REGGELI

9:02
ReggeliSzinetár Dóra: „Egy megcsalt feleséget játszom” – karakterével sokan együttéreznek
2026. január 9. 13:29

Szinetár Dóra: „Egy megcsalt feleséget játszom” – karakterével sokan együttéreznek

Megérkezett a Gólkirályság harmadik évada, amelyben új kihívások és régi konfliktusok várnak a szereplőkre. A csemberi csapat Magyar Kupa-győztesként az Európa-ligára készül, miközben az NB I-ben a bennmaradásért küzd. Szinetár Dóra egy megcsalt feleséget alakít, akinek története sok nézőt megérintett. Mikecz Estilla a sorozatbeli karaktere mellett nemrég jelentette meg első hangoskönyvét. A sorozat kulisszatitkairól ma reggel beszélgettünk a színésznőkke
8:21
ReggeliWolf Kati mesterképzésre jelentkezett és új zenei projektekbe kezd
2026. január 9. 13:28

Wolf Kati mesterképzésre jelentkezett és új zenei projektekbe kezd

Wolf Kati a decemberi koncertmaraton után januárban is aktív. Zenekarával egészen december 31-ig játszottak, és most új formációkban gondolkodnak, vonósokat is szeretnének bevonni. Kati az RTL új sorozatának, a „Jobb később, mint soha!” főcímdalát énekli, elmesélte, hogyan született meg a dal. Kati a Debreceni Egyetemen is tanít, ahol már levizsgáztatott mindenkit. Most ő maga is mesterképzésre jelentkezett.
14:16
ReggeliPataki Ágnes: Amelyik filmnek rossz a híre, az ritkán szokott jó lenni
2026. január 9. 13:28

Pataki Ágnes: Amelyik filmnek rossz a híre, az ritkán szokott jó lenni

Idén 45. alkalommal rendezik meg a Magyar Filmszemlét, ahol 450 nevezett filmből választják ki a legjobbakat tíz kategóriában. A zsűri szakmai válogatása után egy következő testület dönt a nyertesekről, miközben a közönségnek 1000 forintos jegyárakkal teszik elérhetővé az eseményt. Pataki Ágnes, modell és Balázs Béla-díjas producer szerint minden magyar filmet érdemes megnézni, és a játékfilmekre mindig nagy a tülekedés. Pataki Ági emellett saját kozmetikai termékcsaládját népszerűsíti, amit karácsony előtt dobtak piacra. Most pedig két független film előkészítésén dolgoznak.
9:42
ReggeliÚjévi fogadalmak: így lehet idén sikeres az életmódváltás
2026. január 9. 13:27

Újévi fogadalmak: így lehet idén sikeres az életmódváltás

Az új év elején sokan tesznek fogadalmakat, de a lelkesedés gyakran csak rövid ideig tart. Dr. Mosolygó Éva szerint az elvárások gyakran túl magasak és irracionálisak. Fontos a megerősítő visszajelzés, legyen az külső vagy saját magunktól származó. Az egészséges életmód eléréséhez ajánlott rendszeresen orvosi vizsgálatokon részt venni. A cél ne a tökéletes alak megszerzése, hanem az egészség megőrzése és javítása legyen.
11:32
ReggeliVándor Éva új bemutatóval készül januárban
2026. január 9. 13:27

Vándor Éva új bemutatóval készül januárban

Vándor Éva színésznő rajong a télért, decemberben ünnepelte születésnapját. A kárcsonyt pedig a Tátrában töltötték a szűk családi körben, imádott unokái társaságában. Már bemutatóra készül, január 22-én a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban lép fel a „Máshol van az igazság” című darabban, miközben a budapesti Karinthy Színházban is játszik. Éva arról beszélt, hogy nagyon boldog az életében, büszke rá, hogy még mindig keresik őt szerepekkel.
10:26
ReggeliSzülő vagy barát? Mikor válik károssá a „jófejség” a gyereknevelésben
2026. január 9. 13:26

