VAS MEGYE

2:54
HíradóA honvédség helikopterét is bevetették a lángok ellen Vas megyében
2024. szeptember 8. 18:23

A honvédség helikopterét is bevetették a lángok ellen Vas megyében

A honvédség helikopterét is bevetették, miután újból kigyulladt a növényzet Vas megyében, Csöngénél. A leégett terület mérete már eléri a 400 hektárt. Csütörtökön csaptak fel először a lángok, ezt még aznap sikerült megfékezni, de szombaton késő délután a szárazság és szél miatt újból égni kezdett a növényzet. Példátlan összefogás alakult ki a térségben.
1:50
HíradóHalálos baleset történt a Vas megyei Dukánál, mindkét autó kigyulladt
2024. július 29. 18:45

Halálos baleset történt a Vas megyei Dukánál, mindkét autó kigyulladt

Meghalt egy nő, egy férfi életveszélyesen megsérült, amikor autójukkal frontálisan ütköztek egy másik kocsival vasárnap a Vas megyei Dukánál. Az egyik autó az árokba borult, a másik kigyulladt. Abból egy anya és két fia időben ki tudtak szállni, ők könnyebben sérültek. A lángok azonban a fűre és a másik kocsira is átterjedtek. Utóbbi autóból a két benne ülő embert a tűzoltók kiszabadították, de csak a sofőr élte túl a balesetet.
2:19
Híradó„Olyan mennyiségű eső esett le most hirtelen, mint szerintem egész évben” – rengeteg kárt okoztak a hétvégi viharok
2024. június 10. 18:44

„Olyan mennyiségű eső esett le most hirtelen, mint szerintem egész évben” – rengeteg kárt okoztak a hétvégi viharok

Jégeső, felhőszakadás, viharos szél, több hullámban zivatarok vonultak át az országon az elmúlt 24 órában, komoly károkat okozva. A Vas megyei Nardán forgószél csapott le, házakat, melléképületeket rongált meg. Borsodban három családnak kellett  elhagynia az otthonát, mert a házuk lakhatatlanná vált. Miskolcon autókat törtek össze leszakadt faágak. Mályiban a dombról lezúduló csapadék elárasztotta a 3-as utat, majd kerteket árasztott el.
1:58
HíradóNéhány hónapon belül kétszer is kiraboltak egy séi nőt, sokkoló és baseball ütő is előkerült
2024. január 10. 18:31

Néhány hónapon belül kétszer is kiraboltak egy séi nőt, sokkoló és baseball ütő is előkerült

Kétszer is kirabolták áldozatukat, összesen több mint 40 millió forintnyi értéket zsákmányoltak tőle. A Vas megyei Sé településen élő nőt megkötözték és sokkolóval követelték a pénzét. Először tavaly augusztusban rabolták ki, majd decemberben visszatértek, akkor baseball ütővel támadtak rá. A rabolt pénzből használt autót, elektromos biciklit és elektromos rollert is vettek, valamint hitelt törlesztettek és egyéb adósságukat rendezték. A két férfit a napokban fogták el, szerdán letartóztatták őket. 10 évre is rács mögé kerülhetnek. 
1:36
HíradóLámpaoszlopnak hajtott egy 17 éves sofőr, áramszünetet okozott
2023. december 20. 18:51

Lámpaoszlopnak hajtott egy 17 éves sofőr, áramszünetet okozott

Kidöntött egy lámpaoszlopot és leszakította a vezetékeket egy 17 éves sofőr kedden a Vas megyei Sében. A Híradó úgy tudja, a fiú gyorsabban hajtott a megengedettnél, a nyári gumikkal pedig megcsúszott a kocsi egy kanyarban, árokba sodródott, végül a lámpaoszlopnak csapódott. Információink szerint egy 16 éves fiú ült mellette, mindketten könnyebben sérültek a balesetben. A településen egy időre pedig több helyen is áramszünet volt.
1:37
HíradóRosszul lett és meghalt a disznóvágásról hazavezető férfi
2023. december 6. 18:42

Rosszul lett és meghalt a disznóvágásról hazavezető férfi

Két sofőr halálában is közrejátszott, hogy rosszul lettek vezetés közben. Egyikük Pilisvörösváron kedden este csapódott kocsijával egy útmenti villanyoszlopnak, a másik sofőr reggel Vas megyében, a 86-os úton hajtott árokba. Úgy tudjuk, utóbbi a baleset előtt disznóvágáson volt, és már ott is rosszul lett. Azonban miután magához tért, úgy döntött, kocsiba ül és hazavezet.
2:24
HíradóNem nyitott ki a szeptemberben átadott ikervári bölcsőde, mert nincsen villanyóra
2023. november 18. 19:54

