SZABADOS ÁGI

1:50
Az Árulók – Gyilkosság a kastélybanSzabados Ági: Elég könnyen kapcsolódom az emberekhez
2023. november 22. 15:35

Szabados Ági: Elég könnyen kapcsolódom az emberekhez

Szabados Ági élete minden pontját áthatja a könyvek iránt táplált szeretete, hiszen a műsorvezetés mellett nemcsak 3 könyvesbolt tulajdonosa, de egy könyvkiadót is alapított és már évek óta kiemelten foglalkozik az olvasás népszerűsítésével. A mindennapokban rengeteg emberrel találkozik, akikhez könnyedén képes kapcsolódni, és reméli, hogy a nyitottsága a játékban is a segítségére lehet. És persze az is, hogy imádja a társasjátékokat.
3:41
Az Árulók – Gyilkosság a kastélybanNádai Anikó klikkesedésével több játékost felhúzott
2023. november 21. 21:15

Nádai Anikó klikkesedésével több játékost felhúzott

Nádai Anikó félrevonult Tóth Szabival és Törőcsik Danival, hogy átbeszélhessék, mire jött rá a lehetséges árulókkal kapcsolatban. Arra azonban ügyeltek, hogy ezt ne osszák meg mindenkivel, ezért a tanácskozásról először Szabados Ágit, majd Tapasztó Orsit is elküldték, akik ezen teljesen felháborodtak: „Tökre magukra terelik a gyanút” – mondta a Reggeli műsorvezetője.
7:04
FókuszKiütötték Szabados Ági egyik kontaktlencséjét, és Sebestyén Balázs elárulta, miben döntött rosszul – minden, amit a Sztárbox utolsó negyeddöntőjéről eddig nem tudtak
2023. november 20. 20:06

Kiütötték Szabados Ági egyik kontaktlencséjét, és Sebestyén Balázs elárulta, miben döntött rosszul – minden, amit a Sztárbox utolsó negyeddöntőjéről eddig nem tudtak

A Sztárbox negyedik hétvégéjét egy ijesztő jelenetsor zárta, de Rácz Jenő és Kabát Peti meccsén kívül is voltak még drámai fordulatok és meglepetések a három negyeddöntő mérkőzésen. Tolvai Reni például elárulta, hogy Kállay-Saunders András azóta mondogatja, hogy mikor lesz már Sztárbox, amióta Magyarországon élnek. Ott volt a szurkolók között Sápi Vivi, a TikTok egyik legnagyobb magyar csillaga is, és Dzsudzsák Balázs is feltűnt a nézőtéren, de nem volt túl beszédes. Szabados Ági kontaktlencséjét kiütötték a harmadik menetben, Sebestyén Balázs pedig elárulta, miben döntött rosszul. A Fókusz riportja.
3:12
FókuszSzabados Ági nem szokott taktikázni, Sváby András lelki sebekre számít – indul az RTL krimi-realityje
2023. november 20. 16:45

Szabados Ági nem szokott taktikázni, Sváby András lelki sebekre számít – indul az RTL krimi-realityje

Hétfő este, a Fókusz után kezdődik Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban. 22 ismert személy érkezik hamarosan egy Tudor-stílusú kastélyba, ahol a bizalom, a félelem, a taktika és a mentális hadviselés is a játék fontos része lesz. Az Árulók döntik majd el, kit küldenek haza a játékból. Eközben az ártatlanok arra törekszenek, hogy leleplezzék a gyilkosokat, és meg kell győzniük társaikat saját ártatlanságukról. Szabados Ági azt mondta, nem szokott taktikázni, a magánéletében őszinteségre törekszik, Görgényi Fruzsinát pedig a naivitása csalhatja csapdába. Van, aki viszont nem hagyná ki az Áruló szerepét, és Sváby András egészen biztos benne, hogy lelkileg meg fogja őt viselni a játék. 
13:14
SztárboxElképesztő bokszmeccset vívott Janicsák Veca és Szabados Ági
2023. november 19. 22:09

