HIVATALI VISSZAÉLÉS

2:12
HíradóCsalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt jelentette fel Sulyok Tamás köztársasági elnököt Dobrev Klára
2024. május 24. 18:55

Csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt jelentette fel Sulyok Tamás köztársasági elnököt Dobrev Klára

Csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt tett újabb feljelentést Sulyok Tamás köztársasági elnök ellen Dobrev Klára. A Demokratikus Koalíció EP-listavezetője szerint Sulyok Tamás alkotmánybírává választása után is évekig folytatta ügyvédi tevékenységét, pedig ezt a törvény tiltja. Dobrev Klára az Alkotmánybíróságnál is vizsgálatot kezdeményezett. A köztársasági elnök és hivatala nem reagált a DK vádjaira.
1:43
HíradóHivatali visszaélés miatt nyomoznak Béb polgármesterének ügyében
2022. szeptember 9. 18:38

Hivatali visszaélés miatt nyomoznak Béb polgármesterének ügyében

Hivatali visszaélés miatt nyomoz a rendőrség a Veszprém megyei Béb polgármesterének ügyében ismeretlen tettes ellen –  írta meg a 24-hu. Ahogy arról a Híradóban is beszámoltunk, a polgármester július végén egy árverésen vette meg egy négygyermekes helyi család házát 3 millió forintért. A szabály szerint az árat a község jegyzője határozhatja meg, de Béb jegyzője tagadja, hogy ebben az ügyben ő döntött volna az árról. A polgármester nem akart nyilatkozni.
2:00
HíradóNyomoznak a BKV busztenderével kapcsolatban
2021. március 2. 18:30

Nyomoznak a BKV busztenderével kapcsolatban

Hivatali visszaélés gyanújával nyomoznak a BKV busztenderével kapcsolatban - erről a rendőrség tájékoztatta az RTL Híradót. A főváros közlekedési cége tavaly írt ki pályázatot, amit később visszavontak, miután kiderült, hogy egy ciprusi offshore-cég a győztes. A fővárosi Fidesz szerint egy Tüttő Kata főpolgármester-helyetteshez vezethető korrupciós ügyről van szó. A szocialista politikus azt mondja, sem neki, sem az önkormányzatnak nincs köze a tenderhez.
2:37
Híradó„Jogszerű, hogy Gruevszkinek nem kellett tranzitzónába mennie”
2018. november 19. 18:40

„Jogszerű, hogy Gruevszkinek nem kellett tranzitzónába mennie”

Teljesen jogszerűnek tartja a kormány, hogy a hivatali visszaélésért elítélt volt macedón miniszterelnöknek nem kellett tranzitzónába menni, hanem Budapesten nyújthatta be menedékkérelmét - erről a Miniszterelnökség államtitkára beszélt a Parlamentben. Orbán Balázs a menekültügyi törvényre hivatkozott. A jogszabály szerint gyermekek, betegek és üldözöttek részesülhetnek különleges bánásmódban. A Magyar Helsinki Bizottság szerint Nikola Gruevszkin kívül más menekültre még nem alkalmazták a jogszabályt.
1:55
HíradóElsőbbségi lett Orbán üzenete
2017. július 3. 18:45

Elsőbbségi lett Orbán üzenete

Elsőbbségiként vitték ki Orbán Viktor köszönőlevelét a postások, pedig azokat normál küldeményként adta fel a kormány. A Jobbik birtokába került dokumentum szerint egy belső utasítást kaptak a postahivatalok, amelyben az állami cég egyik vezetője arra utasítja őket: a köszönőleveleket a postára érkezés napján azonnal ki kell vinni. Az ellenzéki párt szerint ez hivatali visszaélés, és feljelentést tettek az ügyben.
2:52
HíradóFeljelentés az amerikai kirándulás miatt
2015. április 1. 18:45

Feljelentés az amerikai kirándulás miatt

Más hülyesége miatt nem megyek börtönbe – ezt mondta az RTL Híradónak Siófok polgármestere, aki hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett a rendőrségen egy amerikai utazás miatt. 2011-ben városi delegáció utazott a Balaton partjáról Kaliforniába: az előző ciklus polgármestere, önkormányzati képviselők és családtagjaik. A tíznapos kiruccanás 2,8 millió forintjába került Siófoknak. A város korábbi polgármester visszautasítja a vádakat.