HÍRADÓ

2:37
Híradó
2023. június 14. 19:00

Videó: elképesztő állapotok, térdig érő kátyúk, ároknyi repedések egy III. kerületi utcában

Járda nincs, babakocsival nem lehet közlekedni, az autók pedig rendszeresen fennakadnak a hatalmas kátyúk miatt. Arról, hogy mennyire balesetveszélyes a III. kerületi Kőpor köz, az Index írt először. Az önkormányzat megkeresésünkre azt közölte, a beruházás az éves költségvetés többszöröse lenne. Uniós források hiányában a fejlesztést nem lehet megvalósítani.
2:20
Híradó
2023. június 14. 18:56

Botrányosan kicsi végkielégítéssel tartaná vissza a kormány a tanárokat a felmondástól

Botrányosan kicsi végkielégítést adna a kormány a pályaelhagyó tanároknak. Erről a Népszava írt először. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ha az Országgyűlés megszavazza a státusztörvényt, tömeges felmondások várhatók, ezt próbálják megakadályozni így. A Híradónak két olyan tanár nyilatkozott, akik több mint 40 éve vannak a pályán. Azt mondják, hogy a bosszútörvénynek is nevezett státusztörvény annyira megalázó, hogyha megszavazzák, mindenképpen új állást fognak keresni. Az ügyben hiába kerestük az oktatásért is felelős Belügyminisztériumot, nem kaptunk tőlük választ.
2:32
Híradó
2023. június 14. 18:45

Hegyoldal tetejére felhúzott védmű omlott Recskre, 70 ember maradt fedél nélkül

21 család otthonát tette tönkre a múlt héten az óriási felhőszakadás Recsken. 70 embernek kellett ideiglenes szállást találni, miután több házat is elöntött az agyagos sár, amelyet a település fölött márciusban nyitott kőbányából mosott ki az eső. A felhőszakadás lebontotta a hegyoldal tetejére felhúzott védmű egy részét, ez a földtömeg csúszott rá a településre.
1:58
Híradó
2023. június 14. 18:41

Fiktív céghálózatot hozott létre, évekig nem fizetett útdíjat, akár 13 évet is kaphat

Akár 13 évre is rács mögé kerülhet az a fuvarozó vállalkozó, akit több mint egymilliárdos adócsalással vádol az ügyészség. Olyan fiktív céghálózatot működtethetett, amelyek élére strómanokat ültetett – így kerülte el éveken át az útdíjak, bírságok és járulékok befizetését. Az ügyészség most börtönbe küldené a fuvarozót. A vállalkozót segítő kamu cégvezetők ellen külön eljárások indultak.
1:35
Híradó
2023. június 14. 18:40

„Köcsög rendőrkutya” – börtönbe kerülhet két férfi, amiért egy rendőrt fenyegettek egy pécsi edzőteremben

Három évre is rács mögé kerülhet két férfi, mert rendőrt fenyegettek. Egy pécsi edzőteremben kötöttek bele egy rendőrbe. „Rendőrkutya! Megvárunk és elkapunk” – a Híradó úgy tudja, egyebek mellett ezt mondták neki. Az edzőterem kamerái rögzítették a fenyegetőzőket, akiket később elfogtak, most pedig vádat is emeltek ellenük. Zaklatás miatt állhatnak hamarosan bíróság elé.
1:42
Híradó
2023. június 14. 18:37

Nem kapott konkrét utasítást feletteseitől, ezért halhatott meg egy kábelszerelő

Nem adtak megfelelő utasításokat főnökei, ezért halhatott meg egy munkás két éve Királdon, amikor kettétört alatta a villanyoszlop. Felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott az ügyészség egy művezetőre és egy projektmenedzserre, mert az ő hibájuk miatt halt meg a 47 éves kábelszerelő. A vád szerint a használaton kívüli hálózatot bontotta, amikor a betonoszlop váratlanul eltört alatta.
2:18
Híradó
2023. június 14. 18:36