Elképesztő bokszmeccset vívott Janicsák Veca és Szabados Ági

Négy meneten keresztül gyakorlatilag megállás nélkül ütötte egymást Szabados Ágnes és Janicsák Veca, akik érzésre legalább három meccsre elegendő találatot vittek be a másiknak. Noha félő volt, hogy előbb-utóbb nagyon kimerül valamelyikük a hatalmas hirigben, mindketten a végéig bírták az öldöklő tempót. „Fogalmas sincs” – mondta az utolsó gongszó környékén Kovács István szakkommentátor arról, hogy vajon ki lehetett a jobb, a bírók azonban döntöttek, és Janicsák Vecát ítélték győztesnek.  
1:44
Az Árulók – Gyilkosság a kastélybanValakinek az sem okozna gondot, ha saját barátját kellene megölnie
2023. november 18. 18:00

Valakinek az sem okozna gondot, ha saját barátját kellene megölnie

Egyiküknek az lenne a fő taktikája gyilkosként, hogy azokat ölné meg, akikhez közel áll, egy másik játékos viszont attól tart, hogy nem tudja majd megjátszani magát a többiek előtt. November 20-án kezdetét veszi az RTL vadonatúj krimi-realityje, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban többek között Solti Ádámmal, Árpa Attilával, Horváth Évával, Visváder Tamással, Szabados Ágnessel, Henry Kettnerrel, Görgényi Fruzsinával.
2:07
Az Árulók – Gyilkosság a kastélybanAz Árulók – Gyilkosság a kastélyban játékosai már készen állnak
2023. november 17. 19:00

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban játékosai már készen állnak

Az RTL vadonatúj krimi-reality játéka hétfőn, november 20-án indul Nádai Anikóval, Horváth Évával, Henry Kettnerrel, Vásáry Andréval, Varga Ferenccel, Krajnyák Lucával, Nyáry Lucával, Visváder Tamással, Görög Zitával, Dobos Evelinnel, Szalay Bencével, Dr. Gyenesei Leilával, Tapasztó Orsival, Sváby Anrással, Schumacerh Vandával, Görgényi Fruzsinával, Nagy Zsolttal, Solti Ádámmal, Szabados Ágnessel, Törőcsik Danival, Tóth Szabival és Mohai tamással.
4:32
ReggeliPeller Mariann és Tihanyi Peti a ring mellől szurkolnak majd Szabados Áginak vasárnap
2023. november 17. 14:33

Peller Mariann és Tihanyi Peti a ring mellől szurkolnak majd Szabados Áginak vasárnap

Újabb hét, újabb mérkőzések a Sztárboxban. Most vasárnap Peller Mariann és Tihanyi Peti, a Reggeli műsorvezetői is ott lesznek az arénában, ugyanis a műsor másik házigazdája, Szabados Ági is a szorítóba lép majd. Mariann és Peti közelről is látta, milyen komolyan készült Ági az utóbbi fél évben a meccsekre. Mariann bevallotta, ő úgy gondolja, alkalmatlan arra, hogy bokszoljon – illetve nem szeretne senkit sem megütni –, Peti azonban bármikor kiállna egy meccsre. 
5:41
FókuszSzabados Ági négy menetre készül, Janicsák Veca pedig egyszerre számol a győzelemmel és a vereséggel is – ők is ringbe lépnek hétvégén
2023. november 15. 20:23

Szabados Ági négy menetre készül, Janicsák Veca pedig egyszerre számol a győzelemmel és a vereséggel is – ők is ringbe lépnek hétvégén

Újabb hét, újabb hírességek lépnek a Sztárbox ringjébe, hogy megmutassák a bennük rejlő ökölvívó tehetséget. Janicsák Veca az üzengetésnek nem híve, annál inkább az alapos felkészülésnek. Az énekesnő a mikrofont egy időre bokszkesztyűre cserélte, hogy ideje nagy részét az edzőteremben tölthesse. Szabados Ági, a Reggeli műsorvezetője pedig egy új oldalát mutatja meg – bár versenytáncos múltjából tud táplálkozni, a boksz számára is új terep. A Fókusznak elárulták, hogyan készülnek a nagy meccsre. 
2:32
Az Árulók – Gyilkosság a kastélybanSzabados Ági: Szívesen lennék gyilkos is, mert kontrollmániás vagyok
2023. november 8. 12:00

Szabados Ági: Szívesen lennék gyilkos is, mert kontrollmániás vagyok

Szabados Ági szereti irányítani az eseményeket, éppen emiatt jobban örülne, ha a gyilkos szerepét kapná Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorban, hiszen ebben a helyzetben ő dönthetne a különböző szálak alakulásáról. A rengeteg olvasás miatt sokszor merült el különféle krimi történetekben, éppen ezért kíváncsian várja, hogy például az Agatha Christie történeteiből szerzett tudása, segíti-e majd a nyomozásban.
6:30
FókuszA játék, ahol minden ravaszságra és emberismeretre szükség lesz – így készülnek a hírességek az RTL új krimi-reality-jére
2023. október 31. 20:14

