VIDEÓ

5:11
FókuszElegáns nagyáruházból szocialista konzervdoboz és vissza – az átépítés alatt álló Corvin áruházban jártunk
2023. december 5. 20:12

Elegáns nagyáruházból szocialista konzervdoboz és vissza – az átépítés alatt álló Corvin áruházban jártunk

A Corvin áruház volt Budapest egyik első modern nagyáruháza. A méreteire és áruválasztékára jellemző, hogy 53 főosztálya volt, külön részlegen árulták az 1 pengős árukat, helyet kapott benne étterem, kávézó, jegyiroda, és még óvoda is működött az itt dolgozók gyerekei számára. Ebből az elegáns üzletházból lett aztán a sokak által konzervdoboznak csúfolt épület. A homlokzatot fedő alumínium bontását 6 évtized után, 2018-ban kezdték el, akkor bukkantak elő a rég elfeledett épületrészek. Brutális állapotokat találtak mindenhol. A burkolat mögött több tonna madárürülék lapult, az alagsorban pedig az építéskor keletkezett sittre bukkantak. A Fókusz riportere a tervezővel és az egyik tulajdonossal sétált végig most az átépítés alatt álló épületben. 
5:59
Fókusz8 hónapig építették több mint 400 ezer építőkockából – így került az életnagyságú luxusautó a LEGO Masters stúdiójába
2023. december 5. 19:58

8 hónapig építették több mint 400 ezer építőkockából – így került az életnagyságú luxusautó a LEGO Masters stúdiójába

Egy nappal a harmadik adás forgatása előtt egy teherautó gurult az RTL székházához. Nagyon lassan és körültekintően targoncával emelték le a több mint két tonnás, ponyvával takart alkotást. A szállítóknak nem volt könnyű dolga, mert a járműhöz nem érhettek hozzá, csak az alatta levő dobogóhoz. Három szakember repült Csehországból Budapestre. Ők csomagolták ki, helyezték üzembe a világítást, átnézték a teljes autót és helyére rakták az elmozdult, leesett elemeket. A járművet Csehországban építette meg 8600 munkaóra alatt egy 15 fős csapat. Az ülések, a kormány, a visszapillantók, a műszerfal és a fékek is mind-mind építőkockákból készültek, egyedül a kerekek eredetiek. Az autó több mint 400 ezer építőkockából áll.
4:08
FókuszBódi Margó egy áram és víz nélküli romatelepen nőtt fel, az ének és a tánc segítette át a nehézségeken
2023. december 5. 19:45

Bódi Margó egy áram és víz nélküli romatelepen nőtt fel, az ének és a tánc segítette át a nehézségeken

Újabb szám, újabb klip. Bódiék ismét dalra fakadnak, ötletelnek, sőt rendeznek is. Az Aranyesőt legalább egyszer biztosan mindenki hallotta már, lakodalmakban kötelező lejátszani. Bódiék ezzel az alkotásukkal kerültek fel a sikerlisták élére és lettek országosan ismertek. Guszti sem származik tehetős családból, Margó pedig egy áram és víz nélküli romatelepen nőtt fel. A fiataloknak egyetlen szórakozása volt, tüzet raktak és együtt énekeltek. Egy ilyen alkalmon nézte ki magának Guszti későbbi feleségét. 
5:03
Fókusz„Ez a csodálatos hang megszépíti a külsejét” – A Város Királynőivel elemeztük, miért bolondultak a nők Zámbó Jimmyért
2023. december 5. 19:42

„Ez a csodálatos hang megszépíti a külsejét” – A Város Királynőivel elemeztük, miért bolondultak a nők Zámbó Jimmyért

A Város királynőivel elemezzük, miért volt a nők kedvence Zámbó Jimmy, aki nagy nőcsábász hírében állt. Hogyan tudta a legszebb nőket magába bolondítani? Tényleg bele lehet szeretni valakinek a hangjába vagy a tehetségébe? Micheller Mónika és Pálfiné Paulina elárulta, náluk labdába rúghatott volna-e a Király.
3:37
FókuszSenki sem tudta, hogy Hujber Ferenc bújt a Kék Majom jelmezbe, de Nagy Ervint nem tudta becsapni
2023. december 5. 19:24

Senki sem tudta, hogy Hujber Ferenc bújt a Kék Majom jelmezbe, de Nagy Ervint nem tudta becsapni

A Valami Amerika szereplőinek előadásával indult a vasárnapi Sztárbox, Földes Eszter, Brasch Bence és Ember Márk mellett a Kék Majom jelmezében Hujber Ferenc is színpadra lépett. Az már más kérdés, hogy ezt még maguk a színészek sem tudták, Feri ugyanis egy félreeső öltözőben, titokban bújt bele a legendás kosztümbe. De hiába rejtőzött majomjelmezbe, régi ismerősét, Nagy Ervint nem tudta becsapni.
3:14
HíradóTerrorizálták a Gázába hurcolt gyerekeket fogvatartóik
2023. december 5. 19:06

Terrorizálták a Gázába hurcolt gyerekeket fogvatartóik

„Senki nem fog keresni” –  ilyen és ehhez hasonló mondatokkal kínozták a Hamász terroristái az elhurcolt izraeli gyerekeket. Erről a szabadon engedett túszokat kezelő pszichológusok számoltak be. Közben az éjjel Izrael megkezdte a szárazföldi támadást Gáza déli részén is. A kórházak megteltek sebesültekkel. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a helyzet óráról órára romlik.
2:02
HíradóEmmanuel Macron Párizsba hívta Orbán Viktort, valószínűleg Ukrajnáról akarja győzködni
2023. december 5. 19:04

Emmanuel Macron Párizsba hívta Orbán Viktort, valószínűleg Ukrajnáról akarja győzködni

Még a hét végén Párizsba utazik Orbán Viktor. Emmanuel Macron francia elnök hívta meg, miután a magyar kormányfő levélben kérte az Európai Tanács vezetőjét, ne tárgyaljanak Ukrajna csatlakozásáról a jövő heti uniós csúcson. A Momentum szerint ez elfogadhatatlan zsarolás, a magyar kormány így próbálja megszerezni a befagyasztott uniós támogatásokat.
0:51
HíradóArcon vágta az őt üldöző rendőrt egy kenguru
2023. december 5. 18:58

Arcon vágta az őt üldöző rendőrt egy kenguru

Ötnapos hajtóvadászat után sikerült befogni a kanadai rendőröknek egy szökevény kengurut. Az állatot épp átvitték volna egy másik állatkertbe, amikor megszökött. A befogása nem volt egyszerű, miközben megpróbálták megfogni, az egyik rendőrnek behúzott egyet. A kengurukat nehéz elfogni mert rendkívül fürgék, harciasak is, ráadásul a legtöbb állattal ellentétben finom falatokkal sem lehet becserkészni őket.
3:02
HíradóMélyponton a magyar diákok matematikatudása
2023. december 5. 18:57

Mélyponton a magyar diákok matematikatudása

Még soha nem volt ilyen rossz a magyar diákok teljesítménye matematikából a PISA-teszteken, viszont javultak a természettudományos eredmények. Nahalka István oktatáskutató szerint arányaiban kevesebbet romlott a magyar diákok teljesítménye, mint a fejlett országok eredményeit mutató OECD-átlag, amely a koronavírus-járvány hatásainak is köszönhetően erősen bezuhant. Pintér Sándor oktatásért is felelős belügyminiszter szerint ez annak köszönhető, hogy a pandémia alatt jól szervezték meg az oktatást.
2:49
HíradóFabiny Tamás evangélikus püspök szerint társadalmi párbeszédre lenne szükség, amelyben az emberi méltóság van a középpontban
2023. december 5. 18:53

Fabiny Tamás evangélikus püspök szerint társadalmi párbeszédre lenne szükség, amelyben az emberi méltóság van a középpontban

