Felmentették Molnár Csabát
2010. október 13. 9:57
Jogerősen felmentették Molnár Csabát, az ORFK pénzmosás elleni osztályának egykori vezetőjét.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2003 júniusában a Pannonplast Részvénytársaság részvényeinek felvásárlásával kapcsolatban számos szabálytalanságra utaló adatot talált, átfogó ellenőrzést rendelt el. Nem sokkal később támadás érte a felügyelet elnökét, Szász Károlyt. A PSZÁF az ügyben feljelentést tett, a feljelentés az ORFK pénzmosás elleni osztályára érkezett, amelynek akkori vezetője Molnár Csaba volt. Helyettese külön jelentést készített arról, milyen intézkedéseket ítél szükségesnek. Ezek között Kulcsár Attila meghallgatása is szerepelt.
Közben 2003. június 25-én az Állami Autópálya Kezelő Rt. akkori vezérigazgatója feljelentést tett hűtlen kezelés miatt. Molnár Csaba az ügyről összefoglaló jelentést készített, majd arra való tekintettel, hogy az Autópálya Kezelő Rt.-t kár nem érte, a nyomozást megtagadta. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a nyomozás megtagadása miatt hivatali visszaéléssel vádolta meg Molnár Csabát és helyettesét, ezen felül egy irat dátumának megváltoztatása miatt közokirat-hamisítással is megvádolta a volt osztályvezetőt.
A Fővárosi Bíróság 2009. március 12-én a vádlottakat felmentette. Az ítélet indoklása kiemeli, a bíróság feladata mindenekelőtt annak eldöntése volt, hogy a két rendőrtiszt a nyomozást azért tagadta-e meg, hogy ezzel Kulcsár Attila mentesülhessen a büntetőjogi felelősségre vonás alól vagy csupán tévesen értékelték a helyzetet. Az első fokú bíróság szerint a rendőrtisztek döntése szakmailag hibás volt ugyan, de bűncselekményt nem valósított meg. Ugyancsak kimondta a Fővárosi Bíróság, hogy nem követett el Molnár Csaba közokirat-hamisítást sem, cselekményének nincs társadalomra való veszélyessége.

A Fővárosi Bíróság felmentő ítélete ellen az ügyészség fellebbezett bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében, és ezért az ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta. A Fővárosi Ítélőtábla azonban szerdán helyben hagyta a felmentő ítéletet. A döntés indoklásakor Máziné Szepesi Erzsébet bíró kiemelte: a vádlottak nem szegték meg kötelességüket.
Forrás: Független Hírügynökség
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem