Belföld

Marco Rossi szégyellte magát, kihúzták az évezred legfurcsább lottószámait, a Coldplay pedig triplázott – a hét videói

rtl.hurtl.hu

2024. június 22. 21:43

Focilázban ég az ország: eddig két vereséget szenvedett el a magyar csapat, és bár a továbbjutás nem lehetetlen, kisebb csoda kellene hozzá, hogy a jelenlegi utolsó helyről esélyt kapjunk a további Eb-szereplésre. A héten kiderült, hogy Magyar Péter végül mégis beül az Európai Parlamentbe, a Néppárt pedig be is vette a Tisza Pártot a frakcióba. Végigkövettük Nagy Ervin két napját, aki elismerte, hogy vakrepülés a Magyar melletti kiállása. Közben beköszöntött a kánikula, a Coldplay tripla koncertet adott Budapesten, VV Valen pedig megszólalt VV Dorkával való viharos kapcsolatáról. A hét videós összefoglalója. 

Foci-Eb

Bemutatkozott a magyar válogatott az idei foci-Eb-n. Sajnos a csoportban egyelőre csak nekünk van nulla pontunk, de a vasárnapi, Skócia elleni meccsen mindent bele akarnak adni a továbbjutásért – igaz, a csapat valami olyannal próbálkozik, ami eddig soha senkinek nem sikerült. Az első, Svájc elleni mérkőzésen 1-3-as vereséget szenvedtünk. Marco Rossi szövetségi kapitány azt mondta: 2020 óta először szégyellte a csapata játékát. 


Szerdán a németek elleni meccsen már egészen más oldalát mutatta a csapat, de találat nem érte az ellenfél kapuját, 2-0-ra kikapott a válogatott. A vereség után egyre több a háborgó hang a közösségi médiában, sokan most Szoboszlai Dominikot tartják a legrosszabb játékosnak, és megfeledkeznek arról, hogy mekkora eredmény, hogy van liverpooli magyar játékosunk. Erről szakértőkkel, Nagy Viktor műsorvezető-kommentátorral és Haraszti Ádámmal, a Bajnokok Ligája műsorvezetőjével beszélgettünk a Reggeliben. 

Magyar Péter

Hogyan telik Magyar Péter legnépszerűbb támogatójának két napja? Nagy Ervint a Tisza Párt választás előtti nagygyűlésére, valamint a június 9-i eredményváróra kísérte el a Házon kívül. „Részemről ez egy vakrepülés” – ismerte el a színész, aki bevallotta, hogy még nem volt idejük megismerni egymást Magyar Péterrel. 


Közben a héten az is kiderült, hogy Magyar Péter mégis beül az Európai Parlamentbe, ezt a követőivel szavaztatta meg Facebook-oldalán. A Tisza párt pedig a Néppárt frakciójának tagja lesz. Az ügyészség pedig lezárta a nyomozást Magyar Péter hangfelvételével kapcsolatban. Egyebek mellett megállapították, hogy Varga Judit „pletykákat” osztott meg a férjével, amikor arról beszélt neki, hogy a Schadl-Völner ügyben Rogán Antalék manipulálták az iratokat. Magyar szerint az ügyészség részrehajló volt, és amint lehetséges, panaszt tesz az ügyben.

Xanaxot javasolt Karsai Dánielnek egy megafonos

Ha más nem sérül, akkor az Isten által adott szabad akaratot nem lehet korlátozni – írta Karsai Dániel egy megafonos influenszer szavaira reagálva. Szakács István egy videóban azt ajánlotta a halálos beteg alkotmányjogásznak, vegyen be két doboz Xanaxot, ha már olyan állapotban van, mert szerinte az életről egyedül a jóisten rendelkezhet – sőt azt üzenete az életvégi döntésért küzdő Karsainak, hogy „kapja be”. Az influenszer ezután bocsánatot kért, és visszavonult a közéleti szerepléstől.

A magyarok a legszegényebbek

Ezt is elértük: a magyarok a legszegényebbek az egész EU-ban. Az Eurostat friss összesítését a GKI ismertette, ebből kiderült, hogy már a bolgárok is többet tudnak költeni a magyaroknál – a korábbi sereghajtók közül eddig csak a románok kerültek elénk a fogyasztás mértékében. A jegybank azzal magyarázta a jelenséget, hogy visszaesett a jövedelmek értéke.