Megérintette Karsai Dániel Strasbourgban mondott beszéde, ezért érezte fontosnak, hogy lelkipásztori levelet írjon a halálos beteg alkotmányjogásznak – ezt mondta az RTL Híradónak Fabiny Tamás evangélikus püspök. Levelében elismeréséről és támogatásáról biztosította Karsai Dánielt. A püspök a Híradónak azt mondta, jelenleg nem tud egyértelműen állást foglalni az eutanázia ügyében, de nem zárkózik el a nyitástól.
2:24
HíradóÚj napelemes pályázat részletei: feleannyi háztartásnak adnának pénzt, tehetősebbek is jelentkezhetnek
2023. december 5. 18:51

Új napelemes pályázat részletei: feleannyi háztartásnak adnának pénzt, tehetősebbek is jelentkezhetnek

Kiderültek az új napelemes pályázat részletei. A költségek kétharmadát, legfeljebb 5 millió forintot fizet az állam, a többit a családoknak kell fedezniük. Ezúttal tehetősebbek is jelentkezhetnek, miközben feleannyi háztartásnak adnának pénzt napelemre, mint az előző pályázatnál, két éve. A beruházásokhoz akkumulátort is kötelező telepíteni.
2:26
Híradó2025 előtt nem lesz megoldás a bődületes gázszámlákra
2023. december 5. 18:46

2025 előtt nem lesz megoldás a bődületes gázszámlákra

Ismerik a gázszámlák körüli problémákat, ám 2025 előtt nem valószínű, hogy meg tudják oldani azokat – ezt mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter az RTL Híradónak. Korábban többször is beszámoltunk arról, hogy sokan rendszeresen jóval magasabb számlákat kapnak, mint korábban, hasonló fogyasztásuk után. Ezt elsősorban az állami MVM bonyolult, az időjárástól is függő számítási módszere okozza.
1:28
HíradóCikázott az úton a BMW, majd szemből csapódott a markolóba
2023. december 5. 18:37

Cikázott az úton a BMW, majd szemből csapódott a markolóba

Súlyosan megsérült egy sofőr, aki BMW-jével egy munkagépbe csapódott hétfőn Szombathely határában. Egy másik autós szerint a baleset előtt a kocsi kilométereken keresztül cikázott az úton. A szemből érkező markoló vezetője próbált lehúzódni előle, de az autó a gép kanalának ütközött, ami letarolta a bal oldalát. A sofőr nem használta a biztonsági övet, ezért kizuhant az ütközéskor. Fej- és végtagsérülésekkel vitték kórházba.
2:03
HíradóNyolc év börtönt kapott nem jogerősen a Deutsch Tamás apósát meggyilkoló férfi
2023. december 5. 18:36

Nyolc év börtönt kapott nem jogerősen a Deutsch Tamás apósát meggyilkoló férfi

Nyolc év börtönt kapott nem jogerősen az a férfi, aki a vád szerint két éve halálra késelte Deutsch Tamás fideszes politikus apósát. Az áldozat egy vendégházat üzemeltetett, a vádlott ott lakott. Gyakran volt vita köztük, mert a férfi hónapokig nem fizetett a szállásért. Az ügyészség szerint egy ilyen vita végződött tragédiával. A vádlott ügyvédje azt mondja, hogy ügyfele csak magát védte.
1:47
HíradóViszonya volt a férfival, amikor megtudta, hogy szakítani akar vele, megpróbálta felgyújtani a tetőt
2023. december 5. 18:34

Viszonya volt a férfival, amikor megtudta, hogy szakítani akar vele, megpróbálta felgyújtani a tetőt

Zokogva könyörgött enyhébb ítéletért, mégis súlyosabb büntetést kapott az a malomsoki nő, aki bosszúból fel akarta gyújtani a szeretője házát, mert a férfi egy másik nőt akart elvenni feleségül. 5 liter éghető anyaggal és több ronggyal felszerelkezve ment a férfi házához, ahol az alvó családra gyújtotta a tetőt. A bűncselekményben senki sem sérült meg, de a nő mindent tagadott. A Győri Ítélőszék az elsőfokú ítélettel szemben 8 év helyett 10 év fegyházzal büntette az asszonyt.
3:41
HíradóŐk ekkora kiképzett akcióhősök – mondta a megtámadott rendőrőkről
2023. december 5. 18:31

