BALESET-BŰNÜGY

3:36
Videó
2023. szeptember 23. 12:51

Megkínozták és kivégezték Dopeman nagyszüleit – örökre börtönben maradnak a sorozatgyilkosok

2015-ben kommandósok kísérték azt a rablóbandát a tárgyalóba, akik kegyetlenül megkínozták Dopeman nagyszüleit. A vád szerint a nyolctagú bandából ketten gyilkoltak. Öt embert öltek meg Budapesten. Védtelen idős nőket és férfiakat raboltak ki legtöbbször, és minden alkalommal bántották is áldozataikat. Pityinger László és Péter akkor azt mondták, hogy sebeik soha nem fognak begyógyulni, de egy nagyon erős és összetartó család az övék, és ez az erő segít nekik időről időre feldolgozni a tragédiákat.
1:49
Híradó
2023. szeptember 22. 18:50

Megvágta a válófélben lévő feleségét, majd a nő védelmére kelő férfire támadt – akár 17 évet is kaphat

Akár 17 évre is lecsukhatják a férfit, aki késsel támadt váló félben lévő feleségére és annak barátjára Zuglóban. A most 46 éves férfi két éve júniusban az utcán támadta meg a párt. Féltékenységből kilencszer szúrta meg riválisát, akit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. Feleségét is megvágta, a nő könnyebben sérült. A támadó ellen emberölés kísérlet miatt most emelt vádat az ügyészség. 
2:55
Híradó
2023. szeptember 22. 18:24

Féléves és 3 és fél éves kisfia van az esztergomi robbantásban meghalt kommandósnak – gyűjtést indítottak a családnak

Összetört férje elvesztése után, de hálás a sok segítségért – ezt üzente az esztergomi robbantásban meghalt kommandós özvegye, miután gyűjtés indult a két kisfiával egyedül maradt családanyának. A 34 évesen elhunyt Kónya Gábor Lajos barátai és kollégái segítenek. A háznál, ahol valószínűleg gázpalackokat robbantott fel egy körözött férfi szerdán, még most is tart a helyszínelés. Tizenegyen sérültek meg, a Magyar Nemzet úgy tudja: három tűzoltó már elhagyhatta a kórházat.
1:46
Híradó
2023. szeptember 22. 18:22

A helyiek szerint régóta nem szedte a gyógyszereit a kisbajcsi férfi: az ablakba rakta a gázpalackokat és azzal fenyegetőzött, robbant

Gázpalackokat tett ablakába és robbantással fenyegetőzött az a 48 éves helyi férfi, akit a csütörtök éjszaka fogtak el a rendőrök a Győr-Moson-Sopron megyei Kisbajcson. A falubéliek szerint az egyedül élő férfi rendes ember, de súlyos mentális betegségben szenved. Állítólag régóta nem szedte a gyógyszereit. A rendőrség közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt indított eljárást.
1:25
Híradó
2023. szeptember 21. 19:05

Az orvos szerint tudta, mit tesz a csengeri gyilkos, aki több tucat késszúrással, féltékenységből ölte meg feleségét

Élete végéig zárják fegyházba, ahonnan leghamarabb 25 év után szabadulhasson a csengeri feleséggyilkos – ezt indítványozta az ügyészség. A 65 éves férfi tavaly ősszel késelte halálra otthon a feleségét, a vád azért szerint féltékenységből. A vádlott – bár korábban pszichés állapota miatt kezelték – az orvos szerint fel tudta mérni, mit tesz, ezért büntethető.
1:56
Híradó
2023. szeptember 21. 19:03

Kalapáccsal agyonverte ismerősét, majd kútba dobta a holttestét

Kalapáccsal agyonverte ismerősét –  tíz év szabadságvesztésre ítélte a bíróság nem jogerősen. A vád szerint a férfi még 2015-ben ölte meg az áldozatot Egerben, és hogy eltüntesse a nyomokat, társaival egy kútba dobta a holtestet. A kutat törmelékkel töltötték fel, és lebetonozták. Társait bűnpártolás és lopás miatt ítélték el, de mindannyian fellebbeztek. 
1:50
Híradó
2023. szeptember 21. 19:02

A kocsi teljes bal oldalát ledarálta az ütközés ereje – egy nap alatt három halálos baleset is történt az utakon

Három halálos baleset is történt az elmúlt 24 órában az ország útjain. Szerda délután Rábahídvég határában egy kanyarban kisodródott autó vezetője okozott tragédiát. A vétlen sofőr halt meg. Reggel a 4-es főúton pedig egy moldáv férfi, aki elaludhatott a volánnál és egy kisteherautónak hajtott. Az M5-ös autópályán egy autó és egy kisbusz ütközése végződött tragédiával.
3:21
Híradó
2023. szeptember 21. 18:56

