HÍRADÓ

3:08
Híradó
2023. június 17. 18:10

Szeméttel, vegyi anyagokkal és ürülékkel teli, elhagyatott gyárépület áll a kertváros szívében

A helyiek szerint ketyegő bomba Zugló szívében az az elhagyott gyárépület, amit évtizedekkel ezelőtt bezártak. Tele van vegyianyaggal, áll a szemét mindenhol. Hajléktalanok költöztek be, akik elégetnek mindent, amit látnak, nem számít, hogy veszélyes-e vagy sem. Ők maguk azt mondják: néha a rendőrök is kimennek, de nem küldik el őket. A szomszédok szerint a polgármesternek kellene tennie gyorsan valamit, de az önkormányzat azt állítja: nincs mozgásterük. Minden jogkörüket elvette a kormány. A Pest megyei kormányhivatal a Híradó megkeresésére vizsgálatot indít.
2:09
Híradó
2023. június 17. 17:25

„Mindig spóroltunk. Spóroltunk, hogy a gyerekeknek jobb legyen” – 11 gyerekes család otthona égett le, mindenük odalett

Leégett és lakhatatlanná vált egy 11 gyerekes család háza Hajdúszoboszlón. A tüzet az édesanya vette észre. Miután kimenekült a gyerekekkel, azonnal hívta a tűzoltókat. Öt zsák ruhán és néhány bútoron kívül alig tudtak valamit kimenteni. A család most átmeneti szálláson lakik, a helyiek is összefogtak értük. Ha segítene a családnak erre a számlaszámra utalhat. Molnár Fanni: 11773384-03293100. 
0:29
Híradó
2023. június 16. 19:14

A sárban hempereg és a slaggal játszik – így élvezi a nyarat Travis, a kiselefánt

Újabb felvételeket mutatott be az egyik texasi állatkert az ott született, most már négy hónapos ázsiai elefántról. A Travis névre hallgató állat ezúttal egy slaggal játszott. Miközben az egyik gondozó locsolta, az elefánt csúszkált a sárban, aztán a szájába is kapott a vízből. A februárban született Travis nem először találkozott a vízzel. Egy hónapos korában vette először birtokba az elefántok kifutójában lévő tavat. A látogatók is akkor láthatták először a kis elefántot. 
2:14
Híradó
2023. június 16. 19:08

Az Európai Bizottság szóvivője szerint Orbán Viktor jobban is megválogathatná a szavait, amikor menekültekről beszél

Vagonokba gyűjtik össze a németek a menekülteket és áthurcolják Magyarországra? – így próbálta elképzelni Orbán Viktor miniszterelnök az állami rádióban, hogyan működne a menekültek áthelyezése az Európai Unióban. Az Európai Bizottság szóvivője úgy reagált, fontos lenne mindenkinek megválogatni a szavait, ha emberi lényekről beszél. Az uniós belügyminiszterek javaslata szerint a menekülteket ezentúl szétosztanák, az őket nem fogadó országoknak pedig minden visszautasított menekült után 7 millió forintot kellene befizetniük.
2:04
Híradó
2023. június 16. 18:40

Hiába gondolta meg magát az iskolaigazgató, volt, akinek a tiltás után már nem volt kedve a ballagáshoz

Ott lehettek pénteken mégis a ballagáson azok a diákok is, akiket korábban VIII. kerületi iskolájuk vezetése  magatartási problémák miatt kizárt az eseményből. A szülők a tankerülethez fordultak, ahol megsemmisítették az iskola kitiltásról szóló határozatát. Ennek ellenére volt olyan diák, aki úgy döntött, ezek után nem vesz részt a ballagáson. 
2:14
Híradó
2023. június 16. 18:24

Csak egy szemműtétre érkezett a belga Escobar Budapestre – hatalmas készültség közepette adták át a magyar hatóságok

A világ egyik legkeresettebb bűnözőjéért különgépet küldtek a belga hatóságok Budapestre. A Terrorelhárítási Központ munkatársai gépfegyverrel a kezükben kísérték a konvojt, amit a magasból rendőrségi helikopter biztosított. A belga Escobarnak is nevezett férfit tavaly nyáron fogták el Budapesten, a férfi elnézést kért azért, hogy ekkora felfordulást okozott a magyar fővárosban. 
2:44
Híradó
2023. június 16. 18:13

