VELENCEI FILMFESZTIVÁL

Reisz Gábor: Az önirónia nem jellemző ezekre a rendszerekre

Reisz Gábor: Az önirónia nem jellemző ezekre a rendszerekre

9:24
Reggeli„A főnököm kertjét kapáltam éppen” – így kapta meg a felkérést Reisz Gábor Velencéből
2024. augusztus 13. 12:51

„A főnököm kertjét kapáltam éppen” – így kapta meg a felkérést Reisz Gábor Velencéből

Augusztus 28. és szeptember 7. között rendezik meg a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztivált. Az A-kategóriás szemle második legfontosabb szekciója az Orizzonti, vagyis a Horizontok, amelynek zsűrijében helyet kapott egy magyar filmrendező, Reisz Gábor is. A tavalyi fesztiválon ő nyerte el a szekció fődíját a Magyarázat mindenre című filmjével. Kedden a Reggeliben mesélt arról, hogyan reagált a felkérésre, és milyen érzései vannak az eseménnyel kapcsolatban. 
9:55
FókuszVilágsztárral érkezik Enyedi Ildikó új filmje: ott voltunk a forgatáson
2024. augusztus 10. 19:37

Világsztárral érkezik Enyedi Ildikó új filmje: ott voltunk a forgatáson

Enyedi Ildikó új filmjének utolsó forgatási napján jártunk: az alkotás a Csendes barát címet kapta. Három történetet mesél el: ember és növény három találkozását, melyek során egy pillanatra igazán összekapcsolódnak. Az alkotás egyik szereplője a világhírű színész, Tony Leung, akit az idei Velencei Filmfesztiválon életműdíjjal tüntettek ki. Enyedi Ildikó neki írta a szerepet.
7:57
Fókusz„A feleségem csomagolt be, mert nem hittem el, hogy most megyek vissza egy díjátadóra” – Reisz Gábor filmje külföldön is tarol
2023. október 19. 20:08

„A feleségem csomagolt be, mert nem hittem el, hogy most megyek vissza egy díjátadóra” – Reisz Gábor filmje külföldön is tarol

Reisz Gábor filmje, a Magyarázat mindenre már nagy sikerrel megy itthon is a mozikban. A film az idei Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a Horizont szekcióban fődíjat nyert. Gábort chicagói utazása előtt kaptuk el, a film iránt ugyanis nagy az érdeklődés külföldön is. Hogy érzi magát a rendező a nagy sikerek kapcsán, mit üzent a nemzetközi szakmának és a magyar nézőknek? Kiderül a videóból. 
3:46
FókuszReisz Gábor elárulta, mit érzett abban a pillanatban, amikor megtudta, hogy filmje fődíjat nyert Velencében
2023. szeptember 11. 18:54

Reisz Gábor elárulta, mit érzett abban a pillanatban, amikor megtudta, hogy filmje fődíjat nyert Velencében

Óriási magyar siker a Velencei Filmfesztiválon: tizenhét fős stáb, húsz nap alatt, kis költségvetésből, a magyar állam támogatása nélkül forgatta a Magyarázat mindenre című filmet, amit Reisz Gábor rendezett.  A rendező és a stáb filmjük bemutatása után hazautaztak Miskolcra, az itthoni premierre, ott érte őket a hívás, hogy a készítők várják őket vissza a díjátadóra.
6:52
ReggeliSodró Eliza egyik filmje kijutott a Velencei Filmfesztiválra
2023. szeptember 1. 10:31

Sodró Eliza egyik filmje kijutott a Velencei Filmfesztiválra

Dolgosan telt a nyár Sodró Elizának. Forgatott A mi kis falunkban, bemutatója volt a 6szín Teátrumban, most pedig Alföldi Róberttel próbál egy új darabot a Radnóti Színházban. Ráadásul most különösen izgulhat, ugyanis az egyik film, amiben szerepelt, a Magyarázat mindenre című alkotás kijutott a Velencei Filmfesztiválra. A beszélgetésben szóba került, hogy Eliza Mariann unokahúga, így a szakmán kívül is volt miről beszélniük.
KultúraKettészakadt Magyarország, kettészakadt Hollywood és egy botrányosan nagy orr – indul a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál
2023. augusztus 30. 10:48

Kettészakadt Magyarország, kettészakadt Hollywood és egy botrányosan nagy orr – indul a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál

Filmekben gazdagnak, de sztárokban a korábbi évekhez képest szegényesebbnek ígérkezik az augusztus 30-án kezdődő 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál. Itt debütál Michael Mann várva várt Ferrari-mozija, Bradley Cooper botrányt okozó műorra és Reisz Gábor új filmje is, amely egy sokunknak ismerős, menthetetlenül kettészakadt kelet-európai országban játszódik.
KultúraMegölte a csecsemőjét, azt vallotta, ördögi erők hatására cselekedett – interjú a gyilkos anya tárgyalásáról készült díjnyertes film főszereplőivel
2023. augusztus 16. 18:10