Ők ekkora kiképzett akcióhősök – mondta a megtámadott rendőrőkről

Cinikus megjegyzéseket tett, és a bíróval is többször hangos szóváltásba keveredett az újbudai rendőrgyilkossággal vádolt férfi a keddi tárgyaláson. A vád szerint januárban késelt meg három rendőrt egy budapesti társasházban, egyikük, Baumann Péter belehalt sérüléseibe. A két rendőrt kedden szembesítették vele. Arról beszéltek: a támadó megállás nélkül, gyorsan és határozott mozdulatokkal szurkálta őket a lépcsőházban. A bíróságon nyilvánosságra hozták a segélyhívásokat is.
2:11
HíradóHosszú éveket kell várni egy új vesére, ezernél többen vannak a várólistán
2023. december 5. 17:55

Hosszú éveket kell várni egy új vesére, ezernél többen vannak a várólistán

Átlagosan három és fél évet kell várni új vesére Magyarországon, de rossz esetben ez akár hét év is lehet. Az Országos Vérellátó Szolgálat adatai szerint jelenleg több mint 1200-an várnak transzplantációra. Legtöbben, több mint 1000-en veseátültetésre. A szakemberek azt mondják: a műtétek számát emelni lehetne, ha több lenne az élődonoros átültetés. Vagyis, ha valakinek rokona vagy közeli hozzátartozója ajánlaná fel a szervét.  
2:58
IdőjárásRég volt ilyen, de akár szánkón is érkezhet a Mikulás
2023. december 5. 17:33

Rég volt ilyen, de akár szánkón is érkezhet a Mikulás

Mi sem bizonyítja jobban azt, hogy egy ciklon mennyire intenzíven keverte össze az afrikai eredetű meleg levegőt a hideg, fagyos légtömeggel, mint az, hogy Szlovéniában az egyik mérőállomáson 48 órán belül a 13,5 fokról -14,2 fokig süllyedt a hőmérséklet, ami már egy egészséges szervezetet is nagyon megterhelhet. Nálunk is téli arcát mutatja majd az időjárásunk, az előttünk álló éjszaka során az esőt, havas esőt egyre nagyobb területen váltja majd fel havazás, főleg a Dunántúlon. De kezdetben átmenetileg a főváros környékén, valamint az Észak-Dunántúlon ónos eső is kialakulhat. Aztán szépen fokozatosan kelet felé halad a csapadékzóna, akár vastagabb hótakaró is kialakulhat reggelig a Dunántúlon több helyen. -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet.
2:46
VideóHárom éve hunyt el Pécsi Ildikó, akinek a szépség csak belépő volt a jó szerepekhez
2023. december 5. 15:40

Három éve hunyt el Pécsi Ildikó, akinek a szépség csak belépő volt a jó szerepekhez

Három éve hunyt el Pécsi Ildikó. A Kossuth-díjas művész, a hatvanas évek ünnepelt szépsége, az ország egyik legnépszerűbb színésznője otthonában aludt el. Kollégái azt mondták róla, kedves volt, akire mindig lehetett számítani. Pásztor Erzsi sírva idézte fel közös emlékeiket. Koltai Róbert szerint a színész szakma is nagyon sokat köszönhet neki. Egyik barátja azt mondta három éve a Híradónak: az utolsó hónapokban már csak arra vágyott, hogy újra elhunyt férjével lehessen. Pécsi Ildikó 80 éves volt.
11:23
Reggeli„Ez egy olyan cél, amiért hajlandó vagyok élni. Akármilyen körülmények között” – Karsai Dániel nem engedi, hogy szerettei segítsenek neki meghalni, amíg az illegális
2023. december 5. 13:41