34 éves, kétgyermekes édesapa halt meg az esztergomi robbantásban

A balul sikerült rajtaütésben Kónya Gábor Lajos, 34 éves, kétgyermekes édesapa halt meg. Őt a belügyminiszter hősi halottá nyilvánította. A férfi hét éve szolgált a terrorelhárítóknál. Ő állhatott a legközelebb a robbanáshoz, így esélye sem volt túlélni. A robbanásban szintén meghalt esztergomi támadó  54 éves gyógymasszőr volt. Közösségi oldalán szélsőséges nézeteit hangoztatta. Volt például, amikor arról írt, likvidálni fogja a hatóságokat, ha tartozásai miatt elveszik az autóját. A szomszédai arról beszéltek a Híradónak, hogy furcsa embernek ismerték. 
4:00
Híradó
2023. szeptember 21. 18:47

Gázpalackot robbantott fel és már napközben is fenyegetőzött az esztergomi támadó

Magára és a rendőrökre robbantotta a házát egy férfi Esztergomban szerda este. Ő és a TEK egyik munkatársa is meghalt a merényletben. A kétgyerekes Kónya Gábor Lajos törzszászlóst hősi halottá nyilvánították és főhadnaggyá nevezték ki. A tragédiában nyolc rendőr és három tűzoltó megsérült, közülük öten vannak még kórházban. Úgy tudni, hogy a támadó már napközben is fenyegetőzött, ezért vonult ki hozzá a TEK. A becsületsértésért körözött férfi valószínűleg gázpalackot robbantott fel akkor, amikor a terrorelhárítók megpróbáltak behatolni a házba. 
Baleset-bűnügy
2023. szeptember 21. 18:45

„Egy bátor demonstráló öngyilkos célja, hogy végezzen magával, a bátortalan csupán kivégezteti magát a rendőrökkel” – megszólalt a volt túsztárgyaló az esztergomi robbantásról

Az esztergomi robbantó vélhetően nemcsak önveszélyes volt, hanem valami olyasmivel fenyegetőzött, ami veszélyt jelentett a szomszédokra is – mondta Végh József kriminálpszichológus, volt túsztárgyaló. Szerinte sok esetben előfordul, hogy a rendőrség úgy érzi, szakszerű volna beavatkozni, hogy ne történjen nagyobb baj, de a jogi feltételek még nem állnak rendelkezésre.
2:13
Híradó
2023. szeptember 21. 16:47

„Haragudott a világra” – magának való embernek ismerte szomszédja az esztergomi robbantót

Magába forduló ember volt, aki haragudott a világra. Így jellemezte az esztergomi robbantót az egyik szomszédja. A férfi tegnap este épp a kutyáját sétáltatta, amikor megérkezett a szomszéd házhoz a TEK. Azt mondja, hallotta a hangokat és a robbanást is látta. Azt mesélte, mindenki azt hitte, hogy kitört a háború. A tragédiában egy rendőr és az elkövető is meghalt. Nyolc rendőr és három tűzoltó megsérült, közülük öten vannak még kórházban. Úgy tudni, hogy a támadó már napközben is fenyegetőzött, ezért vonult ki hozzá a TEK. A becsületsértésért körözött férfi valószínűleg gázpalackot robbantott fel akkor, amikor a terrorelhárítók megpróbáltak behatolni a házba.
1:59
Videó
2023. szeptember 21. 15:19

Kövekkel, botokkal, késekkel estek egymásnak az érdi benzinkúton – csak egy ember érezte bűnösnek magát a tömegverekedés miatt

Az érdi benzinkúton egy érdi és egy enyingi család csapott össze 2020 nyarán, 30 ember ellen emeltek vádat a verekedés után. Az enyingiek és az érdiek között egy fiatal pár szakítása után romlott meg a viszony. A költséges lakodalom után néhány hónappal a nő hazaköltözött. Többször üzengettek egymásnak a közösségi oldalaikon, készülhettek a benzinkútnál történt balhéra. A töltőállomáson kövekkel, botokkal, késekkel estek egymásnak. Volt, akinél csavarkulcs, másnál riasztópisztoly volt. Az összecsapás pár percig tartott, egy ember meghalt, többen megsérültek. Másnap 13 embert fogtak el a rendőrök, de végül 30 ember ellen emeltek vádat. Egy évvel ezelőtt ezen a napon kezdődött az ügy előkészítő tárgyalása: egy vádlottat leszámítva senki sem érezte magát bűnösnek.
Baleset-bűnügy
2023. szeptember 21. 15:08