Szülő vagy barát? Mikor válik károssá a „jófejség” a gyereknevelésben

A modern szülők egyik legnagyobb kihívása a „jófejség”: sokan inkább baráttá válnak, hogy elkerüljék a szigorúnak tűnést. Sziládi Hedvig Andrea, oktatás- és képzésfejlesztési szakértő szerint azonban a belátás és a határok megtartása mindennél fontosabb. A gyereknek tudnia kell, hogy a szülőhöz fordulhat a nehéz döntéseknél. A kiegyensúlyozott nevelés kulcsa az egyensúly, ha szülőként hibát követünk el, beszéljük meg a gyerekkel.
8:21
Reggeli„Én csak dolgoztam, nem csináltam semmit” – Zacher Gábor az Az Év Embere díjról
2026. január 9. 13:25

„Én csak dolgoztam, nem csináltam semmit” – Zacher Gábor az Az Év Embere díjról

Az RTL Híradó nézői 2025-ben Zacher Gábort választották Az Év Emberének, aki a voksok több mint 30 százalékát kapta. A toxikológus és sürgősségi orvos évtizedek óta a legnehezebb helyzetekben dolgozik, miközben közérthetően beszél fontos társadalmi témákról. Zacher szereti a kihívásokat, és sosem érezte magát kiégettnek a szakmában. A „Zacher 3.0” című könyvében mesél a több mint 40 évnyi tapasztalatáról. A díj elnyerése megerősítette őt abban, hogy munkája értékes és fontos.
6:14
ReggeliNicolas Maduro elfogása után hódít a szürke Nike Tech Fleece
2026. január 9. 13:21

Nicolas Maduro elfogása után hódít a szürke Nike Tech Fleece

2026. január 3-án az Egyesült Államok katonai akcióban elfogta Nicolás Madurót, Venezuela volt elnökét és feleségét, ami világszerte politikai hullámokat vetett. Donald Trump megosztotta a fotót, amin Maduro szürke Nike Tech Fleece melegítőben látható, és a kép azonnal mémmé vált a közösségi médiában. A melegítő annyira felkeltette az érdeklődést, hogy a boltokban órák alatt elfogyott a keresett darab - erről Trunk Tamás, Z- és Alfa generáció tanácsadó beszélt.
8:39
ReggeliRazzia és piros matricák: így indult a terézvárosi Airbnb-tiltás
2026. január 9. 13:21

Razzia és piros matricák: így indult a terézvárosi Airbnb-tiltás

Január 1-jével életbe lépett a terézvárosi Airbnb-tiltás, az első munkahéten pedig már razziákkal indult az ellenőrzés. A kerületben piros figyelmeztető matricák, rendőri jelenlét és lakásokba történő ellenőrzések jellemezték az első napokat. Schumicky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnöke szerint a hatóságok névtelen feljelentések alapján járnak el, és a lakókat egymás feljelentésére ösztönzik. Az érintettek az Alkotmánybírósághoz fordultak, miközben a szakmai szervezetek egyelőre hallgatnak.
3:15
Reggeli„Túl jó zsaru voltam” – Tihanyi Peti őszintén beszélt a szülői határhúzásról
2026. január 9. 13:20

„Túl jó zsaru voltam” – Tihanyi Peti őszintén beszélt a szülői határhúzásról

Peller Mariann és Tihanyi Peti a szülői határhúzás nehézségeiről beszélgettek. Peti bevallotta, hogy túl sokáig volt „jó zsaru” a gyerekeivel, és most úgy érzi, ennek megvannak a következményei. Mariann saját tapasztalataiból merítve próbálta megnyugtatni Petit. Szerinte 9 éves kor fölött már rengeteg mindent meg lehet beszélni a gyerekekkel, így még nincs minden veszve.
12:28
ReggeliFrohner Fecó: Ahogy hozzáérek a vendég hajához, egyből kialakul a bizalmi kapcsolat
2026. január 8. 12:04

Frohner Fecó: Ahogy hozzáérek a vendég hajához, egyből kialakul a bizalmi kapcsolat

Mesterfodrász, kiváló nyomozó és most már műsorvezető is: Frohner Fecó legújabb műsora, A Tükör előtt, már négy epizóddal elérhető az RTL.hu-n. Az eddig elérhető részekben Zsiga Melinda, Köllő Babett, Laky Zsuzsa és Tóth Nikolett láthatóak. A Reggeliben kideürlt, hogy Papp Gergőnek már 13 éve Fecó a fodrásza, akire szellemi vezetőként is tekint. Idén Fecó a szakmájára fog koncentrálni: oktatni fog, és szalonjában is több újdonság várható, de erről egyelőre többet nem oszthat meg.
8:39
ReggeliÍgy töltötte az új évet Sápi Vivien: 24 óra Lisszabonban, Michelin-vacsora
2026. január 8. 12:03

Így töltötte az új évet Sápi Vivien: 24 óra Lisszabonban, Michelin-vacsora

Sápi Vivien számára az utazás életforma, és a szilvesztert is másképp szerette volna eltölteni: 30-án elrepült Lisszabonba, majd onnan vissza 31-én Budapestre, így az újévet már a levegőben köszöntötte. Hajnal 1-kor már Budapesten volt, mindössze 24 órát töltve a portugál fővárosban. A Michelin-csillagos vacsorát különleges élményként élte meg, az utolsó szabad asztalt sikerült foglalás nélkül megszereznie. Vivien szerint az egyedül utazás hatalmas önbizalmat ad, és segít új perspektívát nyerni.
14:17
ReggeliLeárazás vagy pazarlás? Így kerüld el a fölösleges ruhavásárlást
2026. január 8. 12:02

Leárazás vagy pazarlás? Így kerüld el a fölösleges ruhavásárlást

Az ünnepek utáni januári leárazások csábítóak, de könnyen felhalmozhatunk felesleges ruhadarabokat. Somogyvári Edit stylist szerint az új évvel gyakran az „új én” illúzióját keressük, de ruhákkal nem lehet identitást vásárolni. A tudatos vásárlás kulcsa a lista és az életstílushoz illő darabok kiválasztása: mindig kérdezzük meg magunktól, hogy teljes áron is megvennénk-e. Leárazáskor érdemes az időtálló, klasszikus darabokra koncentrálni, és tudni, hogy 30 napon belül vissza lehet vinni az árut, ha mégsem tetszik. Így a kedvezmény valóban jó vétellé válhat, nem csak impulzusvásárlássá.
9:06
ReggeliKétszer-háromszor érdemes szakítani – párkapcsolati tanácsok Török Ádámtól
2026. január 8. 12:02

Kétszer-háromszor érdemes szakítani – párkapcsolati tanácsok Török Ádámtól

Török Ádám a Reggeliben is bemutatta az „etikus hógolyózásról” készült videóját, amit szerelmével Orsival készítettek. Ebben kifigurázzák az egyenjogúság túlzásait. Ádám egy sommelier paródiával is készül, ahol a borok kóstolását viccesen széttrollkodja, de egy valódi szakértő is segít a műsorban. Azt mesélte, 4-5 tétel után már bomlik a finomkodás, a nagypolgáriságból az emberek visszamennek oda, amilyenek. A stand upban is ezt keresik, az őszinteséget. Ádám még párkapcsolati tanácsokat is adott a Reggeliben.
5:27
ReggeliMiért buknak el az újévi fogadalmak? Kovács Orsolya pszichológus válaszol
2026. január 8. 12:01

Miért buknak el az újévi fogadalmak? Kovács Orsolya pszichológus válaszol

Január elején tele vagyunk tervekkel és fogadalmakkal, de ezeknek februárra sokszor már nyomuk sincs. Kovács Orsolya pszichológus szerint az új év természetes határhelyzetet ad, ami felébreszti a motivációt és lehetőséget kínál arra, hogy merjünk változtatni. A kulcs azonban az, hogy különbséget tegyünk a valódi önazonos vágyaink és a társadalmi elvárások között. Azok a fogadalmak buknak el, amelyeket nem önmagunkért vállalunk.
7:30
ReggeliFizikálisan és mentálisan is rendbe akarta magát tenni – Dudás Miki halála mélyen megrázta Lotfi Begit
2026. január 8. 12:00

Fizikálisan és mentálisan is rendbe akarta magát tenni – Dudás Miki halála mélyen megrázta Lotfi Begit

Lotfi Begi, az éjszakai élet ismert DJ-je, egy éve döntött úgy, hogy leteszi az alkoholt. Azóta a sport és a box váltak az új szenvedélyévé, amelyek segítik őt a tiszta élet útján. Begi arról is mesélt a Reggeliben, hogy mennyire megrázta Dudás Miki halála, akivel a Sztárbox alatt találkozott és akkor azt mondta a DJ-nek, hogy szeretné rendebhozni magát mentálisan és fizikálisan is.
8:37
ReggeliMi köze van a cicás videóknak a klímaváltozáshoz?
2026. január 8. 12:00

Mi köze van a cicás videóknak a klímaváltozáshoz?

