon véleményt nyilvánítani, és felszabadultan lehet próbálni”

„Lehet szabadon gondolkodni, szabadon véleményt nyilvánítani, és felszabadultan lehet próbálni” – mondta Ullmann Mónika a Reggeliben. A színésznő is a Loupe Színházi Társulás tagja. A társulás egy független formáció, amelyet nem köt sem intézmény, sem állami vagy önkormányzati forrás. Olyan előadásokat hoznak létre, amelyek korunk Európájának, és azon belül Magyarország égető társadalmi problémáit, kibeszéletlen tabutémáit dolgozzák fel. 
7:17
Reggeli„Összeszorul az ember tüdeje, szíve, látása is” – Árpa Attila a kifulladásig tartó Sztárbox-meccsről
2023. december 6. 12:49

„Összeszorul az ember tüdeje, szíve, látása is” – Árpa Attila a kifulladásig tartó Sztárbox-meccsről

Múlt vasárnap Pintér Tibor és Árpa Attila csapott össze a Sztárbox elődöntőjének utolsó fordulójában. Meccsük jóformán kifulladásig tartott, a bírók végül Árpa Attilát hozták ki győztesnek, így a jövő héten a húsz évvel fiatalabb Brasch Bencével kell megküzdenie. Hogy elég lesz-e a maradék öt nap arra, hogy megfelelően felkészüljön a döntőre, és miért érzett nyomást magán a középdöntőben, kiderül a fenti videóból.
2:59
VideóSzülőnek álcázott NAV-ellenőrök buktatták le a Mikulást
2023. december 6. 12:40

Szülőnek álcázott NAV-ellenőrök buktatták le a Mikulást

Sokan tartották különösnek, sőt felháborítónak, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a egy mikulást bírságolt meg még 2015-ben – az esetről ma nyolc éve számolt be a Fókusz. A NAV adószakmai szóvivője elmondta, az ő feladatuk a tisztességes vállalkozások megóvása, a szabálytalankodók kiszűrése, még ha egy mikulásról is van szó. Az adóellenőrök nagyon kreatívak tudnak lenni: béreltek már ki limuzint lánybúcsúra, táncoltak zumbaedzésen, adták már ki magukat vágytól fűtött szerelmespárnak, de ha kellett, végbéltükrözésre is elmentek.
6:28
ReggeliMegdöbbentően sok kép kerül ki a netre egy magyar gyerekről, mire betölti a tizenkettőt
2023. december 6. 11:10

Megdöbbentően sok kép kerül ki a netre egy magyar gyerekről, mire betölti a tizenkettőt

A mai világban nem lehet elég óvatos az ember, ha az online térről beszélünk, pláne, ha a gyerekekről van szó. Bor Olivér kiberbiztonsági szakértő arra figyelmeztetett a Reggeliben, hogy egyre gyakoribb az online zaklatás és a pedofília. Szerinte csak úgy óvhatjuk meg gyerekeinket, ha minél kevesebb tartalmat közlünk róluk az interneten. A szakértő egy meglepő adatot is megosztott: „Magyarországon, mire a gyerek eléri a 12 évet, ezerháromszáz kép kerül ki róla, átlagban.”
6:16
ReggeliAz ország matektanára megszólalt a rossz PISA-eredményről
2023. december 6. 10:51

Az ország matektanára megszólalt a rossz PISA-eredményről

Gódor Zolát, az ország matektanárát a Cápák között című műsorból ismerhette meg a közönség. Zola szerint a matematika azért is nehéz tantárgy, mert egymásra épülnek az ismeretek, ám korántsem lehetetlen, hogy valaki felhozza a matematikatudását, akár szülőként sem. A magyar oktatási rendszer méltányossága továbbra is az egyik legrosszabb, és ez a gyerekek PISA-teszteredményein is látszik. Hogy mit szól mindehhez az ország matektanára, kiderül a videóból.  
6:41
Reggeli„Tudják jól, hogy drog, de nem értik” – ezért óvja Völgyesi Gabi fiait a kütyüktől
2023. december 6. 10:40

„Tudják jól, hogy drog, de nem értik” – ezért óvja Völgyesi Gabi fiait a kütyüktől