Gyógymasszőr lehetett az esztergomi robbantó, holtteste még a romok alatt van

Úgy tudjuk, az esztergomi robbantó gyógymasszőr volt, akit több hónapja ki akartak lakoltatni. A helyszín továbbra is le van zárva, információink szerint az elkövető holtteste csütörtök kora délután még a romok alatt van. Helyszíni tudósítónk azt mondta, egy traktor, délután pedig egy daru érkezett a romokhoz. A robbanásban meghalt a TEK egyik kommandósa és a robbantó is. A sérülteket az esztergomi kórházban és a Honvédkórházban ápolják, hatot már hazaengedtek, főleg tűzoltókat. 
4:59
Videó
2023. szeptember 21. 9:46

Soha nem mehetek ki, soha nem szabadulhatok – a rettegett fekete sereg vezére, Magyar Róbert büntetésének hetedik napján adott interjút

Bűnszervezetben elkövetett emberölési kísérlet és más bűncselekmények, zsarolás, csalás, prostitúcióra kényszerítés, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt Magyar Róbertet tényleges életfogytiglanra, huszonnyolc társának nagy részét pedig másféltől tizenöt évig tartó fegyház-, illetve börtönbüntetésre ítélték 2012-ben. A diszkó- és kaszinótulajdonos Magyarnak tulajdonították az alvilágban Ragyás Tóni néven elhíresült bűnöző megöletését is. A Fókusz készített interjút Magyarral, aki tagadta, hogy elkövette volna azokat, amikkel vádolták. Azt mondta, nagyon sok embert kihallgattak, de egy ember sem mondta, hogy neki dolgozott volna, vagy pénzt adott volna neki, esetleg utasított őt bármire.
0:45
Videó
2023. szeptember 21. 7:28

Videón az esztergomi robbanás helyszíne

Az eddigi információk szerint szerdán a TEK műveleti egysége egy előre egyeztetett bűnügyi feladat végrehajtására vonult ki egy esztergomi címre, majd 19 óra körül behatoltak az épületbe, mert a körözés alatt álló férfi nem volt együttműködő és a vele folytatott tárgyalás sem vezetett eredményre. A férfi az elsődleges adatok alapján ekkor szándékosan gázrobbanást idézett elő. A detonációban egy rendőr és az elkövető is életét vesztette, többen megsérültek, voltak, akiket súlyos állapotban szállítottak kórházba. 
1:40
Híradó
2023. szeptember 20. 18:29

Újabb baleset történt egy veszélyes útszakaszon a 86-os főúton, egy kamionsofőr súlyosan megsérült

Újabb baleset történt a 86-os főúton egy olyan szakaszon, ahol gyakoriak az ütközések. Kedden két kamion karambolozott a Vas megyei Szőce közelében. Az egyik sofőr súlyosan megsérült, a másik kisebb zúzódásokkal megúszta a balesetet. Az érintett szakaszon már vannak veszélyre figyelmeztető táblák, de a közútnál azt ígérik, figyelemfelketőbbre cserélik azokat. Azt kérik az autósoktól, tartsák be a szabályokat.
1:39
Híradó
2023. szeptember 20. 18:28

Az intenzív osztályon ápolják – részleteket árult el a család az M0-áson elgázolt Berkes Béla állapotáról

Nemrég elgázolta egy autó az M0-áson, egy héttel később pedig vádat emeltek ellene. A Magyar Nemzet szerint Berkes Béla, az állami televízió Kékfény című műsorának egykori riportere volt az, aki az út belső sávjában gyalogolt, amikor elgázolták. És ő az, aki ellen azért emeltek vádat, mert lakásokat adott ki prostituáltaknak. Az RTL Híradó információi szerint bordatöréssel került kórházba. Családjától azt is megtudtuk, hogyan kerülhetett az autóútra a férfi.
1:29
Híradó
2023. szeptember 20. 18:26

Nem járt dolgozni, sokat ivott – így látják a szomszédok a salgótarjáni gyilkosság gyanúsítottját

Gyilkosság Salgótarjánban: egy 28 éves fiatalembert fogott el a rendőrség, miután holtan találtak egy 44 éves férfit kedd hajnalban az egyik lakótelepen. A Híradó úgy tudja, ismerték egymást, gyakran italoztak közösen. Most azonban valamin összevesztek, és a gyanú szerint a fiatalabb olyan súlyosan bántalmazta áldozatát, hogy az belehalt a sérülésekbe.
2:01
Híradó
2023. szeptember 20. 18:24

Jogerős: életfogytiglani büntetést kapott a kőbányai gyilkos

Életfogytiglani büntetést kapott a kőbányai gyilkos, leghamarabb 25 év múlva szabadulhat – döntött jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla. 2019 nyarán brutális kegyetlenséggel végzett korábbi barátnőjével. Ezután Németországba szökött, majd Frankfurtban egy bevásárlóközpontban fogták el. Januárban első fokon már életfogytiglani fegyházra ítélték, fellebbezett, de az ítélőtábla most nem látott okot, hogy enyhítsen a büntetésen.