Belföld

A Civil Összefogás Fórum nekimegy a civileknek

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2024. március 12. 12:26

A CÖF-CÖKA azt tervezi, hogy feljelentést tesz a Szuverenitásvédelmi Hivatalnál a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság, a Transparency International és a többi „idegen érdekek mentén és idegen forrásból” működő civil szervezet ellen. 

Magyarországi politikusok és magánszemélyek levadászásával vádolt meg több hazai civil szervezetet is a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány – Civil Összefogás Fórum (CÖF-CÖKA), írja az MTI.

A kormánypártok politikáját támogató, állami tulajdonú cégek sok százmilliós adományaiból működő CÖF-CÖKA kedden sajtótájékoztatón számolt be saját „oknyomozásának” eredményeiről. Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője azt közölte, hogy „idegen érdekek mentén és idegen forrásból Magyarországon működő civil szervezetek magyarországi politikusokat és magánszemélyeket figyelnek meg, oknyomozó, esetleg nyomozó munkát folytatnak utánuk, a cél a magyar emberek, politikusok és vállalkozók levadászása”.

Lomnici ezután kijelentette, hogy a CÖF-CÖKA munkacsoportot hoz létre az olyan külföldről finanszírozott szervezetek tevékenységének vizsgálata érdekében, mint a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság vagy a Transparency International, és a CÖF-CÖKA munkacsoportja által megszerzett információkat továbbítják a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak.

Mint arról korábban az rtl.hu is beszámolt, a CÖF-höz 2011 óta több mint kétmilliárd forint be nem azonosított hátterű pénz érkezett, a beszámolójuk szerint főleg magánszemélyektől, akikről nem lehet tudni, hogy kik lehetnek. Emellett több mint 770 millió forintot kaptak olyan állami cégektől, mint az MVM és a Szerencsejáték Zrt., valamint a Fidesz pártalapítványától. Mindez a Békemenetet is szervező CÖF mögött álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) bíróságon leadott beszámolóiból olvasható ki.

Szuverenitásvédelmi Hivatalt (SZVH) létrehozó törvényt tavaly december 12-én fogadta el a Fidesz-KDNP többségű országgyűlés. A törvény szerint az SZVH „elemző, értékelő, javaslattevő és vizsgálati tevékenységet folytató, autonóm államigazgatási szerv”, amely az állami, társadalmi és politikai döntéshozatali folyamatokba való külföldi beavatkozásokat, valamint a választási folyamatok befolyásolására irányuló, külföldről támogatott hivatott vizsgálni.

Novák Katalin, akkori köztársasági elnök január 10-én Lánczi Tamást, Habony Árpád üzlettársát, kormányközeli elemzőt nevezte ki a hivatal vezetőjének, ezzel hat évre ő lett az SZVH havonta ötmillió forintot kereső elnöke.

A hivatal február elsején megkezdte a munkáját, de honlapja, e-mail címe és telefonszáma azóta sincs, székhelyének az Országház van megadva. A Szuverenitásvédelmi Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata a 2024. február 29-i a Hivatalos Értesítőben jelent meg. Az SZVH SZMSZéből annyi kiderült a Szuverenitásvédelmi Hivatalról, hogy az elnök közvetlenül irányítja

  • az Elemzési Igazgatóságot, amely az egyedi vizsgálatokat alapozza meg,
  • a Vizsgálati Igazgatóságot,
  • a Közkapcsolati Igazgatóságot, amely egyebek közt „felel a Hivatal egységes, az intézmény jövőképéhez, stratégiájához, értékeihez igazodó, átlátható és közérthető marketing stratégia megalkotásáért”,
  • a Kutatóintézetet,
  • a Főtitkárságot,
  • a Biztonsági Irodát,
  • a Sajtóirodát,
  • az Elnöki Titkárságot,
  • és a belső ellenőrt.

Ezeken kívül létezik még Költségvetési és Gazdálkodási Iroda, Üzemeltetési és Vagyongazdálkodási Iroda és Operatív Jogi és Beszerzési Iroda is.

Lánczi Tamás egy korábbi nyiltakozata szerint az SZVH prioritása az, hogy az idei európai parlamenti és önkormányzati választásokon külföldi finanszírozásra ne kerülhessen sor, és a hivatal pártsemlegesen vizsgálja majd a befolyásolási kísérleteket, attól függetlenül, hogy az melyik országból jön.

Az Európai Bizottság álláspontja szerint ugyanakkor a magyar szuverenitásvédelmi törvény egyes rendelkezései ellentétesek az uniós joggal, ezért megindították az ilyen esetekben alkalmazható kötelezettségszegési eljárást.

Mint arról korábban beszámoltunk, a közpénzek átláthatóságáért küzdő Transparency International szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatalt azért hozták létre, hogy közpénzen zaklasson civileket:


Nyitókép: Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője – Fotó: MTI/Lakatos Péter

#Belföld#cöf#cöka#civil összefogás fórum#szuverenitásvédelmi hivatal#transparency international#magyar helsinki bizottság#társaság a szabadságjogokért

Címlapról ajánljuk