Az idei tél szokatlanul kemény: több mint egy évtizede nem volt ilyen nagy hó és hideg Magyarországon. Sokakban felmerül a kérdés, hogy ha globális felmelegedésről beszélünk, hogyan lehetségesek ilyen extrém téli időjárási helyzetek. Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint a klímaváltozás nem állandó melegedést jelent, hanem azt, hogy a szélsőségek egyre gyakoribbá válnak. Az északi-sarki jég gyors olvadása megváltoztatja a légköri áramlásokat, így a sarkvidéki hideg könnyebben juthat el a kontinensek fölé. A professzor arra is felhívta a figyelmet, hogy a digitalizáció és az AI növekvő energiaigénye szintén hozzájárul a klímaváltozáshoz.
6:51
ReggeliAz MI nem fenyegetés, hanem eszköz – ha tudatosan használjuk
2026. január 8. 11:59

Az MI nem fenyegetés, hanem eszköz – ha tudatosan használjuk

Sokan ma is tartózkodnak a mesterséges intelligencia használatától, és nem érzik magukat komfortosan az új technológiákkal. Forgács Mariann social média és AI szakértő szerint ez az óvatosság teljesen természetes, sőt a kezdetekkor kifejezetten hasznos lehet. A legfontosabb, hogy ne feltétel nélkül fogadjuk el a válaszait, hanem fenntartásokkal kezeljük azokat. A szakértő hangsúlyozza: az AI-tól nem félni kell, hanem tudatosan és okosan használni.
6:04
Reggeli30 ezer forinttal kapnak kevesebb nyugdíjat a nők Magyarországon
2026. január 8. 11:59

30 ezer forinttal kapnak kevesebb nyugdíjat a nők Magyarországon

Európa-szerte általános jelenség, hogy a nők alacsonyabb nyugdíjat kapnak, mint a férfiak, Magyarországon ez a különbség jelenleg körülbelül 14 százalék. Farkas András, a Nyugdíjguru szerint ennek oka főként a bérkülönbségekben, a megszakított karrierutakban és a gyermekvállalás hatásaiban keresendő. Bár a nők átlagosan mintegy 30 ezer forinttal kevesebb nyugdíjat kapnak, hosszabb várható élettartamuk miatt életük során összességében akár több ellátásban is részesülhetnek. A szakértő hangsúlyozza: kisebb mértékben emelkedik a nyugíj, mint amilyen mértékben a keresetek, mert a nyugdíjak csak az infláció mértékével emelkednek, ami tovább nyitja az ollót az aktívak és a nyugdíjasok jövedelme között.
11:49
ReggeliRajongók generációi szeretik Beleznay Endre Turi Gézáját
2026. január 7. 12:40

Rajongók generációi szeretik Beleznay Endre Turi Gézáját

Elindult a Pokoli rokonok második évada, amelyben ismét láthatjuk Beleznay Endrét a szerethetően esendő Turi Géza szerepében. Az év vége számára különösen sűrű volt: a forgatások, színházi előadások és rendezések miatt az ünnepi időszak nagy részét munkával töltötte, csak a karácsony legszűkebb napjaira jutott idő a családra. A színész a Spanyolhát című darabot több vidéki színházban és a Belvárosi Színházban is bemutatta, valamint a Balfácán vacsorára című előadásban társrendezőként is dolgozott Németh Kristóffal. Beleznay Endre elmondta, hogy nagyon szeretik forgatni a Pokoli rokonokat, és a rajongótábora is visszafiatalodott, hiszen a karakterét a gyerekek is imádják.
10:13
ReggeliBerki Mazsi helyett Katona Renáta – miért döntött a névváltoztatás mellett?
2026. január 7. 12:40

Berki Mazsi helyett Katona Renáta – miért döntött a névváltoztatás mellett?