Völgyesi Gabi, a Unique zenekar énekesnője két fiú édesanyja. Gabi nem adja fel a kütyükkel való küzdelmet, szigorú szabályt vezetett be, hiszen saját fiain látja, mennyire felhevült állapotba kerülnek a gyerekek a telefonozástól, szinte drogként hat rájuk. Hogy milyen házirendet talált ki az énekesnő az egyensúly megtartása érdekében, erről beszélt a Reggeliben.
10:18
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban„Ha eleget hallod, hogy éjszaka meghalhatsz, tényleg halálfélelmed lesz” – Szabados Ági  és Tapasztó Orsi Az Árulókról
2023. december 6. 10:00

„Ha eleget hallod, hogy éjszaka meghalhatsz, tényleg halálfélelmed lesz” – Szabados Ági és Tapasztó Orsi Az Árulókról

Tapasztó Orsi és Szabados Ági is azonnal tudta, hogy részt akar venni Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorban, aminek végül Mohai Tamással együtt elvitték a fődíját. „A fél ország függő lett, ezt szorozd meg százzal” – mondta az élményről Ági, aki a játék felétől azért imádkozott, hogy ne hívják be gyilkosnak, míg Orsi tűzbe ment volna Görög Zita ártatlanságáért. Az rtl.hu-nak elmondták, mitől lehetett volna gyanúsabb nekik Törőcsik Dani, ha jobban figyelnek, hogy mi volt a kulcs Nádai Anikó leleplezéséhez, hogy miért nem vállalták be a végén Moha kiszavazását, és hogy miért nem lehetett felkészülni a lelki megpróbáltatásokra.
6:11
ReggeliEzért kell a Waldorf-iskolában az összes elektronikai eszközt kikapcsolva hagyni
2023. december 6. 9:33

Ezért kell a Waldorf-iskolában az összes elektronikai eszközt kikapcsolva hagyni

Kökéndy Ákos, a Pesthidegkúti Waldorf Iskola tanára szerint a gyerek akkor kezdi el a telefonhasználatot, „amikor a szülő a gyerek kezébe adja a mobilt”. Ezért a szülőé a nagyobb felelősség, és nem a tanároké. A Waldorfban azt a tapasztalat, hogy már a harmadikos és negyedikes gyerekeknek is van telefonja, bár ilyenkor még azért megpróbálnak beszélni a szülőkkel, hogy ha úgy érzik, hogy mindenképpen kell telefon, akkor is csak butatelefont vegyenek a gyereknek. Kiskamasz korban már a legtöbb gyereknél ott van a telefon, onnantól kezdve pedig egyre nehezebb dolguk van a tanároknak. Hogy a telefonhasználat mennyire nehezíti meg a tanulást, kiderül a fenti videóból.
7:39
VideóKét éve állt a nyilvánosság elé bimbózó szerelmükkel Szabó Zsófi és Shane Tusup
2023. december 6. 7:27

Két éve állt a nyilvánosság elé bimbózó szerelmükkel Szabó Zsófi és Shane Tusup

Shane Tusup és Szabó Zsófi a Reggeli egyik adásában találkoztak először 2021 júniusában, azonban kapcsolatukat hosszú ideig titokban tartották, és csak december 6-án álltak a nyilvánosság elé. A Fókusz kamerái előtt azonban mindent elmondtak az akkor még bimbózó szerelemről. Bár a pár azóta már nincs együtt, egy ideig jegyben jártak, sőt közös tetoválást is terveztettek. Persze nem csak a szerelmük, szakításuk is nagy port kavart: a bulvársajtó egy ideig attól volt hangos, hogy az amerikai úszóedző bántalmazta párját.
8:26
VideóFabiny Tamás püspöknek egy belső hang diktálta, hogy támogató levelet küldjön Karsai Dánielnek
2023. december 6. 6:32

Fabiny Tamás püspöknek egy belső hang diktálta, hogy támogató levelet küldjön Karsai Dánielnek