Hiába örül Hende Csaba, nagyjából sem értük utol az osztrákokat és belátható időn belül nem is fogjuk

Nagyjából utolértük az osztrákokat. Ezt írta a fideszes Hende Csaba a Facebookra egy aszfaltozott utcáról. Pedig Magyarország gazdasági lemaradása Ausztriától nem csökkent. Az osztrák átlagfizetés 2 és félszerese a magyarnak, míg az infláció nálunk jóval magasabb. Ausztriában élő magyarok azt mondták a Híradónak, már van olyan termék, amit ők hoznak haza, mert ott annyival olcsóbb.
1:48
Híradó
2023. június 15. 19:11

Anyjával cipelteti magát a kis hangyász, akinek még nem találtak nevet

Neve még nincs, de az első szereplésén már túl van: bemutatták a budapesti állatkert legújabb lakóját. A sörényes hangyász-kölyök az anyja hátára csimpaszkodva tűnt fel a kifutóban. Aki biztosan szeretné látni, annak a délelőtti etetés időpontját javasolják az állatkert dolgozói. Máskor egy kis szerencsére is szükség lehet a kölyök megfigyeléséhez. Különösen szieszta idején. Amikor ugyanis a hangyászok pihennek, betakarják magukat a bozontos farkukkal, és ilyenkor gyakran előfordul, hogy a kölyökből semmi sem látszik.
0:37
Híradó
2023. június 15. 19:07

Olyan, mintha állandóan mosolyogna a zselés állagú, 2800 méteres mélységben élő csigahal

Csigahalat talált a Csendes-óceán mélyén egy kutatócsoport. Az élőlényre 2800 méteres mélységben bukkantak rá egy tengeralatti robotfelderítő kamera segítségével. A kutatóhajó fedélzetén lévő tudósok rajzfilmszerű lényként írták le a halat, amely állandóan mosolyog. A csigahalat korábban már több mint 8300 méteres mélységben is megfigyelték, így ez a legmélyebben élő faj, amit valaha videóra vettek. Pikkelymentes, zselés állagú testével remekül alkalmazkodott az extrém körülményekhez: a hatalmas víznyomáshoz és az állandó sötétséghez.
2:15
Híradó
2023. június 15. 19:05

Tarlós István Szentkirályi Alexandrát látná szívesen főpolgármester-jelöltként

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tudná a legtöbb szavazatot produkálni főpolgármester-jelöltként – erről beszélt az állami médiának Tarlós István korábbi főpolgármester. Szerinte korábbi helyettese a fideszes szavazókat sem osztaná meg, és a női szolidaritás miatt sok hölgy is bizalmat szavazna neki, fogalmazott Tarlós. Szentkirályi Alexandra egy hónapja azt mondta, nem gondolkozott még az induláson. Csütörtökön nem reagált megkeresésünkre.
2:12
Híradó
2023. június 15. 18:58

Az emberek több mint fele szegényebb lett az elmúlt fél évben

A reálbércsökkenés miatt nemcsak a bevásárlólisták lettek rövidebbek, hanem minden máson is próbálnak spórolni az emberek – írja a G7 gazdasági portál egy friss felmérésre hivatkozva. A felmérés szerint az elmúlt fél évben a magyarok 18 százalékának csökkent a jövedelme, 40 százaléknak pedig nem változott, de az infláció miatt az ő reálbérük is kevesebbet ér. Ugyanezért még az a 27 százalék is csak szinten tartani tudta magát, amelyiknek maximum 10 százalékkal nőtt a keresete. Reálbéremelkedés pedig csak a dolgozók 15 százalékánál volt.
2:20
Híradó
2023. június 15. 18:58

A költségvetési csalással vádolt Simonka Györgyhöz köthető szafariparkba kaptak ajándékbelépőt a tanárok