„Felfoghatatlan tragédia” – a 31 évesen elhunyt Szvoboda Bence motorversenyzőt gyászolják

Meghalt Szvoboda Bence, a tízszeres magyar bajnok motokrosszversenyző, aki a cseh bajnokság vasárnapi futamán szenvedett súlyos balesetet. Elcsúszott és a mögötte érkező pilóta már nem tudta kikerülni. A fejét érte nagy ütés, napok óta élet-halál között volt. A csapata közleményében úgy fogalmazott: bár a versenyző az akarat és a kitartás embere volt, ezt a csatát elvesztette.
2:08
Híradó
2023. június 13. 18:57

Az ukrán védelmi minisztérium szerint csapataik áttörték az orosz védelmi rendszer első vonalát Zaporizsja térségében

Az ukrán védelmi minisztérium szerint már több kisebb települést is elfoglaltak. Az orosz hadsereg hétfő éjjel több ukrán város ellen is nagyszabású légitámadást indított. A Zaporizzsjától nyugatra fekvő Krivij Rih településén tíznél több ember halt meg, amikor rakétatalálat ért egy ötemeletes lakóházat.
2:26
Híradó
2023. június 13. 18:54

Tájékoztató levelet is kaptak az épülő iváncsai akkumulátorgyár dolgozói, hogy rákkeltő anyagokkal találkozhatnak

Több munkás rosszul lett az épülő iváncsai akkumulátorgyárban – mondták az építkezésen dolgozók a Híradónknak. Nemrég egy tájékoztató levelet is kaptak arról, hogy az úgynevezett Elektróda épületben rákkeltő anyagokkal találkozhatnak. Az akkumulátorgyártó cég közleménye szerint egy munkás lett rosszul, aki belépett erre a területre, de már ő is jól van. A rendőrség gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz. 
2:42
Híradó
2023. június 13. 18:52

Naponta tízezer példányban járatja a Nemzeti Sportot jövőre a kormány – már az is megvan, hova kell ennyi

Orbán Viktor kedvenc napilapját sportkluboknak, közintézményeknek osztják majd szét – erre és a tavaly állami tulajdonba vett lap fejlesztésére csaknem másfél milliárd forintot szán a kormány. Ezt a K-Monitor vette észre a 2024-es költségvetés tervezetében. A szervezet szerint azonban nem közérdek, hogy egy lapot, ami a piacon nem tud megélni, az adófizetők pénzéből tartsanak fenn. 
2:35
Híradó
2023. június 13. 18:45

Pintér Sándor egyest kapott – ismét a Karmelita kolostor előtt tiltakoztak a státusztörvény ellen

Újra kordont bontott a Momentum a Karmelita kolostornál kedd reggel, majd elégtelen osztályzatot írtak egy osztálynaplóba, amit megpróbáltak átadni a miniszterelnöknek. Így tiltakoztak az úgynevezett státusztörvény ellen. A pedagógusok jogállását megváltoztató tervezetről pénteken vitáznak majd rendkívüli ülésen a Parlamentben. Azalatt tanárok és diákok a Kossuth téren tartanak újabb demonstrációt.
2:08
Híradó
2023. június 13. 18:41

„Elfogadhatatlan, hogy egy diákcsínyre ilyen embertelen válasz szülessen” – teleplakátolták Kecskemétet a kollégiumból elbocsátott diák mémjével

Óriásplakátokon hirdeti egy diák mémjét a Tanítanék Mozgalom Kecskeméten. Szerintük ugyanis felháborító, ami a lánnyal történt, miután kifigurázta az interneten az egyik helyi kollégium igazgatóját. Az igazgató egy áprilisi átadóünnepségen fordítva tartotta a nemzeti színű szalagot, erről készül a mém. A diák anyja szerint az igazgató megfenyegette lányát. A kollégium vezetője nem válaszolt kérdéseinkre.
2:11
Híradó
2023. június 13. 18:36