Megölte a csecsemőjét, azt vallotta, ördögi erők hatására cselekedett – interjú a gyilkos anya tárgyalásáról készült díjnyertes film főszereplőivel

Alice Diop dokumentumfilmes részt vett a 15 hónapos kislányát megölő francia nő, Fabienne Kabou tárgyalásán. Az asszony megetette a kicsit a tengerparton, majd egyszerűen otthagyta, és nézte, ahogyan elviszi a dagály. Diop filmet készített a nő tárgyalásáról. Játékfilmet. A Saint Omer a kritikusok kedvence lett, a film elnyerte a Velencei Filmfesztivál Ezüst Oroszlán-díját és augusztus 17-től a hazai mozikban is látható. A főszereplőkkel beszélgettünk.
7:53
ReggeliKerekes Vica főszerepet kapott egy osztrák filmben
2022. október 17. 10:48

Kerekes Vica főszerepet kapott egy osztrák filmben

Kerekes Vica rengeteget dolgozik és rendszeresen ingázik Budapest, Prága és Pozsony között. Nemrég tért haza a Velencei Filmfesztiválról. A hétköznapi kudarcok című cseh-magyar-szlovák-olasz koprodukcióban szerepelt, a film rendezője Grosan Cristina meg is nyerte a díjat a szekciójában. Vica öt nyelven beszél, amiből a német ugyan passzív, de most nagyon rá kell gyúrnia, mert megkapta egy osztrák film főszerepét, ami jövőre forog majd. 
KultúraHollywood megrágta és kiköpte, szexuálisan zaklatták, de Brendan Frasernek így is volt ereje a visszatéréshez
2022. szeptember 9. 10:43

Hollywood megrágta és kiköpte, szexuálisan zaklatták, de Brendan Frasernek így is volt ereje a visszatéréshez

A múmia és Az őserdő hőse című filmek sztárja a ’90-es évek végén igazi szexszimbólumnak számított, amikor azonban a teste már nem hozta az „elvárt” szintet, és szexuális zaklatás áldozata lett, Fraser eltűnt a rivaldafényből. De milyen út vezetett odáig, hogy visszatérjen és a Velencei Filmfesztivál közönsége álló ovációval köszöntse a könnyeivel küszködő színészt?
7:53
HíradóMUNDRUCZÓ KORNÉL A FILMJÉRŐL: Nem követi az amerikai mintákat és zsánerelemeket
2020. szeptember 13. 17:29

MUNDRUCZÓ KORNÉL A FILMJÉRŐL: Nem követi az amerikai mintákat és zsánerelemeket

Mundruczó Kornél először rendezett angol nyelvű és külföldi gyártású filmet. Rögtön két díjat nyert vele a Velencei Filmfesztiválon. A Pieces of a Womant a diákzsűri a legjobb filmnek választotta. Emellé jött a legjobb női főszereplő díja. Kirby eddig inkább sorozatokban játszott, de Mundruczó már az első találkozásukkor érezte, hogy neki kell adni a szerepet. A filmet várhatóan november vége és január között mutatják be a nagyközönségnek. Három hétig a mozik is játszák majd világszerte, aztán felkerül az egyik legnagyobb amerikai médiaszolgáltató kínálatába.
3:31
HíradóMundruczó Kornél a Velencei Filmfesztiválon állt ki az SZFE mellett
2020. szeptember 5. 18:37

Mundruczó Kornél a Velencei Filmfesztiválon állt ki az SZFE mellett

A Velencei Filmfesztiválon állt ki a Színház és Filmművészeti Egyetem mellett Mundruczó Kornél filmrendező. Azt RTL Híradónak azt mondta, neki a Színművészeti mindig a gondolatok szabadságának szimbóluma volt. Egyre többen támogatják a hallgatók és az oktatók tiltakozását, most már a Sziget Fesztivál, és a Bibó István Szakkollégium is. Közben Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó alapítvány vezetője a Hír tv-ben úgy fogalmazott, a háttérben valójában egy hadsereg, nemzetközi csapat szervezkedik.
0:27
HíradóElkezdődött a 77. velencei filmfesztivál
2020. szeptember 2. 17:05

Elkezdődött a 77. velencei filmfesztivál

Ma kezdődik a velencei filmfesztivál, amelyet a koronavírus-járvány ellenére megrendeznek az észak-olasz városban. A megnyitón a nyáron 91 évesen elhunyt Oscar-díjas zeneszerzőre, Ennio Morriconera emlékeznek. A versenyprogramban szerepel Mundruczó Kornél magyar-kanadai koprodukcióban készült Pieces of a Woman című filmje. A zsűri elnöke a kétszere Oscar-díjas ausztrál színésznő, Cate Blanchett lesz. A szeptember 12-éig tartó fesztivál idején szigorú egészségbiztonsági intézkedések lesznek érvényben.