A költségvetési csalással vádolt Simonka György volt kormánypárti országgyűlési képviselőhöz köthető szafariparkba kaptak ajándékjegyet a Békés megyei tankerületi központ tanárai. A belépő a pusztaottlakai önkormányzat ajándéka volt, ahol éppen Simonka György az alpolgármester. A momentumos Sebők Éva szerint furcsa, hogy egy 300 fős település körülbelül 40 millió forintot költ a megyei pedagógusokra.
2:21
Híradó
2023. június 15. 18:54

Nagyot drágult a cseresznye, a barackra is ez a sors várhat – még az alma árában bízhatunk

Nagyot drágultak a gyümölcsök. A cseresznyét másfél-kétszer annyiért kezdték árulni a piacokon, mint egy éve, mert a termés fele odalett a szélsőséges időjárás miatt. Elindult a barack betakarítása is Magyarországon, de az őszi és a kajszi kétharmadát elvitték a tavaszi fagyok. A gazdák almából várnak többet, ami egyelőre ötödével kerül többe, mint tavaly.
1:48
Híradó
2023. június 15. 18:52

Késélezést vagy ajándékot ígértek, de kifosztották áldozataikat

A nyomozás akkor indult a banda ellen, amikor egy zalaegerszegi nő feljelentést tett. Tőle készpénzt és bankkártyát is elvittek. Hozzá is úgy jutottak be, hogy azt ígérték, megélezik a késeit. A két férfi arcát egy soproni lift kamerája rögzítette, végül az M1-es autópálya pihenőjében állították meg a kocsijukat, ott kapták el őket. A banda a gyanú szerint Zalaegerszegen, Pécsen és Békéscsabán is kifosztott idős embereket.
2:24
Videó
2023. június 15. 14:31

Ezen a napon: „Ma meg fogok ölni valakit” – fenyegető videót küldött az RTL Híradónak egy fiatal férfi

2019-ben ezen a napon fenyegető videót küldött a Híradónak egy fiatalember. Miközben egy késsel hadonászott, azt mondta, megöl valakit találomra az utcán. Az RTL tartalma miatt továbbította a videót a rendőrségnek, így aznap el is kapták a 18 éves fiút egy dunaújvárosi, menetrend szerinti buszon, még a videón szereplő kés is nála volt. A Híradónak nyilatkozó jogász szerint akkor is bűncselekményt követett el, ha a videót viccnek szánta.
2:30
Híradó
2023. június 14. 20:12

Az iváncsai akkumulátorgyár szerint egy rosszullét volt csak, de a dolgozók nem véletlenül félnek bemenni az Elektróda épületbe

Félnek bemenni a munkások az épülő iváncsai akkumulátorgyár területén lévő Elektróda épületbe – ezt nyilatkozta egy ott dolgozó férfi a Híradónknak. Főleg, mióta kaptak egy tájékoztató levelet arról, hogy ott rákkeltő anyaggal találkozhatnak. A munkások azt állítják, mostanában többen is rosszul lettek. A cég szerint csak egy férfi lett panaszkodott szédülésre, miután bement az Elektróda épületbe. A mentőszolgálattól azt írták: az elmúlt két hétben háromszor volt kint a mentő az építkezésen. 
2:39
Híradó
2023. június 14. 19:31

Orbán Viktornál csak ketten kerestek rosszabbul tavaly a kormányban

Csak két olyan tagja van a kormánynak, aki kevesebbet keresett tavaly, mint Orbán Viktor. Hiába kapott jelentős fizetésemelést a miniszterelnök, az egyetemi kuratóriumokba beültetett miniszterek így is túltettek rajta. A legjobban Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek ment: ő több mint 3 milliárd forint jövedelem után adózott. A Momentum szerint mindenki tudja, hogy Orbán Viktor az ország leggazdagabb embere. 
2:42
Híradó
2023. június 14. 19:25

Néhány óra alatt összegyűjtötték a Pankotai Lilire kiszabott bírság összegét

Több eljárás is indul a tavaszi tüntetések után: egy tüntetőt gyorsított eljárásban felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt. Ezzel gyanúsít az ügyészség egy 16 éves lányt is, aki műanyagpalackot dobott a rendőrök felé. Egy másik diák, Pankotai Lili 250 ezer forintos pénzbírságot kapott, mert a rendőrség szerint ő vezette a demonstrálókat két alkalommal is a Karmelita kolostorhoz a hivatalosan bejelentett tüntetés vége után. A pénzt a Tanítanék Mozgalom néhány óra alatt összegyűjtötte.
2:48
Híradó
2023. június 14. 19:15