A játék, ahol minden ravaszságra és emberismeretre szükség lesz – így készülnek a hírességek az RTL új krimi-reality-jére

Ki gondolta volna, hogy egyszer még Szabados Ági, Nádai Anikó, Horváth Éva és Henry Kettner is gyilkos lehet? Pedig a gótika és a reneszánsz elemeket ötvöző Nádasdy kastélyban még akár ez is megtörténhet. Hamarosan indul ugyanis az Árulók, gyilkosság a kastélyban című krimi reality az RTL-en. A műsorvezető, Árpa Attila összesen 22 hírességet hív meg a kastélyba. Nagy Zsolt például már most biztos benne, hogyha ártatlan lenne, akkor is célponttá válik. De vajon ki, hogyan készül a bűnügyi regényekre emlékeztető műsorra? 
1:19
ReggeliSzabados Ági bevallotta: imádja a brit királyi családot
2023. október 27. 13:03

Szabados Ági bevallotta: imádja a brit királyi családot

A Reggeli műsorvezetője elmesélte, közel áll a szívéhez a pénteki adás témája: a brit királyi család élete. Különösen nagyon örömmel gondol vissza arra, amikor a Meghan és Harry esküvőjéről szóló Híradó különkiadást ő vezethette. Sőt, gyerekkorában is nagyon érdekelte az uralkodók élete. Ellenben Papp Gergő bevallotta, őt elkerülte a rajongás, most viszont érdeklődéssel figyeli az eseményeket.  
6:35
Reggeli„Erre szokták mondani, hogy a csecsemőnek minden vicc új” – mondta Czutor Zoli az Azahriah-rajongó Szabados Áginak
2023. október 24. 11:00

„Erre szokták mondani, hogy a csecsemőnek minden vicc új” – mondta Czutor Zoli az Azahriah-rajongó Szabados Áginak

Bár a hazai zenészek sorra gratulálnak és éltetik Azahriah sikerét – köztük a Quimby, Majka és Varnus Xavér –, Czutor Zoli kevésbé lelkes. A Reggeliben az előadó kifejtette, miért szórakoztatóipari, és nem zenei forradalomnak tartja Azahriah munkásságát. Szerinte a számai tele vannak klisékkel, kiszámíthatóak. Szabados Ági megkérte Czutort, hogy fejtse ki, miért nem tartja újítónak Azahriah zenéjét, mert ő pont ebben látja az énekes egyik erősségét. „Erre szokták mondani, hogy a csecsemőnek minden vicc új” – vágott vissza Czutor Zoli a műsorvezetőnek, megjegyezve: nem bántásnak szánta a megjegyzését. 
5:33
Reggeli„Ez már testszégyenítés” – volt, hogy Bádoki Betti két napig sírt a Reddit miatt
2023. október 17. 13:52

„Ez már testszégyenítés” – volt, hogy Bádoki Betti két napig sírt a Reddit miatt

Bádoki Betti munkahelyet váltott, és nagyon kiegyensúlyozottnak érzi magát. A Reddit azonban még mindig képes időnként kibillenteni ebből az idilli állapotból. Volt, hogy annyira magára vett egy-egy kommentet, hogy két napig sírt miatta, de olyan is előfordult, hogy Reddit-hozzászólások miatt hitték terhesnek az újságírók. Szabados Ági szerint az egész Redditet be kellene tiltani.
3:01
SztárboxSzabados Ági: Benne van a pakliban, hogy elborul az agyam
2023. október 14. 16:21

Szabados Ági: Benne van a pakliban, hogy elborul az agyam

Szabados Ági szerint egy dologra különösen oda kell majd figyelnie a Sztárboxban: el kell engednie a brutális megfelelési kényszerét, hogy ki tudja élvezni a befektetett munka gyümölcsét. A műsorvezető úgy véli, hogy híradós tapasztalata nagyon jól jön majd számára a ringben. Sok barátja meglepődött, amikor meghallották, hogy ő is bokszolni fog, már azt is megtudta egy orvos barátnőjétől, hogy 24 órán belül hosszú távú hatások nélkül „visszatehető az orra”, ő azonban nem félti magát.
1:12
Reggeli„Nem nézel ki szarul, csak álmoskás a szemed” – érdekesen, relativitáselmélettel indult a Reggeli mai adása
2023. szeptember 21. 12:54

„Nem nézel ki szarul, csak álmoskás a szemed” – érdekesen, relativitáselmélettel indult a Reggeli mai adása

Miller Dávid beismerte, nem szeret korán felkelni, Szabados Ági pedig ezt meg is erősítette egy megjegyzéssel, hiszen a műsorvezetőn szerinte látszik is, hogy még álmos. Szerencsére Dávid annyira azért nem volt fáradt, hogy Stephen Hawkingot is megidéző módon belemenjen a relativitáselméletbe: vajon, ha az idő relatív, akkor miért van olyan, hogy korán?
5:42
ReggeliMindenre nyitott könyvek – ilyen címkével látják el az LMBTQ-szálat tartalmazó könyveket Szabados Ágiék
2023. szeptember 18. 10:31

Mindenre nyitott könyvek – ilyen címkével látják el az LMBTQ-szálat tartalmazó könyveket Szabados Ágiék

Nagyjából a könyvek felében van LMBTQ-szál – mondja Szabados Ági műsorvezető, akinek már harmadik könyvesboltja nyílik meg, és ha nem akar büntetést, akkor fel kell tüntetnie a vásárlóknak, hogy milyen könyvekben van LMBTQ tartalom. Az ifjúsági irodalmat lefóliázzák, a 18 éven felülieknek szóló könyveket pedig egy 18+-os könyvespolcra teszik.
1:49
ReggeliKét hónapja még nem gondolta volna, de már le tud futni 6 kilométert Szabados Ági
2023. szeptember 11. 14:19

Két hónapja még nem gondolta volna, de már le tud futni 6 kilométert Szabados Ági

Szabados Ági híradósként mindig beszámolt a futóversenyek miatti forgalomkorlátozásokról, most hétvégén viszont résztvevője volt a 38. Wizz Air félmaraton futóversenynek. A távot váltóban teljesítették, így 6 kilométer jutott Áginak a hőségben. Edzenie kell, hiszen szeretne formába jönni a Sztárbox miatt. A Reggeli műsorvezetője június óta fut.
0:59
ReggeliSzabados Ági évekig szenvedett a kellemetlen bőrtünetektől,  sokára derült csak ki, hol kell keresni a problémát
2023. szeptember 7. 8:06

Szabados Ági évekig szenvedett a kellemetlen bőrtünetektől, sokára derült csak ki, hol kell keresni a problémát

Szabados Áginak hosszú éveken át komoly bőrtünetei voltak, végül januárban derült ki, hogy több alapvető élelmiszerre is allergiás vagy intoleráns. Ezek közé tartozik, a tej, a kovász, a zöldborsó és a kukorica. Bár éttermekben adódnak kellemetlenségei, tapasztalata szerint ugyanis kevés helyen van tejmentes étel, amióta ezt a diétát követi a panaszai teljesen megszűntek.
2:04
ReggeliSzabados Ági hónapok óta készül a Sztárboxra: Azt hiszem, életem egyik legnagyobb kalandja
2023. szeptember 6. 17:43

Szabados Ági hónapok óta készül a Sztárboxra: Azt hiszem, életem egyik legnagyobb kalandja

A Reggeli műsorvezetője már hónapok óta készül az RTL hamarosan induló Sztárbox című műsorára. Komolyan edz: heti hatszor mozog valamit. Tihanyi Petinek azt is elmesélte, milyen nehéz volt egy teljesen új sportot kipróbálni és megtanulni. Egészen az alapoktól – hogy ne csukja be a szemét, ha egy kéz felé tart és meg akarja ütni – kellett megismernie a bokszot.
1:38
ReggeliSzabados Ági megkapta élete első filmszerepét – hatalmas élménynek tartja a forgatást
2023. július 14. 15:17

Szabados Ági megkapta élete első filmszerepét – hatalmas élménynek tartja a forgatást

A Reggeli műsorvezetője egy magyar-holland koprodukcióban készülő filmben szerepel majd. A jelenetben természetesen műsorvezetőt játszik majd, de elmondta, homlokegyenest más műfaj a filmkészítés, mint az a műsorvezetés, amit jelen esetben Peller Mariannal csináltak. Egy rövid részt is sokszor kell felvenni és csak évek múlva lesz eredménye – mondta a Reggeliben.