REGGELI

5:31
Reggeli
2023. május 30. 9:39

„Az étkezés élményként is funkcionálhat az ember életében” – Béres Anett cukrászséf testképzavarral küzdött, majd pályát módosított

Béres Anett nemzetközi gazdálkodás szakon végzett az egyetemen, de érezte, hogy nem neki való az a szakma. Egy ideig közepesen súlyos testképzavarral is küzdött, majd rájött arra, hogy a mennyiség helyett a minőségi étkezés felé kell elmozdulni. Szerinte a cukrászatban is meg lehet valósítani az egészséges táplálkozást, ha jó alapanyagokból dolgoznak. Kedvence a tormás-céklás desszert, ami merész, de mégis működik. Hamarosan a Gourmet fesztiválon is ott lesz, amire egy eper-túró-bodza desszerttel készül. Anett két étteremben is cukrászséf, ebből az egyik Michelin-csillagos. 
6:23
Reggeli
2023. május 30. 9:27

„Féltem attól, hogy a gyerekeim zenével akarnak foglalkozni” – Szekeres Adrien lánya, Kiss Emily új dallal jelentkezett

Szekeres Adrien annyit kért a lányaitól, hogyha zenélni akarnak, csak akkor tegyék, ha írnak maguknak dalokat. Kiss Emily, Adrien kisebbik lánya nemrég 18 éves lett és komolyan vette a szülői tanácsot. Emily 3 éves kora óta táncol, ami látszik is vadonatúj videoklipjében, melynek címe: Alkoss szabadon. Adrien idősebb lányáról is mesélt, aki a képzőművészetekhez vonzódik, ruhákat tervez és három külföldi egyetemre is felvételt nyert, mégis egy budapestit választott.
7:50
Reggeli
2023. május 30. 9:21

„15 perc alatt megvoltunk” – Kustánczi Lia egy allergiás reakció után rögtön a szülőszobán kötött ki

Az egykori modell és DJ már évek óta készült az anyaságra. Kustánczi Lia felhagyott az éjszakai élettel, abbahagyta a DJ-szakmát, 11 évet töltött benne és már nem akar visszatérni ebbe a világba. Jelenleg parókaüzletet üzemeltet, kozmetikus lett, de még nem tudja, hogy ha kisfia, Benett nagyobb lesz, visszatér-e a vendégeihez. Benett még csak 7 hetes, a születése pedig olyan gyorsan történt, hogy az apukának arra sem volt ideje, hogy elvigye a kórházi csomagot Liának.
11:09
Reggeli
2023. május 30. 9:04

„Nincs nő, aki túl tudna szárnyalni engem otthoni higiéniában” – Kiss András nem híve a túl korai összeköltözésnek

Szabados Ági megtapasztalta már, milyen az, ha nagyon korán összeköltözik valakivel és azt is, mikor hosszabb ismerkedés után kezdődik az együttélés. A Reggeli vendégei, Kiss András, az Éjjel-Nappal Budapest Bécije, és Vágvölgyi Lilian vitáztak arról, hogy korai-e pár hónap után összeköltözni? Kiss András szerint előbb meg kell tanulni egyedül élni és háztartást vezetni, Vágvölgyi Lilian szerint pedig amúgy is gyakori probléma, hogy két-három hónap után véget érnek a kapcsolatok, mert az első konfliktus után új párt keresnek az emberek ahelyett, hogy megoldanák a problémákat.
5:07
Reggeli
2023. május 30. 8:38

„Két táborra szakadt az ország, fék nélküli indulatok lecsapódását látjuk” – megosztja az embereket Suhajda Szilárd tragédiája a pszichológus szerint

Suhajda Szilárd teste már örökre a Mount Everesten marad, de vajon hogyan tudják gyászolni a családtagok, ha elmarad az ilyenkor szokásos temetés? Dr. Zelena András, pszichológus szerint a végső búcsú, a síremlék, vagy bármilyen szakrális helyen a hamvak elszórása segíteni szokta a gyászfeldolgozást, de Suhajda Szilárd esete más. A sportolóknál ugyanúgy, mint a nagyon idős emberek esetén létezik megelőlegező gyász, ami azt jelenti, hogy a körülmények ismeretében számítunk rá, hogy a szerettünk nem fog hazatérni, de közben él a remény is. Ha pedig egy hegyen veszíti el valaki a hozzátartozóját, annak van szakrális hozadéka, amit más esetekben a temetés vagy hamvasztás ad meg a gyászoló családtagoknak és barátoknak.
8:21
Reggeli
2023. május 30. 8:27

Kiss Péter édesapja: Ha akartuk volna, sem tudtuk volna lebeszélni a hegymászásról