Ha megszűnnek az önkormányzatok béren kívüli juttatásai, akár havi 100 ezer forinttal is kevesebbet kereshet egy védőnő – állítják a szakszervezetek

Naponta 3-4 védőnő tervezi a felmondását – mondták az érintettek az RTL Híradónak. A védőnői hálózat július 1-jei átalakítása miatt nem akarják folytatni a munkát. Szerintük még mindig sok a bizonytalanság, de azt már tudják, hogy az eddigi béren kívüli juttatások megszűnnek. Az egészségügyi államtitkár a Hír TV-ben arról beszélt, senki sem fog kevesebbet keresni. 
1:09
Híradó
2023. június 13. 18:32

„Hangokat hallottunk a koporsó felől, a lepedőkbe burkolt anyám ütötte belülről” – a ravatalon vették észre, hogy még életben van a 76 éves nő

A koporsóban tért magához egy halottnak hitt nő Ecuadorban. A 76 éves asszonyt sztrók miatt vitték kórházba pénteken, nem sokkal később összeomlott a légzése és a keringése. Mivel nem sikerült újraéleszteni, halottnak nyilvánították. A rokonok a ravatalozóban virrasztottak mellette, amikor hangokat hallottak a koporsóból. 
1:52
Híradó
2023. június 13. 18:25

Tagad a férfi, akit azzal vádolnak, hogy a fürdőkádban megfojtotta idős, mozgáskorlátozott apját

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték emberölés miatt azt a férfit, aki a vád szerint a fürdőkádban megfojtotta mozgáskorlátozott, idős apját, majd balesetnek állította be a halálát 2021 tavaszán Kazincbarcikán. A bíróság szerint a szakértők egyértelműen megállapították, hogy emberölés történt. A férfi mindvégig kitartott ártatlansága mellett. Fellebbezett, ezért nem jogerős az ítélet.
1:35
Híradó
2023. június 13. 18:23

A figyelmeztető lövések után sem tette le a kést egy férfi, rálőttek a rendőrök

Rálőttek a rendőrök egy 20 éves férfira hétfőn délután az orosházi tanyavilágban, mert késsel ment feléjük, és nem állt meg a felszólításukra. Előtte a gyanú szerint otthonukban nyakon szúrta az apját. Az anya hívta a rendőröket. Most apa és fia is kórházban van, a fiatalembert emberölés kísérletével és hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják.
1:55
Híradó
2023. június 13. 18:22

Orvosi sóoldat helyett fertőtlenítőszer került a beteg hasüregébe műtét közben, meghalt – az egyik műtőssegéd elismerte, hogy hibázott

Társa és egy orvos azonban tagadja bűnösségét. A vád szerint miattuk halhatott meg egy 42 éves asszony három éve a szigetvári kórházban. Műtét közben orvosi sóoldat helyett fertőtlenítőszer került a beteg hasüregébe, emiatt később meghalt. Ha a vádlottak beismerték volna bűnösségüket, másfél év börtönbüntetést kaphattak volna. Az áldozat családja kártérítést szeretne.
1:33
Híradó
2023. június 13. 18:19

A csodában bíznak: nem sok esélyt látnak, hogy túlélje a balesetet a Csehországban megsérült magyar motocrossos

Nincs sok esélye, hogy túlélje, de bíznak a csodában – mondta Híradónknak a tízszeres magyar bajnok, Szvoboda Bence motocross csapatának kommunikációs munkatársa. A 31 éves sportoló vasárnap egy csehországi versenyen elesett és egy másik versenyző elgázolta. A fejét érte az ütés, súlyos agyi sérülést szenvedett. Egy prágai kórházban megoperálták, az orvosok jelenleg is küzdenek az életéért. 
1:58
Híradó
2023. június 13. 16:37