„Ez egy olyan cél, amiért hajlandó vagyok élni. Akármilyen körülmények között” – Karsai Dániel nem engedi, hogy szerettei segítsenek neki meghalni, amíg az illegális

Karsai Dániel bizakodó a kétnapos strasbourgi tárgyalása után. A parlamentben a kormánypárt részéről egyedül Kósa Lajos nem sétált el mellette, de e-mailjére azóta sem válaszolt. Az ALS betegségben szenvedő alkotmányjogászt a Reggeliben kérdeztük, ahol azt is elmondta: senkit sem fog arra kérni a környezetében, hogy hozzásegítse a halálhoz, amíg ez illegális.
0:23
A KirályÍgy ér véget Zámbó Jimmy élete és története
2023. december 5. 13:30

Így ér véget Zámbó Jimmy élete és története

2000 karácsonya. Mari, Jimmy több mint tíz éve nem látott szeretője megjelenik a tévéműsora felvételén. Edit és Jimmy között feszült a viszony, amit Jimmy náluk karácsonyozó rajongója csak tovább fokoz. A Luival töltött Szilveszter után Jimmy úgy dönt, a család a legfontosabb, és visszaszerzi Editet. A béketárgyalás azonban nem alakul túl jól, ezért Jimmy felhívja a rajongóját, Évát, hogy jöjjön át, segítsen neki.
4:20
ReggeliGobbi Hildát politikai okokból rúghatta ki Major Tamás, de pályájuk végén ismét összefogtak
2023. december 5. 11:45

Gobbi Hildát politikai okokból rúghatta ki Major Tamás, de pályájuk végén ismét összefogtak

Gobbi Hilda és Major Tamás együtt kezdték a pályát huszonévesen, és évtizedek múlva is együtt, egy színházban fejezték be. Szoros alkotói barátság volt köztük, de viszonyukba nagyon sok konfliktus belefért. A Reggeliben Porogi Dorka rendező-színháztörténész vázolta fel a legendás kapcsolat legfontosabb pillanatait Gobbi Hilda kirúgásától a Katona József Színház megalapításáig. 
6:28
ReggeliMinden 200. csecsemő örökletes szívbetegséggel születik Magyarországon
2023. december 5. 11:35

Minden 200. csecsemő örökletes szívbetegséggel születik Magyarországon

A veleszületett szívbetegségek nem járnak azonnal tünetekkel, van, hogy csak fiatal vagy idősebb korban történik meg a diagnózis. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Reggeliben felvázolta, milyen vizsgálatokat végeznek azokon a személyeken, akiknél fennáll az örökletes szívizombetegségek gyanúja. Fontos a családtagok vizsgálata, a megelőzés és az életmódbeli tanácsok betartása is, hiszen a betegség életveszélyes tünetekkel is járhat, ilyen például a hirtelen szívhalál.
10:26
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban„Egy rossz döntésen csúsztunk el” – Nádai Anikó és Törőcsik Dani Az Árulókról
2023. december 5. 10:30

„Egy rossz döntésen csúsztunk el” – Nádai Anikó és Törőcsik Dani Az Árulókról

Egyértelműen a gyilkosok a főszereplői ennek a műsornak – mondja Nádai Anikó és Törőcsik Dani, akik karnyújtásnyira voltak a győzelemtől, amikor egymás után leleplezték őket Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban végjátékában. Míg Anikó ügyes nyomozásaival vívta ki a nézők elismerését, és sokkal nagyobb önbecsüléssel távozott a műsorból, Dani gyilkosként volt megingathatatlan, és neki is nagy szüksége volt erre a játékra. Az rtl.hu-nak beszéltek arról is, mitől szabadult fel Anikó, miért nem működött volna a műsor kevésbé intelligens szereplőkkel, hogyan lehet kitűnni az erős karakterek közül és eredményesen játszani ezt a játékot, és hol követték a végzetes hibát, ami miatt végül az ártatlanok nyertek.
8:20
ReggeliAz alvásszakértő szerint ekkor indokolt a melatonin szedése
2023. december 5. 9:58

Az alvásszakértő szerint ekkor indokolt a melatonin szedése

Fogarassy Éva alvásszakértő a csecsemőknél, kisgyerekeknél nem tartja indokoltnak a melatonin gyógyszer szedését, de van egy korosztály, amikor igen. 10-11 éves kor körül a hormonális változások miatt a gyerekeknek felborul az alvási ciklusuk és nehezebben, később alszanak el. Ekkor az alvásszakértő szerint érdemes lehet kis mennyiségben egy meghatározott időre melatoninnal segíteni az új alvási szokás stabilizálását. És bizonyos esetekben felnőttkorban is javasolja a hormontabletták szedését. Részletek a videóban.
4:42
ReggeliEzért fontos, hogy sötétben aludjon a gyerek
2023. december 5. 9:52

Ezért fontos, hogy sötétben aludjon a gyerek

Az Egyesült Államokban tavaly egy év alatt több tízezer melatonin-túladagolást jelentettek a gyerekek körében. A kellemetlen tünetek az emésztőrendszert vagy a központi idegrendszert érinthetik, de hallucinációt is okozhat. Mit kell tudni a melatoninról és mi köze a hormonnak a sötétséghez? Lefekvés előtt mennyi idővel érdemes odafigyelni arra, hogy milyen fény éri a gyereket? A Reggeliben Csupor Dezső, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője beszélt a részletekről.
2:36
VideóAz emberek a földre zuhantak, sikítoztak – hét éve tömegbaleset történt a 2-es metróban
2023. december 5. 8:46

Az emberek a földre zuhantak, sikítoztak – hét éve tömegbaleset történt a 2-es metróban

15-en sérültek meg, többen súlyosan, amikor a reggeli csúcsforgalomban összecsúszott két metrószerelvény hét évvel ezelőtt. Az egyik metrókocsi éppen állt a Pillangó utcai megállónál, amikor a másik hátulról nekiütközött. Az utasok közül többen elestek, a mentők végtag-, fej- és mellkassérülteket láttak el, többen kórházba kerültek. Az egyik szemtanú szerint pánik tört ki. Többen azt hitték, terrortámadás történt.
7:25
ReggeliHagyjuk sírni a babát? Szabó Zsófi emlékszik, ahogy szülei rácsukták az ajtót
2023. december 5. 8:31

Hagyjuk sírni a babát? Szabó Zsófi emlékszik, ahogy szülei rácsukták az ajtót

Fedor Anna babaalvás tanácsadó Mint a bunda című könyvében tippeket ad arra, hogyan legyenek jobb alvók a kisbabák. Az elméleti biológus nagyon sok édesanyával beszélgetett, hogy rájöjjön: minden gyerek más. De néhány módszert minden szülőnek érdemes kipróbálni. A Reggeliben Fedor Anna tippeket adott arra, hogyan övezheti kevesebb stressz a gyerekek altatását és alvását, és azt is elárulta, hogy hagyjuk-e sírni a babákat. Peller Anna és Szabó Zsófi műsorvezetők is megosztották ezzel kapcsolatos tapasztalataikat. 
6:10
ReggeliEgyre több szülő altatja hormontablettával a gyerekét
2023. december 5. 8:16

Egyre több szülő altatja hormontablettával a gyerekét

Óriási trend lett az Egyesült Államokban a melatonin használata: egyre több szülő jött rá arra, hogy a hormontablettától hamarabb elalszanak a gyerekek. Magyarországon szerencsére még nem annyire elterjedt ez a trend. Dr. Póta György háziorvos szerint nem veszélytelenek ezek a készítmények. Bár a gyógyszer vénymentesen kapható, felügyelet nélkül semmiképen sem javasolt rendszeresen hormontablettákat szedni. Ráadásul arról még nincsenek vizsgálatok, hogy a melatonin használata mit okozhat hosszabb távon a szervezetben.