Fabiny Tamás evangélikus püspök volt az első egyházi vezető, aki személyesen írt a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Karsai Dániel alkotmányjogásznak, aki az életvégi döntés jogáért küzd. Fabiny az RTL Híradónak arról beszélt, hogy vállalja a levél tartalmát, egyházának pedig nincs ezzel kapcsolatban szigorúan követendő álláspontja. Hangsúlyozta, hogy az evangélikus teológiai, etikai gondolkodás lehetővé teszi, hogy „az egyes helyzetekre alkalmazzuk az Isten igéjét”. Mint mondta, nagyon komolyan írta, hogy imádkozik Karsai Dánielért, és minden nap meg is teszi. Videónkban a püspök RTL Híradónak tett nyilatkozatának hosszabb változatát láthatják-hallhatják.
1:19
Éden HotelAz Éden Hotel beteljesítette Tomi kamaszkori álmát
2023. december 5. 23:57

Az Éden Hotel beteljesítette Tomi kamaszkori álmát

Tomi úgy érzi, hogy százszázalékosan jó döntést hozott, amikor feladta az Éden Hotel játékát, és bízik benne, hogy a későbbiekben sem bánja meg a határozatát. Rendkívül büszke magára, hiszen 8 évvel ezelőtt otthonról nézte a korábbi évadot, és már akkor arról álmodozott, hogy egyszer ő is ott lesz a luxushotelben. Kiesése után a srác elárulta, hogy egy olyan lánnyal képzelte el a játékot, ahol nemcsak a taktika, hanem az érzelmek is jelen vannak, de már az első éjszaka után rá kellett döbbennie, hogy erre nem igazán lesz lehetősége. „Egy kicsit túltaktikáztam magam” – mondta.
2:00
Éden Hotel„Ne csókolj meg!” – Szani visszautasította Viktort, majd Arni karjai között keresett menedéket
2023. december 5. 23:55

„Ne csókolj meg!” – Szani visszautasította Viktort, majd Arni karjai között keresett menedéket

A szinglik éjszakáján Szani Viktorral lassúzott, de kifejezetten feszélyezve érezte magát, mert Arni érintésére vágyott. „Idegesített a közeledése, az illata, kellemetlenül éreztem magam” – mondta a lány, akinek bár bűntudata volt, később mégis Arni karjai között kötött ki. „Mintha egy rossz filmben lennék a zárójelenetben, amikor a lány nem tud dönteni, hogy a szívére vagy az eszére hallgasson” – mondta az összezavarodott Szani.
2:43
Éden Hotel„Úgy döntöttem, hogy feladom a játékot” – Tomi önszántából távozott az Éden Hotelből
2023. december 5. 23:55

„Úgy döntöttem, hogy feladom a játékot” – Tomi önszántából távozott az Éden Hotelből

Tomi úgy érezte, egyre kevésbé van helye a luxushotelben, ezért először Miller Dávidnak, majd végül a többieknek is bejelentette, hogy befejezi a játékot és elhagyja az Éden Hotelt. Szani zokogva omlott a srác nyakába, hiszen saját magát is hibáztatja Tomi döntéséért. „Feláldozta magát, hogy más ne áldozhassa fel” – mondta a lány a könnyeivel küszködve.
1:12
Éden Hotel„Te tényleg nem fogod fel, amit pofázok neked?!” – Szani nekiesik Viktornak
2023. december 5. 23:55

„Te tényleg nem fogod fel, amit pofázok neked?!” – Szani nekiesik Viktornak

Az Éden Hotel következő részében Arni két vasat tart a tűzben, aminek meg is lesz a fájdalmas következménye. „Nem bírok vele egy levegőt szívni” – fakad ki Zsófi Szanira, aki végül beismeri Viktornak, hogy egy kicsit sem vonzódik hozzá. „El kell engednem egy olyan lányt, aki szeretek” – mondja Viktor a könnyeivel küszködve. Az Éden Hotel folytatódik hétfőtől csütörtökig 22:25-kor az RTL-en.  
2:29
A Város Királynői„Ez ilyen izé, szocreálos” – Paulina mama és lánya kiakadtak Zsuzsi luxus szállása miatt
2023. december 5. 21:00

„Ez ilyen izé, szocreálos” – Paulina mama és lánya kiakadtak Zsuzsi luxus szállása miatt

Zsuzsi alig várta, hogy megmutathassa barátnőinek, milyen helyeken járt, amíg Angliában élt. Az apartmanhotel azonban nem nyerte el az 5 csillagos szállodákhoz szokott Paulina és édesanyja tetszését. „Ha valaki kimozdul otthonról, fontos, hogy luxusabbat kapjon, mint amiben él” – tisztázta álláspontját Paulina mama, aki ilyen helyre meg sem hívta volna a többieket.
4:59
A Város Királynői„Ne haragudj, elment az étvágyam” – Zsuzsi faképnél hagyta Paulinát
2023. december 5. 21:00