Nem nyitott ki a szeptemberben átadott ikervári bölcsőde, mert nincsen villanyóra

Még mindig nem nyitott ki a szeptemberben átadott bölcsőde a Vas megyei Ikerváron. Ennek oka, hogy hiányzik az új villanyóra. Ugyanez a gond a település egészségházával is. A polgármester szerint mindez az E-ON és az MVM hibája. Az E-ON úgy reagált: az intézményeknek nincs érvényes szolgáltatási szerződésük. Az MVM azt ígérte, soron kívül intézkednek. 
2:05
Híradó„A számból kiharapott egy darabot, majd elkapta a nagyujjamat, és a felénél leharapta” – brutális kutyatámadás történt Katafán, az állattal nem először van gond
2023. július 31. 18:32

„A számból kiharapott egy darabot, majd elkapta a nagyujjamat, és a felénél leharapta” – brutális kutyatámadás történt Katafán, az állattal nem először van gond

Egy idős férfit marcangolt össze a szomszéd kutyája szombaton Katafán, Vas megyében. Arcát, kezét és oldalát sebesítette meg az utcára kiszökött állat. Leharapta a 70 éves férfi nagyujját is, amit utólag varrtak vissza, de azt mondja, nem biztos, hogy sikerül megmenteni. Egy másik szomszéd sietett az áldozat segítségére, aki szerint a kutyával nem először van gond. A rendőrség nyomoz.
1:43
HíradóBizarr baleset: őz csapódott a hátsó ülésen alvó gyerekek közé Kisunyomnál – a vétkes autós elhajtott
2023. július 8. 18:29

Bizarr baleset: őz csapódott a hátsó ülésen alvó gyerekek közé Kisunyomnál – a vétkes autós elhajtott

A péntek esti balesetben először egy ismeretlen autós elütötte az állatot, ami aztán átrepült a túloldalra, és becsapódott a szemből érkező litván autó szélvédőjén keresztül az utastérbe. A külföldi sofőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az RTL Híradó úgy tudja, az ismeretlen sofőr kiszállt az autójából, megkereste a rendszámát, majd elhajtott. Az ügyben a rendőrség büntetőeljárást indított. 
2:10
HíradóÉletük végéig börtönbe kerülhetnek a szülők, akik halálra éheztethették a kisfiukat
2023. február 23. 18:17

Életük végéig börtönbe kerülhetnek a szülők, akik halálra éheztethették a kisfiukat

Életük végéig börtönbe kerülhetnek a szülők, akik a vád szerint hónapokon keresztül bántalmazták és éheztették kisfiukat a Vas megyei Csepregen. A 2 és fél éves gyerek annyira lesoványodott, hogy már mozogni sem tudott, többször a földön feküdt ruha nélkül, majd tüdőgyulladást kapott, de a szülei nem vitték orvoshoz, végül tavaly februárban meghalt. Mellette még három másik gyerekük fejlődését is súlyosan veszélyeztették a szülők, azért is felelniük kell.
1:34
HíradóFüstmérgezésben halhatott meg egy egyedül élő idős asszony Horvátzsidányban
2022. december 3. 18:27

Füstmérgezésben halhatott meg egy egyedül élő idős asszony Horvátzsidányban

Füstmérgezés okozhatta a Vas megyei Horvátzsidányban az egyik családi házban egyedül élő asszony halálát. A tűzoltók tegnap késő este az egyik szobában találták meg a 75 éves nő holttestét. A házban a fűtés egy öntöttvas kályháról működött, de a csöve az illesztéseknél több helyen eresztett. A füst így beszivárgott a szobába, valószínűleg ezért történhetett a tragédia.
1:45
HíradóAz autó sofőrje meghalt, utasát mentőhelikopterrel szállították kórházba
2020. december 7. 18:18

Az autó sofőrje meghalt, utasát mentőhelikopterrel szállították kórházba

Meghalt az autó sofőrje, utasát mentőhelikopterrel szállították kórházba, miután egy kamionnal ütköztek hétfő reggel a Vas megyei Káldnál. Információink szerint a kamion sofőrje egy homlokrakodó munkagépet előzött, és már majdnem visszaért a sávjába, amikor frontálisan ütközött a szemből érkező kocsival. A kamion sofőrje nem sérült meg a balesetben.