Sokan Berki Mazsiként ismerik, de Katona Renáta most visszatér a lánykori nevéhez, ezzel új fejezetet nyitva az életében. A döntés régóta érlelődött benne, és bár lánya miatt korábban nem szerette volna megváltoztatni a nevét, most a belső intuíció és egy sugallat vezette erre a lépésre. Renáta új vállalkozásba kezdett: egy sportruházati cég tulajdonosa lett, miközben nemrég az építkezés világában is kipróbálta magát. Az ünnepi időszak is különleges volt számára: az első karácsony volt, hogy otthon voltak és együtt főztek a családdal.
11:32
ReggeliBalázs Andi a hóhelyzet miatt otthonról jelentkezett be
2026. január 7. 12:38

Balázs Andi a hóhelyzet miatt otthonról jelentkezett be

Balázs Andi számára az ünnepi időszak a családról, a közös pillanatokról és egy élettel teli otthonról szólt, baráti, családi és párjával kettesben töltött karácsonnyal. Jelenleg 12 darabban szerepel, és még két bemutató vár rá, miközben drámainstruktor szakra jár az egyetemen. A színésznő nagyon boldog, hogy sok darabban játszik, így érezheti, hogy szükség van rá, de ígéri, hogy odafigyel, ne hajtsa túl magát. A stúdióba ma reggel nem tudott bejönni a rengeteg hó miatt, így távkapcsolással jelentkezett be a Reggeli adásába.
7:07
ReggeliEgyre több fiatal érzi magát magányosnak – mit tehetünk ellene?
2026. január 7. 12:38

Egyre több fiatal érzi magát magányosnak – mit tehetünk ellene?

Az elmúlt évek kutatásai szerint a fiatal felnőttek körében egyre gyakoribb a magányosság, amely nemcsak lelki, hanem egészségügyi kockázatokat is hordoz.  A WHO legfrissebb adatai szerint a világ népességének körülbelül 16 százaléka, vagyis minden hatodik ember tapasztal tartós magányt, és a fiatalabbak körében ez az arány még magasabb. Polányi Viktória pszichológus segítségével megvizsgáljuk, mi áll a jelenség hátterében, és hogyan segíthetünk a társas kapcsolatok erősítésében, különösen a digitális korban.  
7:36
ReggeliNem enyhül a viszály Brooklyn Beckham és szülei között
2026. január 7. 12:37

Nem enyhül a viszály Brooklyn Beckham és szülei között

Az elmúlt hónapokban egyre feszültebbé vált a viszony Brooklyn Beckham és szülei, David és Victoria Beckham között. Brooklyn és felesége, Nicola Peltz több fontos családi eseményen sem jelent meg, köztük David Beckham 50. születésnapján. A közösségi médiában is látszik a konfliktus: a családtagok már nem követik egymást az Instagramon. Lenzsér Olivér online tartalomgyártó szerint a szülők próbálják helyrehozni a kapcsolatot, de eddig nem látszik, hogy ennek bármi eredménye lenne.
7:43
ReggeliPártai Lucia szerint akár -20 fok is lehet a napokban
2026. január 7. 12:37

Pártai Lucia szerint akár -20 fok is lehet a napokban

Az elmúlt napokban szokatlanul nagy mennyiségű hó hullott Magyarországon, nem csak a hegyvidéken, hanem az alföldi régiókban is. Pártai Lucia meteorológus segítségével megértjük, hogyan alakult ki ez a mediterrán ciklon okozta havazás, és mit jelent mindez a klímaváltozás szempontjából. A következő napokban a havazás mérséklődik, kiderül az ég, de egyes területeken akár -20 fok is előfordulhat.
4:54
ReggeliSzoboszlai mellett játszhat Messi? Az európai kölcsönszerződés esélyeiről
2026. január 7. 12:36

Szoboszlai mellett játszhat Messi? Az európai kölcsönszerződés esélyeiről

Újra felrobbant a nemzetközi sajtó: Lionel Messi akár rövid időre visszatérhet Európába a 2026-os világbajnokság előtti felkészülés részeként. Az Inter Miami csapatkapitányaként szereplő világsztár egy kölcsönszerződés révén maradhatna versenyhelyzetben az MLS szünete alatt, így elméletben akár Szoboszlai Dominik csapattársa is lehetne. A pletykák egyik központi szereplője a formailag hullámzó idényt futó Liverpool FC. Ch. Gáll András, az Index főmunkatársa ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy több sportszakmai tényező is Messi visszatérése ellen szól.
7:26
ReggeliTarr Béla öröksége: a társadalom elesettjeire irányította a figyelmet
2026. január 7. 12:35

