FÓKUSZ

4:28
Fókusz
2021. december 17. 19:28

Ki dönti el, hol töltik a karácsonyt a mozaikcsaládban élő gyerekek?

Egyre több a mozaikcsalád, ahol a válás miatt a család legkisebb tagjai megosztva töltik a karácsonyt. A család-terapeuta azt mondja, egy bizonyos életkor alatt nem szabad bevonni a gyerekeket az ünnepnapok elosztásába. Számukra ugyanis nagy terhet jelent, ha választani kell egyik vagy másik szülő között. A NőComment! vasárnapi adásában is szóba kerül majd ez a kényes téma.
5:25
Fókusz
2021. december 17. 19:03

Kamilla attól félt, hogy el fog szállni magától, de ugyanaz a lány maradt

Kamilla az első meghallgatására idén tavasszal érkezett az RTL Klub székházába. A Killing me softly-t és Lady Gaga slágerét adta elő. Már a mentorok előtt, a válogatáson Gáspár Laci az éneklés közben állva ünnepelte Kamillát. A dal végén mind a négy mentor ujjongott örömében. Akkor attól félt, hogy idővel megváltozik. Úgy tűnik, félelme nem igazolódik be.
8:00
Fókusz
2021. december 15. 15:21

Dödölle Zalából, ecetes rántott hal a Szigetközből, körbejártuk az országot, hogy megkóstoljuk a helyi különlegességeket

Nem kell több ezer kilométert utazni ahhoz, hogy sokkolja magát az ember egy-két gasztronómiai különlegességgel. Elég csak ellátogatni a határszélekre, és egészen extrém élményben lehet részünk. A Kisalföldön, a Szigetközben például az ecetes rántott hal számít különleges csemegének. Dödöllét sokfelé készítenek az országban, de Zalában egészen változatos módokon is az asztalra kerül.
8:13
Fókusz
2021. december 14. 19:50

Meztelenkedés a gyerek előtt - kínos, tabu, felháborító?

A gyerekek előtti meztelenkedés sok családban tabunak számít. Ahogyan már maga a téma is. Számos kisgyermekes hírességet kerestünk meg, mire megtaláltuk azokat, akik hajlandók mesélni arról, hogy mit láttak szüleiktől, és hogy mennyire állnak lazán, vagy épp pironkodva a kérdéshez most. Rába Timi elképzelni sem tudja az egymás előtti meztelenkedést, Dudás Mikiék szerint ez a téma még családon belül is megosztó. Czutor Zoliék viszont még együtt is fürdenek gyerekeikkel. Mi van, ha a gyerek szemérmesebb a szüleinél?
5:40
Fókusz
2021. december 14. 19:35

Mivel ajándékoznád meg kedvencedet karácsonykor?

Karácsony az állatkertekben és a családokkal együtt élő kisállatoknak is karácsony. Ajándékkal. Sári Évi és a Solti házaspár is rejt a karácsonyi csomagok közé Ropinak és Conornak meglepetést. Bár Solti Ádáméknál saját bevallásuk szerint senki sem tudja kibírni, kivárni a 24-ét. Se kutya, se ember. Mit észlelnek a készülődésből, örömből, feszültségből, és várnak-e ajándékot a kisállatok?
4:26
Fókusz
2021. december 14. 19:25

A meghökkentő vagy épp visszautasíthatatlan ajánlatok január másodikától újra az RTL képernyőjén

Új év, új befektetések. Január másodikától érkezik a Cápák között negyedik évada, amiben nem csak a milliók röpködnek majd, de a kőkemény kérdések is. A csapat a régi, a befektetők szerepét jövőre is Balogh Levente, Lakatos István, Tomán Szabina, Moldován András és Balogh Péter tölti majd be és a műsorvezetőnek is csak a ruháját cserélték le.
5:09
Fókusz
2021. december 14. 19:23

Te kaptál már olyan karácsonyi ajándékot, aminek nem örültél? Mit csináltál vele?

Az örök zokni, a jó meleg szőrme sapkák, karácsonyi kerámiák, fenyőgyertyák, az elmaradhatatlan bőrkesztyű, ilyen-olyan fatárgyak, mézeskalács szívecske – nem kell sokat gondolkodni, elég egy karácsonyi vásárba ellátogatni. Az már más kérdés, hogy ki fog örülni ezeknek? Hogy mennyire nehéz jól ajándékozni az tudhatja leginkább, aki szembesült már a másik fancsali képével, ahogy kicsomagolja a meglepetést. A legdrágább ajándékok kapcsán is könnyű melléfogni, hát még akkor, ha sokat nem agyalunk és rutinból próbáljuk letudni a feladatot.
4:07
Fókusz
2021. december 14. 19:10

Kocsis Dénesék a Fókuszban mutatták meg először kisfiukat

Petra és Dénes egyre rutinosabban már a babájukkal, Fülöppel. Petra élvezi az anya szerepet, Dénes pedig szívesen segít neki bármiben. A kommunikáció mellett fontosnak tartják, hogy tehermentesítsék egymást időnként. Petra eljár vásárolni, fodrászhoz és manikűröshöz is, így nem érzi bezárva magát. Most gőzerővel készülnek az ünnepekre, amit idén csendesebben töltenek majd. Alig várják, hogy végre hármasban karácsonyozzanak.
5:18
Fókusz
2021. december 13. 19:03

Bálint sikeres testépítőként szeretné ledönteni a sztereotípiákat

Ha ránézünk Bálintra, akkor azért nehéz elképzelni, hogy önértékelési problémái lehettek. És ha csak pár percet beszélgetünk vele, akkor az is hihetetlen, hogy depresszióval küzdött. Mégis pontosan ezért motiváló amit és ahogyan csinál a testépítéstől kezdve a szellemi edzősködésig. Meglepően precíz tervet dolgozott ki az egész életére, hogy mit és mikor szeretne majd elérni. A következő fontos állomás a Mr. Olympia.
7:09
Fókusz
2021. december 13. 18:57

Ki mennyire rajong a karácsonyért, hogyan ünnepelnek a hírességek?

Liptai Claudiáról szinte mindenki tudja, mennyire odavan a karácsonyért. Ő az, aki már az első Adventre rég tudja milyen égőket, díszeket használ, és persze hogy mit fog sütni. Férje üzletében is ő készíti a dekorációt. Minden évben saját adventikoszorút készít és az egész decembert karácsonyi hangulatban tölti a családdal. A legkisebb családtag legnagyobb örömére.
13:00
Fókusz
2021. december 11. 19:15

Hol és hogyan éltek a csillogó színpadi világ előtt az X-Faktor énekesei?

Rengetegen irigyelhetik most az X-Faktor fiatal versenyzőit. De nem tudják, hogy például a 16 éves Alee-nak hol és hogyan kellett a csillogó színpad előtti világban élni. Gyerekkori traumáiról, a mélyszegénységről, az egyedüllétről mesélt a Fókusz Plusznak. Most már biztos cserélnének vele, még azok is, akik előtte bántották vagy kinézték. Alee nem felejti el, hogy honnan jött. Ahogy a többi elődöntős sem, akiknél már szintén gyerekkoruk óta beléjük van kódolva a zene és a tehetség.