Tagadta felelősségét a sofőr, aki az 50 fokos buszban felejtett négyéves kislány halála miatt áll bíróság elé

Nem hibázott – ezt mondta a bíróságon a buszsofőr, akit azzal vádolnak, hogy miatta halt meg egy négyéves gyermek a felforrósodott járműben egy éve. A tiszaderzsi kislány több mint hat órát töltött az 50 foknál melegebb buszban, napok múlva a kórházban meghalt. Szüleit felkavarta, hogy még hónapokat kell várni az ítéletre.
2:52
Híradó
2023. június 12. 19:05

Soros György visszavonul, fia veszi át a helyét

 A 92 éves magyar származású, Amerikában élő milliárdos az egyik fiának, a 37 éves Alexander-nak adja át pénzügyi birodalma irányítását – ezt a Wall Street Journal írta meg. Soros Györgyöt nem csak üzletemberként ismerik világszerte: alapítványa legalább 120 országban támogatja az emberi jogok védelmét és a demokráciák fejlődését. Orbán Viktor neki köszönhetően tanulhatott Oxfordban, de a miniszterelnök néhány éve ellen fordult, azóta az egyik legfőbb ellenségének tartja. 
1:23
Híradó
2023. június 12. 18:59

Esküvői násznéppel borult fel egy busz Sydney közelében, tízen meghaltak

Esküvői násznépével borult föl egy busz vasárnap éjszaka, Ausztráliában. Tízen életüket vesztették a helyszínen, 25 embert pedig kórházba kellett szállítani. Egyikük állapota életveszélyes. Egyelőre nem tudni, miért borult föl a busz egy körforgalomnál. A sofőrt letartóztatták. Sajtójelentések szerint az ifjú pár nem volt a buszon.A tragédia az egész országot megrázta.
1:49
Híradó
2023. június 12. 17:10

„Elvitte a disznómat az udvarról, az autót kilökte az útra" – özönvízszerű eső söpört végig Románia több településén

Hatalmas vihar csapott le a romániai Alba megyére. Az egy órán át tartó heves esőzés után az Ighiu folyó kilépett a medréből, átszakította a gátat, a hömpölygő víz kétszáz háztartást tett tönkre. Az özönvíz ereje akkora volt, hogy több, az út szélén parkoló autót is megmozdított, sokan derékig érő vízben voltak kénytelenek közlekedni az utcákon. 
1:52
Híradó
2023. június 12. 15:16

„Nagyon szimpatikus, amit kérdez, de…” – menekült az RTL kérdései elől az országos kórház-főigazgató

Hozzáfér-e mindenki az államilag finanszírozott ellátáshoz? Mi az oka annak, hogy több helyen is szünetel a kardiológia az országban? Van-e orvoshiány Magyarországon? Egyebek közt ezekre a kérdésekre szeretett volna választ kapni az RTL Híradó riportere az országos kórház-főigazgatótól. Jenei Zoltán azonban ahelyett, hogy válaszolt volna, előbb a kollégáit ajánlotta maga helyett, majd elsétált a kamera elől. Később pedig már ügyet sem vetett a kérdésekre.
2:16
Híradó
2023. június 11. 19:23

Kezdetét vette az offenzíva: négy helyen is támadták az orosz csapatokat az ukránok

Négy helyen is támadást indított az ukrán hadsereg az orosz csapatok ellen, a frontvonal több szakaszán is heves harcok dúlnak. A kijevi kormány régóta várt offenzívájának kezdetét Volodimir Zelenszkij államfő hivatalosan is megerősítette. Az eddigi hírek alapján az ukránok Donyeck térségében több települést is felszabadítottak, a déli fronton viszont erős ellenállásba ütköztek.
2:20
Híradó
2023. június 11. 19:20

Továbbra is Garancsi István cége kezeli a lámpaoszlopokra függesztett reklámokat a fővárosban