Kiss Péter nemrég ellátogatott arra a helyre, ahol a fia tíz évvel ezelőtt Erőss Zsolttal együtt eltűnt. A gyászoló édesapa megértette, mit érezhetett a fia a hegyen, amikor megérkeztek az alaptáborba és otthagyta őket a helikopter. Az a látvány, az a csend és nyugalom, ami odafent van, felejthetetlen élmény volt számára: úgy érezte, mintha egy másik világba csöppent volna. Azt mondja, többet kapott ettől az élménytől, mint amit várt. 
6:21
Reggeli
2023. május 30. 8:08

8000 méter magasan az előképzettség már nem sokat számít, ha az oxigénhiány miatt lehetetlen ésszerű döntést hozni

Dr. Karsay Lóránd szerint 8000 méter magasságban olyan folyamatok indulnak el az emberi szervezetben, amik a leépülés felé vezetnek – az a kérdés, mennyi időt töltenek el a hegymászók ebben a zónában. Amikor a szervezet nem jut elég oxigénhez, fejfájás, hányinger, dezorientáltság lép fel, és a döntési funkciók beszűkülése is jellemzi ezt az állapotot. Az orvos szerint az, hogy kinek milyen előképzettsége van, már nem sokat számít, ha az oxigénhiány miatt lehetetlenné válik ésszerű döntéseket hozni.
9:30
Reggeli
2023. május 30. 8:05

Pintér László: Az oxigénpalack nélküli mászás jelenti a hegy valódi megtapasztalását

Pintér László hegymászó szakíró és a Suhajda-expedíció sajtósa szerint az oxigénpalack nélküli mászás jelenti a nyolcezres csúcsok valódi megtapasztalását. Aki segítséget vesz igénybe és oxigénnel mászik, „az olyan, mintha e-bike-kal tekerné végig a Tour de France-t”. Évente 600 ember jut fel a Mount Everestre segítséggel, összesen 221-en jártak már a csúcson oxigén nélkül, és nekik is csak töredékük volt az, aki semmilyen asszisztenciát nem vett igénybe hozzá. Ehhez azonban évtizedes tapasztalatra van szükség. Suhajda Szilárd mászott már meg 8000 méternél magasabb hegyet oxigén nélkül, így a családnak és a barátoknak eszébe sem jutott, hogy az expedíciójának tragédia lehet a vége.
1:42
Reggeli
2023. május 26. 18:01

Szabados Ági hitét visszaadta a fiatalokban egy kurzus, amit volt egyetemén tartott

Ági mesterszakosoknak tartott előadást interjúzási technikákról és értékképviseletről, a hallgatók lelkesedése és érdeklődése pedig visszaadta a hitét egy új generációban. A Reggeli műsorvezetői is készülnek a hosszú hétvégére: Peller Anna a piknikezésről beszélt, Ági pedig Szegedre utazik. Olvasás, múzeumlátogatás, városnézés és piknik – sok jó dolgot lehet majd a három szabad nap alatt csinálni a műsorvezetők szerint.
6:26
Reggeli
2023. május 26. 11:25

Gömöri András Máté Torontóban fog filmszínészetet tanulni

Ha minden jól megy, szeptemberben kezdi majd a képzését Gömöri András Máté Kanadában. Azért döntött a külföldi iskola mellett, mert amennyire csak lehet, szeretne akcentus nélkül nyelvet beszélni, és ezt itthoni környezetben nem tudja megvalósítani. Úgy érzi, több is van benne jelenlegi szerepeinél, filmekben szeretne játszani. Párja, Polyák Lilla segít majd neki a kezdésben, például a lakásbérlésnél és a beiratkozásnál, de ő nem marad kint Andrással, ingázni fog majd.
8:02
Reggeli
2023. május 26. 11:08

Horváth Tamás nagyobb show-k előtt 10-15 kilót is le tud dobni, ha kell

Elkészült Horváth Tamás és a Kowalsky meg a Vega első közös dala, a Fehér holló. Tomi kereste meg Kowát, nagy rajongója a csapatnak és Kowának is, a szellemiséggel és a dalokkal közvetített üzenetekkel teljes mértékben tud azonosulni. Szerinte Kowa mindig fontos üzeneteket fogalmaz meg számaiban. Közös daluk mondanivalója, hogy a tiszta szív az igazi érték, nem a pénz.
10:02
Reggeli
2023. május 26. 10:07

Nyugi, ő így játszik – a kutyafuttatókban vannak a legnagyobb balhék

Önt zavarja, ha valaki póráz nélkül sétáltatja a kutyáját? Két kutyás, N. Börcsök Viktória és Horváth Gergely beszélgettek erről. Viki egy fekete mopsz, Gergő egy francia bulldog gazdija. Gergő erdőben el szokta engedni négylábúját, de városban biztosan nem. Viki elmondta, hogy erdőben sem lenne szabad póráz nélkül sétáltatni, de akkor hol van az a terület, ahol a kutyák szabadon futhatnak?
7:42
Reggeli
2023. május 26. 10:00