Kánikula-híradó

Beköszöntött az év első igazi kánikulája. A Nemzeti Népegészségügyi Központ szakértője az RTL Híradónak arról beszélt, hogy minden évben az első hőhullám viseli meg leginkább a szervezetünket, ilyenkor akár 15 százalékkal is többen halhatnak meg, mint máskor. Tanácsokat adtunk arra, hogyan védekezzünk a hőség ellen.


A Coldplay pedig 16 év után tripla koncerttel tért vissza Magyarországra. Chris Martin magyarul köszönte meg a bulizók szeretetét a Puskás Arénában. A buli magyar előzenekara Szigeti Zsófi, művésznevén Solére volt. A Fókuszban megmutattuk, milyen volt a hangulat a koncerten. 


Színes, de megható történet Békéscsabáról: kamiont nyert tombolán egy 63 éves nő az első országos kamionos találkozón és fesztiválon, de még nem tudja használni. Azt mondta, édesapja is kamionsofőr volt, mindig is vonzotta ez a világ, ezért most lányával azt tervezik, megszerzik a jogosítványt. A rokkantnyugdíjas nő hozzátette: egyik álma vált valóra. A Híradó riportja: 


Évek óta lottózik a hétvégén kihúzott furcsa, 81 és 89 közötti számokkal egy salgótarjáni férfi, de pont most nem tudta feladni a szelvényt. 30 éve ugyanazokkal a számokkal játszik, így tett volna múlt hét szombaton is, de az elhúzódó ultiparti miatt végül másképp alakult a napja. Ozsvárt Oszkár nyilatkozott is a Fókusznak a szörnyű pechről:


Áramütés és balesetveszély

Fideszes önkormányzati képviselő volt a gazda, akit munkatársával halálos áramütés ért Ráckevén. Meggyet szedtek egy rázógéppel, amikor a gép hozzáért a magasfeszültségű vezetékhez. Ketten meghaltak, és még ketten megsérültek.


Életveszélyben voltak a gyerekek, amikor tanáruk a tilos ellenére átvezette őket a vágányokon. Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia, amikor Tatán, a Tóvároskert vasútállomásnál a villogó piros lámpa, és a leeresztett sorompó ellenére is átmentek a síneken. 


Megjelent Katalin hercegné

Karácsony óta először lépett a nyilvánosság elé a héten Katalin hercegné, III. Károly hivatalos születésapján rendezett katonai parádén vett részt. Korábban azt írta, jó úton halad a gyógyulásban, de a betegségen még nincs túl.


ValóVilág 

A ValóVilágban elkezdődött az iskolahét, és a Fókuszban megmutattuk, eddig hogyan teljesítettek a villalakók. A villán kívül pedig a kiesett játékosokat teszteltük: VV Noémit és VV Valent kértük meg, hogy ők is engedjenek betekintést lexikális tudásukba. Ki írta a Szózatot, és ki volt a hét vezér? Íme a válaszok:


Kiesése után Valent a Dorkával való kapcsolatáról is kérdeztük. „Abszolút nem mondanám szerelemnek” – jelentette ki a Reggeliben. „Nagy tűzön égtünk, a végén csak hamu maradt” – írta körül a fiú az érzéseit. 


Szoboszlai Dominik és Dobó Kata RTL-es sorozatokban 

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik a Marsra magyar! című sorozatban tűnik fel vasárnap 17:30-tól az RTL-en és az RTL+-on. A futballista saját magát alakítja a különleges doku-komédiában, a forgatásról a Fókusz számolt be:


A héten elkezdték egy új RTL-es napi sorozat forgatását. A Pantalló nevű fiktív kisvárosban játszódó, Pokoli rokonok című sorozat egyik főszereplője Dobó Kata, aki a Fókusznak mondta el, hogyan kavarja fel filmbeli családja az idilli település életét.

 

#Belföld#a hét videói#nagy ervin#foci-eb#magyar válogatott#szoboszlai dominik#magyar péter#Európa#tisza párt#karsai dániel#megafon#kánikula#hőség#coldplay#ValóVilág#vv valen#katalin hercegné#lottó#ma