„Ne haragudj, elment az étvágyam” – Zsuzsi faképnél hagyta Paulinát

Paulina mama örült, amikor Solomon Zsuzsanna elhívta ebédelni, úgy gondolta, ez remek alkalom lenne megbeszélni a konfliktust, ami Violetta születésnapján kialakult. Ám amikor Paulina felhozta, hogy szeretné, ha a szingli-házas anyuka bocsánatot kérne lányától, minden félrecsúszott. „Én nem azt mondom, amit hallani szeretnél, hanem azt, amit hallanod kell” – mondta az üzletasszony, aki a feszült beszélgetés végén felpattant az asztaltól.
4:47
A Város Királynői„10-ből 8 jelentkező túl soknak találja az elvárásokat” – Zsuzsi ugyanazt kéri bébiszittereitől, mint saját magától
2023. december 5. 21:00

„10-ből 8 jelentkező túl soknak találja az elvárásokat” – Zsuzsi ugyanazt kéri bébiszittereitől, mint saját magától

Solomon Zsuzsanna meghívta barátnőit a London Fashion Weekre. Bár a szíve szakadt bele, hogy gyermekeit otthon kell hagynia, egy valamit nem hagyhatott figyelmen kívül: új bébicsőszre van szüksége. A gyerekeire azonban csak olyan ember vigyázhat, aki minden szigorú elvárásának megfelel. Játszótér fertőtlenítés, a játékok rendezése szín és funkció szerint, sőt a 24 órás szolgálatot még kamerán keresztül is ellenőrzi a ház asszonya. A gyermekeit egyedül nevelő Zsuzsi szerint hiába lepődnek meg a kérésein a jelöltek, ő csak annyit vár el mindenkitől, amit ő maga is megtud csinálni.
5:11
FókuszElegáns nagyáruházból szocialista konzervdoboz és vissza – az átépítés alatt álló Corvin áruházban jártunk
2023. december 5. 20:12

Elegáns nagyáruházból szocialista konzervdoboz és vissza – az átépítés alatt álló Corvin áruházban jártunk

A Corvin áruház volt Budapest egyik első modern nagyáruháza. A méreteire és áruválasztékára jellemző, hogy 53 főosztálya volt, külön részlegen árulták az 1 pengős árukat, helyet kapott benne étterem, kávézó, jegyiroda, és még óvoda is működött az itt dolgozók gyerekei számára. Ebből az elegáns üzletházból lett aztán a sokak által konzervdoboznak csúfolt épület. A homlokzatot fedő alumínium bontását 6 évtized után, 2018-ban kezdték el, akkor bukkantak elő a rég elfeledett épületrészek. Brutális állapotokat találtak mindenhol. A burkolat mögött több tonna madárürülék lapult, az alagsorban pedig az építéskor keletkezett sittre bukkantak. A Fókusz riportere a tervezővel és az egyik tulajdonossal sétált végig most az átépítés alatt álló épületben. 
5:59
Fókusz8 hónapig építették több mint 400 ezer építőkockából – így került az életnagyságú luxusautó a LEGO Masters stúdiójába
2023. december 5. 19:58

8 hónapig építették több mint 400 ezer építőkockából – így került az életnagyságú luxusautó a LEGO Masters stúdiójába

Egy nappal a harmadik adás forgatása előtt egy teherautó gurult az RTL székházához. Nagyon lassan és körültekintően targoncával emelték le a több mint két tonnás, ponyvával takart alkotást. A szállítóknak nem volt könnyű dolga, mert a járműhöz nem érhettek hozzá, csak az alatta levő dobogóhoz. Három szakember repült Csehországból Budapestre. Ők csomagolták ki, helyezték üzembe a világítást, átnézték a teljes autót és helyére rakták az elmozdult, leesett elemeket. A járművet Csehországban építette meg 8600 munkaóra alatt egy 15 fős csapat. Az ülések, a kormány, a visszapillantók, a műszerfal és a fékek is mind-mind építőkockákból készültek, egyedül a kerekek eredetiek. Az autó több mint 400 ezer építőkockából áll.