Peller Anna: Megmutatjuk azt a cipőt, amire azt mondtam, bocsánat, hogy ótvar

Mennyire szól rólunk az öltözködésünk, és mennyire arról, hogy a külvilágnak megfeleljünk? Holdampf Linda szerint tudni kell viselni azokat a darabokat, amik éppen az aktuális trendet határozzák meg. Peller Annának vízi szörny és búvárcipő jutott eszébe a Kanye West által elterjesztett aktuális cipőtrendről, a stylist szerint ahhoz is fel lehet öltözni. Ha nem érezzük jól magunkat ezekben a ruhákban, ha nem segítik az önkifejezésünket, akkor ezek nem nekünk valók – tette hozzá a stylist.
7:09
Reggeli
2023. május 26. 8:25

Karóra és festmény, vagy esővíz és homok? – Polgár Árpád szerint erre érdemes kiadni rengeteg pénzt gyűjtőként

36 millió forint egy üveg homokért? Tom Brady amerikaifutball-játékos februárban jelentette be visszavonulását, egy leleményes szurkoló pedig árverésre bocsátotta annak a strandnak egy üvegbe zárt homokját, ahol a bejelentés történt. Vajon ér ez annyit? Ha igen, akkor mi számít éréknek? Erről Polgár Árpád műkereskedővel beszélgettünk, akihez az oldtimer autók és karórák állnak közelebb.
7:08
Reggeli
2023. május 26. 8:18

Trunk Tomi: A fiataloknak a cipők eladása egy belépési pont a vállalkozói világba

Trunk Tomi 10 éves korában kezdett érdeklődni a cipők iránt, német nyelvű YouTube-videókat nézett, ott talált rá a cipős közösségre. Azóta menő vállalkozást épített fel sneakerek eladásával. A fiatal vállalkozók körében meglepően népszerű a cipőkereskedés, ami Tomi szerint egy lázadás is, hogy más úton is el lehet kezdeni egy vállalkozást, mint ami eddig megszokott volt. Azt mondja, ez az első belépési pont egy fiatalnak, hogy saját maga vállalkozzon, és belőlük lesznek majd a jövő vállalatvezetői, akik jobbá teszik a világot.
5:09
Reggeli
2023. május 25. 10:35

„Rögtönözve hülyeségeket mondtam!” – VV Merci belecsöppent III. Károly koronázásába, meglepődött, amikor egy riporter az új királyról faggatta

VV Merci bevallotta a Reggeli stúdiójában, hogy valójában egyik barátnője plasztikai műtétje kapcsán volt kint Londonban III. Károly koronázásakor, amikor megtalálta egy riporter. Balázs Merci saját bevallása szerint iszonyú keveset tud a királyi családról, ezért is meglepték a riporter kérdései.
3:48
Reggeli
2023. május 25. 9:08

A szorongás és a stressz miatt máshogy kötődnek szüleikhez a covid-babák

Az utóbbi években egyre több kutatás jött létre, azzal kapcsolatban, miben mások a koronavírus idején született gyermekek. A Reggeli vendége, Dettre Imola gyógypedagógus, integrált szülő-csecsemő konzulens arra a kérdésre, hogy mi minden okozott még nehézséget a családoknak, illetve a kisgyermekeknek ebben az időszakban, elsők között emelte ki a baba biztonságos kötődésének alakulását, amelynek alapja a korai kapcsolat minősége, amire kifejezetten negatív hatással van a stressz. A feszültség megnehezíthette az anyák kapcsolódását a kisbabájukhoz, ez pedig befolyásolhatta a kötődés kialakulásának folyamatát is.
5:06
Reggeli
2023. május 25. 8:43

„Az, hogy egészségtelen az étel Amerikában nem sztereotípia” – Polgár Kriszta szerint a tengerentúlon sem egyszerű a gyermeknevelés

Polgár Kriszta szépségkirálynő már az Amerikai Egyesült Államokban hozta világra harmadik gyermekét, Lanát. Az influenszer anyukának van egy tíz- és egy nyolcéves fia is. Szerinte szülőként azt az egyik legnehezebb elérni, hogy gyerekei ne legyenek kütyüfüggők, de szerencsére ebben támogatják egymást a szülői közösséggel például úgy, hogy minél később próbálnak az egy baráti körben lévő gyerekeknek mobiltelefont venni.
1:23
Reggeli
2023. május 24. 14:34

Fákat ültet és tervezget – Nádai Anikó nagyon élvezi a „fészekrakós időszakot”