A háborúra hivatkozva rendelte el a kormány, hogy továbbra is Garancsi István cége kezelje a lámpaoszlopokra függesztett reklámokat a fővárosban. A korábbi, május végén lejáró szerződést a veszélyhelyzetre hivatkozva, rendelettel hosszabbították meg. Előzőleg a Fővárosi Közgyűlés elutasította a hosszabbítást. Baranyi Krisztina 9. kerületi polgármester szerint példátlan, hogy a kormány polgárjogi szerződésbe nyúl bele. A kabinet azt írta, a háború idején is szem előtt tartják a szerződések biztonságát.
2:06
Híradó
2023. június 11. 19:15

Iványi Gábor: A munkavállalóink szegények, maguk is mindenféle kölcsönből élnek

Ezer dolgozójuknak nem tudnak teljes fizetést adni, mert 130 millió forintot visszatartott a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségtől a Belügyminisztérium – mondta az egyház vezetője. Iványi Gábor szerint igaz, hogy van tartozásuk az adóhivatal felé, de az engedélyezte a törlesztés halasztását. Szociális és oktatási intézményeik mégsem kapták meg a nekik járó állami támogatás teljes összegét. A pénzre nagy szükségük lenne, mert elfogytak a tartalékaik.
2:48
Híradó
2023. június 11. 18:54

Szijjártó Péter Kínából jelentette be, hogy újabb akkumulátorgyár érkezik Magyarországra

Újabb kínai akkumulátorgyár érkezik Magyarországra – jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter szombaton. Hogy pontosan hol épül meg, azt nem árulta el, csak annyit, hogy élvonalbeli vállalat érkezik. Az akkumulátoripar erőltetése miatt a kormány gazdaságpolitikáját az ellenzéki pártok és gazdasági szakemberek is bírálják. A gyárak közelében élők is tiltakoznak: az egészségüket és a biztonságukat féltik.
2:28
Híradó
2023. június 11. 18:46

Kisebb csoda: kisarjadt egy fa a Hableány roncsában

64 év után apró darabokra vágták a Hableány roncsát, a darabokat a kikötőből hulladéktelepre szállítják. A roncs néhány darabját emlékül megtartja a Terrorelhárítási Központ. A sétahajót egy szállodahajó tarolta le 2019-ben, azonnal elsüllyedt, 28-an meghaltak. Roncsait 4 éve, ezen a napon emelték ki a Dunából. A TEK mentésben részt vevő tagjai most is, mint minden évben ilyenkor, koszorút helyeztek el a helyszínen azóta épült emlékműnél.
1:39
Híradó
2023. június 11. 18:45

24 órán át öngyilkossággal fenyegetőzött egy minisztériumi alkalmazott, egyetlen tökéletes mozdulattal mentette meg a hős alpinista

Egy temesvári katona 24 órán át fenyegetőzött azzal, hogy kiugrik a hetedik emeletről. A férfit a rendőrségi tárgyalók sem tudták lecsillapítani. Életét végül egy alpinista képesítéssel rendelkező katasztrófavédő mentette meg, aki egy határozott mozdulattal belökte őt az épületbe. Az akciónak több száz szemtanúja volt, a katonát kórházba szállították, ahol pszichiátriai vizsgálatnak vetik alá.
2:26
Híradó
2023. június 11. 18:37

„Az apukája elhitette a 8 éves gyerekkel, hogy most meg fogja ölni” – megszólalt a bozótvágóval fenyegetett kislány édesanyja

Soha többé nem akarja látni apját, aki egy bozótvágó késsel azzal fenyegette, hogy megöli – mondta a Soroksáron tavaly nyáron túszul ejtett kislányról az anyja az RTL Híradónak. A 8 éves gyereket máig rémálmok gyötrik. Egyiptomi származású apja pár napja a bíróságon tagadta bűnösségét, volt párja szerint azonban ezzel csak az időt húzza.