Már több szerző bejelentette, hogy a jövőben nem akar együttműködni a Librivel

Szinte teljesen kormányközeli kézbe került a magyar könyvkereskedelmi és könyvkiadói piac meghatározó szereplője. A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány több mint 98 százalékosra növelte a tulajdonosi részét a Libri Csoportban. „Hosszú távon garantáljuk a magyar könyv jövőjét” – ígérte az ügyletről szóló közleményben az MCC főigazgatója. A Libri szerzői közül már többen bejelentették, hogy a jövőben nem kívánnak együttműködni a vállalattal. Így például Péterfy-Novák Éva és Szentesi Éva, de a Librinél nem publikáló Krusovszky Dénes is aggódik.
1:31
Híradó
2023. június 14. 19:09

Így spórolnak: megsemmisítésre ítélt zöldségekkel, gyümölcsökkel etetik a Szegedi Vadaspark állatait

Részben a megyei nagybani piacokon elkobzott, bizonytalan eredetű zöldségekkel és gyümölcsökkel etetik a Szegedi Vadaspark állatait. A vadaspark ugyanis megállapodott a kormányhivatallal, hogy megkapja az egyébként megsemmisítésre ítélt, lefoglalt árut. Idén már tizenegy tonnánál tartanak, ezzel nemcsak az állatok táplálkozását színesítik, hanem milliókat is megspórolnak.
2:37
Híradó
2023. június 14. 19:00

Videó: elképesztő állapotok, térdig érő kátyúk, ároknyi repedések egy III. kerületi utcában

Járda nincs, babakocsival nem lehet közlekedni, az autók pedig rendszeresen fennakadnak a hatalmas kátyúk miatt. Arról, hogy mennyire balesetveszélyes a III. kerületi Kőpor köz, az Index írt először. Az önkormányzat megkeresésünkre azt közölte, a beruházás az éves költségvetés többszöröse lenne. Uniós források hiányában a fejlesztést nem lehet megvalósítani.
2:20
Híradó
2023. június 14. 18:56

Botrányosan kicsi végkielégítéssel tartaná vissza a kormány a tanárokat a felmondástól

Botrányosan kicsi végkielégítést adna a kormány a pályaelhagyó tanároknak. Erről a Népszava írt először. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ha az Országgyűlés megszavazza a státusztörvényt, tömeges felmondások várhatók, ezt próbálják megakadályozni így. A Híradónak két olyan tanár nyilatkozott, akik több mint 40 éve vannak a pályán. Azt mondják, hogy a bosszútörvénynek is nevezett státusztörvény annyira megalázó, hogyha megszavazzák, mindenképpen új állást fognak keresni. Az ügyben hiába kerestük az oktatásért is felelős Belügyminisztériumot, nem kaptunk tőlük választ.
2:32
Híradó
2023. június 14. 18:45

Hegyoldal tetejére felhúzott védmű omlott Recskre, 70 ember maradt fedél nélkül

21 család otthonát tette tönkre a múlt héten az óriási felhőszakadás Recsken. 70 embernek kellett ideiglenes szállást találni, miután több házat is elöntött az agyagos sár, amelyet a település fölött márciusban nyitott kőbányából mosott ki az eső. A felhőszakadás lebontotta a hegyoldal tetejére felhúzott védmű egy részét, ez a földtömeg csúszott rá a településre.
1:58
Híradó
2023. június 14. 18:41

Fiktív céghálózatot hozott létre, évekig nem fizetett útdíjat, akár 13 évet is kaphat

Akár 13 évre is rács mögé kerülhet az a fuvarozó vállalkozó, akit több mint egymilliárdos adócsalással vádol az ügyészség. Olyan fiktív céghálózatot működtethetett, amelyek élére strómanokat ültetett – így kerülte el éveken át az útdíjak, bírságok és járulékok befizetését. Az ügyészség most börtönbe küldené a fuvarozót. A vállalkozót segítő kamu cégvezetők ellen külön eljárások indultak.