EDZÉS

8:44
Fókusz„Ha kell, patakokban folyjon a vér és a végén győzzön a jobbik” – Curtis és Fecsó már javában készül a hétvégi bunyóra
2023. november 7. 19:49

„Ha kell, patakokban folyjon a vér és a végén győzzön a jobbik” – Curtis és Fecsó már javában készül a hétvégi bunyóra

Curtis és Fecsó, vagy Fecsó és Curtis – sorrend mindegy is, azt majd ők lejátsszák. Most hétvégén ugyanis ők is ringbe szállnak, hogy összecsaphassanak a Sztárboxban. A felkészülés azonban merőben más mindkettőjüknél. Fecsó apait-anyait belead, az elmúlt fél évben volt olyan hét is, hogy heti hat edzése volt. Curtis azonban kevesebbet készül az összecsapásra és ezt nem is rejti véka alá. A bunyó előtt a felkészülésről és a Nyerő Párosban szerzett tapasztalataikról is meséltek a Fókusznak.
8:05
Reggeli„Ezerrel tolom az edzéseket” – Megyeri Csilla nagyon komolyan veszi a felkészülést a Sztárboxra
2023. szeptember 25. 10:53

„Ezerrel tolom az edzéseket” – Megyeri Csilla nagyon komolyan veszi a felkészülést a Sztárboxra

Megyeri Csillának korábban nem volt kapcsolata a boksszal, így nagyon komolyan veszi a felkészülést a műsor előtt, főleg úgy, hogy az ellenfelei között vannak olyanok, akiknek viszont vagy múltja a sportban. Együtt edz Istenes Bencével és KKevinnel is – mondta el a Reggeliben. Azt is elárulta, annyira megkedvelte a bokszot, hogy a műsor után is folytatni fogja, sőt, már tetoválása is van: két bokszkesztyűt varratott magára. 
1:38
VideóIstenes Bence ringbe szállna azzal, akiről úgy tudja, szívesen megverné őt
2023. szeptember 7. 8:27

Istenes Bence ringbe szállna azzal, akiről úgy tudja, szívesen megverné őt

Istenes Bence már izgatottan várja a mérkőzéseket, hiszen most, 36 évesen sokkal jobb formában érzi magát, mint fiatalabb korában. Az rtl.hu-nak elárulta, hogy a Sztárbox számára nem is egy tévéműsor, hanem inkább egy sportesemény, és többek között arról is mesélt, hogy kikkel szállna ringbe a legszívesebben, ugyanis volt, akiről már hallotta korábban is, hogy szívesen megverné őt. 
2:04
ReggeliSzabados Ági hónapok óta készül a Sztárboxra: Azt hiszem, életem egyik legnagyobb kalandja
2023. szeptember 6. 17:43

Szabados Ági hónapok óta készül a Sztárboxra: Azt hiszem, életem egyik legnagyobb kalandja

A Reggeli műsorvezetője már hónapok óta készül az RTL hamarosan induló Sztárbox című műsorára. Komolyan edz: heti hatszor mozog valamit. Tihanyi Petinek azt is elmesélte, milyen nehéz volt egy teljesen új sportot kipróbálni és megtanulni. Egészen az alapoktól – hogy ne csukja be a szemét, ha egy kéz felé tart és meg akarja ütni – kellett megismernie a bokszot.
2:13
VideóMegyeri Csilla olyan ellenféllel akar ringbe szállni, akivel nincs jóban
2023. szeptember 6. 12:58

Megyeri Csilla olyan ellenféllel akar ringbe szállni, akivel nincs jóban

„Az én kezemen bokszkesztyű májusig nem volt” – vallotta be Megyeri Csilla, aki biztos benne, hogy életre szóló kaland lesz számára a Sztárbox, amire mindig nagyon szívesen fog visszaemlékezni. Szerinte az összecsapások képesek lelki fájdalmakat is okozni, ezért bízik benne, hogy olyan ellenféllel száll majd ringbe, akivel nem ápol jó kapcsolatot, és bátran meg meri csapkodni majd.
0:55
VideóRácz Jenő:  A meglepetés erejével szeretnék érvényesülni a ringben
2023. szeptember 5. 14:52

Rácz Jenő: A meglepetés erejével szeretnék érvényesülni a ringben

Rácz Jenő már május óta készül a Sztárbox mérkőzéseire, azt viszont nem szeretné elárulni, hogy a jógázás mellett pontosan hány napot edz egy héten. „Szeretném meglepni az ellenfeleimet és a nézőket is, a meglepetés erejével szeretnék majd érvényesülni” – vallja a Michelin-csillagos séf, aki teljesen biztos benne, hogy a Sztárbox az ősz egyik legnagyobb durranása lesz.
6:50
VideóRubint Réka: Sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Norbi azt tudja mondani, büszke vagyok rád
2023. szeptember 4. 14:09

Rubint Réka: Sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Norbi azt tudja mondani, büszke vagyok rád

Hazánk legismertebb aerobicedzője, Rubint Réka mesélt arról, hogyan tudják megőrizni a tüzet a házasságukban Schobert Norbival, hogy miért volt hiányérzete boldog feleségként és édesanyaként, amikor már harmadik gyermekét várta. Azt is elárulta, mire tanították meg a nehézségek a magánéletben vagy épp a világjárvány alatt, és mit szólt ahhoz Schobert Norbi, hogy egyszer csak hazaállított és közölte: kivett egy sportcsarnokot. 
6:41
FókuszSchobert Norbika elárulta, azért kezdett edzeni, hogy a külseje miatt kevesebb bántást kapjon
2023. augusztus 29. 19:40

Schobert Norbika elárulta, azért kezdett edzeni, hogy a külseje miatt kevesebb bántást kapjon

Schobert Norbi Juniort csecsemő kora óta ismeri az egész ország Norbikaként. Ma már felnőtt férfi, és most szerelmes. Egy olyan lány rabolta el a szívét, akivel kicsi koruk óta ismerik egymást, nemrég újra találkoztak és egymásba szerettek. Norbit nagyon bántja, ha a családját ócsárolják a kommentelők. De őt semmi nem tántorítja el a sporttól és nagy terveitől sem. Naponta akár több edzést is beiktat, és nagy vágya, hogy Amerikába költözzön.
14:49
Fókusz„Egy páran azt gondolják, hogy szadista vagyok” – Puskás után miért Szoboszlai Dominik az első, aki csúcsra juthat külföldön?
2023. július 29. 19:54

„Egy páran azt gondolják, hogy szadista vagyok” – Puskás után miért Szoboszlai Dominik az első, aki csúcsra juthat külföldön?

Puskás Ferenc és Bölöni László után Szoboszlai Dominik lehet a következő magyar focista a történelemben, aki megnyerheti klubcsapatával a legrangosabb kupasorozat döntőjét. Hány magyar játékos focizik ma élvonalbeli csapatban, és jól teljesítünk-e régiós összehasonlításban? Mi kellene ahhoz, hogy több magyar klasszis érvényesüljön külföldön?