Tarr Béla öröksége: a társadalom elesettjeire irányította a figyelmet

Hetvenéves korában elhunyt Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, a magyar és az egyetemes filmművészet egyik legerősebb hatású alkotója. Filmjeit világszerte tanították és elemezték, miközben itthon sokáig megosztó művésznek számított. Dudás Viktor filmszakértő szerint Tarr Béla alkotásai olyan lelki és társadalmi poklokat mutatnak meg, amelyek hosszú időre beleégnek a nézőbe. A Sátántangó, a Werckmeister harmóniák vagy A torinói ló ma már megkerülhetetlen darabjai a filmtörténetnek, még ha nem is könnyű befogadni őket. Tarr Béla művészetének központi üzenete az volt, hogy az elesettekre és a hátrahagyottakra túl kevés figyelem jut, és a gondolat szabadságát soha nem szabad korlátozni.
3:50
Reggeli20 centis hótakaró borítja Esztergomot is
2026. január 7. 12:35

20 centis hótakaró borítja Esztergomot is

Az intenzív havazás Esztergomot sem kímélte, a városban helyenként közel 20 centiméteres hótakaró alakult ki. Adásunkban Esztergomba is kapcsoltunk, ahol Heer Orsolya tudósítónk élőben számolt be a helyzetről. Elmondása szerint mióta a városban él, még sosem látott ekkora havat. A lehullott mennyiség miatt több szomszédja úgy döntött, inkább gyalog indul el dolgozni. Heer Orsolya szerint indulás előtt különösen fontos, hogy megbízható forrásból tájékozódjunk az utak aktuális állapotáról.
3:54
ReggeliHóhelyzet országszerte: Szegeden 8 éve nem volt ekkora havazás
2026. január 7. 12:34

Hóhelyzet országszerte: Szegeden 8 éve nem volt ekkora havazás

Az elmúlt órákban jelentős hó mennyiség borította be az ország több vidéki nagyvárosát, köztük Szegedet is, ahonnan Fazekas Andrea tudósítónk élőben jelentkezett. Elmondása szerint nyolc éve nem esett olyan hó a városban, amit igazán élvezni lehetne, most viszont bőven jutott belőle. Bár 20 munkagéppel és mintegy 100 emberrel zajlik a hóeltakarítás, a hirtelen lezúduló mennyiséget nem mindenhol tudták azonnal kezelni.
18:41
ReggeliMihalik Enikő rúdtáncol, és belsőépítészettel próbálkozik
2026. január 6. 12:47

Mihalik Enikő rúdtáncol, és belsőépítészettel próbálkozik

Mihalik Enikő pár hónapja új kihívásba kezdett, elkezdett rúdtáncolni, amiről azt mesélte, hogy nem könnyű sport. A kislánya születése után hiányzott neki a mozgás, az edzőterembe már nem akart visszamenni, valami újat szeretett volna, így jött a rúdtánc. Bár a modellkedést sosem szeretné feladni, most más kreatív projektek is lekötik: New Yorkban egy belsőépítészeti céggel fog együtt dolgozni, ami izgalmas, de egyben félelmetes kihívás is számára. Enikő nem tervezi, hogy Amerikában öregedjen meg; férjével már beszélgetnek arról, mikor térjenek vissza Európába.
6:46
ReggeliOrosz Gyuri és Joshi Bharat közös stand up műsora: Nevess életeken át!
2026. január 6. 12:46

Orosz Gyuri és Joshi Bharat közös stand up műsora: Nevess életeken át!

Orosz Gyuri december 31-én töltötte be 48. életévét, de születésnapját hagyományosan januárban ünnepli barátaival, akik stand up esttel készülnek neki. Idén Badár Sanyi és Madár Vera is ott voltak az eseményen. Emellett Gyuri Joshi Bharattal közösen indul turnéra, ahol a „STAND UP NIRVANA - NEVESS ÉLETEKEN ÁT” című műsorban humorral és bölcsességgel boncolgatják az élet nagy kérdéseit.
5:44
ReggeliVárólisták: térdprotézisre majdnem tíz hónapot kell várni
2026. január 6. 10:30

Várólisták: térdprotézisre majdnem tíz hónapot kell várni

A legfrissebb adatok szerint Magyarországon szaruhártyaműtétekre több mint egy évet, térdprotézisre pedig közel tíz hónapot kell várni. Dr. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara korábbi elnöke szerint a covid alatt felhalmozódott műtétek és a magán- és közellátás szétválasztása tovább rontotta a helyzetet. A szakértő szerint a rendszer átfogó kezelése nélkül a várólisták nem fognak csökkenni.
6:47
ReggeliIngatlanpiaci kilátások 2026-ra: mit várhatnak a vásárlók és befektetők?
2026. január 6. 9:26

Ingatlanpiaci kilátások 2026-ra: mit várhatnak a vásárlók és befektetők?