Hivatalosan már egy éve építkeznek Nádai Anikóék, de csak a héten indultak el az igazi munkák a telken, ugyanis elkezdték kiásni az új ház alapját. A Reggeli műsorvezetője persze nem csak a költözésre gondol, a régi otthonukban is kertészkedik még – most éppen fügefa és kínai selyemmirtusz került az udvarra. Tihanyi Peti meg is jegyezte, milyen jó, hogy Anikó élvezi a „fészekrakós” időszakot.
10:42
Reggeli
2023. május 23. 10:25

„Bármiből meg tud élni az ember, ha beleteszi a szívét-lelkét” – Felméri Péter nem gondolta, hogy a színpad lesz az élete

Felméri Péternek egy 6 és egy 3 éves gyermeke van, az előadásainak pedig szerves része, hogy róluk beszél és nem csak az apaság jó oldaláról. A humorista azt is elmesélte, hogy nem gondolta, hogy a színpad lesz az ő útja. Informatikusként végzett, miután megnyerte az erdélyi humorfesztivált, hosszú időbe telt, mire felfogta, hogy ebből karrier is lehet.
6:13
Reggeli
2023. május 23. 10:17

„Úgy éreztem, hogy hogy jövök én ehhez?” – Singh Viki életében először musicalszerepet kapott

Popénekesnőket is kerestek a Six című musicalbe, így Singh Viki összeszedte a bátorságát és jelentkezett. Ezzel régi álma vált valóra. Már 4 kilót fogyott a szerepre, az űrhajós diéta az alapja az étrendjének kevés szénhidráttal és sok fehérjével. Az énekesnő egy éve szingli, de volt párja a mai napig a legjobb barátja és fő bizalmasa.
0:36
Reggeli
2023. május 23. 9:50

Heti kutyus: Nebby, aki imádja az embereket

Nebby, a 10 éves németjuhász kan kutya a csepeli utcákon kószált. Biztosan haza szeretett volna menni, mert kereste az emberek társaságát. Az egészséges, nyugodt öregúr nagyon szereti a hasát, szereti a nyugodt sétákat az önkéntesekkel, és vágyakozik a rendszeres emberi társaságra. Egy igazi, végleges otthont szeretnénk neki találni, amit igazán megérdemelne. Oltva, ivartalanítva adja a Vigyél Haza Alapítvány örökbe egy elkötelezett állatbarátnak. Ha örökbe fogadnád Nebbyt, írj az info@vigyelhaza.hu címre.
11:49
Reggeli
2023. május 23. 9:46

„Azt csinálhatom, amiért élek-halok” – Balázs Andinak valóra vált a gyerekkori álma, Bíró Bea nem vágyott modellkarrierre

Balázs Andinak több szakmája is van: cipőfelsőrész készítő, ruhakészítő, emellett szerzett masszőri bizonyítványt is. Aztán Andinak azt mondta az édesapja, hogy olyan munkát válasszon, amit akkor is szívesen csinál, ha nem fizetnek érte, így a színészet mellett kötött ki. Bíró Bea hírbemondó vagy kutyatenyésztő akart lenni kislányként, de egyik sem lett. Nem álmodozott soha a modellkedésről, mégis sikeres lett benne, ma már viszont egy amerikai cég irodáját vezeti és imádja.
6:07
Reggeli
2023. május 23. 9:44

„Catherine-nek nagyon jó terápia volt, hogy elkezdett dalokat írni” – Yvonne Dederick felkészült rá, hogy lányának evészavara és depressziója alakulhat ki

Yvonne Dederick édesanyja depressziós volt, így ő gyerekkorától közvetlen közelről látta, milyen jelei vannak a mentális betegségnek és hogyan keseríti meg a benne szenvedők és a szerettei életét. Emiatt Yvonne tudatosan figyelte magát és a gyerekeit is, hogy ha látja a tüneteket, segítséget tudjon nyújtani. A fiatalkori depresszió pedig lányát, Catherine-t sem kerülte el.
5:57
Reggeli
2023. május 23. 9:35

„A 12-14 éves korosztályban leggyakoribb az önbántalmazás” – van, aki felnőttkoráig nem talál jobb módot saját maga megnyugtatására

Flach Richárd, óvoda- és iskolapszichológus szerint a gyermekkori depresszió más, mint a felnőttkori és többnyire a pedagógusok veszik észre a problémát, mert a szakemberek túlterheltek. Az önbántalmazás egyre gyakoribb, ellentmondásos módon a gyerekek azért ejtenek sebet magukon, hogy csillapítsák a belső feszültségüket és megnyugodjanak, nem az a cél, hogy öngyilkosok legyenek, de komolyan kell venni a problémát.