2025-ben jelentős változások történtek a magyar lakáspiacon: a négyzetméterárak elérték az 1,3-1,4 millió forintot, és Budapest népszerűsége csökkent. Balogh László, az Ingatlan.com gazdasági szakértője elemzi az elmúlt év főbb eseményeit, és bemutatja, milyen trendek várhatók 2026-ban, amikor a saját célra vásárlók kerülnek előtérbe, és mérsékelt árnövekedés vagy stagnálás várható.
5:43
ReggeliArmando Mundaraín: így élnek a venezuelaiak Maduro rezsimje alatt
2026. január 6. 9:07

Armando Mundaraín: így élnek a venezuelaiak Maduro rezsimje alatt

2026. január 3-án az amerikai különleges erők Venezuelából elrabolták Nicolás Maduro elnököt és feleségét, ami új reményt adhat az ország lakóinak. Armando Mundaraín, a Konyhafőnök 2020-as győztese venezuelából származik és arról mesélt, hogy a rezsim 27 éve sanyargatja az embereket, az alapvető szolgáltatások, mint áram, víz vagy gyógyszerek szinte elérhetetlenek. A venezuelaiak azonban óvatosak, sokan nem mernek nyíltan örülni Maduro elfogásának a félelem miatt. Mundaraín szerint mégis mindenki titokban azt reméli, hogy Maduro elfogása egy új kezdet lehet.
9:20
ReggeliTéli vezetés tippek: Köves Szilárd vezetéstechnikai oktató tanácsai havas utakra
2026. január 6. 8:40

Téli vezetés tippek: Köves Szilárd vezetéstechnikai oktató tanácsai havas utakra

Tihanyi Peti a Normafán találkozott Köves Szilárddal, vezetéstechnikai oktatóval, hogy megossza a legfontosabb tanácsokat a téli vezetéshez. A havas, csúszós utak különös odafigyelést igényelnek: nagyobb követési távolság, finomabb kormány- és pedálkezelés, valamint a megfelelő felszerelés, mint a hólánc használata elengedhetetlen a biztonságos közlekedéshez.
2:08
ReggeliSokkolta az országot Dudás Miklós elvesztése
2026. január 6. 8:26

Sokkolta az országot Dudás Miklós elvesztése

Sokunkat sokkolt a tegnapi tragikus hír: holtan találták otthonában a 34 éves Dudás Miklóst, korábbi kajak világversenyek bajnokát és Európa Bajnokságok sikeres versenyzőjét. Miki gyakran volt a Reggeli vendége, vidám természetét, humorát, karakterét nem lehetett nem szeretni. Örültünk mindig ha jött, akár egyedül, akár feleségével, Ivettel, vagy két tündéri kisgyermekükkel. Mindannyiunknak hiányozni fog.
16:56
ReggeliDr. Almási Kitti, Sváby András, Kajdi Csaba és Lil Frakk 2026-os tervei
2026. január 5. 14:50

Dr. Almási Kitti, Sváby András, Kajdi Csaba és Lil Frakk 2026-os tervei

A Reggeliben Kajdi Csaba, Dr. Almási Kitti, Sváby András és Lil Frakk arról beszéltek, mit várnak 2026-tól. Dr. Almási Kitti kiemelte, hogy a változáshoz nem elég a dátum, elhatározásra és a hibázás elfogadására van szükség. Lil Frakk élete legnagyobb szólókoncertjére készül, és podcast műsora is folytatódik. Sváby András új műsorral, a Legjobb ajánlattal tér vissza, míg Kajdi Csaba talk show-val és a Cyla Call Centerrel várja a nézőket. Almási Kitti pedig új könyvet készít, és bevallotta, hogy idén kevesebbet szeretne fellépni, mert picit unja magát.